John Owen 9 tanácsa a bűn megöldöklésére
A világ leghalálosabb mérgű kígyója az Ausztrália szárazföldjein élő tajpán. Egyetlen harapásának mérge képes száz felnőtt embert is megölni. Képzeljük el, hogy hazaérve ezt a veszedelmes gyilkost találjuk a nappalink közepén összetekeredve. Mit tennénk? Ugye nem biztatnánk arra gyermekeinket, hogy játsszanak vele? Nem tartanánk háziállatként. Nem, sőt fognánk egy ásót, és a fejét megcélozva elpusztítanánk!
Valami sokkal veszedelmesebbet tartunk otthonunkban és szívünkben: a bűnt. Sokan sajnos inkább játszadoznak a bűnnel, mintsem megölnék.
John Owen keresztyéneknek szóló legendás intelme így hangzik: „Öld meg a bűnt, vagy az öl meg téged!” The Mortification of Sin című könyvében szerepel ez a mondat a Róma 8,13-hoz fűzött magyarázataként, amely így hangzik: „Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok.”Bár keresztyénként ebben az életben nem tudjuk teljesen felszámolni az életünkben levő a bűnt, Owen arra bátorít bennünket, hogy eltökélten küzdjünk a bűnös vágyak ellen, és öldököljük meg őket.
Nos, milyen „ásóval” támadjunk bűneinkre? Owen kilenc pontot sorol fel gyakorlati útmutatásként számunkra:
1. Diagnosztizáljuk a bűn súlyosságát!
Ha hosszú ideig küzdünk egy bűnnel, nehezebb lesz megölni. Ez különösen igaz akkor, ha hosszú időszakok teltek el úgy, hogy inkább engedtünk a bűnnek, mintsem aktívan megpróbáltuk volna megölni. A kifogások keresése, a bűnös viselkedés igazolása vagy a túl gyorsan elnyert kegyelem és irgalom szintén hozzájárul a bűn súlyosságához, és megkeményedett szívhez és lelkiismerethez vezet. Vegyük figyelembe ezeket a tényezőket, amikor diagnosztizáljuk a bűn súlyosságát, mert a keményebb küzdelem nagyobb összpontosítást, tudatosabb erőfeszítést igényel a bűn megöldöklése során.
2. Értsük meg, hogy a bűn súlyos következményekkel jár!
A bűn még a keresztyén ember számára is veszélyes, akit pedig helyzete alapján igaznak nyilvánítottak. Owen négy veszélyt említ, hogy mit jelent a bűn a hívő ember számára: a bűn csalárdsága miatti megkeményedést, Isten időleges fegyelmezését, a béke és az erő elvesztését és végül az örök kárhozat veszélyét. Ha valaki megmarad a bűnben, az azt bizonyíthatja, hogy soha nem is tért meg igazán. A keresztyének által elkövetett bűnök megszomorítják a Szentlelket (Ef 4,25–30), meggyalázhatják az Úr Jézust (Zsid 6,6), valamint oda vezethetnek, hogy elveszítjük szolgálatra való alkalmasságunkat.
3. Legyél meggyőződve bűnösségedről!
Azt, hogy bűnösök vagyunk, a törvényen és az evangéliumon keresztül értjük meg. „Építsd be Isten szent törvényét lelkiismeretedbe – írja Owen –, mérd meg rajta romlottságodat, és imádkozz, hogy hatással legyen rád!” Elmélkedj a bűn súlyosságáról szóló bibliai parancsolatokon, majd vizsgáld meg bűnödet a kereszt fényében is! Kérdezd meg magadtól: „Miért vétkeztem tovább, amikor ilyen nagy kegyelmet és irgalmat kaptam? Hogyan mutathatok ilyen mértékű megvetést eziránt?”
4. Őszintén vágyakozz a szabadulásra!
Bűnösséged tudatában vágyakozhatsz a bűntől való szabadulás után. Miért fontos ez? Mert „a szabadulás utáni vágyakozás, sóvárgás és sóhajtozás önmagában is kegyelem, amelynek hatalmas ereje van arra, hogy a vágyott dolog hasonlatosságára formálja a lelket”. Valóban, Owen szerint, „ha nem vágyakozol a szabadulás után, nem is fogod megkapni”.
