Apokalipszis most?

Az elmúlt héten Sitku Tibor írt posztot az elragadtatással kapcsolatos CNN cikkre reagálva, mint ami a keresztyén tanítással szemben indított támadások sorába tartozik. Továbbá kritikusan beszélt az amerikai „világvégeiparról”, gerjesztett félelmekről, traumákról.

A „trauma-téma” idegesítően népszerű manapság, ám úgy látom, lassan mindennel kapcsolatban el lehet sütni és sok esetben a valóságtagadás eszközévé válik. Ez utóbbi esetben ugyanis egy olyan pszichológiai-tudományos szakzsargon mögé rejtett struccpolitikáról van szó, amellyel legalizálják, hogy amennyiben nehéz a valósággal szembenézni, akkor inkább ne is nézzünk szembe vele! Ez a divatossá vált attitűd életképtelen embereket nevel, akik nem hajlandóak akceptálni, hogy – sajnos vagy nem sajnos – a világ nem egy wellness központ, ami alanyi jogon jár nekünk, hanem sokkal inkább egy tragikus hely – az ember tragédiájának színtere.

A tragédiára nem az a válasz, hogy „Ne nézz fel” [1], hanem Krisztus! Ő maga a megmentősereg! A világvége pedig azt jelenti, hogy amit Isten elkezdett e jelen világkorszakban – a belső-lelki megoldás (szabadítás a bűnből) – az Krisztus visszajövetelével univerzális dimenziójú megoldássá tágul, éspedig véglegesen (feltámadás, igazságtétel, utolsó ítélet, kárhozat, üdvösség, örök élet, új teremtés). Másképp mondva: a traumák vége nem egy nevetséges struccpolitika eredménye, hanem Isten országának eljövetele már most lélekben, az idők végén pedig a maga teljeségében! A félelmek lelki megoldása, megszűnése abban áll, hogy „bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé”, és abban, hogy Isten szeretete lelkünkbe áradva „kiűzi a félelmet” (1Jn 4, 17-18) [2].

Tibor a „világvégeipar” kritikája és a traumák mellett viszont kevesebbet írt magáról az elragadtatásról, illetve általában a világvége-kérdésről, amivel az szorosan összefügg. Viszont még arról is olvashattunk posztjában, hogy erről a kérdésről maguk az egyházak sem mondanak túl sokat (Magyarországon), így gyülekezeti tudás sem áll rendelkezésünkre. Ezért keresztyénségünk főképp e földi életre és/ vagy a belső-lelki életre fókuszál – teszem hozzá én. És ez egy valóban komoly hiátust takar! Miért? Azért, mert szem elől téveszti a jövőképet: üdvösségünket az Isten országa eljövetelekor. Nekünk keresztyéneknek ugyanis van jövőképünk, sőt, igazából nekünk van egyedül! Szándékaim szerint én e felé, azaz a végső dolgok felé folytatnám a gondolatmenetet.

Tibor még egy másik végletről is említést tett, mint állandóan fennálló veszélyről a világvége-értelmezések esetében, miszerint az erről szóló bibliai kijelentés elemeit bizonyos politikai/ geopolitikai eseményekkel azonosítják. Ezek után joggal érezhetjük úgy, hogy ha és amennyiben mégis foglalkoznánk a kérdéssel, úgy aknamezőre tévednénk, ami után sokaknak „el nem ítélhető módon” az a következtetés jutna eszükbe, hogy bölcsebb lenne hallgatni, mint szólni. Ez azonban a kérdés megkerülése! Üdítő kivételnek számított Szabados Ádám posztja „Remény a közelgő összeomlásban” címmel, mely mert értelmezni és szólni azzal kapcsolatosan, ami előttünk áll.

Vég és végletek: az egyik lehetőség tehát: a tisztes távolságtartás az aktuális történelemtől és kortól a vég végtelenbe tolásával; a másik: az apokaliptika egészen vad alkalmazása konfliktusokra, államokra, személyekre. Mi lenne a helyes? Létezik valamiféle aranyközépút? Ez talán a jótékony hallgatás politikája? Ha nem mondhatunk mindent biztosra, akkor inkább ne mondjunk semmit? Ez így a forró kása kerülgetése, miközben az egyházi életre egyszerre jellemző az anakronizmus, az irrelevancia, az adott valóságtól való elszakadás „szigetpolitikája”! Ráadásul mindez olyan történelmi helyzetben megy végbe, ahol Saruman szavaival: „a régi világ elhamvad a nagy igyekezet tüzeiben” (Gyűrűk Ura, 2. rész: A két torony).

Nos, én a nagyobb kerethez, a világvége kérdéséhez nyúlnék (tehát nem az elragadtatásról lesz szó), mert egy tektonikus rengésekkel teli korban semmit se mondani erről mégiscsak a „távolságtartás furcsa luxusa” lenne részünkről!

RÖVID VILÁGVÉGE-TÖRTÉNELEM

Az európai történeténelem során számos hamis világvégével kapcsolatos jóslat látott napvilágot, ami a keresztyén üzenet eszkatalógikus perspektíváját folyamatosan erodálta. A tudományos felfedezések a régi hiedelmeket (mint pl. a „ragály isteni büntetés”) megingatták. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy akár ne lehetett/ lehetne isteni büntetés eszköze egy járvány vagy más katasztrófa (erről magam is írtam a REform blogon egy indexes cikk nyomán (Sodoma sztori az Index szerint: a pusztulás oka nem a genderkultusz, hanem egy meteor…). Számos tragikus történelmi esemény – világháborúk, a holocaust borzalmai, a kommunizmus rémtettei – megkérdőjelezték az isteni gondviselésbe, illetve Isten világkormányzásába, gondviselésébe vetett hitet.

