5
ápr
2022

Tim Keller: Az amerikai egyház hanyatlása és a megújulás lehetőségei II. rész – Az evangelikalizmus hanyatlása

Az amerikai egyház hanyatlása és a megújulás lehetőségei
II. rész – Az evangelikalizmus[1] hanyatlása

Dr. Timothy Keller

 

Ez a cikk egy négyrészes sorozat első része, témája az amerikai egyház hanyatlása és annak vizsgálata, hogy vajon létezik-e kiút ebből a helyzetből. Az első rész A hagyományos közösségek visszaszorulása címmel 2021 októberében jelent meg. A következő részek témái: Út a megújuláshoz (2022. tavasz), A megújuláshoz szükséges erő forrása (2022. nyár).

Kiváltságosnak érzem magam, amiért együtt munkálkodhatok a Redeemer City to Cityvel. Ez a szolgálat a helyi vezetőket segíti a gyülekezetalapításban és abban, hogy megszólíthassák országuk nagyvárosait is az evangéliummal. Emiatt együtt dolgozom sok nem nyugati keresztyén vezetővel is. Az elmúlt három évben többször is megkérdezték tőlem ezek a keresztyén testvérek: „Megőrültek az amerikai evangéliumi keresztyének?”

Ha nyugtalanít az amerikai egyház helyzete, akkor azon is érdemes elgondolkodnod, hogy milyennek látnak minket külföldön élő testvéreink.

Abban mindenki egyetért, hogy az amerikai egyház nincs jó állapotban. Ebben az írásban a hanyatláshoz vezető tényezőket vizsgálom meg, a következő két cikk pedig a megújulással és a jövő felé vezető úttal foglalkozik majd.

 

A HIT VISSZASZORULÁSA

Az ősszel megjelent számban az Egyesült Államok legnagyobb és kulturálisan legdominánsabb vallási csoportjainak, a fővonalbeli protestantizmusnak az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején történt gyors hanyatlásáról írtam.

Egy emberöltővel ezelőtt a fővonalbeli protestantizmus volt a legjelentősebb vallás, a kultúrában is meghatározó szerepet töltött be, megelőzve a római katolicizmust és az evangelikalizmust.

Viszont a 20. század utolsó negyedében a fővonalbeli protestantizmus lényegében helyet cserélt az evangéliumi keresztyénséggel, és az evangelikál mozgalom – miután az 1940-es és 1950-es években eltávolodott a fundamentalizmustól – megerősödött. A továbbra is inkább hagyománytisztelő és konzervatív amerikai lakosság elidegenedett a fővonalbeli gyülekezetektől azok liberális teológiája és politikája miatt, így ezeket a közösségeket elhagyva emberek milliói áramlottak az evangelikál mozgalomhoz tartozó gyülekezetekbe. A 21. század első évtizedére az amerikaiak mintegy 30%-a vallotta magát „újjászületett” evangéliumi keresztyénnek.[2]

Mindazonáltal az evangelikál mozgalom fogyatkozásnak indult 2007 óta. Minden jel arra mutat, hogy az elkövetkező években soha nem látott számú fiatal amerikai fogja elhagyni az egyházakat és az összes intézményes vallást. Mi lehet ennek az oka?

Mi az oka a hit általános csökkenésének?

A háttérben az elit szekularizációja áll. A nyugati társadalmakban több évszázada zajlik a „szekularizációnak” nevezett folyamat, amely kezdetben inkább a magasan képzett elit körében volt jellemző. A második világháború után azonban társadalmi jelenséggé vált, és gyorsan teret is hódított magának először Európában, majd az 1960-as éveket követően Észak-Amerikában is. A 16–17. század véres európai vallásháborúi miatt sokak egy olyan társadalom kialakítását tűzték ki célul, amely nem követeli meg a közös egyházhoz tartozást és a közös hit eszköztárát.[3] A „felvilágosodásprojekt” arra tett kísérlet, hogy kizárólag a pártatlan, tárgyilagos emberi logika és tudomány segítségével adjon magyarázatot az emberiség állapotára és az erkölcsi értékek létezésére. A szekularizációt két alapvető dolog jellemzi.

A vallást száműzi a magénszférába. Az emberiség problémáinak megértéséhez és megoldásához a vallás helyett a tudományt és a technológiát tekinti az egyetlen módszernek. A valláson alapuló hitekre és értékekre soha nem szabad hivatkozni a komoly közbeszéd során (kivéve a legáltalánosabb „In God We Trust”[4] utalást). Ily módon a vallás jelentéktelennek tűnik a társadalom számára.

Radikális individualizmus. A vallásról a racionalizmusra történő áttérés együtt járt azzal, hogy a társadalom fő építőkövét képező közösségek helyett az egyén lett a fő szerkezeti alkotóelem. A Nyugat kialakította az emancipált én nézetét, akinek meg kell adni a szabadságot saját erkölcsi döntései meghozatalára. Ily módon a vallási normák automatikusan fenyegetésnek tűnnek a személyiség szempontjából.