5. Gondold át a bűneid és vérmérsékleted közötti kapcsolatot!
Mindenki egyedi vérmérséklettel és alkattal rendelkezik, emiatt aztán nehezebben küzd meg bizonyos bűnökkel. Owen emlékeztet bennünket: „Annak oka, hogy egyes bűnök elkövetésére hajlamosabbak vagyunk, kétségtelenül az ember öröklött vérmérsékletében és alkatában rejlik.” Nem vagyunk kevésbé vétkesek, ha olyan bűnöket követünk el, amelyekre hajlamosak vagyunk, de ha ismerjük magunkat, akkor tudjuk, életünk mely területein van szükség nagyobb önfegyelemre (1Kor 9,27).
6. Kerüljük a bűnökre ösztönző alkalmakat!
Gondoljuk át, milyen körülmények között esünk rendszerint bűnbe, és kerüljük ezeket: „Jusson eszedbe, hogy aki bűnre csábító alkalmakkal kacérkodik, az vétkezni sem rest” – mondja Owen. Ha nem akarunk vétkezni, el kell kerülnünk azokat a veszélyes helyzeteket, amelyek alkalmat teremtenek a bukásra.
7. Foglalkozzunk a bűn első jeleivel!
Akkor leszünk a leghatékonyabbak a bűnök megöldöklésében, ha „erőteljesen fellépünk bűnös vágyaink első megnyilvánulásai ellen”. Nehéz megállítani a vizet, ha már árvízzé duzzadt. Ugyanígy nehéz feltartóztatni a bűnt is, ha hagyjuk, hogy egyre csak növekedjen iránta érzett vágyunk.
8. Elmélkedjünk Isten dicsőségén!
Nem szabad hagynunk, hogy a bűn eluralkodjon rajtunk. Helyette bűneinkről „Isten fenségének dicsőségére” kell irányítanunk tekintetünket. Ha szemünk elé tárul Isten dicsősége, szembetűnőbb lesz bűnünk csúfsága is. Owen szerint különösen hasznos elgondolkodni azon, mennyi mindent nem ismerünk Isten nagyságából, sőt „csak egy kis részét ismerjük”. Nehéz a bűnnek olyan szívben kivirágoznia, amelyet Isten fenségének érzése tölt el.
9. Ne hamarkodd el a megvigasztalódást!
Owen utolsó útmutatása figyelmeztetés formájában hangzik el. Még ha bűntudatot és lelkiismeret-furdalást tapasztalunk is a bűn miatt, nem szabad azt gondolnunk, hogy máris győzelmet arattunk a bűn felett. A bűn csalóka, és képes becsapni az embert, hogy azt higgye, elbánt vele, holott nem így van. Owen figyelmeztet, hogy ne mondogassuk magunknak: „békesség, békesség”, mielőtt Isten szólna (Jer 6,14), inkább „tegyük próbára magunkat, hogy hitben járunk-e” (2Kor 13,5). Arra is rámutat, hogy hamis módon vigasztalhatjuk magunkat, ha félvállról vesszük a bűnbánat folyamatát, ha nem aggódunk egyéb bűneink miatt, vagy vigasztalódásunk „nem jár együtt azzal, hogy a lehető legjobban megutáljuk a szóban forgó bűnt”.
A bűn olyan, mint a támadásra kész kígyó. Ha nem mi cselekszünk hamarabb, és nem mi támadjuk meg őt, halálos támadást indít. Szerencsére nem vagyunk egyedül a harcban. A bűn megöldökléséhez szükséges erőt Krisztustól kapjuk a Szentlélek által. Miközben a bűn elpusztítására összpontosítunk, közel kell mennünk a kegyelem trónjához is, hogy „kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid 4,16). Ez erőfeszítést kíván részünkről, de – ahogyan Owen mondja – „a bűnök megöldöklése kegyelemből kell táplálkozzon. A magunk erejéből nem tudjuk megtenni.”
Forrás: https://www.thegospelcoalition.org/article/john-owen-killing-sin/

Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Igen. A bűnnel való küzdelemben nincs döntetlen.