Magyarán szólva a nyugat az ember emberrel szemben elkövetett bűnei miatt és okán már nem hisz Istenben és tagadásának oka röviden ennyi: „Isten nem akadályozta meg…”. Ez egy kifacsart logika, melynek lényege: „mi csináltuk ugyan, de Ő a hibás, mert nem fogta le a kezünket, ergo tehát Ő nincs is, egyébiránt követeljük a szabadságot és autonómiát!”. E nézet minden nevetségessége ellenére tömegessé vált e modern korban, ahelyett, hogy az ember igazat adna Istennek a bűn pusztító hatalma tekintetében, melynek épp önmaga, az ember a szupravezetője. Többek között ezek az együtthatók is hozzájárultak ahhoz, hogy nyugati keresztyénség lemondott a világértelmezésről és ennek terepét átengedte a szekuláris humanizmusnak. A világértelmezés tehát maradt, csak az egyház szállt ki belőle, mint egy „rendkívül kockázatos vállalkozásból”.

Nem tudom, hogy észrevettük-e, hogy »mindeközben« a szekuláris humanizmus élt is a lehetőséggel. Csak néhány példát említve a teljesség igénye nélkül: a világvége rémképe nem oly rég még egy atomháború-apokalipszistől való rettegésben öltött testet (mondjuk ez ma kezdi reneszánszát élni és sajnos nem ok nélkül). Aztán jött a klíma-apokalipszistől rettegés „szigorúan tudományos alapon”, aminek Mount Everestje Greta Thunberg ifjú próféta hisztérikus haragja volt az ENSZ gyűlésen.

Ebből akár arra is következtethetünk, hogy az embertömegeknek mindig kell valamitől rettegni és ez a valami elemi perverzióként, szükségletként jelen van folyamatosan. Kissé tán konteósan, de mégiscsak megjegyezném: ezt a tényt lehet felismerték mások is… A világmagyarázatoknak és világvégének tehát egyaránt van „piaca”, csak az egyház vonult ki innen, mintegy testületileg. És itt abszolút egyetértek Tiborral, hogy ahol viszont a „market place”-re az egyház mégis visszalépett, arról a legtöbb esetben elmondható, hogy bár ne tette volna…

Mindezekből az is következett, hogy a keresztyénség szinte lemondott (ha nem is szó szerint) arról, hogy egyszer azért el fog jönni a vég. Legalábbis nem nagyon beszél róla, legfeljebb csak úgy, mint ami a beláthatatlan távoli jövőben történhet meg, amely viszont annyira a horizont mögött van még, hogy nem is érdemes szót ejteni róla. Ez utóbbi olyannyira így van, hogy az egyház a régi kudarcok nyomán (ez is tán egy trauma?) annyira elszokott a világ értelmezésétől, hogy a dolgok beazonosíthatóságának meggyőződése helyett azzal ellentétes álláspontot képvisel, amolyan agnosztikus módon. A hit által megjelenített világ így magasan az élet és történelem felett áll, legfeljebb az individuális dimenzióban érinti meg az anyaföldet.

Ezt a „távolságtartó és tudományos” megfelelési kényszert legalább ennyire motiválta a teológiák egyetemi világból való kiesésének félelme, mely a felvilágosodás után fokozatosan nőtt és felerősödött. Ez a „diszkreditációs veszély” ezer és ezer visszavonulást és megalkuvást szült, különösen a 60-as évektől kezdődően az egyre kiteljesedő liberális hegemónia miatt. Egészen el a mai extrém helyzetig, amikor a liberalizmust belülről felemésztette a kulturális marxizmus (woke, safe space etc), de persze mindig a szent tudományosság égisze alatt. Hogy ennek mennyire semmi köze sincs a tudományossághoz, bizonyítja Jordan Peterson és társai játékos próbája [3]. Petersont a haladárok végül teljesen „elfogadó módon” az egyetemi katedráról való lemondásra kényszerítették [4].

Még korábban az 68-as diáklázadások elindították a kulturális forradalmat, mely „soft” (lassú, időben hosszú, gyenge, indirekt, de hosszú távon hegemón hatást elérő) módon és sok ponton ment végbe. Ezt stratégiát nevezi Antonio Gramsci „hosszú menetelésnek az intézményeken keresztül” [5], melynek célja a teljes kultúra (társadalmak) tudatának és aztán viselkedésmódjának, erkölcsiségének megváltoztatása, átformálása. Ezt a stratégiát már végre is hajtották a 68-asok [6]. A folyamat támaszpontjai a művészetek- egyetemek- kultúraformáló elitek világa volt és eredményességéhez nem férhet kétség. Ami a mai egyetemi világot illeti, a kulturális átformálási folyamat végállapotáról Gad Saad írt könyvet, amit érdemes elolvasni [7].

Így lett a nyugat számára a világ „végnélküli világ”, a fejlődés, a haladás elvben örökké tartó tere, ahol a szabadság kibontakozik, az elnyomás elenyészik és határ a csillagos ég, és ahol a végső cél a történelem vége (Hegel [8], Kant [9], Fukuyama [10]), ami már csak egy hajítófányira van. Legalábbis a promóciók és a marketing erről szólt, mostanáig.