Az előtérben a tömegek szekularizációja áll. Kultúránkat immár az én terápiás szemlélete[5] határozza meg. Ez megalkotta a tranzakción alapuló költség-haszon szemléletű individualizmus koncepcióját, amelyben valamennyi kapcsolatra a piac fogalmait alkalmazzák. Yuval Levin szerint a növekvő társadalmi bizalmatlanság nemcsak a vallást rombolja, hanem minden más intézményt, így a politikai vezetést és a vezetőket, a hadsereget, a főiskolákat és az egyetemeket, valamint magát a családot is veszélyezteti.[6] Ez a folyamat ugyanakkor felgyorsította a vallás erózióját is, mégpedig a következők szerint.[7]

Az egyházban is megjelent a politika szerinti polarizáltság. Az ember vallási pótlékok után néz, ezek egyike a politika. Napjainkra az Egyesült Államok két politikai pártja szinte teljesen uniformizálódott baloldali és jobboldali csoportosulássá vált. A fővonalbeli egyház szorosan a baloldal, míg az evangéliumi keresztyének a jobboldal mellett sorakoztak fel, ezzel is gyengítve az egyház hitelességét a tágabb értelemben vett kultúrában. Ezt a folyamatot részletesen bemutatja és bizonyítja Robert Putnam harvardi politológus kiváló munkája.[8]

A szexuális forradalom. A jelenség abból az elképzelésből táplálkozik, miszerint a szexuális önkifejezés központi szerepet játszik az egyén személyiségének meghatározásában. Ez azt is jelenti, hogy a keresztyén szexuális erkölcsöt észszerűtlennek (olyan eszménynek, amelynek senki sem tud megfelelni), pszichológiailag egészségtelennek és elnyomónak minősítették.

A felsőoktatási szakképzettség és a közösségi média térnyerése. 1940-ben a lakosság mindössze 4%-a rendelkezett alapdiplomával (bachelor), mára ez az arány meghaladja a 33%-ot. Az egyetemek befolyása, ezzel együtt pedig a szekularizált gondolkodás hatása megnövekedett a társadalomban a magasabb végzettség terjedésével, hiszen a szekularizáció az értelmiségből indult.

A felvilágosodásprojekt bukása

A felvilágosodás individualizmusa az emberi közösségek – intézmények, szomszédságok és családok – háttérbe szorulását hozta magával, ez pedig egyre nagyobb elszigeteltséghez, magányhoz, szorongáshoz és depresszióhoz vezetett. Mindez nem egy csapásra történt. A keresztyénség „kulturális tőkéje” évszázadokon át továbbra is biztosította a nyugati kultúra egységét, mivel a lakosság túlnyomó többsége még járt gyülekezetbe, annak ellenére, hogy az „elit” nagyrészt már világi volt. A nyugati szekularizmus fő értékei még ma is a keresztyénségből származó értékek.[9]

Egyúttal nagyrészt megvalósult a felvilágosodás eredeti víziója – miszerint a társadalom kizárólag a szekuláris emberi értelemre épül –, hiszen a lakosság egyre kisebb hányada járt gyülekezetbe, és egyre jobban elterjedt a nyugati radikális individualizmus. Csakhogy ez egyáltalán nem hozott létre egységet, sőt, a nyugati társadalom – különösképpen az amerikai – polarizálódott, széttöredezett, és kormányozhatatlanná vált azáltal, hogy mindenki a saját maga által kialakított életfelfogást és erkölcsi értékrendet követi.

 

AZ EVANGELIKALIZMUS HANYATLÁSA

Az elmúlt néhány évben óriási figyelmet kapott az evangelikál mozgalom befolyása. Ez részben annak köszönhető, hogy továbbra is ők alkotják a legnépesebb vallási csoportot az amerikai lakosság körében. Másrészt a magukat evangéliumi keresztyénnek valló fehérek több mint 80%-a Donald Trumpot és vele az új jobboldali populizmust és nacionalizmust támogatta a 2016-os választáskor. Nem vitatható, hogy ez játszotta a legfontosabb szerepet Trump felemelkedésében.

Annak ellenére, hogy némileg ellentmondásosak az adatok, a legtöbben egyetértenek abban, hogy visszaesőben van az evangelikál mozgalom az Egyesült Államokban.[10] Ugyanakkor a jelek szerint a mozgalmon belüli frakciók élet-halál harcot vívnak az irányításért, ráadásul arról vitatkoznak az egyetemi kutatók és társadalomtudósok, hogy miként lehetne jelenleg definiálni az evangelikalizmust.

Ez az egész csak zavart kelt. Mi az az evangelikalizmus? Milyen válsághelyzetekkel kell szembenéznie? És van egyáltalán okunk reményre?

Mi az az evangelikalizmus?

Erre a kérdésre nem olyan egyszerű a válasz, mint amilyennek első pillantásra tűnik.

Az evangelikalizmus teológiája

Egyrészt egy személy vagy csoport akkor minősíthető evangelikálnak, ha megfelel a Bebbington quadrilateralnak, a David Bebbington által felsorolt teológiai kritériumoknak.[11] Az evangelikalizmus négy meghatározó jegye a következőkbe vetett hit: 1. a hit és hitgyakorlat tekintetében a Biblia az egyetlen és teljes körű tekintély; 2. szükséges a Szentlélek által újjászületni; 3. az Istennel való megbékélés Krisztus engesztelő műve által, nem pedig a mi jó cselekedeteink révén történik; 4. az evangélium szavakban és tettekben való megosztásának felelőssége. Ezek azok a vonások, amelyek megkülönböztetik az evangelikálokat a fővonalbeli protestánsoktól, a katolikusoktól és az ortodox keresztyénektől. Ezen négy ismérv mellett az evangéliumi keresztyének természetesen minden más keresztyénnel együtt hisznek a Szentháromságban, Krisztus istenségében, valamint az Apostoli és a Niceai hitvallás többi alaptételében is.

