Az „anonim kereszténység” csapdája

Nagyhétre készülve elém került egy friss videó beszélgetés, melyben felbukkant a címben jelölt fogalom. Minden tiszteletünk az ezt idéző Nóbel-békedíjra is jelölt szerzetes gyermekmentő szolgálata iránt, ám fontos feltennünk a kérdést: ez a vallási koncepció megállja a helyét a Szentírás alapján? Miről is van szó? 

„Én nem szűkíteném le a kereszténységet” – kezdi mondanivalóját a ferences rendi, miközben úgy tűnik, hogy Mestere – Jézus – ezt megteszi, ahogy a későbbiekben majd látni fogjuk. „Arról ismerjék fel, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást. Tehát ahol szeretet van, asszem ott anonim kereszténység van” – fogalmaz Böjte atya, elővéve a „szeretet” mindent vivő ütőkártyáját. „Még akkor is, hogyha ő meg sincs keresztelve, vagy keresztet se tud vetni, vagy semmi...” – folytatja. Szóval nem mintha hitvalló bemerítőként a keresztségből következne számunkra a kereszténység (inkább fordítva, aki kereszténnyé lett, az bemerítkezik), de az okoz megfigyelésem alapján nem kis zavart, hogy azok, akik azt hirdetik, hogy a keresztség tenne kereszténnyé, még ők is azt mondják, hogy igen, ez alapvetően valóban így (tévesen) van, de van kiskapu, lehet máshogy (halmozottan tévesen) is. „Tehát igazából én úgy érzem ebben a sokat ostorozott Európában rengeteg szeretet van… a kereszténység számomra az: ahol szeretet van, ott Krisztus van.” – összegzi gondolatmenetét a szerzetes.

Visszaemlékszem egy 2015-ös teológiai tanulmányi kirándulásra, ahol az egyik volt óraadónk, egy nem protestáns héberes tanár, aki köztiszteletben álló személyiség – a KZST egyik oszlopos tagja volt – és egyébként a „Zsidó-Keresztény-Iszlám Vallástudományi Előadások” programban is részt vett, szóval tőle hallottam először az “anonim kereszténység” fogalmáról. 

A II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium kezdetű dogmatikus konstitúciója az Egyházról – irat is beszél erről a témáról a 16. (Az Egyház és a nem keresztények) fejezetében. A következőkben megfogalmazott tanok kapcsán ki kell mondjuk, hogy a Biblia alapján tarthatatlan és veszélyes tanítások. A legnagyobb probléma velük azon túl, hogy nem igazak, az, hogy szeretetlenek. Pont, hogy miközben többet szeretne, kevesebbet ad. Miközben inkluzivitást hirdet, valójában becsapja a tömegeket, az által, hogy elhiteti a hitetlenekkel, hogy hívők (=mennybe jutnak), illetve a hívőket missziózás helyett indirekten egyfajta tévesen értelmezett „elfogadásra” ösztönzi. Ezekben áll szerintem az “anonim kereszténység” koholmányának csapdája. Jöjjön a fenti részhez tartozó idézet:

16. Azok végül, akik még nem fogadták el az evangéliumot, különféle módokon vannak Isten népéhez rendelve. 

Elsőként az a nép, mely a szövetségeket és az ígéreteket kapta, s melyből Krisztus test szerint származik (vö. Róm 9,4-5), az atyák miatt nagyon drága választott nép: Isten ajándékai és meghívása ugyanis megbánás nélkül valók (vö. Róm 11,28-29). De az üdvösség terve azokat is átöleli, akik elismerik a Teremtőt, köztük elsősorban a mohamedánokat, akik azt vallják, hogy Ábrahám hitén vannak és velünk együtt imádják az egy Istent, aki irgalmas és az utolsó napon megítéli az embereket. 