AZONBAN EGYSZER VÉGE KELL LEGYEN…

Mi azonban tudjuk: lesz vég, sőt, az Újszövetség hirtelen bekövetkező végről beszél: „Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel. Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek. De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket.” (1Thessz 5,2-4).

Ha ragaszkodunk a bibliai kijelentéshez, akkor nem mehetünk együtt azzal a modern álmodozással, miszerint az emberiség fejlődése, növekedése egy kvázi végtelen idejű dimenzióban el fog jutni oda, hogy benépesítjük a naprendszert, aztán a galaxist és így tovább. Aztán a nagy felefelé ívelő haladás nyomán végül meghaladjuk magát az emberi létet (lásd transzhumanizmus). Én a magam részéről szeretem a sci-fit, de szórakozásként és nem valós perspektívaként tekintek rá. A valós perspektíva az, hogy egyszer vége lesz a ma ismert világnak és kötve hiszem, hogy Isten kienged bennünket a csillagok közé. A Bibliából úgy tudom, hogy nekünk a Földet adta nem a csillagvilágokat. A dráma itt zajlott és zajlik le – a bibliai kijelentés ezt mondja. Arról nem is beszélve, hogy a világvége és az új teremtés nem globális szintű történés lesz, hanem univerzális szintű (azaz: az egész világegyetemet érinteni fogja, még a mennyet is, vö. Zsid 12,25-27, Ef 1,910)

Megfigyeltem, hogy gyakori jelenség, hogy a keresztyén üzenet ismerete nélkül a mai gondolkodás magán a világvégén nem lát túl. A mennyország légiesen kékes, bárányfelhős képzete túl meseszerű (és nem mellesleg: ilyesmiről az Írás nem is beszél), ezért az Isten eljövendő országa hihetetlen – így a világvége után már nincs semmi, azaz: világvége egyenlő a teljes pusztulással (ami a Föld pusztulását, vagy az emberiség kihalását jelenti). Pedig üzenetünk szerint a lényeg pont azon túl van, mert a világvége nem csak vég, pusztulás, halál és megsemmisülés, hanem egy új világ kezdete is egyben: a második teremtésé!

A világvége után ugyanis az új ég és új föld világa következik. Annak a világnak és életnek kezdete, ami Isten által kijelentetett, amit a keresztyénség ismer és vár és amit minden emberi lény kimondatlanul és megfogalmazatlanul is szeretne magának: a világ vége után az igazi élet világa következik. Ha ezt feladjuk, akkor nincs jövőképünk, nincs perspektívánk, nincs semmink: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor 15,19). Beszélni erről egyenlő azzal, hogy jövőképet adunk!

Lehetne persze nagy teológiai íveket megrajzolva megközelíteni a kérdést (pl. millenarizmus-teológiák, eszkatalógia-teológiák), ehhez illő „teológiai- tudományos” óvatossággal és távolságtartással, ám ez elméletekről szólna (még ha azok teológiai elméletek is) és nem a valóságra adott válaszról: az értelmezésről. Ahogy én látom, ez a fajta teologizálás sokszor kifullad az „egyrészről-másrészről” narratívában – ebből meg Dunát lehet rekeszteni. Szerintem a teológia feladata pont nem az, hogy szellemi kardcsörgetéssel, parádés vívótechnikákat felmutatva barátságos párbajokat vívjon, amibe nem halhat bele úgyse senki. Hegedűs püspök szavaival: ez luxusteológia. A teológia feladata sokkal inkább az, hogy válaszokat találjon és mondjon, és ha belegondolunk az összes hitvallás így keletkezik: felmerül egy probléma és arra választ keresnek és végül találnak. A magam részéről – kerülve a luxust – próbálom a felmerült kérdést a valóság kontextusában megválaszolni.

Amit fontosnak tartok, hogy ehhez foglalkozni kell a valósággal! Azt a világot, amiben élünk realisztikusan és összefüggéseiben kel látni és teszem hozzá: az ideológiai ködökön, narratívákon átlátva. Mert ha azt a kérdést tesszük fel, hogy vajon korunkra igaz-e Krisztus végidőkről szóló kijelentése, akkor ehhez alkalmasint érdemes lenne tisztán látni korunkat. Ez nagyjából egy visszaverhetetlen érv és egyben szükségszerű szempont. Ezért számos világi szerzőre is fogok hivatkozni, aki vagy immár bizonyított megállapításokat tett vagy szellemi koncepciójának programját épp végrehajtják. De először is kezdjük a legfontosabbal:

JÉZUS BESZÉL AZ IDŐK JELEIRŐL

Az első és legfontosabb, hogy maga Krisztus beszél az idők jeleiről (Mt 24,6kk, Mk 13,7kk, Lk 21,9kk). Értem, amit Tibor mond, hogy veszélyes és félrevezető akár a végidőket, akár azoknak elemeit beazonosítani politikai mozgásokkal vagy geopolitikai eseményekkel. Én magam a „globális katasztrófa-filmekben” megjelenő amerikai utcákon szónokló „táblás prófétáktól” mindig is rosszul voltam. Mindezen jelenségektől függetlenül, mintegy ősidők óta fennálló monolitként ott magasodik Jézus kijelenése, miszerint a végidőknek lesznek jelei! Hogyan lehet ebben a paradox helyzetben valamit mondani – hogy hallgatás helyett szóljunk, ha látunk valami olyat, ami a világvége felé mutat, illetve, hogy ezzel még véletlenül se legyünk hamis prófétává (mégse úgy van…)?