Az evangelikalizmus szociológiája

Mindazonáltal a tanbeli vagy teológiai meggyőződések mellett minden felekezetre egyfajta szociológiai „helyzet” is jellemző, azaz a gyülekezetek bizonyos történelmi események termékei. A 18. századi és a 19. század eleji ébredések, a polgárháború és a rabszolgaság körül kialakult vita, az evangelikálok kiválása a fő felekezetekből, a 20. század közepének polgárjogi mozgalma és a keresztyén jobboldal 20. század végi felemelkedése mind-mind olyan társadalmi jellemzőket, kulturális attitűdöket és gyakorlatokat eredményeztek az amerikai keresztyének körében, amelyekben – annak ellenére, hogy azonos evangelikál teológiát vallanak – nem osztoznak más országok evangéliumi keresztyénei, mivel más társadalmi kontextusban élnek.[12]

Az evangelikalizmus „két arcának” (a teológiainak és a szociológiainak) a felismerése fontos dologra irányítja figyelmünket. A négy teológiai ismérv keretein belül létezik ugyanis hat olyan jellemző, amelyet én az evangelikalizmus hat társadalmi ismertetőjegyének nevezek. Ezek hol erősebben, hol gyengébben, de jelen vannak a mozgalomban (lásd alább). A múltban egyébként többek között azok jellemzésére használták a fundamentalizmus kifejezést, akik határozottan támogatták ezeket az alább ismertetett társadalmi jellemzőket. Ez a hat társadalmi ismertetőjegy a következő:

  • Moralizmus kontra kegyelmi elvárás: a magatartási szabályoknak történő merev megfelelési törekvés. Ennek elősegítése érdekében másodlagos tanokat tesznek elsődlegessé, ami önigazultsághoz vezet. Minden vagy teljesen jó, vagy teljesen rossz, ez pedig a társadalomból való kivonuláshoz vezet. Megjelenik az ítélkezés szelleme, a szeparatizmus és a szektásság. Nem képesek türelemmel, alázattal, reménnyel és toleranciával hozzáállni az ellentétes nézetekhez.
  • Individualizmus kontra társadalmi reform: az arról való meggyőződés, hogy teljes mértékben a személyes döntéseink eredményei vagyunk. Nem igazán értik, hogy miképp alakítja az embert a kultúra, illetve hogyan hatnak rá a rendszerszintű vagy intézményes gonosz erők.
  • Dualizmus kontra az egész életre vonatkozó jövőkép: a bibliai hitek szembeállítása a kultúrával. Ellenséges hatalomátvételre törekednek, vagy elzárják a keresztyén hitet a munka és a társadalmi élet elől. Így nem gondolkodnak abban, hogy a hit a világi szférákban végzett munkát is formálhatná, és a társadalmat is szolgálhatná.
  • Intellektualizmusellenesség kontra tudományosság: jellemzője a szakértőkkel, tudományos kutatásokkal szembeni bizalmatlanság, a tudományhoz való szkeptikus hozzáállás, az oktatáshoz és a nem „közérthető” tudományos vagy kutatási eredmények irányában tanúsított fordított sznob viszonyulás, valamint a más nézőpontok tiszteletben tartásának elutasítása. A bibliaértelmezéshez sekélyesen, „köznapi” módon állnak hozzá, ezáltal figyelmen kívül hagyják azt a jelentést, amelyet a bibliai szerző az eredeti kontextusban intencionált, és azokat a tudományos eredményeket, amelyek segítenek az értelmezésben.
  • Intézményellenesség kontra elszámoltathatóság: bizalmatlanság a hagyományos intézményekkel szemben. A celeb- és márkavezérelt platformok és hálózatok használatával gyors növekedést, de alacsony elszámoltathatóságot érnek el. A tekintélyelvűségre való hajlam.
  • Szocializáció kontra kulturális reflexió: a keresztyénség házassága a népszerű, hagyományos amerikai kultúrával. Három vonást emelek ki: a) a nemi szempontok túlhangsúlyozása: a fundamentalizmus abbéli törekvésében, hogy „áthassa” az amerikai kultúrát, hajlamos a nem biblikus (különösen az 1950-es évekből származó) nemi sztereotípiák törvényeskedő eltúlzására, a nők lebecsülésére és a szexuális jellegű visszaélések eltussolására; b) nacionalizmus: az „Isten és haza” eszménykép elfogadása, amellyel elutasítja az amerikai történelem és társadalom sötét oldalainak reflexióját, és megjelenik a soknemzetiségű jövőtől való félelem; c) rasszizmus: gyakori a nyílt megnyilvánulása – amennyiben nem érhető tetten, akkor burkoltan, egyfajta faji és kulturális érzéketlenség és tanácstalanság formájában jelentkezik.

Evangelikalizmus és fundamentalizmus

Hagyományosan különbség volt a fundamentalizmus és az evangelikalizmus között. Ebben a témában George Marsden több fontos könyvet is írt. A „neoevangelikál mozgalom” (amelynek vezetői Carl Henry és Billy Graham voltak) arra törekedett az 1930-astól az 1950-es évekig, hogy újra megjelenjen a mélyebb bibliaismeret, a komolyabb intellektuális gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás az északi fehér evangelikálok körében.[13] Olyan mozgalmat akartak létrehozni, amely hű marad a történelmi, ortodox protestáns hithez, de megszabadul annak antiintellektualizmusától, az amerikai kultúrával való házasságától, a szektásodástól, a törvényeskedéstől, a másodlagos és harmadlagos tanok hangsúlyozásától, valamint attól a kegyeskedéstől és individualizmustól, amely elutasítja a társadalmi reformok vagy a társadalmi elkötelezettség szükségességét. Ez az evangelikalizmus egy nemzedékig, az 1940-es évek közepétől az 1970-es évek közepéig virágzott. Ezután kezdett újra erőre kapni a fundamentalizmus, nevezetesen az 1979-ben megalakult úgynevezett Erkölcsi Többség (Moral Majority) előretörésével.[14]