Isten azoktól sincs távol, akik árnyékokban és képekben keresik az ismeretlen Istent, mivel Ő ad mindennek életet, lélegzetet és mindent (vö. ApCsel 17,25-28), s mint Üdvözítő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (vö. 1Tim 2,4). Akik ugyanis Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát önhibájukon kívül nem ismerik, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük szavában fölismert akaratát, elnyerhetik az örök üdvösséget. 

Az isteni Gondviselés azoktól sem tagadja meg az üdvösséghez szükséges segítséget, akik önhibájukon kívül nem jutottak el Isten kifejezett ismeretére, de — nem az isteni kegyelem nélkül — iparkodnak becsületesen élni. Mert ami jó és igaz van náluk, azt az evangéliumra való előkészületnek értékeli az Egyház és Isten adományának tartja, aki megvilágosít minden embert, hogy végül élete legyen. Az emberek azonban gyakran, mert a Gonosz rászedte őket, belevesztek okoskodásukba és Isten igazságát hazugsággal cserélték föl azáltal, hogy inkább szolgáltak a teremtménynek, mint a Teremtőnek (vö. Róm 1,21.25), vagy Isten nélkül élve és meghalva ebben a világban a végső kétségbeesés fenyegeti őket. Ezért Isten dicsőségére és mindannyiuk üdvösségének előmozdítására az Egyház, emlékezve az Úr parancsára: „Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15), gondosan törekszik arra, hogy támogassa a missziókat.

II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 16.  https://archiv.katolikus.hu/zsinat/lg.html#LG16

Bármennyire azt a látszatot keltik a fenti igékkel megtűzdelt mondatok, hogy a Biblián alapulnak, nem helyénvaló következtetéseket tartalmaznak. Például – és ez a kisebb probléma – az 1Tim 2,4 kapcsán észrevehetünk egy tipikusnak is mondható arminiánus típusú „mindenki” exegézist (jobban mondva eizegézist = utólagos belemagyarázást). A nagyobb probléma természetesen például a bibliai üdvösség érthetetlen kiterjesztése az „Ábrahám hitén lévő”-nek nevezett muszlim vallásúakra.

Az „anonim kereszténység”, vagyis annak a tanítása, hogy az igaz, keresztény (=Krisztusi) egyházon kívül is vannak / lehetnek hívők, akik valami úton módon majd ugyanoda kötnek ki, ergo: üdvözülnek, olyan utópia, ami hasonló talajból táplálkozik mint, hogy a világunk egy „nagy család”, „szeressük egymást gyerekek” vagy „minden út Rómába vezet”. Igazából így már egészen jól érthető, hogy mindez nem áll távol az univerzalizmustól (=mindenki mennybe jut), sőt annak a herezisnek a kiszolgálója. 

Összefoglalva, az anonim kereszténység problematikája meglátásom szerint abban áll, hogy kiskaput enged a tekintetben, mintha lenne más út is Jézuson kívül. Pedig Budapest legnagyobb katolikus templomának homlokzata, a Szent István Bazilika is világosan hirdeti (latinul) az ősi jézusi szavakat: Ego sum via, veritas et vita (Én vagyok az út, az igazság és az élet). E fontos igék folytatása, pedig minden kétséget kizáró módon fogalmaz: „senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam” János 14:6b. Ezek alapján egyértelműen látszik, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Megváltó! A határozatlan névelő (=egy) semmi problémát nem okozna pluralista világunkban. Sok keresztény mártírnak nem esett volna bántódása, ha csupán kicserélte volna a névelőt: Jézus a Megváltó helyett Jézus egy megváltó-ra.

Ha viszont nem az előbbi lenne igaz, akkor miért volt szükség nagypéntekre? Gondoljunk erre is e mostani húsvéti ünnepkörben és a mellett, hogy ez remélhetőleg hálára indít bennünket, indítson misszióra is: nagyon sokan vannak még körülöttünk akik nem ismerik az Urat! El fognak veszni Jézus nélkül. Mert nincs más út. Ne szégyelljük Jézus exkluzivitását. Hívjuk és szeressük őket is Krisztushoz!