Krisztus – lehet, hogy elsőre furcsa lesz, ahogy mondom, de – globális trendekről beszél! Számomra ez az igazán fontos sínpár, ami elvezet valahová és nem a Jelenések részletező (és nehezen magyarázható) apokaliptikus-képes nyelvezete. Pontosabban: Jézus kijelentéseihez kell igazítani a többi – apostoli, illetve az apokaliptikák – kijelentéseit.

Itt van egy másik dolog is, mely sokszor a jelek értelmezésébe bezavar. Ez az a jelenség, mikor valaki például a Covid kapcsán azt mondja, „jó-jó világjárvány, de ilyenek régen is voltak”. Mintha azt mondaná, hogy „nincs itt semmi látnivaló, menjenek emberek.” Nos, ez egyszerre igaz és mégse. Megmaradva a Covidnál: igen voltak járványok (még brutálisabbak is), de az is igaz, hogy olyan, ami egyszerre és egyidőben leállította volna globális szinten a világot, még nem volt (még a spanyolnátha se). Témánkhoz visszatérve: János mondja a levelében, hogy sok antikrisztus jött el, ám ez a tény egyáltalán nem jelenti azt, hogy a „kis antikrisztusok” és „az Antikrisztus” ugyanaz lenne. Mi különbözteti meg őket egymástól? Miért nem mondható az ilyen világvégés jelenségekre, hogy „ugyan kérem, ilyenek már régen is voltak?” A válasz: a globális trendek és azok együttese, konstellációja miatt nem.

Milyen globális trendekről beszél Krisztus? Járványokról, háborúkról, éhínségekről, az övéi üldözéséről és egy óriási, bolygószintű földrengésről a végén. Arról beszél, hogy a katasztrófák szaporodni fognak biológiai, háborús és természeti dimenziókban, és ráadásul ez még csak a nagy nyomorúság kezdete (Mt 24,8). Ha ilyen jelenségeket látunk és belőlük egyre többet, akkor épp azt látjuk, amiről Jézus beszélt. De mivel ilyen történések régen is voltak, ezért az óvatosság azt mondatja: lassan és megfontoltan haladjunk!

VILÁGTRENDEK (SZUPERTRENDEK) TÖRTÉNELMI DIMENZIÓBAN

A sok-sok kisebb-nagyobb történelmi eseményből ki kell válogatni azt a néhányat, mely rengeteg dolgot összefog és épp ezért igazán nagy jelentőséggel bír, azaz: releváns. Ezeket nevezem most „szupertrendnek”. Ezek a szupertrendek isteni parancs vagy kijelentés alapúak! Amiképpen a természetet vezérlik a természeti törvények, úgy Isten parancsai a történelmet. A paradicsomi parancsokat nem véletlenül nevezi a teológia „rendeknek” (ordinációk), mert döntő módon meghatározzák a teljes emberiség gondolkodását, motivációit és ambícióit. Az ordinációkat egy kicsit máskép magyarázza Bonhoeffer azzal, hogy azok az embernek szóló „mandátumok” (megbízatások). A régi ordinancia és a modernebb mandátum kifejezések – ahogy én látom – megférnek egymás mellett és nem zárják ki egymást (Bonhoeffer a náci ideológiával szemben mondja a mandátumot, áthelyezve a hangsúlyt a lét-meghatározottsággal szemben az erkölcsi felelősségre).

Másrészről a világtrendeknek a parancson túl van még „kijelentés dimenziója” is, hiszen a normál történelmi időktől az apokaliptikus kor jelentősen eltér minden szempontból. Ez nem isteni parancsra következik be, mert ez a teljes emberiség részéről történő rendszerszintű és szervezett lázadás. Itt tehát nem arról van szó, hogy Isten ezt akarja, hanem arról, hogy „megjeleníti a következendőket”. Nézzük tehát ezeket a szupertrendeket!

Az első óriási ív az emberiség kiterjedése a föld teljes színére. A parancs (ordináció) jól ismert: „Szaporodjatok és sokasodjatok és hódítsátok meg és töltsétek be a földet…” (Gen 1,28). Hogy a „Föld nevű űrhajót” mikor minősíthetjük úgy, hogy „megtelt”, az jó kérdés! Mindenesetre általános nézet, hogy túl sokan vagyunk (ökológiai lábnyom, élelmezési válság, energiaválság stb.). 2022 telén az emberiség létszáma meg fogja haladni a 8 milliárd főt, így George Friedmann jóslata [11], miszerint átváltunk csökkenő tendenciákra még a jövő horizontján is: szerintem téves (maximum a nyugati világra igaz).

Emberi szempontból nézve a probléma nem oldható fel másképp, mint drasztikus népességcsökkentéssel. Ezzel kapcsolatosan a globális elit képviselői számos morálisan tarthatatlan kijelentést tettek pl. Bill Gates, hogy a legismertebbre utaljunk. Nyilván a most zajló folyamatok jellegükben olyanok, melyek nyomán népességcsökkenés prognosztizálható, de korántsem természetes módon.

Számunkra azonban a döntő kérdés, hogy képesek vagyunk-e dekódolni az elénk táruló látványt? Azt a tényt, hogy az emberiség akarva-akaratlanul, de teljesítette a küldetést (parancsot), nevezetesen, hogy a Földet meghódította és betöltötte. Én azt gondolom, hogy ez minden túlzás nélkül állítható! Ráadásul a világi gondolkodás is erre az eredményre jutott, amiben eltérünk az az, hogy hogyan értelmezzük ezt a tényt. A Kijelentésen keresztül nézve a világot azt mondhatjuk, hogy ez a parancs teljesülésének jele.