A fundamentalizmus nem mindenben azonosítható a konzervatív protestantizmussal. A teológiai jellemzők tekintetében sok szilárdan ortodox egyház és hívő van, sőt bizonyos karakterisztikák (pl. a helyettes bűnhődés által történt engesztelés, hit által való forenzikus – értsd: jogi, törvényszéki – megigazulás) vonatkozásában még konzervatívabbnak is számítanak, ugyanakkor nagyrészt nélkülözik a moralizmus, az antiintellektualizmus és az individualizmus stb. társadalmi jegyeit. Ezen a téren meg kell tenni azokat a megkülönböztetéseket, amelyeket a média vagy a közvélemény nem tesz meg. Sok gyülekezet tudatosan törekszik arra, hogy elkerülje az általunk vázolt történelmi és társadalmi sajátosságok gravitációs vonzását. Néhány történelmi felekezeti egyház közülük: a lutheránus (evangélikus), az anglikán, a presbiteriánus és mások. Némelyiküknek olyan evangelikál vezetők állnak az élén, akik egyszerűen ellenzik a fundamentalizmus obskurantizmusát, kemény retorikáját, individualizmusát, legalizmusát és szeparatizmusát.

A Bebbington quadrilateral teológiai jegyeinek hangsúlyozása és a pejoratív konnotációjú fundamentalista kifejezés használatától való vonakodás azt eredményezte, hogy megszűnt a nem fundamentalista konzervatív protestánsok és a fundamentalisták közötti különbségtétel. Amikor azt hangsúlyozzuk, hogy kizárólag a Bebbington quadrilateral definiálja az evangelikalizmust vagy a konzervatív protestantizmust, akkor hajlamosak vagyunk elsimítani és elkendőzni a jelentős különbségeket. Kristin Kobes Du Mez azt állítja, hogy azért tűnik az evangelikalizmus rendkívül kiterjedtnek, valamint „fajilag sokszínű és globális mozgalomnak”, mert az amerikai evangéliumi keresztyének inkább a tanításuk alapján határozzák meg magukat, nem törődve szociológiai jegyeikkel és történelmükkel.[15]

Ugyanakkor – teszi hozzá Du Mez –, bár az amerikai fehér evangéliumi keresztyének teológiai jellemzőikben megegyeznek más csoportokkal, mégis a társadalmi helyzetük befolyásolja azt, hogy miként hangsúlyozzák és miként fejezik ki ezeket a teológiai sajátosságokat. Vajon a Biblia katonasággal kapcsolatos metaforáit hangsúlyozzák, és figyelmen kívül hagyják azokat, amelyek az áldozatos szolgálatra hívnak? Egyformán értelmezik- és tanítják-e az üdvtörténet minden fordulópontját: a teremtést, a bukást, a megváltást és a helyreállítást?[16] Ennélfogva, ha a meghatározás kizárólag teológiai ismérvek használatával történik, akkor ez elfedhet számos fontos különbséget a konzervatív protestantizmuson belül.

Emellett a fundamentalizmus szó a különbségek elfedésére is használható. A szótárak általában úgy definiálják a vallási fundamentalistákat, mint akik „szó szerint” értelmezik a Szentírást. J. I. Packer igen frappánsan rámutatott arra, hogy ezzel a meghatározással finoman kizárják a Bibliához való hagyományos evangéliumi hozzáállást.[17] Emellett az is igaz, hogy létezik olyan fundamentalista gondolkodásmód, amely még az apokaliptikus prófétai irodalmat is szó szerint értelmezi, és mellőzi a történelmi és kulturális kontextus feltárására irányuló törekvéseket.

Ugyanakkor, ha valaki azt mondja, hogy „nem vesszük szó szerint a Bibliát”, ezzel lehetővé teszi, hogy pusztán szimbolikusnak tekintse a Jézus feltámadásáról szóló bibliai tanítást, annak ellenére, hogy az evangéliumok írói egyértelműen azt akarták tanítani nekünk, hogy Jézus szó szerint és konkrétan feltámadt a halálból. Packer azt hangsúlyozza, hogy az evangelikálok a szöveg valódi értelmét keresik – vagyis azt, hogy mit akartak mondani a szerzők az eredeti kontextusban. Nem a szó szerinti értelmet vagy a szimbolikus értelmet kell ráerőszakolni a szövegre, hanem a Szentírás szerzőire kell figyelni.

A fundamentalizmus „bibliai szószerintiségként” való definiálása tehát olyan módszer, amellyel a fővonalbeli liberális keresztyének fundamentalistaként állíthatják be az összes konzervatív protestánst.

A konzervatív protestantizmuson belül olyasmi a fundamentalizmus és az evangelikalizmus megkülönböztetése, amit sem a fundamentalisták, sem a progresszívek nem akarnak megengedni. Azt a különbségtételt, amelyet a fundamentalisták és a konzervatív protestánsok között fentebb megfogalmaztam, mind a jobb-, mind a baloldal úgy próbálja feltüntetni, mintha az az egyszerű evangéliumi keresztyének és az „elit” evangelikálok között állna fenn. Ezzel természetesen le akarják járatni az „elitistákat”. Megjegyezném, hogy én személy szerint egy munkásosztálybeli gyülekezet lelkipásztora voltam, így sok olyan „kék galléros” gyülekezetet láttam, amely teológiájában evangelikál, doktrínájában pedig konzervatív volt, ugyanakkor szociológiailag nem fundamentalista.

A közelmúltban készült egy podcastsorozat The Rise and Fall of Mars Hill (A Mars Hill felemelkedése és bukása) címmel, amely egy evangéliumi keresztyén megagyülekezet szétesését mutatta be. A podcasthoz fűzött kommentekben azt kifogásolták a konzervatív hallgatók, hogy túlságosan „liberális” a megfogalmazott kritika, és a robbanáshoz vezető hibák nagyrészt a vezetés hibái voltak. Nem vettek tudomást azokról a Mars Hillt jellemző fundamentalista szociológiai jellegzetességekről, amelyek ahhoz az autoritarizmushoz vezettek, amely végül a vesztét okozta a közösségnek.

