Albert Mohler: Női lelkipásztorok, női igehirdetők és a Déli Baptista Szövetség előtt álló próbatétel
/Megjegyzés: Csoportunknak nincs a női lelkészségről kialakított egységes álláspontja, tagjaink felekezetüktől, valamint egyéni meggyőződéseiktől függően támogatják vagy ellenzik a női ordinációt/
„Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből.” – mondta a szolga Illés prófétának. „Mindeközben viharfelhők sötétítették el az eget, és zuhogni kezdett az eső.” (1Kir 18,44-45)
Gyakran így alakulnak ki a problémák is: először csak egy kis felhő tűnik fel, de nem sokkal utána leszakad az ég. Nos, nálunk leszakadt.
A női lelkészek és igehirdetők ügye folyamatosan ott kavargott a Déli Baptista Szövetség [Southern Baptist Convention – SBC] tengerében az 1970-es évektől kezdve, egészen a 2000-ik évi konzervatív reformig, amikor a Baptisták Hite és Tanítása [Baptist Faith & Message] c. dokumentum átdolgozása során következesen tisztázták a kérdést. Akkor még csak alig néhány nő töltött be lelkipásztori tisztséget az SBC gyülekezeteiben, noha a fővonalas protestáns felekezetek bőszen avattak fel női lelkészeket és (episzkopális) papnőket. Ebben két fő indíték vezérelte őket: a feminizmus második hulláma és a liberális teológia berobbanása. Mindkét esetben az egyetlen akadály a Biblia volt. Mivel azonban ezek a felekezetek már kiegyeztek a liberális teológiával, a Bibliát felülbíráló érveiket felvonultatva könnyen törtek maguknak utat. Legtöbbször két stratégiát követve rúgták fel a Biblia tanítását. Azt mondták, hogy közel 2000 évig minden keresztyén félreértette a Bibliát, valamint hogy a Biblia írói nyakig benne voltak az elnyomó férfiuralmi berendezkedésben, ezért alapvető tévedésben éltek.
Általában ezek az érvek kéz a kézben járnak egymással. Ha Pál apostolt Norman Vincent Peale – csekély teológiával, de annál nagyobb optimizmussal prédikáló – tiszteleteshez hasonlítjuk, akkor id. Adlai Stevenson híres szójátékával élve „Szent Pált pallérozott elméjűnek, de Szent Peale-t [ejtsd: Píl] pernahajdernek találom.” A liberális teológusok és a feministák ellenben Pál apostoltól borzadnak el – akárcsak az LMBTQ szimpatizánsok.
Ezen folyamatok eredményeképpen a protestáns világ liberálisabb része elnőiesedett. Őszintén szólva nem sok férfi maradt közöttük. Sőt, az ilyen gyülekezetek létszáma jelentősen meg is csappant. A liberális teológia a halál csókját jelenti bármilyen gyülekezet vagy felekezet számára. Ha megjelenik, nem sokat hagy maga után, csak társadalmi igazságosságot célzó törekvéseket, meg felújításra váró templomokat.
A baloldali irányultságú evangelikálok között az említett gondolatok némiképp szelídebb formában jelentkeztek, de ugyanolyan következtetéseket szültek: az egyház helytelenül tette, hogy az igehirdetés tisztségét a férfiakra korlátozta; meg kell hívni a nőket is a szószéki szolgálatra; őket is fel kell szentelni, és őket is teljeskörű, a férfi lelkipásztorokkal egyenrangú tanítói tekintéllyel kell felruházni. Az SBC csekély létszámú, de annál befolyásosabb „balszárnya” az 1970-es években nagy lelkesedéssel támogatta a női lelkészséget, így aztán a ’80-as években már a „mérsékeltek” is jogosnak találták ezt a törekvést a Szövetségen belül. A mérsékeltek között sokan voltak, akik elvi értelemben támogatták a női ordinációt, ugyanakkor gyülekezeteik túlnyomó többsége továbbra is egyértelműen férfi lelkipásztort akart (és akar, a mai napig). A konzervatív reform előtti időszakban a teológiai intézmények kiemelten támogatták a női lelkipásztor-hallgatókat, de viszonylag kevés gyülekezet vált nyitottá az ilyen ötletekre.
Igazából az SBC-n belüli konzervatív reformot a női lelkipásztorok kérdése váltotta ki. Azonnal tisztázni kellett az ügyet. A női lelkészséggel kapcsolatos megosztottság a Biblia tekintélyével és értelmezésével kapcsolatos különbségeket jelezte. Egyszerűen fogalmazva: a női lelkészséget csak úgy lehet jóváhagyni, ha tagadjuk olyan bibliai szövegek tekintélyét és elégséges voltát, mint az 1Korinthus 14 és az 1Timóteus 2. Az összképhez látni kell azt is, hogy a keresztyénségben fellelhető szinte összes hagyomány közel 2000 éven át világosan értette, hogy mit tanítanak ezek a bibliai részek. A legtöbb egyházban, felekezetben ez a mai napig nem is kérdés. Sőt, olvasunk a Bibliában férfi-női szerepek közti különbségekről is, amiket Isten helyezett a gyülekezeti és családi élet színtereibe. A kijelentett igazságokhoz pedig nem nehéz igazodni.