A második világtrend a missziói parancs Krisztustól. E parancsot: „Menjetek el és tegyetek tanítványokká minden népeket…” (Mt 28,19) úgy ismerjük, mint missziói parancsot, az egyház küldetését. A feladat nem „megtéríteni”, hanem „tanítvánnyá tenni”. Fontos, hogy ez a hír Isten országa híre, az evangélium híre minden néphez (a nemzetekhez: ethnoi) való eljuttatásáról szól. A megtérés nem a mi kezünkben van, hanem Isten lelkének hatalmában.

Idetartozó érdekes következtetés David J. Bosch részéről, hogy Pál mikor szolgálatával létrehoz egy-egy területen egy gyülekezetet, akkor a missziót befejezettnek nyilvánítja és tovább megy [12]. Ez azt jelenti, hogy a missziói feladatot Pál nem úgy tekinti, mint aminek akkor van vége, ha pl. teljes Akhája megtér, hanem akkor, amikor már van ott gyülekezet. Másképp mondva: mikor megjelenik egy nép körében a „hegyen épült város” egy-egy gyülekezet alapításával és lehet látni, mint hit és élet alternatívát és be lehet oda lépni.

Ennek az a jelentősége, hogy nem abban kell gondolkodni, hogy mindig és minden korban mindenkit keresztyénné tegyünk (megtérítsünk), mert ha így gondolnánk, akkor a misszió minden egyes generáció megszületésével „újra kezdődne”, következéskép a küldetés sose érne véget (egy kicsit mintha így tekintene a kérdésre a mai egyház). Ennek azonban az lenne a következménye, hogy a világvége időben a végtelenbe kitolódna (az új teremtéssel egyetemben), hiszen az új generációknak is meg kell térniük.

A páli missziói stratégiát tekintve ma már elmondható, hogy a keresztyén misszió lassan minden néphez eljutott. Tudtommal az utolsó területek között van az a sziget, amit a Covid előtt valamivel látogatott meg egy misszionárius, de az ott élők még a parton megölték őt [13]. Nyilván azt kimondani generálisan, hogy „a missziói parancs teljesítve”, az Krisztus joga, ám úgy tűnik: tényleg lassan teljesül. Ő mondja, hogy még a végidők elindulása előtt mindenhol hirdettetik az evangélium (Mt 24,14). Ez azonban meglátásom szerint egyáltalán nincs messze, tekintetbe véve a tényt, hogy a misszió ténylegesen eljutott szinte minden földi néphez.

A harmadik világtrend a politikai-hatalmi térben mutatkozik meg. A Kijelentésben markánsan megjelenik egy, a végidőkben felemelkedő birodalom, mely az egész világot uralni fogja. Ez mind az apostoli levelekben jelen van, mind a Jelenésekben, úgyhogy viszonylag nehéz nem észre venni (sőt, még ide lehet venni az ószövetségi apokaliptikát is, vö. Dániel könyve etc). Szimbolikusan ez az emberiség részéről a bábeli toronyépítés újrakezdése (szimbolikus nevén: Babilon). És hogy-hogy nem és történetesen épp attól hangos a globális politikai tér, hogy a problémák és konfliktusok megoldására egy világkormány létrejöttével lenne esély. A már említett Hegel és Kant gondolati hálói, melyek a történelmi fejlődéselmélet kiindulópontjai, épp ide tartanak, ebben látják a megoldást (a történelem vége). Integráció, mely egyesíti a népeket, nemzeteket, az erők és források fókuszálásával.

E távlatos célhoz szükséges előkészítő kulturális folyamatok már régóta zajlanak a nyugati civilizáció területén, mely a nemzeteket, hagyományos közösségi formákat – mint idejétmúlt intézményeket és közöségeket – lecserélni igyekeznek a haladás nevében, el egészen a házasság és család intézményéig. A kultúrharc a keresztyénséget is érintette és érinti és – mint a nyugati civilizációt meghatározó vallás – visszaszorításával járt együtt. A nyugat egyedülálló módon az a civilizáció, mely önnön vallási alapjait húzza ki saját maga alól – szemben a többi civilizációval, melyekben a civilizációs újjászületések mellett vallási reneszánszok zajlanak (Huntington) [14]. Napi szinten lehet számos hírt olvasni a médiában arról, hogy a keresztyénség egyre több helyen már csak megtűrt és a világ (kultúra) negatív hozzáállást tanúsít a keresztyénséggel szemben (Aaron Renn). Miközben a nyugati keresztyénség egyértelműen hanyatlik, többek között a korszellemnek való behódolásnak köszönhetően.

A kulturális beszakadás érzékelhető abban is, hogy nyugaton az állami (jogi) világ is fogja lett a nyilvánvalóan bibliai erkölccsel szemben álló ideológiának, a „szivárványvallásnak” (Márkus Tamás kifejezése). Szomszédunkban egy civilizációssá táguló háborús konfliktus zajlik (nyugati és orthodox civilizáció összecsapása), melynek következtében a már emlegetett George Friedman azt mondja, hogy 2020-2030 között az egész globális rend átalakul [15]. és Klaus Schwab Great Reste-je is erre tervez (Világgazdasági Fórum létrehozója és elnöke) Manapság sokat halljuk az „új világrend” kifejezést is, mely egyébként ez a szabadkőművesség jelmondata (Novus Ordo Seclorum) – említem meg minden konteó nélkül, csupán a tényekre szorítkozva.

