13
dec
2022

Sebestyén Jenő: A keresztyén politika kérdése

A keresztyén politika létjogosultságát csak azok tagadják, akik a keresztyénség létjogosultságát is tagadják. Mert mi a politika, a szó legideálisabb értelmében véve? Az emberi élet egyik legmagasabb földi megnyilatkozási formájának a nemzeti és állami élet biztosításának és irányításának tudománya és művészete. A politika tehát lényegében nagy és szent dolog és így nem lehet az elvi csontváz nélkül való, máról holnapra való alkalmazkodás kontárkodása, hanem az önálló, ezekre felépített határozott célokat kitűző nemzeti és állami élet és kormányzat tudománya.

Mármost az elvek, amelyek egy nép életét kormányozzák sokfélék lehetnek, de a legmélyebbek mindig azok, amelyek az emberi lelket is a legmélyebben ragadják meg. Ezek közül kettő az, amely a legbensőbb módon nyúl bele az ember életébe: az egyik az anyagi, a gazdasági érdek, a másik a szellemi és mindenekfölött a vallási ideálok. A szociáldemokrácia egész világnézetének az anyagot, a gazdasági életet és érdeket teszi alapjául. Következőleg politikájának egyetlen fundamentuma az anyag lehet csupán. A keresztyénség a szellem magasabbrendűségét vallja. S éppen ezért az anyagi és gazdasági életet is a maga ideáljai alá rendeli és így politikájának alapelvei a keresztyén vallás eszmei tartalmára és nagy igazságaira vannak felépítve.

Minden vallásban van szociális, tehát politikai erő is, akár negatív, akár pozitív, akár építő, akár romboló értelemben véve. S mennél hatalmasabb és tisztább ez a szociális erő, annál nagyobb annak a vallásnak szociális és így politikai jelentősége is. A vallás nemcsak, hogy nem magánügy, hanem a legnagyobb jelentőségű közügy is egyszersmind. S miután a keresztyénség az összes létező vallások között a leghatalmasabb szociális erővel bír, politikai jelentősége is kellene, hogy a lehető legnagyobb legyen. Hiszen a vallás nemcsak az ember érzelmi életét kormányozza, hanem az egész gondolkodását is és nemcsak a magánéletét, hanem szociális és politikai életét, tehát mindennemű cselekedetét is. A keresztyén politika tehát nemcsak, hogy nem abszurdum, hanem a legtermészetesebb valami; és ha megvizsgáljuk a történelmet, látni fogjuk, hogy a keresztyénség lényegéből folyó nagy szociális és politikai erőknél fogva igyekszik is a politikában is mindenütt nagy erővel érvényesülni.

És ezt a politikai érvényesülési törekvését a keresztyénség egészen a francia forradalomig meg is őrizte. Mert a keresztyénség politikai faktor volt akkor is, amikor negatíve és sokszor passzív rezisztenciával, de az egész római életet döntően befolyásolta és még inkább politikai faktorrá vált akkor, amikor a középkorban a pápaság világi hatalmának kiépítésével akarta a világpolitika irányítását hivatalosan véglegesen és döntő módon is a kezébe venni.

És bármilyen tisztán látjuk is ma már a tévedéseket, amelyek az akkori keresztyénséget vezették, annyit továbbra is el kell ismernünk, hogy maga az öntudatos, vagy öntudatlan alapeszme: a keresztyén szellem világuralmának gondolata nagyszerű és heroikus gondolat volt!

És ezt a gondolatot lényegében nem ejtette el a reformáció sem, amely különösen éppen Kálvinnál a legszigorúbban ragaszkodott ahhoz a nagy eszméhez, hogy nemcsak az egyén, hanem a társadalom és az állam életét is Isten Igéjének kell kormányozni. Mert a kálvini teokrácia hatalmas méretű terve és megvalósulása pl. Genfben mi más volt, mint a református keresztyénség politikai érvényesülésének és erejének eredménye és bizonyossága?

(…)

Jött azonban a modern felvilágosodás és a hitetlenség, és a francia forradalom politikai szelleme nem volt egyéb, mint a hitetlenség politikájának proklamálása a keresztyénség politikájával szemben. A francia forradalom szelleme azóta megmérgezte egész Európa politikai gondolkodását és a bolsevizmus sem egyéb, mint a hitetlenség politikájának gyümölcse és a francia forradalom dédunokája…

A francia forradalom óta a hitetlenség politikája mindenütt visszaszorítja a keresztyénség politikai erőinek érvényesülését és megakadályozta, sőt kiirtotta azt. Mert a liberalizmus a politikában nem egyéb, mint a hitetlenség rendszerének tetszetős elnevezése; mert hiszen alapgondolata az, hogy a vallásnak és így a keresztyénségnek nincs köze a politikához, tehát keresztyén elvek abban nem is érvényesülhetnek.

