Mit tehet az egyház a gyermekek védelméért?
Olvastuk a híreket, láttuk a jelentéseket. Tudjuk, hogy az egyházakban visszaélések történnek. A Houston Chronicle 2019-es, Abuse of Faith elnevezésű vizsgálata szerint 1998 óta több mint hétszáz áldozat vádolt meg közel négyszáz déli baptista vezetőt és önkéntest – lelkészeket, diakónusokat, ifjúsági szolgálókat és misszionáriusokat – szexuális visszaéléssel.
A Guidepost nemrégiben a Déli Baptista Szövetségben (Southern Baptist Convention) elkövetett szexuális abúzusok kezelését vizsgálta, és kutatása során rámutatott arra, hogy sürgős reformokra van szükség a megelőzést célzó felkészítés, az önkéntesek szűrése és a vádakra való reagálás terén. Az Amerikai Presbiteriánus Egyház (Presbyterian Church in America) a héten tette közzé azokat a javaslatait, amelyekkel a családon belüli erőszakkal és szexuális visszaélésekkel szembesülő gyülekezeteknek hivatottak segíteni. Ezek a tanulmányok azt mutatják, hogy teológiai meggyőződéstől és felekezeti hovatartozástól függetlenül bármilyen közösségben előfordulhatnak abúzusok. De mit tegyünk ellenük? Hogyan reagáljunk, amikor olyan problémával szembesülünk, amely nyilvánvalóan meghaladja kompetenciánkat?
A gyülekezeti vezetőknek időt kell szakítaniuk a megszomorodásra és a sírásra az évek óta tartó visszaélések miatt. Át kell gondolnunk, hogyan tudnánk jobban gondoskodni az érintettekről – mind a túlélőkről, mind hozzátartozóikról. Továbbá minden olyan szervezetnek, amely gyermekek és kiszolgáltatott emberek felé végez szolgálatot, ki kell dolgoznia egy stratégiát a visszaélések megelőzésére és – visszaélésről szóló bejelentés esetére – a megfelelő válaszlépésekre.
Erről szeretnék ebben a cikkben szólni. Az Isten képmására teremtett ember méltóságához kapcsolódó teológiai meggyőződésünk, a Biblia keresztyén jellemhez fűződő normáinak megértése és a kiszolgáltatottakról való gondoskodás szentírási követelményei alapján módosítanunk kell a visszaélések megelőzésével és a gyermekvédelemmel kapcsolatos szemléletünket.
Három kulcsfontosságú gyermekvédelmi intézkedés
Hogyan teheti meg gyülekezetünk az első lépéseket a hatékony gyermekvédelmi szolgálat kiépítése terén? Vegyük fontolóra az alábbi három gyermekvédelmi intézkedést.
1. Kormányzás
A legjobb módja annak, hogy komolyan vegyük gyülekezetünkben a gyermekvédelem ügyét, ha felülről kezdjük: a szervezet vezetőségében. Ahogy Sally Wagenmaker, a Bántalmazásmegelőzési Evangéliumi Tanács (Evangelical Council for Abuse Prevention) vezető jogásza rámutat: „A gyermekvédelem a jó, istenfélő kormányzással kezdődik.”
Ha a gyülekezet vezetősége nem áll a gyermekvédelem ügye mellé, akkor valószínűleg nem lesz teljes egyetértés a munkatársak és az önkéntesek között a visszaélések megelőzése és a bejelentési gyakorlat terén, és aligha fogják megfelelően kezelni a visszaéléseket.
Ha a szervezet, amelybe tartozunk, gyermekekkel foglalkozik, a vezetőtestületnek olyan gyermekvédelmi programot kell indítania, amely erőteljes szűrési folyamatot (a gyermekekkel foglalkozó munkatársak hátterének, referenciáinak az ellenőrzését és interjúztatását is), valamint az összes munkatárs számára – beleértve a gyermek- és ifjúsági szolgálat önkénteseit is – képzést ír elő.
Minden önkéntesnek el kell fogadnia az etikai kódexet, és konzekvensen szankcionálni kell, aki megszegi a benne szereplő irányelveket, zéró toleranciát tanúsítva minden, gyermekeket érintő szexuális zaklatás ügyében. Ez azt jelenti, hogy a gyülekezet nem engedheti, hogy bármilyen minőségben is gyermekekkel foglalkozhasson az, aki beismerte (vagy akiről kiderül), hogy elítélték gyermekek elleni szexuális bántalmazásért.
2. Felkészítés
A gyermekekkel érintkező összes személyt ki kell képezni arra, hogy felismerje a bántalmazás – a gyermekmolesztálás és az abuzív magatartás – jeleit. Azt is el kell sajátítaniuk, miként reagáljanak a szervezeten belül és kívül előforduló bántalmazó incidensekre. Gyülekezetünk képzési programjában ne a reaktív, hanem a proaktív megközelítést próbáljuk érvényre juttatni a gyermekvédelem terén, hogy ne csak akkor reagáljunk a helyzetekre, amikor már megtörtént a baj.