A spektrum másik végén a Mars Hill esettanulmányát figyelő progresszívek álltak, akik azzal érveltek, hogy minden olyan egyház elkerülhetetlenül szektaszerű testületté válik, amelyben a Biblia tekintélyét és azt vallják, hogy az üdvösséghez a Krisztusba vetett hit szükséges. A progresszívek azonban általában figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a Mars Hill szétesését okozó társadalmi jellegzetességek inkább a történelemből, mint a teológiából erednek. Más országokban és kultúrákban sok olyan evangéliumi keresztyén közösség van, amelynek a teológiája azonos a Mars Hillével, viszont eltérő társadalmi vonásokat mutatnak, vagy mert más a történelmük, vagy mert a Szentírás igazságai segítségével leküzdötték társadalmi örökségüket, sőt ilyenek még az Egyesült Államokon belül is találhatók.

Összefoglaló

  • ­­A progresszív keresztyének szerint a szociológiai jellegzetességek a teológiai meggyőződések normális és szükségszerű következményei, ezért – a progresszívekkel szemben – minden konzervatív protestáns fundamentalista, vagy fundamentalistává válik.
  • A fundamentalista keresztyének a teológiai meggyőződések normális és szükséges következményének tekintik a szociológiai jellegzetességeket, és így minden konzervatív protestáns, aki nem olyan, mint a fundamentalisták, progresszív, vagy azzá válik.
  • Tehát míg a konzervatívok hajlamosak figyelmen kívül hagyni a társadalmi vonásokat, addig a progresszívek megpróbálják összemosni a teológiai és társadalmi jegyeket. Önmagában véve tehát szertefoszlik, nincs jelen a fundamentalizmustól eltérő evangelikalizmus vagy a konzervatív protestantizmus gondolata.

Akkor mégis hogyan beszéljünk ezekről a fontos különbözőségekről? Nem áll szándékomban bevezetni egy mindenki számára használható új fogalomkészletet. Viszont azért, hogy ebben a cikkben egyértelműen beszélhessek ezekről a kategóriákról, használni fogom a Bebbington quadrilateralt, amikor a konzervatív protestantizmusról és annak spektrumán belül a fundamentalizmusról és az evangelikalizmusról írok. A fundamentalisták alatt azokat értem, akikben erőteljesen jelen van a hat társadalmi jellegzetesség. Az evangelikálok alatt (és más konzervatív protestánsok alatt, akik nem fogadják el ezt a megnevezést) pedig azokat, akiknél kevésbé érvényesülnek a társadalmi vonások. Tisztában vagyok azzal, hogy nem létezik olyan határvonal, amely élesen elválasztaná egymástól ezeket a csoportosulásokat. Mindazonáltal fontos szem előtt tartani a különbségeket az egyház állapotának és jövőjének megértéséhez.

Annak érdekében, hogy előreléphessünk, úgy gondolom, az a helyes gondolkodásmód, ha látjuk a teológiai jegyek elsőbbségét azáltal, hogy elismerjük, hogy azok nem elégségesek az evangelikalizmus meghatározásához. A világ több országában is együtt dolgoztam evangéliumi keresztyénekkel, és éppen ezek a közös teológiai jellemzők teszik lehetővé, hogy egy család tagjaiként fogadjuk el egymást, és képesek legyünk együttműködni. Ez alapvető! A kegyelem és a megtérés megtapasztalása, Krisztus áldozata elégséges voltának felismerése, az élő Ige, a Szentírás hatalmának megismerése – ezek kötnek össze bennünket a kulturális és társadalmi különbözőségeken átívelően. És mégis, amint elkezdjük a közös munkát, kiderül, hogy egyáltalán nem elhanyagolhatók társadalmi-kulturális különbözőségeink, sőt sokszor zavarók, és akadályozzák tevékenységünket. Mégis azon fáradozunk, hogy legyőzzük őket, hiszen úgy gondoljuk, hogy ezen eltérések kevésbé meghatározók számunkra. A döntő az, hogy mindannyian keresztyének vagyunk.

Az evangelikalizmus visszaesése

Immár abban a helyzetben vagyunk, hogy megérthetjük, miért is kezdte el követni a hanyatlás útján a fehér amerikaiak konzervatív vallása a többi vallási csoportot. Mindazonáltal annyira összefonódik a társadalomtudományi kutatásokban a fundamentalizmus és az evangelikalizmus, hogy képtelenség megmondani, hogy elsődlegesen a fundamentalista egyházak-e azok, amelyek egyre inkább visszaszorulnak, vagy pedig a konzervatív protestantizmus egészét érinti-e a visszaesés. Gyanítom, hogy a második lehetőség a valószínűbb, egyúttal az alábbiakban felsorolok néhány okot, hogy miért történik mindez.

