Korszellem és szelektív bibliaismeret – rövid válasz Monostori Tibor kijelentéseire

Monostori Tibor pár napja megjelent videója újfent borzolta a kedélyeket, ezúttal azzal a felvetéssel, hogy vajon ki lesz az első LMBTQ-barát pap vagy lelkész. Öt érvvel szeretne bátorítást adni az elhatározáshoz. Azt gondolom, hogy a videója nem több puszta provokációnál, és olyan nézeteket, ideológiákat propagál, amelyek egyenesen ellentétesek a keresztyénséggel és a Biblia tanításával. „Érvei” alaposan bemutatják, hogy Monostori mennyire nincs tisztában sem a Biblia tanításával, sem a keresztyénség történetével. Veszélyes dolog a korszellem tükrében szelektálni a Bibliából, de még veszélyesebb, ha ezt az ember széles körben terjeszteni kívánja videó formájában, sokakat megtévesztve. Válaszul reagálok Monostorinak a videóban elhangzó öt érvére.

1. „Isten gyönyörködött, mindig gyönyörködött és gyönyörködik az LBMTQ-emberek alkotásaiban, cselekedeteiben, alkotásaiban, amennyiben azok jók. […] Bármit gondolsz az üdvözülésükről, akkor is igaz, hogy most, ahogy beszélek, több tízmilliónyi LBMTQ-ember szeretettel teli életének, kis csodáinak örvend Isten.”

Videója első pontjában azt állítja Monostori, hogy függetlenül attól, hogy mit gondolunk az LMBTQ-emberek üdvözüléséről, cselekedeteikben, alkotásaikban gyönyörködik Isten, amennyiben azok jók. Ez az állítás teljes mértékben értelmezhetetlen a Szentírás fényében, hiszen az ige szerint még a legjobb cselekedeteink is fertőzöttek a bűnnel, Isten pedig gyűlöli a bűnt. Pedig Monostori Tibornak – aki bár nemrégiben látványosan szakított a református egyházzal, mindazonáltal továbbra is reformátusként tekint magára – ismernie kéne akár a Heidelberi káté idevágó részeit is, például:

„62. kérdés: De miért nem lehetnek jócselekedeteink Isten előtt való igazsággá vagy annak valami részévé?

Felelet: Azért, mert csak a teljesen tökéletes és Isten törvényével minden részében megegyező igazság állhat meg Isten ítélőszéke előtt. És mert a mi legjobb cselekedeteink is e földi életünkben mind tökéletlenek és bűnökkel beszennyezettek.”

Ha minden cselekedetünk, szándékunk fertőzött a bűnnel, Isten pedig csak a tökéleteset fogadja el, akkor értelmezhetetlen az a kijelentés, hogy Isten mindenben gyönyörködik, „amennyiben az jó”, hiszen az ember nem képes a jóra, egyedül Jézus Krisztus. Amennyiben a Szentlélek újjászül valakit, úgy az illető képessé válik jót cselekedni (HK 8. kérdés-felelet). Megtérésével az újjászületett homoszexuális vágyakkal küzdő ember is képessé válik arra, hogy jót cselekedjen, amiben Isten gyönyörködik. Viszont itt fontos megjegyezni: aki valóban újjászületik, az felismeri homoszexuális cselekedetei bűnösségét, és azokat megtagadva, hálából Istennek él. A megtérés és újjászületés fordulata nélkül Monostori első állítása bibliátlan. Amennyiben az LMBTQ-emberek bűnben élnek, úgy Isten nemhogy nem gyönyörködik, de egyenesen gyűlöli a kapcsolataikat.

2. „A szexuális identitás semmilyen korrelációt nem mutat azzal, hogy valaki mennyire hasznos egyháztag, egyházi vezető, mennyire jó barát, férj, feleség, szolgáló stb. […] Jó eséllyel annyira fogja érdekelni egy egyháztagot az, hogy milyen nemű a másik egyháztag párja, mint hogy milyen ételt szeret, vagy ki a kedvenc írója.”