Bár a folyamatok az átláthatatlanságig összetettek, ugyanakkor figyelmesen nézve (és olvasva) nehéz nem kivenni a ködös látványból, hogy összességében egy istenellenes civilizációépítés zajlik. A markáns folyamat az emberiség 7 civilizációja (nyugati, latino, orthodox, hindu, konfuciánus, iszlám és japán – ld. Huntington) közül jelenleg a nyugatit érinti. Ugyanakkor a nyugat a leginkább innovatív és mobilis és nem mellesleg, annak magállama az USA ellenőrzi a tengereket (Friedman 2015, 31-33). Azaz: ha és amennyiben a nyugat istenellenes-civilizáció mintára vált át, akkor valószínűsíthetően, mint az egész emberiség „mag-civilizációja” könnyen a maga köré lesz képes gyűjteni az összes többit is.

Ehhez az összképhez szintén hozzá kell tegyük a jelenkor nagyon rövid időintervallumában, az elmúlt 2-3 esztendőben történő és jelenleg is zajló tektonikus történelmi mozgásokat: világjárvány, háború, energiaválság – mindezt eleddig elképzelhetetlennek tartottuk. Friedman könyvének bevezetőjében épp azt sorolja egészen az 1900-as a esztendőktől fogva, hogy 20 évente történtek olya dolgok, amiket előtte „nem tudtunk volna elképzelni” (Friedman 2015:13-26).

+1. Ehhez még hozzá kell tenni még 1 történelmi síkon jelentős eseményt, ami nem más, mint Izrael újra létező államisága és ennek jelszerűsége.

Megdöbbentő, hogy Izrael közel kétezer éves népek közötti bolyongása után újra államisággal rendelkezik. Talán minden vita felett áll, hogy Izrael újjászületése a Jelenések értelmezésének azt a vonulatát támogatja, miszerint nem csak az akkori Róma és benne testet öltő antikrisztusi erők apokaliptikus képes nyelven való leírásáról van szó, hanem sokkal inkább futurum: tehát a végidők birodalmáról van szó.

Ismert az Antikrisztusról szóló kijelentés (Dán 11,31; Dán 12,11; Mk 13,14; Mt 24,15) és különösen is 2Thessz 2,3-4: „A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be, mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.” Ha ezt összevetjük azzal, hogy az izraeliek feltett szándéka újból felépíteni a jeruzsálemi nagytemplomot és ehhez már minden előkészületet is megtettek, akkor az újjászületett Izrael jelszerűségéhez, azaz a politikai valóságon túl a bibliai történetbe ágyazottságához kétség sem férhet. Az ne zavarjon meg bennünket, hogy a templom felépítése jelenleg még lehetetlen a templomhegyen álló két muszlim mecset miatt („a nem tudtuk volna elképzelni” tanulságaként).

Izrael szimbóluma a fügefa és úgy tűnik hosszú-hosszú idő után „kihajtott”. Krisztus kijelentésében ez a végidők jele: „A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.” (Mt 24,32).

Mindezek együttese jelszerű és ezt nehéz lenne tagadni vagy ellene mondani. (Mindazonáltal lesznek ilyenek, talán nem is kevesen)

METANARRATÍVA

Modern kifejezéssel élve a bibliai látás nem más, mint metanarratíva, azaz egy átfogó elbeszélés. Vagyis a látható világ kuszaságai, ma szinte végtelen komplexitása ez által válik átláthatóvá. Épp nem a részletekben veszik el és nem abból alkot egy magyarázatot – ez az allegória világa lenne. Az allegóriának csak néhány példáját láthatjuk az Újszövetségben, Pál apostolnál például: Krisztus a velünk vándorló kőszikla (1Kor 10,1-4), Sára és Hágár (Gal 4,22-30). Azonban sokkal jellemzőbb a tipológia, mely az egész Szentírást át és átszővi [16], illetve az üdvtörténeti „modell” (D. L. Baker).

A metanarratívának (átfogó világ-elbeszélés) abban van az ereje, hogy modellál, de nem tetszőlegesen, hanem a Kijelentésen keresztül nézi a világot. A kérdés csak az: összeál-e a fejünkben a kép, hogy modell-szerűen érthetővé tegye a látványt? A modell törvényszerűen leegyszerűsít. Huntington mondja a modellezésről, hogy az olyan, mint egy térkép. Minél inkább részletes annál jobban hasonlít a valóságra, ugyanakkor ez esetben érthetetlenebbé is válik. Minden modellnek szükséges a fogalmi takarékosságot szem előtt tartania (szemben a részletezéssel), mert különben használhatatlanná válik [17]. Azaz: nem lesz térképpé, mert összetettsége miatt zavaros marad. Ebben az írásban igyekeztem a fő vonalakat felvázolni és nem a részletekben elveszni. Arra tettem kísérletet, hogy ezen keresztül nézzem korunk Golf áramlat-szerű eseményeit és azok eredőit.

MI LÁTSZIK TEHÁT?

A bibliai látás metanarratívája azt mutatja, hogy ami most történik – a paradigmaváltás, avagy Great Resset (Klaus Schwab) [18] –, az már belépés az apokaliptikus korba. Ez elképesztően hatalmas léptékű és sodrású változás. A változások léptékével a politikusok, elemzők napi megnyilatkozásai vagy a geopolitikai szerzők mind egyetértenek azzal a (nem kis) különbséggel, hogy ők a „paradigmaváltás” után egy új egyensúlyi állapotot jósolnak, (pl. Huntington, Friedman). Klaus Schwab a változások időintervallumát 2020-2030 közé teszi.