  1. Fokozatosan csökken a hagyományosan gondolkodó, megtérítendő amerikaiak száma az Egyesült Államokban, a konzervatív protestánsok pedig nem akarják vagy nem tudják elérni a rendkívül szekuláris és kulturális értelemben másmilyen embereket. Az amerikai kulturális intézményrendszer hagyományosan olyan embereket termelt ki, akik – akár keresztyénnek vallották magukat, akár nem – hittek egy személyes Istenben, a túlvilági életben és az erkölcsi abszolútumokban. Gyakorlatilag minden keresztyén evangelizációs és gyülekezetnövekedési stratégia az ilyen hagyományos „háttérhittel” rendelkező emberekre irányul. Ilyen emberből azonban egyre kevesebb van, és egyre idősebbek, a konzervatív protestantizmus pedig általában nem tudja, hogyan kell evangelizálni és megnyerni világi embereket.
  2. Ráadásul mind a fundamentalizmus, mind az evangelikalizmus berkeiben sok egyház és vezető is elkövetett lelki vagy szexuális visszaéléseket. Az evangelikálok történelmileg hajlamosak arra, hogy a celebek által vezérelt platformok és laza hálózatok felé orientálódjanak. Az elszámoltathatóság hiánya miatt már sok nagy hírű evangéliumi lelkész és gyülekezet ment tönkre. A #ChurchToo mozgalom[18] pedig lerántotta a leplet a lelkészek és egyházi vezetők részéről nőkkel szemben elkövetett, széles körben elterjedt szexuális visszaélésekről. Mind komplementer, mind egalitárius egyházi vezetők bűnösnek bizonyultak.
  3. Figyelemre méltó, hogy a fél országot elriasztotta a konzervatív egyházi politizálás. Az, hogy a polarizálódott környezetben a fehér evangéliumi keresztyének azonosultak egy párttal és egy elnökjelölttel, mélyen ellenséges reakciókat váltott ki az ország azon 50%-ából, akik ellenzik ezt a politikai platformot. Ráadásul általánosságban elmondható, hogy az az 50%, akit ez elidegenített, fiatalabb és többnemzetiségű. Sok fundamentalista ezt inkább győzelemnek, mint vereségnek tekinti. Saját nem hivatalos benyomásom szerint sok konzervatív protestáns Donald Trumpra szavazott, de messze nem olyan lelkesedéssel vagy egyetértéssel, mint a fundamentalista keresztyének. Mindenesetre napjainkban erősen jelen van a közvéleményben a konzervatív vallásnak a politikai jobboldallal való azonosítása, és ez a lakosság nagy százalékát taszítja.
  4. A konzervatív egyházaknak, akár fundamentalista, akár evangéliumi egyházakról van szó, továbbra is faji problémáik vannak. A konzervatív fehér evangéliumi hívők a múltban 1. hagyományosan támogatták a rabszolgaságot, 2. hallgattak a Jim Crow-korszakban,[19] 3. többnyire elutasították az akkori polgárjogi mozgalmat, és 4. nagyon lassan integrálták iskoláikat és teológiai egyetemeiket. Napjainkban a fehér evangéliumi keresztyének és fundamentalisták többsége úgy reagál a progresszivizmus túlkapásaira, hogy javarészt tagadja az igazságtalan struktúrák és a rendszerszintű rasszizmus létezését, pedig ezek az elképzelések biblikusak.
  5. A fundamentalizmus antiintellektuális mozgalom, és még a nem fundamentalista evangéliumi keresztyének is inkább a pragmatizmus felé hajlanak. A katolicizmus úgy népszerű vallás a tömegek számára, hogy közben kinevelt egy erős értelmiségi réteget. A konzervatív keresztyének körében amiatt erősödött a fundamentalizmus többnyire értelmiségellenes álláspontja, mivel aggódnak a mai egyetemek progresszív túlkapásai miatt. Ugyanakkor a konzervatív protestantizmus általában véve kevéssé képes elérni a magasan képzetteket, továbbá nem igazán tud teológiailag reflektálni az amerikai kultúrára. Az evangelikálok kulturális „fogsága” – azaz az arra való képtelenség, hogy meglássák a bibliai hit és az amerikai kultúra közötti különbséget – nagyrészt az evangelikalizmusról szóló tudomány hiányának köszönhető.
  6. A konzervatív protestánsoknak nincs modelljük arra, hogy miként viszonyuljanak a szekuláris kultúrához. Az evangelikalizmus a „keresztyén” kultúra prominens részét képezte egy olyan társadalomban, amelyben a keresztyén hit és gyakorlat volt a természetes és uralkodó. Most, hogy ez megváltozott, azért küzdenek az evangéliumi keresztyének, hogy találjanak egy „közéleti teológiát”: valami olyasmit, ami kijelöli azt, hogy miként viszonyuljanak a tágabb társadalomhoz. Közülük számos fundamentalista mindössze azt szeretné, ha kormányzati intézkedések visszaállítanák a keresztyén világot. Mások ezzel szemben teljes mértékben ki akarnak vonulni a társadalomból, és kizárólag az egyházat akarják építeni. Éppen ez a kérdés, amely ma minden másnál jobban elválasztja az evangelikálokat és más konzervatív protestánsokat a fundamentalistáktól.

Miért lehet visszafordítani a hanyatlást?

Későbbi írásaimban felvázolom az egyház megújításának tervét. Jelen tanulmány végén természetesen felmerül a kérdés, hogy „vajon mennyi remény van még”. Félelmetesek az akadályok. Mi okból bízzunk abban, hogy mégis lehetséges? Röviden a következők miatt van remény a megújulásra:

  1. A szekularizmus korlátai. Annak ellenére, hogy számos jel arra mutat, hogy az Egyesült Államokban erősödik a szekularizmus, mint filozófia mégis komoly korlátai vannak a következő területeken: nem rendelkezik közösségformáló erővel; nem képes arra, hogy önazonosságot adjon, és biztonságot nyújtson; továbbá nincs válasza a szenvedésre. Feltételezésem szerint nem biztos, hogy olyan meggyőző alternatívának fog tűnni a jövőben a vallással szemben, mint amilyennek most látszik.
  2. A világméretű keresztyénség ereje. A keresztyénség evangéliumi és pünkösdi ága igen gyorsan terjed a nyugati országokon kívül. A jövőben soknemzetiségűek lesznek a keresztyénség vezetői és teológusai, ami hitelesebbé teszi a keresztyénséget azon világiak körében, akik korábban főként fehér jelenségnek tartották az evangelikalizmust.
  3. A vallás demográfiája. Általánosságban elmondható, hogy minél vallásosabbak az emberek, annál több gyermeket vállalnak, és ez egy olyan társadalmi tény, amely kultúrákon és osztályokon átívelően érvényes. Ezért mondják egyes társadalomtudósok, hogy a világ szekuláris népessége valamikor a 21. század közepén „tetőzik”, ezt követően pedig csökkenni fog.
  4. Az önkéntesen választott vallás forradalmi jellege. A fővonalbeli protestantizmus, a katolicizmus és más vallások öröklődnek – szó szerint „beleszületsz”, és azért ragaszkodsz hozzájuk, mert a családod is ezt teszi. Ezek az egyházak egyre gyorsabb tempóban hanyatlanak a modernitásban, mert a fiatalok nem akarnak olyan utat követni, amelyet nem ők választottak maguknak. Az evangéliumi hit jobban alkalmazkodik a modern kultúrához, mert valóban választott vallás – olyan, amely megtérést igényel. Ugyanakkor a kultúra individualizmusát is visszaszorítja. Amikor szabadon döntünk Krisztus követése mellett, azt is választjuk, hogy lemondunk arról, hogy saját bölcsességünk szerint éljünk – és helyette örömmel meghajlunk az ő bölcs tekintélye előtt.
  5. A hit átültethetősége. A keresztyénségben, az Újszövetségben – az ortodox iszlámmal és a judaizmussal szemben – nincs Mózes harmadik könyve (Léviták). Ez alatt azt értem, hogy nincsenek részletes előírások az étkezésre, az öltözködésre és más napi tevékenységekre vonatkozóan, ezáltal lehetővé válik a keresztyének számára, hogy maradéktalanul beilleszkedjenek a környező társadalomba. „A kulturális sokszínűség az Apostolok cselekedetei 15. fejezetében épült be a keresztyén hitbe, ahol az a kijelentés szerepel, hogy a nem zsidó keresztyéneknek nem kell felvenniük a zsidó kulturális szokásokat […]. A megtérteknek ki kellett dolgozniuk […] a keresztyén élet hellenisztikus formáját […]. [Tehát] senki sem sajátíthatja ki a keresztyén hitet. Olyan értelemben nem létezik »keresztyén kultúra«, ahogyan az »iszlám kultúra«, amelyet Pakisztántól Tunéziáig és Marokkóig fel lehet ismerni […].”[20] Röviden, a keresztyénség nagymértékben „átültethető” a különböző kultúrákba és új helyzetekbe, és rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, amelyek miatt jelentős tényező maradhat a gyorsan változó világban.[21]
  6. Jézus ígérete. K. Chesterton Az örökkévaló ember című művében van egy fejezet, A hit öt halála. A szerző itt röviden összefoglalja azokat az időket, amelyekben jelentős kihívásokkal nézett szembe az ortodox keresztyénség. Ezek közé tartoztak a következők: az Ariusszal folytatott 3. századi vita Krisztus istenségéről, Voltaire és a szkepticizmus térhódítása Európában a felvilágosodás idején, Darwin és a szcientizmus előretörése és így tovább. Hatásukra minden esetben növekedett és erősödött a keresztyénség. Chesterton egy rá jellemző csavarral így zárja mondanivalóját: „Legalább ötször […] tűnt úgy, hogy a Hit a kutyák elé került. Mind az öt esetben a kutya volt az, aki odaveszett.”[22]
  7. Jézus azt mondta: „[Én] építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.(Mt 16,18) Ez ígéret – és semmi okunk azt hinni, hogy ennek az ígéretnek van lejárati ideje.

 

 

Hivatkozások:

[1] A cikk magyar nyelvű fordításában az evangelikál mozgalom, az evangéliumi keresztyénség és az evangelikalizmus fogalmak szinonimaként szerepelnek. – A ford.

[2] Míg a „nem vallásosak” (nem vallásosak vagy azok, akiknél hiányzik a vallási preferencia) aránya 2007 és 2021 között 16%-ról 29%-ra nőtt, addig az evangéliumi protestánsok száma 30%-ról 24%-ra, a katolikusoké 24%-ról 21%-ra, a fővonalbeli protestánsoké pedig 22%-ról 16%-ra csökkent ugyanebben az időszakban. (Lásd Smith, Gregory A.: About Three-in-Ten U.S. Adult Are Now Religiously Unaffiliated. Pew Research Center, 2021. december 14. https://www.pewforum.org/2021/12/14/about-three-in-ten-u-s-adults-are-now-religiously-unaffiliated/; megtekintés: 2022. április 5. Burge, Ryan: The Nones. Where They Came From, Who They Are, Where They Are Going. Fortress, 2021.) Burge az 1972-ben készült általános társadalmi felmérést használja.

[3] Lásd a szekularizációról szóló legátfogóbb beszámolót: Taylor, Charles: A Secular Age. Harvard University Press, Cambridge (Massachusetts) – London, 2007.

[4] Az In God We Trust kifejezést 1956-ban kongresszusi határozat nemesítette az USA „nemzeti mottójává”. Jelentése: ’Istenben bízunk, Istenben a bizodalmunk’. – A szerk.

[5] Ahogy Philip Rieff írta The Triumph of the Therapeutic című könyvében, a korábbi kultúrák mindig arra törekedtek, hogy az ént a társadalom normáihoz és elvárásaihoz igazítsák. A terápiás szemlélet szerint azonban a társadalomnak el kell fogadnia és át kell vennie az egyének által saját maguk számára felállított normákat.