Az első résszel egyetértek. Az, hogy valaki milyen egyháztag, szolgáló stb., nem függ össze azzal, hogy milyen az illető szexuális orientációja. Ne felejtsük el, hogy a homoszexuális irányultság önmagában nem bűn (noha a bűn általi megrontottságból fakad), de a homoszexuális vágyak megélése már súlyos bűn Isten megítélése szerint. Újra csak ismételni tudom önmagamat: amennyiben valaki homoszexuális vágyakkal rendelkezik, de önmegtartóztató, tiszta életet él, attól még élhet gyümölcsöző, Istennek tetsző életet. A Nashville-i nyilatkozat 8. cikkelye így tárgyalja ezt:

• Megvalljuk, hogy azok az emberek, akik vonzalmat éreznek saját nemük tagjai iránt, ugyanúgy gazdag, gyümölcsöző, Istennek tetsző életet élhetnek Jézus Krisztusba vetett hitük által, amennyiben – ahogy minden keresztyén – tisztaságban élik életüket.
• Tagadjuk, hogy az azonos nem iránt érzett szexuális vonzalom Isten eredeti teremtésének természetes része lenne, de azt is, hogy ez a vonzalom bárkit is elszakíthatna az evangélium reményétől.

Monostori állításának második fele azonban súlyosan bibliátlan. Egyháztagként felelősségünk van abban, hogy megintsük testvérünket, ha azt látjuk, hogy súlyos bűnben él (Mt 18,15). Ez a felebaráti szeretetből fakad, hiszen szeretjük annyira a másikat, hogy figyelmeztetjük, ha Isten akarata ellen vét. Megintett testvérünk jó esetben megtér bűnéből, és nem súlyosbodik a helyzet annyira, hogy a gyülekezetből való kizáráshoz vezessen (Mt 18,17). Erről Monostori a következő pontban beszél.

3. „Semmilyen formában nem kell lemondani a gyülekezetnek az egyházfegyelemről vagy a gyülekezeti tagok kötelességeiről. Nyilvánvalóan a befogadott LMBTQ-emberekre és párokra éppolyan kötelességek és szabályok vonatkoznak, mint bárki másra. Ugyanúgy erkölcsös, önmegtartóztató életet kell élniük, stb.”

Fából vaskarika ez az érv. Ha az LMBTQ-emberekre ugyanúgy vonatkoznak a kötelezettségek és a szabályok, az azt is magában fogalja, hogy a homoszexuális vágyakkal küzdő embereknek meg kell tagadniuk ezeket a vágyaikat, önmegtartóztató, tiszta életet kell élniük. Ha azonban valaki bűnös kapcsolatban él, legyen szó akár parázna párkapcsolatról (értsd házasságon kívüli nemi viszony), akár homoszexuális kapcsolatról, azt a már említett Mt 18,15 alapján meg kell feddni, amennyiben pedig nem hallgat rá, ki kell zárni a gyülekezetből. Isten szemében gyűlöletes a homoszexuális aktus, ugyanúgy, ahogy gyűlöletes a tisztátalan nemi kapcsolat is. Ha pedig igéjében Isten gyűlöletesnek ítél valamit, akkor hogy veszi Monostori a bátorságot, hogy „megkeresztelje” a bűnt? Ha elítélünk egy bűnt, akkor minden bűnt ugyanúgy el kell ítélnünk, köztük a homoszexuális együttélést is (Jak 2,11). Az ember nem dönthet kénye-kedve vagy éppen az aktuális korszellem, illetve trend tükrében arról, hogy mi bűn és mi nem bűn.

4. „Rengeteg olyan gyülekezetet, egyházat, lelkipásztort ismerünk, ahol ez már élő példa, régóta élő valóság. Vannak rossz példák is, miként rengeteg rosszul működő konzervatív gyülekezet is van. Lehetőleg azért próbáljuk meg követni a jó példákat.”