Ehhez hozzátartozik még, hogy – ha és amennyiben – egy fokozódó káosz vár ránk és ez a káosz globálissá tágul (és minden jel szerint épp efelé haladunk) akkor olyan állapotok jönnek létre, ahol minden egy erős vezetőért kiált majd. Ha a világ nem is tudja, de mi tudjuk, hogy az „erős vezető” ki lesz, mert a Kijelentés elmondja.

Meg kell jegyeznem, hogy sokszor halljuk, hogy mióta eljött Krisztus azóta az utolsó időkben élünk. Azzal is elő szoktak hozakodni, hogy számos antikrisztusi figura élt már a történelem során. Ezek a megállapítások igazak, csak itt úgy működnek – ebben az érvelésben –, mint egy „kiegyensúlyozó eszköz”, csakhogy ezek a markáns jelenségek értelmezését meghiúsítják. Azonban kétségen felül áll, hogy az általános végső idők, az „időknek végén” és az apokaliptikus kor között van némi különbség, miképp az antikrisztusok és maga az Antikrisztus között is. Most globális trendekről és irányokról beszélhetünk és ezek együttállásáról, konstellációjáról, illetve ebbe az irányba történő haladásról.

Úgy látom, hogy ezeknek az óriási léptékű és sodrású folyamatoknak a konstellációja nem egy új és békés világot, végképp nem egy új békekort jeleznek előre, hanem azt a kort, amit a végső időknek, vagy apokaliptikus kornak nevezünk. A kulcs a globális jelenségek konstellációja.

KONKLÚZIÓK

Amikor megérkezett a fehér ember az indiánok földjére, nagyon hamar nyilvánvalóvá vált technikai fölénye és az, hogy a fehérek folyamatosan és egyre többen érkeznek. Ekkor tette fel a nagy indiánfőnök a kérdést baljós fényű tüzek mellett: Mit tegyenek a Huronok? (Az utolsó Mohikán). Ikonikus történet. A dolgok kimenetele pedig ismert.

Tudjuk, hogy az egyház egészen az idők végéig fenn fog állni, miként azt is tudjuk, hogy abban a korban belülről fogják elfoglalni az egyházat és a hitvallókat belülről fogják feljelenteni, kirekeszteni, üldözni és megölni (Lk 12,11). Még nem tartunk itt, bár a nyugati egyházakban már egyértelműen ilyen irányú tendenciák láthatók (behódolás a szivárványvallásnak, Päivi Räsänen ez ellen emelt szót).

A civilizációs paradigmaváltás idején egyszerűen nem lehetséges továbbmenni úgy, ahogy eddig! Főleg azt nem lehet gondolni, hogy majd csak visszaáll az egész feje tetejére állt világ körülöttünk. Ez biztos nem fog megtörténni. Amint a dolgok irányából az is kitűnik, hogy nem jobb, hanem rosszabb világ következik, mind életszínvonalban, mind a társadalmi nehézségek, mind pedig keresztyén életünk szempontjából. Ez a negatív világ, avagy a kulturális háború és a tényleges háború és következményei, s ennek további fokozódása várható.

Egy ilyen léptékű változás láttán esetleg ezt az egyszerű, de súlyos kérdést, amit az indiánfőnök feltett, esetleg mi is feltehetnénk! Gondolkodhatnánk azon, hogy egy ellenséges-háborús kontextusban hogyan kellene másképp élnünk és küldetésben járnunk. Mint ahogy az is megérne egy misét, hogy jelenleg az állam kedvező klímát tart fenn a keresztyénség számára, ami a védelem mellett lehetőség arra, hogy a kulturális ellenszéllel szemben tegyünk anélkül, hogy még az állami szembeszéllel is kelljen foglalkozni, ami nyugaton gyakorlatilag általánossá vált.

Hogyan tovább? Egy biztos: úgy nem, ahogy eddig, egy viszonylagos békekor letűnt idején! A már hivatkozott Aaron Renn annak veszélyére hívja fel a figyelmet, hogy sok keresztyén, lelkész és egyház tagadja ezt a változás – a negatív világ kontextusát. Amit ehhez képest én másképp fogalmaznék: ez nem „negatív világ”, hanem immár egy „háborús világ”.

DE HOGYAN TOVÁBB?

Azt gondolom, hogy ennek megállapítására egy teológiai szemléletváltás szükséges, mely leszámol azzal, hogy nem békevilágot álmodva mereng a csak maga számára érdekes kérdéseken. Továbbá leszámol a tagadással! Ezek megengedhetetlen luxusok!

Egy olyan teológiára van szükség, mely először is tartalmaz átfogó elbeszélést (ez a kerete), másodszor szinkronban van a történésekkel (képes válaszolni azokra), harmadszor olyan értelemben prófétai, hogy az Íráson keresztül képes látni a jövőt. Ha ez így megvan: akkor (és csakis akkor) lehet stratégiát alkotni! Stratégiai teológiára van szükség!

Úgyhogy csak azt mondhatom: hajrá, hajrá!

