6
máj
2022

Kevin DeYoung: Egy fővonalbeli felekezet hanyatlásának tanulságai

Egy fővonalbeli felekezet hanyatlásának tanulságai
A PCUSA szó szerint haldoklik

Jómagam egy hagyományos egyházban [értsd: népegyházban, történelmi protestáns felekezetben – a szerk.] nőttem fel, és csak akkor lesz igaz, hogy életem nagyobb részét a hagyományos egyházon kívül töltöttem, ha megélem a nyolcvanéves kort. Az Amerikai Református Egyházba (Reformed Church in America, RCA) születtem bele, itt kereszteltek meg, itt is konfirmáltam és itt is szenteltek fel. Egy (eredetileg) kis méretű holland felekezetről van szó, amelynek gyökerei 1628-ig nyúlnak vissza, egészen Új-Amszterdamig, és azzal büszkélkedhet, hogy az Egyesült Államok legrégebbi folyamatosan működő protestáns felekezete. Hálás vagyok az RCA-ban található sok jó emberért, gyülekezetért és lelkészért. Jézussal az RCA-ban találkoztam, így e felekezetre gondolva mindig lesz okom hálásnak lenni.

De valamikor a főiskolai éveim alatt (az RCA egy képzési intézményében) rájöttem, hogy a felekezet, amelyben felnőttem, a fővonalbeli hagyomány részének számít. A Philadelphia fővasútvonala mentén fekvő jómódú külvárosokról elnevezett „fővonalbeli (mainline) protestáns” kifejezés időközben azon régi felekezetek szinonimájává vált, amelyek nyitottak a modernizmusra (a fundamentalizmus helyett), és amelyeket gyakran ökumenikusnak bélyegeztek (még akkor is, ha néhányuk még mindig evangéliuminak vallotta magát).

Ha nem tartozol a baby boomer generációhoz [azaz nem a második világháború után születtél – a ford.], és nem folytattál vallástörténeti tanulmányokat, nehéz lehet megérteni a fővonalbeli protestantizmusban egykor rejlő kulturális befolyást és társadalmi kohéziót. A fővonalbeli protestáns egyházak 1965-ös csúcspontjukon 31 millió tagot számláltak az Egyesült Államok kevesebb mint 200 milliós lakosságából. A legtöbb protestáns a fővonalbeli felekezetekhez tartozott, és az ország kulturális normáit – így vagy úgy – a hagyományos protestáns irányzat diktálta.

Csaknem hatvan év elteltével mindez megváltozott. Nemrég közzétett demográfiai jelentésében a Presbiteriánus Egyház (Presbyterian Church, PCUSA) bejelentette, hogy újabb 51 584 tagot veszített. Az 1965-ös 4,25 milliós tagsági csúcsról a PCUSA taglétszáma mára 1,19 millióra csökkent. És ez a létszámcsökkenés aligha érzékelteti a helyzet súlyosságát. Az elmúlt évben a felekezet 104 gyülekezetet és 4 kerületi zsinatot szüntetett meg. A gyülekezetek több mint 40%-a kevesebb mint 50 tagot számlál. A felekezet tagságának közel egyharmada 70, további 26%-uk pedig 55 év feletti. Ne feledjük, hogy az amerikaiaknak csak a 16%-a 65 éves vagy annál idősebb. A PCUSA szó szerint haldoklik.

A releváns keresztyénség nem marad sokáig releváns

Bár az én felekezetem, a konzervatív Amerikai Presbiteriánus Egyház (Presbyterian Church in America, PCA) az elmúlt néhány évben nem tudott ugrásszerű növekedést felmutatni, mégis az „egészség mintaképe” a fősodratú egyházhoz képest. Annak ellenére, hogy e történelmi felekezetnek – a PCUSA-nak – majdnem 9000 gyülekezete és több mint 1 millió tagja van, és az újabb (1973-as) alapítású PCA csak 1600 gyülekezettel és alig 400 ezer taggal rendelkezik, a PCA bevétele kiteszi a PCUSA bevételének a felét, majdnem ugyanannyi lelkészjelöltet tud felmutatni, ráadásul 2020-ban több gyermekkeresztséget könyvelt el (ami valószínűleg azt jelenti, hogy több gyermek született ebben a közösségben). A konzervatív felekezetek (mint a PCA) gyülekezetei összességében nagyobbak, tagságuk fiatalabbakból áll, és olyan ütemű növekedést képesek felmutatni, amilyet a fővonalbeli gyülekezetek nem.

Természetesen nem szabad azt gondolnunk, hogy a konzervatív egyházak és felekezetek mindig növekednek (vagy legalábbis helytállnak), a liberális egyházak és felekezetek pedig minden esetben zsugorodnak. Az evangéliumi egyházaknak is rengeteg sajátságos kihívással kell szembenézniük. Ugyanakkor a fővonalbeli közösségek hanyatlása két tényező miatt is elrettentő példaként szolgálhat számunkra.

Először is, a fővonalbeli egyház a sokszínűség, a méltányosság és a befogadás hangsúlyozása ellenére látványosan sikertelen volt a kisebbségek megszólításában. A PCUSA a faji kérdések terén évtizedek óta próbál a progresszív ágenda szerint gesztusokat tenni (például próbálja a latin-amerikaiak kategóriát is bevenni jelentésébe), és mégis, a felekezet tagságának több mint 88%-a fehér, csak 1,61%-a spanyol ajkú, és csak 4,39%-a fekete (és ebbe beleértendők az afrikaiak is). A sokszínűség evangéliuma közel sem teremt olyan egységet a különféle népek között, mint a kereszt evangéliuma.

Másodszor, a teológiai liberalizmusnak definíció szerint igazodnia kellene ahhoz a korhoz, amelyben élünk. Ahogy Gary Dorrien fogalmaz The Making of American Liberal Theology – Imagining Progressive Religion, 1805–1900 című könyvében: „A 18. század óta a liberális keresztyén gondolkodók amellett érvelnek, hogy a vallásnak modernnek és haladó szellemiségűnek kell lennie, és hogy a keresztyénség üzenetét a modern ismeretek és a tapasztalat szempontjából kell értelmezni.” Más szóval, ha van olyan egyházi hagyomány, amelynek relevánsnak kellene lennie a mai ember számára, akkor jogosan gondolnánk azt, hogy a fővonalbeli egyházaké ilyen. Itt vannak például azok a szalagcímek, amelyeket a The Presbyterian Outlook (e sorok írásakor) Aktuális ügyek elnevezésű oldalán a PCUSA statisztikai jelentéséről szóló cikke előtt sorol: A menekültválság legfőbb oka a klímaváltozás, A sokszínűség és a méltányosság szempontjának figyelembevétele befektetéssel kapcsolatos döntéseinkben, illetve A föld napját ki kell terjesztenünk az év mind a 12 hónapjára. Ez az egyik módja a keresztyénség „újraértelmezésének” a modern ember számára. Ez a keresztyénség biztos nem készteti arra az embereket, hogy odaszánják Istennek vasárnap délelőttjüket.

Épp ez a bökkenő! A releváns keresztyénség rövid időn belül irrelevánssá válik. Lehetséges, hogy az újraértelmezett keresztyénség vonzó a dekonstruktivisták számára, de nem ejti foglyul az elveszett emberek szívét és értelmét. Nincs garancia arra, hogy az evangéliumi gyülekezetek mindig gyarapodni fognak, de a fővonalbeli felekezetek közel hatvanéves hanyatlása pontos képet fest az egyházak haldoklásáról.

 

Forrás: https://wng.org/opinions/lessons-from-mainline-decline-1651490979

Hozzászólás írása