6
dec
2022

A progresszív keresztyénség „tízparancsolata” és annak kritikája – VI. parancsolat

 

A progresszív keresztyénség „tízparancsolata” – VI. parancsolat
– A személyes útkeresésre való ösztönzés fontosabb, mint az uniformizált, egyforma tagokból álló közösség –

(Korábbi részek: I., II., III., IV., V. parancsolat)

Alább Michael J. Kruger (a charlotte-i Református Teológiai Szeminárium elnöke, az Újszövetség és a korai keresztyénség professzora) The Ten Commandments of Progressive Christianity (Cruciform Press, 2019) című művének részletes összefoglalása olvasható. Az említett kötet reakció Philip Gulley kvéker teológusnak, progresszív keresztyén szerzőnek az If the Church Were Christian – Rediscovering the Values of Jesus című művében kifejtett gondolataira. 

Vajon a történelmi keresztyénség ellehetetleníti a szabad gondolkodást? Ráadásul amiatt, mert védi a tekintélyét? Művének hatodik fejezetében Gulley mind a két kérdésre igennel válaszol. Szerinte a keresztyének annyira aggódnak amiatt, hogy megvédjék a tévtanoktól az egyházat, hogy lehetetlenné teszik a szabad gondolkodást, sőt ki is rúgják, el is távolítják azokat, akik nem hajlandók alkalmazkodni. Mindezt alátámasztandó, Gulley olyan „megható” történetek mesélésébe kezd, amelyek arról szólnak, hogy bizonyos viselkedésmódok vagy meggyőződések miatt kizártak vagy kiközösítettek egyeseket egyházi közösségükből. Pedig – sajnálkozik Gulley – ők csak önállóan szerettek volna gondolkodni. Bezzeg a fránya egyházat jobban érdekelte az egyformaság megőrzése! „Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.” Gulley és más progresszívek szerint Jézus biztosan nem akarta volna, hogy az egyház ilyen módon járjon el – ő inkább a „spirituális felfedezést” támogatta, és kifejezetten szerette a „szabadgondolkodókat”, az „önálló”, „formabontó” embereket.

Gulley-nak abban igaza van, hogy óvatosnak kell lennünk, amikor védekezünk: nem lehet csípőből tüzelni mindenkire és egyből kizárni mindenkit, aki kérdezni mer, vagy kicsit is másként gondolkodik, mint mi. Bizonyára abban is igaza van, hogy egyes egyházi közösségek (ahogy ezt már korábban is megjegyeztük) nem hajlandók érdemben foglalkozni azokkal – vagy nem szánnak elég időt azokra –, akik nehéz kérdéseket is fel mernek tenni. Ugyanakkor a Gulley által kifejtett gondolatok túlságosan leegyszerűsítők. Úgy állítja be a keresztyén igazságokhoz, doktrínákhoz ragaszkodó egyházakat, mintha azok mind egy szálig merevek, sőt bosszúállók volnának, az ezeket az igazságokat megkérdőjelező egyházi formációkat pedig hősiesen harcoló, a gondolkodás szabadságáért állhatatos küzdelmet folytató formációkként írja le. És persze –Gulley szerint – Jézus az utóbbiak oldalán áll. Bár ez a narratíva kétségkívül elnyerheti a progresszív keresztyénség tetszését, jelentős problémákat rejt magában.

Először is, nem igaz, hogy a keresztyénség csak „utazás” vagy „útkeresés”. A progresszívek szeretik úgy beállítani a keresztyén vallást (ami azt illeti, minden más vallást is), mint amely alapvetően egyfajta „spirituális útkeresés”. Szerintük a vallás elsődleges célja, hogy „felfedezzük” magunkat: felfedezzük a spirituális dolgokhoz fűződő viszonyunkat, viszonyulásunkat. A probléma az, hogy e megközelítés mögött egy kimondatlan előfeltevés rejtőzik, nevezetesen, hogy Isten nem nyilatkoztatta ki magát egyértelműen és világosan – és természetesen az üdvösséggel kapcsolatos üzenetet sem. Ezért aztán a progresszívek szerint a vallás mint olyan állandóan változik. Nos, ha valaki tényleg ezt gondolja, azt érthető, hogy miért irritálja annyira a bibliai keresztyénség. Ezzel szemben a bibliai keresztyénség azt vallja, hogy Isten Jézus Krisztusban világosan kinyilatkoztatta az üdvösség útját, és ezt az üzenetet minden ember számára fel kell kínálni, mindenkit arra kell hívni, hogy hitét Jézus Krisztusba, illetve a róla szóló örömhírbe vesse.

Másodszor, az egyház igenis tárt karokkal várja a kérdéseket. Gulley azt sugallja, hogy az egyházak, illetve egyházi közösségek általában idegenkedve fogadják a hozzájuk intézett kérdéseket, éspedig azért, mert azokat fenyegetőnek érzik saját tekintélyükre nézve. Ahogy mondtuk, létezhetnek ilyen közösségek, de egyszerűen hamis ezt a mentalitást rámázolni a teljes evangéliumi keresztyénségre. Sőt épp az ellenkezője igaz: a legtöbb egyház kifejezetten örömmel fogadja a kérdéseket, hiszen azt szeretnék, hogy az emberek érdeklődjenek a keresztyén hit iránt, hogy aztán töviről hegyire el lehessen magyarázni, hogy mit hisznek és mit nem hisznek a keresztyének.