Ezt a ravasz érvelést hallottuk Magyarországon is 50 év óta. S a szocialisták még kiélezték ezt azzal a jelszóval, mely a vallást magánüggyé deklarálja. Milyen helyzet állott tehát elő? Az, hogy a hitetlenség alapján szabad volt politikát csinálni, sőt ez volt az egyedül helyes politika; de a hit, a vallásos meggyőződés alapján nem volt szabad politizálni, mert azt már reakciónak bélyegezték.

Így vesztette el a keresztyénség, amely pedig az egész emberi élet és annak minden területe számára rendeltetett, a hegemóniát az európai nemzetek élete fölött. A politikából kizárták, mert szerintük vallás és politika nem férnek meg egymással; a tudomány területéről száműzték, mert szerintük csak objektív, helyesebben hitetlen lélekkel lehet tudományt művelni (hiszen ezért is akarták az iskolát államosítani!). A pénz- és gazdasági életből kizárták, mert ottan nincsen szükség keresztyén elvekre. Az irodalom és a művészet úszott az árral és megvetéssel nézett a „keresztyénség megvénhedt” eszmei tartalmára. Mi maradt tehát még a keresztyénség számára meg? Az egyén, esetleg még a család (manapság épp ezt támadják/szerk.) és a templom. S míg a liberalizmus élt, addig minden egyéb területről kizárva, – ezen koldus örökségen tengődött a keresztyénség; de amikor a francia forradalom által szült liberalizmus eszmei tartalma a szociáldemokráciában és bolsevizmusban a maga igazi valóságában kivirágzott, előttünk állott a hitetlen politika végső tendenciája, amely arra irányult, hogy a keresztyénséget még a három legbelső sáncövezetből is ki kell verni, ti. vallástalanná kell tenni az egyént, forradalmasítani a családokat és végül bezárni a templomokat. (Sebestyén prófétának bizonyult, jelenleg szó szerint ez zajlik/szerk.)

Íme a keresztyénség tragikus visszaszorulásának szomorú állomásai. Ezzel szemben csak egy orvosság van; öntudatra ébreszteni a keresztyénséget, hogy a fennhéjázó hitetlenséggel szemben a gyáva defenzívából a győzelmes offenzívába tudjon lépni! A keresztyénségnek tehát vissza kell hódítani az egyént, a családot, az irodalmat, a művészetet, a pénz- és gazdasági életet, a társadalmat és végül az emberi közösségek együttélésének legmagasabb rendű formáját, az állami és nemzeti életet, tehát a politikát is.

A keresztyén politikának tehát nemcsak létjogosultsága van, hanem szükségszerűsége is, mert a keresztyénség lényegéből is folyik. Hiszen képtelenség is elgondolni, hogy míg egyfelől valljuk azt, hogy a keresztyénség az emberiség egész életének átalakítására és újjáteremtésére küldetett, addig másfelől meg elismernők azt, hogy a politikához meg azonban semmi köze. Előállana tehát az a lehetetlen helyzet, hogy valaki az egyéni, családi, társadalmi életét keresztyén elvek szerint rendezhetné be, a politikában azonban csak a hitetlenség elve szerint cselekedhetnék.

Ezt a ravasz felfogást alkalmazzák velünk szemben a szocialisták, radikálisok és liberálisok is, amikor szirén szavakkal igyekeznek a fülünkbe énekelni: „Ti jámbor keresztyének csak imádkozzatok és maradjatok a ti templomaitokban. A politika piszkos dolog, nem hívőknek való. Engedjétek tehát át a tért, a területet nekünk. Mi majd elkormányozunk – titeket is!” Istennek legyen hála, ebből a szörnyű kábulatból végre felébredtünk és most már látjuk, hogy a keresztyénségnek hatalmas politikai missziója is van az emberiség életében.

 

  • A szerző: Sebestyén Jenő (1884-1950), református lelkész-teológus, a Budapesti Református Teológiai Akadémia tanára
  • Forrás: Prof. Dr. Sebestyén Jenő: Református etika. IRÁNYTŰ kiadó, Budapest – Gödöllő, 1993. (421-424.o.)

Hozzászólás írása