Tudatosítsuk a szervezeti egység tagjaiban és a dolgozókban a gyermekvédelem frontvonalában működők felelősségét. Ők lesznek azok, akik a gyerekekkel folytatott beszélgetéseik során és a velük folytatott interakciókon keresztül elsőként észlelik a bántalmazásra utaló jeleket. Tájékoztassuk mind a munkatársakat, mind az önkénteseket a bejelentési kötelezettségre vonatkozó helyi jogszabályokról. Az államunkban érvényes előírásokat a Mandated Reporter oldalán vagy az Egyesült Államok Egészségügyi és Szociális Minisztériumának Mandatory Reporters című útmutatójában találjuk meg. Ösztönözzük arra a munkatársakat, hogy mindent, amit csak gyanúsnak találnak, jelentsenek be, biztosítva őket arról, hogy a szervezeten belüli személyek vagy akár maga a szervezet nem fogja büntetésben részesíteni vagy bárhogyan is szankcionálni őket jóhiszemű tettükért, függetlenül attól, ki az, akiről bejelentést tesznek, illetve hogy a vád igaz-e, vagy sem.
A képzéssel kapcsolatos további forrásokért lásd Deepak Reju On Guard – Preventing and Responding to Child Abuse at Church című könyvét, különösen is annak 11. és 12. fejezetét.
3. Reakció
Írásos reakciótervet kell kidolgozni, még mielőtt bántalmazás történne. A bejelentést követő első huszonnégy óra gyakran a legkritikusabb, ezért minden munkatárs és önkéntes ismerje meg a tervet, biztosítva számukra a gyors hozzáférést.
A reakciótervnek meg kell felelnie a bűnüldöző szervek és a gyermekvédelmi szolgálatok vizsgálati protokolljainak. Mindenképpen tartalmaznia kell a feltételezett áldozat jóllétéről való gondoskodás lépéseit, és elő kell írnia az összes válaszintézkedés dokumentálását.
A kielégítő reakcióterv a következő témakörökre kell, hogy kiterjedjen: hogyan kell fogadni a gyermek részéről tett bejelentést egy állítólagosan elszenvedett bántalmazásról; hogyan kell jelenteni a bántalmazást; melyek a kötelező bejelentésre vonatkozó törvények és a bejelentési protokollok, beleértve a joghatósági szervek elérhetőségeit is; mik a jogi segítségnyújtással foglalkozó szervezetek és biztosító társaságok elérhetőségei; valamint kik az áldozatok számára kijelölt tanácsadók vagy terapeuták?
Az egyházaknak válságkezelő csapatot kell felállítaniuk. Ez még a kisebb gyülekezetek és gyülekezetplántálások esetében is fontos lépés, ahol a csapat elsősorban önkéntesekből áll. A válságstáb olyan emberekből kell álljon, akik ismerik a cselekvési tervet, és gondoskodnak az állítólagos áldozatokról, valamint kezelik a logisztikai igényeket.
Végezetül bejelentés esetén értesíteni kell a vezetőket, hogy ki tudják dolgozni a belső cselekvési tervet, gondoskodva az állítólagos áldozatról: el kell választani az áldozatot a bántalmazótól, és meg kell szervezni a gyülekezeten belüli kommunikáció és az esetleges médiamegkeresésekre való reagálás stratégiáját.
Bármi áron
Jenna Quinn áldozatok ügyét felkaroló (maga is bántalmazást átélt) jogvédő felhívja a figyelmet: „Ahogyan a bántalmazásnak van mentális, pszichés és fizikális hatása, úgy van spirituális következménye is. […] És amikor a bántalmazás hitéleti környezetben történik, gyakran fokozódik az azt átélő lelki sérülésének hatása.” Mindent meg kell tennünk, hogy elhárítsuk a buktatókat a bántalmazásban érintettek elől.
Isten arra hívja népét, hogy gondoskodjon a kiszolgáltatottakról, és megvédje egyházát azoktól, akik ártani akarnak neki (Zsolt 82,3–4; Ézs 1,17; ApCsel 20,28–30; 1Kor 5,9–13; Jak 1,27; Júd 4). Lehet, hogy ez az első alkalom, hogy szembesülünk a visszaélések problémájával, és talán túl nagynak tűnik ahhoz, hogy úgy véljük, képesek vagyunk kezelni. De vannak olyan intézkedések, amelyeket a magunk részéről megtehetünk mind a visszaélések megelőzése, mind a megfelelő válaszlépések terén, ráadásul számos segélyszervezet, keresztyén ügyvéd, sőt még biztosítótársaság is szívesen segít! Az egyház tanúságtétele megerősödik, ha együtt dolgozunk, és minden tőlünk telhetőt megteszünk a gyermekek védelmében.
Forrás: https://www.thegospelcoalition.org/article/church-child-protection/
Szerző: Briggham Winkler (MDiv, Southern Seminary), az Evangelical Council for Abuse Prevention kommunikációs koordinátora
Fordította: Márkus Tamás
Írások hasonló témában: Evangelikál keresztyén nyilatkozat az egyházon belüli szexuális visszaélésekről
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Lehet, hogy felülbírálandó az egyházi állásfoglalás(ok)ban az a megfogalmazás, hozzáállás, hogy:
„Magát a hajlamot erkölcsileg nem minősítjük.”
(Természetellenes szexuális hajlamról van szó.)