3
júl
2022

5 szempont a visszaélésekre adott reakciók értékelésére

Alapjaiban rázta meg az evangéliumi világot annak a nemrég napvilágra került független vizsgálatnak az eredménye, amelyet a nyugati világ legnagyobb evangéliumi felekezetében elkövetett visszaélések miatt folytattak le. Épp ezen a héten mérlegelik a déli baptista testvéreink az éves kongresszusukon, hogy hogyan tovább. Kívülállóként is imádságban hordozzuk őket.

Az egyik tipikus reakció, amit általában felhoznak a kirívó bűnökkel szemben, a bűnösség lekicsinylése. A vádlottak sokféleképpen igyekeznek enyhíteni bűnük mások szemében való megítélését. Ha önvizsgálatot tartunk, mindannyiunknak be kell ismernünk, hogy mindig ugyanazokat az érveket hozzuk fel mentségként. Megpróbálunk a bűnelkövetés körülményeire összpontosítani, ahelyett, hogy magára a bűnre koncentrálnánk. Az indítékainkról vagy a szándékainkról beszélünk, próbálva kisebbíteni tetteink másokra gyakorolt hatását.

A Szentírás nem engedi meg, hogy ennyire elnézőek legyünk magunkkal vagy másokkal szemben. A bűn az bűn. Annak szörnyűségét a mögöttes motivációink vagy szándékaink csak súlyosabbá teszik, nem pedig kevésbé súlyossá, mondván „mi csak jót akartunk” vagy más hasonló indokot hozva fel mentségként.

Bibliai szempontból legalább öt etikai megfontolás alapján elemezhetjük a bántalmazásra adott válaszunkat és értékelhetjük minden cselekedetünket.

1. Indíték

Mindig azt tesszük, amit akarunk. Minden cselekedetünk mögött motiváció áll. Ez lehet bűnös indíték vagy önzetlen és szent indíték. Egy bűnös cselekedetet a bűnös indítékok még bűnösebbé tesznek.

Vegyük például ezt a belső indítékot: „Hazudtam, hogy mentsem az irhámat; nem érdekelt, hogy milyen kárt okozok ezzel”. Ritkán vallunk be valamit ilyen nyíltan, és mégis, jól látszik, hogy az „önvédelem” bűnös motívuma hogyan teszi magát a bűnt (a hazugságot) még utálatosabbá.

Az indíték mindig csak súlyosbító-, sohasem enyhítő tényező a bűn esetében, de mi gyakran az utóbbi értelmében, enyhítő körülményként hivatkozunk rá: „Az indítékaim tiszták voltak, tehát a tetteimnek is tisztának kell lenniük”. Sajnos ez nem így van. A helyes indítékok nem rehabilitálhatják Isten törvényének áthágását.

2. Szándék

Lehetséges tudatosan jó dologra törekedni bűnös motivációkkal is. Vihetek a feleségemnek virágot (jó cselekedet), amelynek célja, hogy tényleg boldoggá tegyem őt (jó szándék vele szemben), de önző céllal is, hogy leszálljon rólam, és ne nyüstöljön tovább, csak mert nem vagyok hajlandó valamit megbánni (gonosz indíték). Más kombinációk is lehetségesek. Lehet helyes indítékom egy bűnös cselekedetre, mert úgy gondolom, hogy a cél szentesíti az eszközt. Például megengedhetek magamnak egy „ártatlan kis hazugságot”, csak azért, hogy megelőzzem a bajt, amikor megkérdezik tőlem: „Jól áll ez a ruha?”. De soha nem használhatunk bűnös eszközöket jó célok elérésére; a jó szándék nem „kereszteli meg” a helytelen viselkedést.

Az indítékokhoz hasonlóan a szándékaink is súlyosbító, nem pedig enyhítő tényezők. A rossz szándék csak még bűnösebbé teszi az Isten törvényével szembeni engedetlenséget. Egy engedetlen cselekedet nem lesz kevésbé bűnös attól, hogy nem volt szándékos a károkozás. Gondoljunk csak Jób szörnyű barátaira. A Biblia szerint vigasztalni és áldani akarták Jóbot szenvedéseiben (Jób 2,11), de a szándékolt együttérzés szavai a legélesebb dorgálást kapják az Úrtól (Jób 42,7-9). Hányszor próbáljuk szándékainkra hivatkozva minimalizálni a másiknak okozott kárt? „Nem akartam vétkezni ellened” – mintha ez valamiképp elfogadhatóvá tenné a bűnt. Ismétlem, ez nem így van.