De ha picit a mélyére ásunk a dolognak, kiderül, hogy valójában nem is erről van szó. A progresszívek igazi panasza az, hogy az egyháznak sok kérdésre kész válasza van. A progresszívek valódi kifogása tehát éppen az, hogy a keresztyének szerint az élet legfontosabb spirituális kérdésére létezik egyértelmű és megismerhető válasz. Igazából a progresszívek az abszolút igazságokba vetett keresztyén hit ellen tiltakoznak. Ez zavarja őket, és ez az, amiért sohasem fognak megelégedni pusztán azzal, hogy a keresztyének megváltoztatják a hangnemüket és a stílusukat. Csak és kizárólag akkor lesznek elégedettek, ha a keresztyének feladják abbéli meggyőződésüket, hogy léteznek kijelentésalapú, abszolút igazságok.

Harmadszor, maga Jézus is lényegesnek tartotta az egyházfegyelmet. Gulley-nek persze igaza van abban, hogy a kirekesztés, kiközösítés bizonyos formái problematikusak (a szeretetlenség, a túlzott szigorúság, az indokolatlan sürgetés stb.), de helytelenül értelmezi az 1Kor 5,11-et, vagyis hogy ezt a helytelen gyakorlatot a Bibliából lehet eredeztetni. Pál nem szeretetlen, Pál egyszerűen csak a gyülekezeti fegyelmezés folyamatát ábrázolja (van egy pont, amikor a bűnben élő testvérrel be kell rekeszteni a kapcsolattartás korábbi módját, hogy észrevegye magát). Pált és azokat, akiknek ír (a gyülekezeti vezetőket, illetve tagokat) épp a szeretet motiválja abban, hogy elszánják magukat erre a nehéz lépésre, hiszen az önfejű, makacs, súlyos engedetlenségben élő gyülekezeti tagokat csak így lehet ráébreszteni valós állapotukra, tehát ez épp a bűnös javát szolgálja. Indokolatlan feltételezés, hogy ez a lépés – még ha keménynek tűnik is – feltétlenül agresszív és szeretetlen módon megy végbe a gyakorlatban. És annak ellenére, hogy Gulley szerint maga Jézus is ellenezte volna ezt a gyakorlatot, Jézus egyértelműen megerősíti Pál instrukcióit a Mt 18,15–20-ban. A 17. versben ezt olvassuk: „Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt!”Az 1Kor 15,11-ben Pál éppen ezt erősíti meg.

A kiközösítés olykor-olykor az egyházfegyelem szükséges része. Ne feledjük, hogy az egyházfegyelem kizárólag azokra vonatkozik, akik Istennel szövetségi viszonyban állnak, azaz Isten népére. Ezek a szakaszok nem azt tiltják, hogy a keresztyének nem keresztyén emberekkel érintkezzenek, nem is azt, hogy velünk egyet nem értő személyekkel ápoljunk kapcsolatot. Az egyházfegyelem azon hívők számára van fenntartva, akik letértek a krisztusi útról, akik eltévelyedtek, célja pedig az, hogy megbánják bűneiket, valós képet kapjanak helyzetükről, és helyükre álljanak. Az egyházfegyelem arra szolgál, hogy szavatoljuk a gyülekezet békéjét és tisztaságát.

Negyedszer, azt látjuk, hogy a progresszívek egyszerűen figyelmen kívül hagyják a keresztyénség üzenetét. A progresszív keresztyének hatodik „parancsolata” mögött tehát számos téves előfeltevés és félreértés húzódik meg. Feltételezik (képtelenek bizonyítani), hogy nincs abszolút igazság; hogy az egyház eleve elutasító a kérdésekkel szemben (láttuk, hogy ez ilyen formán nem igaz); továbbá félreértik az egyházfegyelem természetét és célját (az egyházfegyelem épp a megintett, szankcionált személy javát szolgálja). De még ezeknél is súlyosabb probléma, hogy a progresszív álláspont figyelmen kívül hagyja a keresztyénség alapüzenetét. A keresztyénség nem az emberiség Istenhez vezető és soha véget nem érő „útkeresése”, hanem Isten hozzánk vezető és már lezárult útja, hogy kimentsen minket a Sátán és a bűn hatalmából. János így emlékeztet erre: Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.” (1Jn 4,10)

Ez is érdekelhet

Progresszív tervgazdálkodás – tét nélküli dialógusok és irányított beszélgetések az egyházban
Konzervatív-evangelikál társbérletbe kerestetik – Helyzetértékelés és válasz a progresszív vádaskodásra
Dogmatika nélkül nincs evangéliumi etika, avagy szabadulás a progresszív moralizmus béklyójából – reakció Pecsuk Ottó szavaira
Az Evangelikál Csoport Egyesület korrekciója Bolba Márta evangélikus lelkésznő kijelentései kapcsán

Hozzászólás írása