Sajnos valóban vannak olyan gyülekezetek, amelyek a Bibliával szembemenve megáldanak homoszexuális párokat, azonban ez az érv önmagában semmit nem igazol. Nekünk, keresztyén embereknek elsősorban nem mások példáját, hanem egyedül Jézus Krisztusét kell követnünk, olyan gyülekezeteket kell építenünk a Szentlélek által, amelyek Isten kijelentett akaratán alapszanak. Bármennyire erős is a korszellem nyomása, egyedül Isten igéje örök. A történelem folyamán arra is volt példa, hogy olyan eretnek nézetek kerültek előtérbe, amelyek tagadták Krisztus istenségét (ariánusok), de feltételezem és remélem, hogy ettől még Monostori sem gondolja, hogy az ő példájuk lenne követendő.

5. „Soha ne feledjétek, hogy hasonló erejű változásoknál hasonló ellenállással kellett szembenéznetek. Pál korában, amikor eltörölték a keresztyének számára a legtöbb zsidó törvényt, vagy a 20. században, amikortól nők is lehetnek például lelkészek.”

Teológiai és bibliaismereti hiányosságokról árulkodik Monostori ötödik pontja, amelyben a homoszexuális párkapcsolatok megáldásával szembeni biblikus ellenállást a zsidó törvények eltörlésével és a női lelkészség engedélyezésével hozza párhuzamba. Az elsővel az ApCsel 15-ben lévő jeruzsálemi zsinatra utal, ahol az a kérdés merült fel, hogy szükséges-e körülmetélkedniük és megtartaniuk a mózesi törvényeket a pogányokból lett keresztyéneknek, amiről a zsinat végül úgy határozott, hogy nem. Monostori két dolgot azonban elfelejt: a Szentírás szerint azok akarták betartatni a mózesi törvényeket a pogánykeresztyénekkel, akik farizeusi háttérből származtak (ApCsel 15,5). Tehát kisebbségi nézet volt, ráadásul mindazzal ellentétes, amit az apostolok tanítottak. Másrészt az apostolok az ige alapján cáfolták a felvetést, nem pedig hasraütésszerűen, ahogy azt Monostori teszi.

A női lelkészséget felhozni szintén elég szerencsétlen Monostori részéről, hiszen az könnyen cáfolható, többek között az 1Tim 2,12-vel. Attól, hogy valami általánosan elfogadottá válik, még nem jelenti azt, hogy helyes is lesz. Nem a korszellem és az emberek pillanatnyi megítélése a mérce, hanem egyedül Isten igéje. A női lelkészség kérdéséhez hozzátartozik az is, hogy amennyiben valaki mégis elfogadhatónak tartja (léteznek ilyen evangéliumi teológusok, pl. John Stott), úgy ez az álláspont is sokkal inkább tartható biblikusan, mint a homoszexuális életgyakorlat elfogadása. Női tanítókra – egészen pontosan prófétákra – ugyanis találunk példát a Szentírásban, a homoszexuális aktus azonban minden esetben bűn. Nem beszélve arról, hogy míg az előbbi nem, az utóbbi status confessionis kérdés. Egyébként maguk a Magyarországi Református Egyház kötelékébe tartozó női lelkészek is elutasítják a Monostori által említett analógiát. Taktikai szempontból persze érthető Monostori próbálkozása, mégis, a nők szolgálatára nézve – bármilyen keretrendszerben vagy intézményi kontextusban valósuljon is meg – igencsak dehonesztáló, hogy elhívásukat a megélt homoszexualitással állítja párhuzamba.

Természetesen az, amiről Monostori beszél, tehát hogy már most is „sokan” vannak (maradjunk annyiban, hogy kis számban előfordulnak ilyenek), akik titokban megáldanak melegpárokat (vagy elvi szinten nem látják akadályát ennek a bibliátlan gyakorlatnak), valamint egyre többen lesznek, akik ezt nyíltan fel is fogják vállalni, tény. Azonban Monostori megállapításával ellentétben, ez a hívő keresztyének számára nem a „káoszt” fogja jelenteni – épp ellenkezőleg. Ezzel fog megkezdődni a búza és a konkoly különválása, és kiderül, ki az, aki mindvégig kitart és ki az, akit az antikrisztus megtéveszt. Mi, akik Krisztus kegyelméből a győztes oldalon vagyunk, állunk ezen folyamatok elébe, azokért pedig, akik ebben a kérdésben mást képviselnek, imádkozunk, hogy az Úr adjon számukra világosságot!