Eretnekségnek minősül-e a rossz etika?
Tony Reinke: Van egy kérdés, ami egy ideje különféle blogoldalakon kering, és ami alkalomadtán konkrétabban is megfogalmazódik: „Tudjuk, hogy eretnekség az olyan értékes ortodox tanok tagadása es elutasítása, mint a szűzi születés, a Szentháromság, vagy Krisztus istensége. Ezek hamis tanítások. Pont. De vajon egy hamis etikai állítás, mint például a homoszexuális gyakorlat ünneplése, szintén eretnekségnek minősül-e?”
John Piper: Nos, használjuk most az eretnekség általad javasolt definícióját – legalábbis azt, amit kihallottam a szavaidból –, és tegyük fel a kérdést így. Az eretnekség olyan tanítás vagy meggyőződés, amely ellentmond a keresztyén hit valamely központi és lényeges elemének, és ami az ezzel szimpatizálókat kirekeszti az egyház közösségéből, illetve ami miatt ezekre nem tekinthetünk üdvösséget nyert, Krisztusban lévő személyekként. Ezzel a definícióval fogok élni a következőkben.
Súlyos torzulás
Azért mondom, hogy „kizárja, hogy annak tekintsük”, mert nem mi, emberek hozzuk meg a végső döntést arról, hogy ki üdvözül és ki nem – ez Isten dolga. De mi kaptunk elhívást arra, hogy megvédjük az egyházat, és hogy az egyház tisztaságára törekedjünk, mégpedig azáltal, hogy ítéletet hozunk arról, hogy xy az általa vallott nézetei alapján keresztyénnek tekinthető-e, vagy sem. Az egyház mindig abban a reményben hozza meg ezeket az ítéleteket, hogy az adott személy megtér és végül visszakerül az egyház közösségébe.
Íme tehát az eretnekség e felfogásának bibliai illusztrációja: A Galata 1, 8–ban azt mondja Pál, hogy:
„De ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen! Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!”
Úgy tűnik tehát, hogy vannak az evangéliumnak olyan súlyos torzulásai, amelyek inkább átkot érdemelnek, semmint áldást. Ez azt jelenti, hogy akik ezeket terjesztik, átkot terjesztenek, nem pedig áldást. És így az ilyen nézetek néven nevezése és kizárása egy, az Isten nyája iránti óvó szeretetből fakadó cselekedet, amely megvédi az egyházat az átoktól.
A pusztítás felkarolása
A kérdés tehát a következő: Mivel a keresztyén doktrínáktól, vagy tanítástól való eltérések nyilvánvaló eretnekségek, vajon a keresztyén gyakorlattól és etikától való elhajlások ugyanúgy eretnekségnek tekinthetők-e? Vagy hogy pontosabban fogalmazzak: Azokat a tanításokat, amelyek olyan magatartásformákat támogatnak, ünnepelnek vagy olyan életvitelre buzdítanak, amelyek hamisak vagy destruktívak, eretnekségnek kell-e nevezni? Az eretnekség előbbi meghatározása szerint a válaszom egy egyértelmű igen. E definíció szerint eretnekségnek tekinthető az a tanítás, amely annyira ellentmond a hit, vagy a hitgyakorlat valamely lényeges elemének, hogy inkább átkosnak, mint áldásosnak tekinthető.
Más szóval az eretnekségek a pusztítást, a rombolást, és nem az emberek üdvözülését segítik elő. Pál apostol pedig világosan fogalmaz, hogy vannak olyan bűnök, viselkedésformák, attitűdök, amelyek, ha azokat helyeslik, elfogadják és követik, átkot hoznak, ha pedig megbánják azokat és a Lélek erejével, a Krisztusba vetett hit által harcolnak ellenük, akkor életre vezetnek.
Az 1Kor 6,9-10 az a példa, amire feltételezhetően ezen ponton mindenki gondol. És nem ez az egyetlen. A Gal 5,19-21 ugyanezt mondja. De maradjunk az 1Kor 6-nál. Itt ezt olvassuk:
„Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.”
Más szóval, vannak olyan viselkedésformák, amelyek következményüket tekintve átkosak. Mivel mindezek a bűnök az Isten országából való kizárás átkához vezetnek, az ezeket helyeslő vagy ünneplő tanítások eretnek tanítások; vagyis olyan tanítások, amelyek inkább átkot hoznak, semmint áldást. Ha tehát azt tanítod, hogy kapzsinak lenni jó, akkor eretnek vagy. Ha azt tanítod, hogy a házasságtörő élet pozitív dolog, akkor eretnek vagy. És így tovább. A bűn elfogadása rombol, és az a tanítás, amely a bűnök elfogadására ösztönöz, szintén romboló erejű. Ez eretnekség, sőt, duplán is az.
Kettős eretnekség
Ha lenne időnk, megtehetnénk azt, amit J. I. Packer tett még 2003-ban, amikor Vancouverben elhagyta felekezetét, mert azt várták tőle, hogy részt vegyen homoszexuálisok felszentelésének megáldásában. Egy részletes írásban indokolta döntését, amely a Christianity Today online kiadásában olvasható. A címe: „Miért álltam tovább”. Ebben kifejti, hogy milyen megfontolások állnak az azzal kapcsolatos figyelmeztetés mögött, hogy a bűnös viselkedés ünneplése elképesztő pusztítással jár, és megmutatja, hogyan torzítják el a homoszexuális viselkedést jóváhagyó tanítások a teremtésről, a bűnről, az újjászületésről és a megszentelődésről szóló doktrínákat.
Muszáj erre kitérni, mert itt van a kutya elásva: Az eretnek tan és az eretnek etika ugyanabból a szövetből van kimetszve. Nem különülnek el egymástól. És azoknak, akik még most is (…) a homoszexuális gyakorlat elfogadását és normalizálását fontolgatják, érdemes lenne J. I. Packerrel együtt mérlegre tenni ennek a jóváhagyásnak és ennek a bűnnek mind a tanbeli, mind az etikai dimenzióit. Ez egyfajta kettős eretnekség, amely átokhoz vezet – mind a cselekedetek, mind az azok mögött álló tanbéli tévedések.
***
Forrás: https://www.desiringgod.org/interviews/do-bad-ethics-qualify-as-heresy
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Köszönet a fordításért! Sajnos idehaza is egyre időszerűbb…
Gazdag áldást az új évben!