Gyermekbántalmazás a bukott világban
Hogyan küzdhetnek a keresztyének a gyermekbántalmazás ellen, és hogyan szolgálhatnak az áldozatok felé?
Hogyan engedhette meg Isten, hogy ez történjen velem?
Wendy drogfüggő anyától született. Nagyszülei mentették ki egy csótányokkal teli szekrényből, de még túl kicsi volt ahhoz, hogy vissza tudjon rá emlékezni – anyja egyszerűen magára hagyta és bezárta őt. Ezután anyja hol megjelent, hol eltűnt az életéből. Mikor Wendy még az édesanyjával élt, gyakran piszkos és alultáplált volt: arra kárhoztatták, hogy nyomorban éljen. Emellett anyja szeszélyének, hangulatváltozásainak is ki volt téve, és magát hibáztatta az abból fakadó verésekért. Ahogy idősebb lett, nemcsak anyja, hanem annak több, velük élő barátja is bántalmazta. Nem engedték iskolába menni, ha a zúzódásai feltűnőek voltak, míg végül anyja teljesen megtiltotta neki, hogy iskolába járjon.
Tizenöt évesen ismét nagyszülei mentették meg, ezúttal végleg. Wendy ekkorra már annyira éhezett, hogy állapota késleltette pubertáskori fejlődését, és összerándult, ha valaki hozzá akart érni, mivel annyira súlyosan és könyörtelenül bántalmazták. Bár elválasztották bántalmazóitól, ez eltelt időszak alatt olyan testi, lelki és szellemi sérüléseket szedett össze, amelyek kihatottak egész életére. Fiatalabb korában nagyszülei megismertették ugyan Jézussal, de hogyan nézhette végig mégis tétlenül a szerető Isten, hogy bántalmazzák, és egyáltalán miért engedte, hogy mindez folytatódjon?
A gyermekbántalmazás támadás Isten családról szóló terve ellen
Április a gyermekbántalmazás megelőzésének hónapja az Egyesült Államokban. A bűnbeesett, bukott világban az emberi kapcsolatokban előforduló összes működési zavar közül a gyermekbántalmazás az egyik legszörnyűbb, mert a legártatlanabb és legkiszolgáltatottabb emberek válnak áldozattá – gyakran éppen azok által, akiknek meg kellene őket védeniük –, és ennek következményei gyakran életre szólóak minden érintett számára. A keresztyéneknek nemcsak arra kell felkészülniük, hogy be kell jelenteniük a bántalmazást, ha tudomást szereznek róla, hanem arra is, hogy bibliai szempontból is tudjanak reagálni a problémára. Tragikus, de statisztikailag valószínű, hogy mindannyian ismerünk valakit, aki áldozata vagy elkövetője volt ilyenfajta visszaélésnek.
Ahhoz, hogy reagálni tudjunk a bántalmazásra, fel kell tudnunk ismerni. Az elhanyagolás a gyermekbántalmazás leggyakoribb formája: a gyermek alapvető szükségleteinek figyelmen kívül hagyása oly módon, hogy a gyermek jóléte és biztonsága veszélybe kerül. Fizikai bántalmazásnak minősül a gyermeken okozott bárféle szándékos sérülés. A bántalmazás lehet érzelmi jellegű is, ilyenkor a gyermek szorongóvá, depresszióssá, visszahúzódóvá vagy agresszívvá válik. A gyermekbántalmazás talán legszörnyűbb fajtája a szexuális abúzus.
A bántalmazás ezen formái közül egyik sem volt része Isten családra vonatkozó eredeti tervének. Isten arra teremtette az embereket, hogy a család élén apaként és anyaként állva „szaporodjanak és sokasodjanak”. Isten első, Ádámnak és Évának szóló parancsa így szólt: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!” (1Móz 1,28) Még a bűnbeesés után is korlátlan áldást jelentenek a gyermekek. Isten a kígyóra szabott átkában kimondta, hogy Éva gyermekei, különösen is egy konkrét leszármazottja háborút fog vívni a kígyó és az ő utódai ellen, még akkor is, ha a szülés folyamata onnantól kezdve fájdalmas és veszélyes lesz az anya számára (1Móz 3,15–16). A gyermekre sehol sem utalnak átokként, a bűn következményeként vagy eredendően rossz dologként a Bibliában.
Különösen förtelmes cselekedetnek minősül, amikor valaki bűnös indítékból okoz kárt a gondjaira bízott gyermekeknek. A Szentírásban újra és újra előkerül a leghatározottabb tiltás a gyermekek Moloknak történő feláldozása ellen, és az Írás úgy tekint e cselekedetre, mint amely különösen sértő magára Istenre nézve (3Móz 18,21; 20,2–5; Jer 32,35). Amikor Áház feláldozta saját fiát, az nemcsak utálatosság volt, hanem egyben az egész nemzet szörnyű lelkiállapotát is jelezte (2Kir 16,2–3).
A Biblia nem használja a gyermekbántalmazás kifejezést, de ez nem jelenti azt, hogy hallgat erről a témáról. A Szentírás elítéli a haragra és heveskedésre hajlamos embereket (Péld 22,24–25; 29,22; Préd 7,9). Az Újszövetségben a lelkipásztorokra vonatkozó képesítések között szerepel, hogy megfontoltak és józanok legyenek, és ne legyenek erőszakosak (1Tim 3,1–7). Pál apostol így buzdít: „Ti, apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek.” (Kol 3,21) Másutt pedig ezt mondja: „Ti, apák, pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.” (Ef 6,4) Amikor a tanítványok megpróbálták visszatartani a szülőket attól, hogy Jézushoz vigyék gyermekeiket, ő megdorgálta őket, majd magához hívta a gyermekeket, és megáldotta őket (Lk 18,15–17). Az általános bibliai felszólításokra tekintettel – hogy legyünk józanok, önmegtartóztatók, jóra hajlandók és megértők – a gyermekek bántalmazása nem is lehetne ellentétesebb azzal a magatartással, amelyre Isten hív bennünket, hívőket.