JEGYEZETEK

[1] Ne nézz fel! (2021 Netflix) szatirikus sci-fi. A világsztárok sokaságát felvonultató film egy üstökös érkezéséről szól, amely el fogja találni a Földet (ebben szokásos katasztrófa film). Az üstököst felfedező két csillagász (Jennifer Lawrence, Leonardo di Caprio) találkozik az elnökasszonnyal (Meryl Streep), aki ahelyett, hogy cselekedne, azon aggódik, hogy a hír hogyan befolyásolja majd a népszerűségi mutatóit. Mikor már látható az üstökös, azt mondják a kampánygyűlésen és szerte a médiában, hogy „ne nézz fel!”, mondván az traumatizál. Végül az üstökös becsapódik, a Föld megsemmisül, de az elit egy méretes űrhajóval távozik egy másik lakható bolygóra. A problémával való szembenézés képtelenségét fejezi ki, illetve a tömeges népbutítást ikonikus szövegévé válik a „ne nézz fel!” szlogen.

[2] 1Jn 4,17-18: „Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert a mint ő van, úgy vagyunk mi is e világban. A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.”

[3] Jordan Peterson portré: https://mandiner.hu/cikk/20180318_jordan_peterson_portre

[4] Az egyetemről való távozásáról Jordan Peterson személyesen:https://mandiner.hu/cikk/20220119_miert_nem_vagyok_tobbe_professzor_a_torontoi_egyetemen

[5] Antonio Gramsci (1891-1937) 20. századi marxista ideológus, lapszerkesztő. A kulturális befolyás megszerzésével kapcsolatos elmélet kidolgozója, aminek lényege „hosszú menetelés az intézményeken keresztül” (vö. Mao: „hosszú menetelés”). „Gramsci a nyugat európai forradalom létre nem jöttének, illetőleg sikertelenégének okain töprengve arra a következtetésre jutott, hogy a közvetlen politikai harcoknál fontosabb a közvetett kulturális befolyás, amely a végén új konszenzust teremt és az addig uralkodó hegemóniát egy másikkal váltja fel.” Békés szerint Gramsci elmélete „politikafüggetlen”, mert a kulturális hatás törvényszerűségeit pontosan ragadja meg, így a kultúráért folytatott eredményes harc stratégiájának megfogalmazása – használata bárki előtt nyitva áll. Békés Márton: Kulturális hadviselés, 98. oldal – Közép-és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest 2020.

[6] Uo. 215-276 o.

[7] Gad Saad: A parazita elme, MCC Press, Budapest 2022.

[8] A történelem, mint a szellem haladásának útja – a gondolat Hegeltől származik. Más szavakkal: a történelem, mint fejlődés, vagy még inkább a történelem vége koncepció. Erről írt Békés Márton egy eszméltető cikket a látószög blogon: https://latoszogblog.hu/aktualis/vilagszellemjaras/

[9] Joram Hazony izraeli professzor (a konzervatív gondolkodás jelenkori nagyhatású képviselője) könyvének utolsó fejezetében ír a nemzet – mint meghaladott közösségi létforma – ellenesség gyökereiről. (Joram Hazony: A nacionalizmus erénye, Századvég Kiadó, 2019, 186-187 o., lásd: Imanuel Kant és a nacionalistaellenes paradigma fejezet.) Hazony számára a nacionalizmus nem negatív, hanem pozitív értelmű és nem keverendő össze a náci ideológiával (bár jó ideje a kettő egybetolása figyelhető meg a mainstream részéről). Könyvében a nemzeti létszerveződés erényeit mutatja be szemben a birodalmi (imperialista, föderatív) és az anarchisztikus társadalmakkal (törzsi és feudális). Nézeteit óriási tény- és érvanyaggal bizonyítja.

[10] Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember, Európa Kiadó, Budapest 2022. Fukuyama a keleti blokk összeomlása után azt a megállapítást tette, hogy a világon mindenhol győzni fog a liberális demokrácia és ezzel „vége” lesz a történelemnek. Hegelhez és Kanthoz kapcsolódik az alaptézise. Annyiban ér véget a történelem, hogy a liberális demokrácia kiegyensúlyozza a konfliktusokat a társadalmakban és így az országok között sem lesz többé háború. Fukuyama hozzáteszi: „békés, de valószínűleg nagyon unalmas lesz”. Ezzel az állítással Samuel P. Huntington nagyon nem értet egyet és megírta a „Civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása” című könyvét. Mára világos, hogy Huntington előrejelzése bizonyult igaznak.

[11] George Friedman: A következő 100 év, New Wave Media kft. Budapest 2015. 71-76. o.

[12] David J. Bosch: Paradigmaváltás a misszió teológiájában, Harmat-PMTI, Budapest 2005. 118-121. o. A páli missziói alapítás – rábízás hű pásztorokra – továbblépés stratégiáját Bosch kimutatja, de azt is mondja, hogy Pál nem nemzetekben gondolkodik, hanem régiókban és nagyvárosokban.

[13] Erről szóló cikk 24.hu: https://24.hu/kulfold/2018/11/23/szentinelezek-torzs-eszak-szentinel-sziget-john-allen-chau/

[14] Samuel P. Huntington: Civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa Könyvkiadó, Budapest 2019. La Revanche de Dieu fejezet, 144 o. kk.

[15] Gyakorlatilag Friedman egész könyve (A következő 100 év) ezt vetíti előre.

[16] D. L. Baker: Két szövetég egy Biblia, Herméneutikai Kutató Központ – Harmat Kiadói Alapítvány Budapest 1998. 58., 154., 192.o.

[17] Samuel P. Huntington: Civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa Könyvkiadó, Budapest 2019. 40 o.

[18] https://en.wikipedia.org/wiki/Great_Reset