[6] Levin, Yuval: A Time to Build. From Family and Community to Congress and the Campus, How Recommitting to our Institutions Can Revive the American Dream. Basic Books, 2020.

[7] A lista Ross Douthat Bad Religion – How We Became a Nation of Heretics (Free Press, 2013) című könyvére támaszkodik, valamint néhány újabb online előadásából is merít.

[8] American Grace. How Religion Divides and Unites Us. Simon and Schuster, 2010.

[9] Lásd: Holland, Tom: Dominion. How the Christian Revolution Remade the World. Basic Books, 2019.

[10] Ryan Burge rámutat, hogy a közvélemény-kutatások során egyre több, gyülekezetet nem látogató ember vallja magát „evangéliumi keresztyénnek”. Ez azt jelzi, hogy az emberek mindinkább politikai nézeteik alapján választják meg vallásukat. Ha ez igaz, akkor ez felduzzasztja az evangéliumi keresztyének számát, és azt a hamis benyomást kelti, hogy a mozgalom szilárdabb és lelkileg egészségesebb, mint a valóságban. (Lásd Burge, Ryan: Think US Evangelicals are dying out? Well, define evangelicalism… The Conversation, 2021. január 26. https://theconversation.com/think-us-evangelicals-are-dying-out-well-define-evangelicalism-152640; megtekintés: 2022. április 4.)

[11] Bebbington, David W.: Evangelicalism in Modern Britain. A History from the 1730s to the 1980s. Routledge, London, 1989.

[12] Források: Stout, Harry S.: What Made the Great Awakening Great? In: Carter, Heath W. – Porter, Laura R. (szerk.): Turning Points in the History of American Evangelicalism. Eerdmans, Grand Rapids, 2017. 1–18. o. Hatch, Nathan O.: The Democratization of American Christianity. Yale University Press, New Haven, 1989. Noll, Mark A.: The Civil War as a Theological Crisis. University of North Carolina, Chapel Hill, 2006. Noll, Mark A.: God and Race in American Politics. Princeton University Press, Princeton, 2008. Harlow, Luke E.: The Civil War and the Making of Conservative American Evangelicalism. In: Carter, Heath W. – Porter, Laura R. (szerk.): Turning Points in the History of American Evangelicalism. Eerdmans, Grand Rapids, 2017. 107–132. o. Marsden, George M.: The Rise of Fundamentalism. In: Carter, Heath W. – Porter, Laura R. (szerk.): Turning Points in the History of American Evangelicalism. Eerdmans, Grand Rapids, 2017. 133–153. o. Bean, Lydia: The Politics of Evangelical Identity. Local Churches and Partisan Divides in the United States and Canada. Princeton University Press, Princeton, 2014.

[13] Henry, Carl F. H.: The Uneasy Conscience of Modern Fundamentalism. Eerdmans, Grand Rapids, 1947. Számos történész rámutatott arra, hogy annak ellenére, hogy kötetében Henry egyaránt felszólított a kapitalizmus és a szocializmus kritikájára, a „neoevangelikalizmus” korai hívei még mindig nagyrészt szkeptikusak voltak a polgárjogi mozgalom irányában, és tartózkodók az amerikai társadalom kritikája tekintetében.

[14] Az evangelikalizmus számos kritikusa szerint a neoevangelikalizmus alapítói (Henry, Ockenga és Graham) vetették el irányításuk során a fundamentalizmusnak az 1980–90-es években történt újjáéledését eredményező magokat.

[15] Kobes Du Mez, Kristin: Jesus and John Wayne. How White Evangelicals Corrupted a Faith and Fractured a Nation. W. W. Norton, 2021. 5. o.

[16] Uo. 5–7. o. Lásd még: „Roundtable” discussion on the Bebbington definition. In: Noll, Mark A. – Bebbington, David W. – Marsden, George M.: Evangelicals. Who They Have Been. Are Now. And Could Be. Eerdmans, Grand Rapids, 2019. 123–187. o.

[17] A fundamentalizmusról és annak a történelmi evangelikalizmustól való elhatárolásáról lásd: Packer, James I.: Fundamentalism and the Word of God. IVP, 1958. Jó áttekintést nyújt az első két fejezete. Bár Packernek az evangelikalizmus kritikusaira (és támogatóira) vonatkozó utalásai mára elavultak, az érvek szilárdak, és napjainkban is szükségesek a megértéshez. Lásd különösen a 102 kk. oldalt.

[18]#ChurchToo olyan, a közösségi médiából indult mozgalom, amely azt tűzte ki célul, hogy fényt derít az egyházakban/vallási közösségekben előforduló szexuális zaklatásokra, visszaélésekre és bántalmazásokra. – A szerk.

[19] Az úgynevezett Jim Crow-törvények az 1870-es évektől kezdve minden közintézményben előírták a faji szegregációt az egykori Amerikai Konföderációs Államok tagállamaiban és néhány más államban is. – A szerk.

[20] Wall, Andrew F.: The Expansion of Christianity. An interview with Andrew Walls. Christian Century, 2000. augusztus 2–9. 792. o.

[21] Lásd különösképpen is: Sanneh, Lamin: Translatability in Islam and Christianity, with Special Reference to Africa. In: uő: Translating the Message. The Missionary Impact on Culture. Orbis, New York, 1987. 211 kk.

[22] Chesterton, Gilbert K.: The Everlasting Man. Canon Press, 2021. 279. o. (Magyarul: Chesterton, Gilbert K.: Igazságot! Az örökkévaló ember. Ford. Lukács Huba – Radnai Ferenc. Szent István Társulat, Budapest, 1985.)

Hozzászólás írása