Gyermekbántalmazás a bukott világban
A gyermekbántalmazás egyszerre bűn és bűncselekmény, ezért fontos, hogy az egyház felkészült legyen a reakcióját illetően. Bárkinek, aki tudomást szerez egy olyan helyzetről, amelyről úgy gondolja, hogy bántalmazó szituáció lehet, erkölcsi kötelessége jelenteni az illetékes hatóságoknak. Bizonyos pozíciókban dolgozó embereknek, például tanároknak, orvosoknak, ápolóknak vagy szociális munkásoknak jogi kötelességük is lehet bejelenteni az ilyen eseteket. Előfordul, hogy különböző okokból habozunk bejelenteni valamely helyzetet, de – tökéletlenségük ellenére – azért vannak a meglévő rendszerek, hogy megvédjék a gyermekeket, sőt bizonyos esetekben akár életmentők is lehetnek.
Hogyan segítsünk a túlélőknek?
Statisztikailag minden, bizonyos méretet meghaladó gyülekezetben jelen vannak olyanok, akik gyermekbántalmazás áldozatai, de ha elkötelezettek vagyunk az evangelizáció iránt, vagy csak „felebaráti szeretettel” közelítünk mások felé, akkor – egyszerűen hitünk gyakorlatban való megélése során – is biztosan fogunk találkozni érintettekkel. Bár minden áldozat egyedi, ők mégis olyan sajátos nehézségekkel küzdenek, amelyek felkészültséget igényelnek részünkről a velük való találkozások során.
A gyermekbántalmazás elkövetője mindig erősebb és nagyobb áldozatánál. Kezdetben – különösen akkor, ha a bántalmazó férfi volt – a bántalmazottak számára nehézséget jelenthet, amikor Istenhez mint Atyához próbálnak közeledni, mivel a bántalmazó apafigura képe áll előttük mintaként. Nehézséget okozhat nekik elfogadni a mindenható Isten gondolatát is, mivel Isten nem mentette ki őket a bántalmazó szituációból. Előfordulhat az is, hogy – mivel ennyire szörnyűek a korai kötődési mintázataik – defenzívvé válnak, és elzárkóznak a kapcsolatok kialakításától.
Wendyre mindez igaz volt. Az történt vele, hogy egy barátja meghívta őt egy ifjúsági csoport rendezvényére, és ez fokozatosan oda vezetett, hogy elkezdett járni a gyülekezetbe. A gyülekezetből néhány család elkezdett érdeklődni Wendy iránt, ruhákat vásároltak neki, és meghívták közös családi kirándulásokra. Wendy kezdett pozitív családi dinamikákat látni, és a gyülekezet hónapokon át tartó szívessége révén szíve elkezdett megnyílni az evangéliumra. A gyülekezet finanszírozta számára az ifjúsági táborban való részvételt, ahol ráébredt arra, hogy szüksége van az üdvösségre, és átadta szívét Jézusnak. A gyülekezet munkája nem ért ezzel véget: éveken át szolgáltak irányában, ellátták tanácsokkal, így próbáltak segíteni neki – hogy begyógyuljanak a múltbeli bántalmazás okozta sebek, és a Krisztustól kapott új életben élhessen (Róm 6,4).
Következtetés
A gyermekbántalmazás-megelőzési hónap célja, hogy ne éljünk tovább úgy, hogy nem veszünk tudomást mások nyomorúságos helyzetéről. Hívőként azonban ennél többet kell tennünk. Amikor tudomást szerzünk a lehetséges visszaélésekről, meg kell tennünk, amit csak tudunk, hogy közbenjárjunk az áldozatok érdekében, és a visszaélések véget érjenek. De azzal is tisztában kell lennünk, hogy még ha meg is szűnik a bántalmazás, az érintett családok és egyének örökre megváltoztak, segítségre lehet szükségük a felépüléshez: a fizikai és fejlődési hiányosságoktól kezdve a mentális egészségi és intimitási problémák kezeléséig. Bár a szociális munka és az orvosi ellátás segítséget jelenthet e problémák esetében, egy szerető, imádkozó keresztyén barát megmutathatja ezeknek a családoknak és egyéneknek a legmesszebbmenő gyógymódot.
Jézus Krisztus teremtett minket, ismeri szükségleteinket, közöttünk élt és szenvedett. A szenvedőknek tudniuk kell, hogy Jézus is pontosan ugyanazért szenvedett, amiért manapság is sor kerülhet bántalmazásra: a bűn miatt. A világ az emberek bűne és Isten emberiséggel kapcsolatos csodálatos tervének elutasítása miatt „sóhajtozik” (Róm 8,21–23). A Biblia Istene – más vallások hamis isteneitől eltérően – annyira törődik velünk, hogy ő maga jött el ebbe a világba, hogy szenvedve és életét adva tegyen érte. Jézus, az utolsó Ádám legyőzte a bűnt és a halált, amikor feltámadt a halálból, és egy napon helyreállít mindent, amit az első Ádám elrontott (1Móz 3; 1Kor 15,20–28). Reményt, gyógyulást kínál nekünk, és bevon minket az Atya családjába, aki a tökéletes szeretet.
Forrás: https://answersingenesis.org/family/child-abuse-fallen-world/
Fordította: Márkus Tamás
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