3. Tett

A cselekedetek önmagukban vagy morálisak (erkölcsösek), vagy immorálisak (erkölcstelenek), vagy amorálisak (amikor nem vagyunk tisztában azzal, hogy erkölcstelen, amit elkövettünk). A szavakban és tettekben megnyilvánuló cselekedeteinket egyedül a Szentírás kifejezett parancsai alapján kell értékelnünk. Isten szerint a cselekedeteink vagy bűnösek, vagy nem, nincs köztes út. Még az erkölcstelen dolgok is lehetnek bizonyos körülmények között elfogadhatók (pl. a bálványoknak korábban odaáldozott ételek fogyasztása, lásd 1Kor 8,7-13). Akkor járunk jól, ha hajlandók vagyunk teljes mértékben szembe nézni azzal, amit mondtunk vagy tettünk. Ilyenkor pusztán a cselekedet „érdemei” alapján is ki kell mondanunk: „Vétkeztem. Megbocsátasz nekem?” Leggyakrabban ezt a típusú szembenézést azzal odázzuk el, hogy helyette az indítékra és a szándékra mutatunk.

4. Hatás

Bűnünk következményét is fel kell ismernünk. A bűnös cselekedeteknek bűnös következményei lehetnek. Például lehet, hogy bár az indítékaim helyesek és a szándékom „szent”, mégis ártok a testvéremnek. Ilyen esetben fel kell ismernünk az okozott kárt. Ez a házastársak közötti vitákban rendre megtörténik: „Nem haragudtam rád (indíték), és bár nem akartam felemelni a hangomat (szándék), mégis durván beszéltem (tett), és szavaimmal megbántottalak (hatás). Megbocsátanál nekem, kérlek?”

Függetlenül attól, hogy a másik személy hogyan látja, a cselekedetünknek mérhető eredménye van. A másik személyre gyakorolt hatásának elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy bánatunkat, fájdalmunkat és bűnbánatunkat igazolja.

5. Érzékelés

A fenti négy tényezőtől függetlenül a Szentírás arra hív minket, hogy vegyük figyelembe mások érzéseit, illetve álláspontját is (lásd a hitben gyengébb testvérekről szóló értékezéseket az 1Kor 8-ban és a Róm 14-ben; „Mindentől, a mi gonosznak látszik, őrizkedjetek!” (1Thessz 5,22)) Ezt a kategóriát túlzásba is vihetjük, és mások lelkiismeretének rabszolgájává tehetjük magunkat, de ettől még jogos elvárás, hogy tiszteletben tartsuk mások véleményét az adott szituációt illetően. Ha nem hiszem, hogy vétkeztem a feleségem ellen, akkor is meg kell hallgatnom őt, oda kell rá figyelnem, önvizsgálatot kell tartanom, és fel kell tennem magamnak a kérdést: mindabban, amit mond, van valami, amit megbánhatok? „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton…”. (Zsolt 139,23-24) Az az ember, akinek a bűnbánata őszinte, tudni akarja, hogy a sértett fél hogyan látja a helyzetet, és szeretné hallani, hogy vajon tapasztal-e bűnt azon túl, amivel maga – a bűnös fél – is tisztában van. Egy igazán bűnbánó ember azt mondja: „Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné. Nem vonakodik fejem…” (Zsolt 141,5)

Egy olyan korban, amikor sokan hajlamosak lekicsinyelni és figyelmen kívül hagyni a bűnt, az Úr indítson mindannyiunkat arra, hogy tisztábban lássuk bűneink sértő voltát. Őrizzen meg minket attól, hogy jó indítékokra vagy tiszta szándékra hivatkozva mentegessük tetteinket. Ehelyett vizsgáljuk meg tetteinket, vagy azok hiányát, és tanuljunk meg őszintén szembenézni azzal, hogy viselkedésünk milyen hatással van másokra. Soha ne hagyjuk figyelmen kívül mások nézőpontját, csak azért, mert szerintünk nekünk van igazunk. Ehelyett alázzuk meg magunkat Isten szent törvénye előtt, és soha ne mondjuk azt, hogy „nincs bennünk bűn” (1Jn 1:8,10).

 

Forrás: https://www.thegospelcoalition.org/article/evaluate-response-abuse/

Szerző: Keith A. Evans, a bibliai lelkigondozás professzora és a Pittsburgh-ben (Pennsylvania) található Reformed Presbyterian Theological Seminary-hoz tartozó Biblical Counseling Institute vezetője. Mielőtt főállású professzor lett, az Indiana állambeli Lafayette-ben szolgált a Lafayette-i Reformed Presbyterian Church lelkészeként.

Fordította: Márkus Tamás

Írások hasonló témában: Evangelikál keresztyén nyilatkozat az egyházon belüli szexuális visszaélésekről; Mit tehet az egyház a gyermekek védelméért?

Hozzászólás írása