Az új keresztyén cionizmus
A teológiatörténet elismert kutatója, Gerald McDermott lenyűgöző és provokatív kötetet jelentetett meg „Az új keresztyén cionizmus: újszerű nézőpontok Izraelről és az Ígéret földjéről” címmel. McDermott és társszerzői, köztük Craig Blaising és Mark Tooley aggasztónak találják, hogy egyrészt túl sok keresztyén vagy teljesen elhanyagolja Izraelt, vagy – csatlakozva a fővonalbeli felekezetekhez, – sietnek elítélni, mint különösen elnyomó államot.
Másrészt a diszpenzacionalista irányzat képviselői a modern kori Izrael államára úgy tekintenek, mint ami a zsidóknak az ígéret földjére való visszatérésével kapcsolatos próféciák egyértelmű és magától értetődő beteljesedése, és már csak az eszkatológiai menetrend további elemeinek – például az elragadtatásnak, az Antikrisztus felemelkedésének és a nagy nyomorúságnak – a bekövetkeztét várják.
McDermott szerint van egy jobb, biblikusabb út e két szélsőség között – egy út, amelyet ő és kiadója (IVP) a címben „új” keresztény cionizmus névvel illet. Azonban McDermott úgy véli, hogy az ő cionizmusa igazából visszatérés a „régimódi”, a Szentírás által képviselt keresztyén cionizmushoz.
Mi jellemzi ezt a fajta cionizmust? Többek közötti az alábbi elképzelések:
- Izrael népe és földje központi helyet foglal el a Biblia történetében.
- Isten Izraelen és a „tökéletes izraelitán”, Jézuson keresztül üdvözíti az egyházat; így a Biblia Izrael nélkül értelmezhetetlen.
- Izrael népe és földje továbbra is teológiai jelentőséggel bír, és Izrael modernkori állama része a bibliai próféciák beteljesedésének, még akkor is, ha nem ismerjük pontosan az eszkatológia Izraelt érintő konkrét menetrendjét.
- Izraelnek Isten üdvtervében betöltött különleges szerepe nem jelenti azt, hogy a modernkori Izrael tökéletes volna, vagy hogy a vele szimpatizáló keresztyének ne illethetnék kritikával.
McDermott munkásságát főként a Jonathan Edwards teológiájáról szóló tanulmányai alapján ismerem. Mindezek fényében nem meglepő, hogy McDermott Edwardsra támaszkodik, hogy bemutassa a cionizmus eme változatának a történetét, és hogy bizonyítsa: ez a fajta cionizmus megelőzte a diszpenzációs teológia 19. századi kialakulását. Edwards erősen hangsúlyozta az Ószövetség (vagy héber Biblia) és az Újszövetség közötti folytonosságot, és az Ószövetségben mindenütt Jézus „előképeit” látta, sőt úgy vélte, hogy Krisztus fizikai megjelenései is kiolvashatók belőle.
Míg Edwards liberális és deista kortárs kritikusai közül a legtöbb tőrölmetszett antiszemita volt, Edwards ragaszkodott ahhoz, hogy Isten alapvetően ugyanúgy munkálkodott az Ó- és Újszövetségben egy átfogó szövetség, a „megváltás” szövetsége keretében. A ószövetségi zsidó hívők hitének természete „lényegében megegyezett a keresztyén egyház hitével” – jelentette ki Edwards. Edwards számolt a zsidók jövőbeni keresztyénségbe való betérésével, sőt, az ígéret földjére való visszatérésükkel is. Ha megérte volna, Edwards minden bizonnyal prófétai jelentőségűnek tekintette volna a modern izraeli állam létrejöttét.
Bár úgy tűnik, hogy a diszpenzacionalizmus már közel sem örvend akkora népszerűségnek, mint fénykorában – gondoljunk csak Hal Lindsey-re és ikonikus művére, a „The Late Great Planet Earth”-re –, néhány népszerű keresztyén szerző és prédikátor még mindig ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy a világ egy olyan apokaliptikus összecsapás felé rohan, amely a zsidók és az Antikrisztus erői között fog lejátszódni.
Mindeközben számos, fővonalbeli felekezethez tartozó keresztyén – sőt, néhány evangéliumi keresztyén is – buzgón támogatja a „Kivonulni Izraelből” névre hallgató mozgalmat. Az olyan szervezetek pedig, mint az ENSZ, egyre hangosabban és bizarrabb módon ragaszkodnak ahhoz a nézethet, hogy Jeruzsálem városa nem is kapcsolódik szervesen a zsidóság történetéhez.
E szélsőségek tükrében csak remélhetjük, hogy az evangéliumi keresztyének megtalálják a zsidó néppel és az Izrael nemzetével kapcsolatos ésszerű, biblikus és alázatos szemléletet. McDermott kötete lényeges adalékot nyújt számunkra e folyamatban.
Forrás: https://www.thegospelcoalition.org/blogs/evangelical-history/the-new-christian-zionism/
Szerző: Justin Taylor
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