2000-ben a Déli Baptisták hitvallásuk részévé emelték ebbéli meggyőződéseiket. Átdolgozták a Baptisták Hite és Tanítása c. dokumentumot, hogy egyértelművé tegyék: „Férfiak és nők egyaránt alkalmasak gyülekezeti szolgálatok ellátására, de a lelkipásztori tisztség csak a Szentírás által alkalmasnak ítélt férfiakra korlátozódik.” Újra hangsúlyozom, ez egy teljesen világos állítás, és része annak a hitvallási alapvetésnek, ami lehetővé teszi az SBC kötelékébe tartozó gyülekezetek számára, hogy együttműködjenek egymással a szolgálatban és a misszióban. A hat szemináriumunkon tanító összes teológiai professzor kötelezve van arra, hogy e tanítást képviselje és hogy ehhez tartsa magát. Ugyanez elmondható a Nemzetközi Misszióbizottságról [International Mission Board], az Észak-Amerikai Missziós Bizottságról [North American Mission Board], és a Szövetség minden munkatársáról. A Baptisták Hite és Tanítása olyan összefoglalása hitelveinknek, mely rögzíti, hogy mit jelent déli baptistának lenni, és milyen gyülekezetek lehetnek a Szövetség tagjai.
Az SBC Alapszabályában a következő kulcsfontosságú mondat is szerepel: „A Szövetség csak azokkal a gyülekezetekkel működhet együtt célkitűzéseiben (az „együttműködést” értsd a Szövetség többi szabályzatában foglaltak szerint), melyek (1) hite és gyakorlata teljesen megegyezik a Szövetség által elfogadott hitvallással.” Ezután további két kritérium kerül még felsorolásra, de az első a hivatalos hitvallással való egyetértés.
Most pedig, majdnem 20 évvel e világos állásfoglalás után, néhány déli baptista megpróbálná elválasztani a lelkipásztori tisztséget az igehirdetés szolgálatától, ezáltal lehetővé téve, hogy nők is prédikálhassanak a gyülekezet előtt. Persze úgy érvelnek, hogy a „vezető lelkipásztori” tisztség továbbra is csak férfiak számára lenne fenntartva. Így vélekednek néhányan a presbiteriánusok között is, mondván a nőknek is meg kell engedni, hogy olyan szolgálatot végezzenek, aminek nem feltétele a lelkipásztori felszentelés. Őszintén kétlem, hogy presbiteriánus körökben ez megalapozott érvelés volna, de ennek eldöntését rájuk bízom. Baptisták között azonban semmiképp nem állja meg a helyét ez a felvetés, méghozzá két szembeötlő ok miatt nem: először is, nem rendelkezünk a szolgálatra való felavatás/felszentelés területén teológiai indoklással. Nincs teológiai bázisunk arra, hogy a felszentelést bármilyen tekintetben mérvadónak tekintsük. A történelmi baptista hitvallásokban sehol sem találunk a felszentelés teológiai jelentősége mellett szóló bizonyítékokat. Sőt, „vezető lelkipásztorról” sem olvasunk sehol. Csak egyféle lelkipásztor van, és „a lelkipásztori tisztség a Szentírás által alkalmasnak ítélt férfiakra korlátozódik.”
A másik indok ugyanilyen egyszerű. A baptista ekkleziológiában a tisztség és a feladatkör teljes mértékben megegyezik, a kettő azonos. Arra a kérdésre, hogy „ki az igehirdetőd?”, a válasz az, hogy: „aki prédikálni szokott.” Baptistaként jogosan utasítunk el mindenféle megkülönböztetést a pozíció és a tevékenység között, mivel hitünk szerint az ellentmond az Újszövetség tanításának.
A közelmúltban néhány gyülekezet elkezdett kinevezni (sőt felszentelni) női lelkipásztorokat. Bizonyos esetekben nem tudni, hogy ez pontosan mit jelent, vagy hogy együtt jár-e tanítói tisztséggel. Más esetekben azonban egyértelmű, hogy ez nők tanítói hivatallal való felruházását jelenti. Az elmúlt héten a kaliforniai Saddleback Community Church három nőt szentelt fel lelkésznek. Az általuk „történelmi”-nek nevezett fejlemény alkalmából a gyülekezet posztolt egy képet a felszentelésről, mégpedig a következő szöveggel: „Rick Warren, a Saddleback Church lelkipásztora többedmagával imádkozik a gyülekezet által kinevezett első három női lelkipásztorért.”
E rövid szöveg alapján nehéz lenne meghatározni, hogy a gyülekezet pontosan mit is akart elérni mindezzel, de azt biztosan tudjuk, hogy ennek folyományaként most már lelkipásztorként tekintenek a három hölgyre. Mivel ők már korábban is a gyülekezet munkatársi köréhez tartoztak, ennek az eseménynek csak akkor van hírértéke, ha a felszentelésükre újdonságként tekintünk.
A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy egyikük – akit Cynthia Petty lelkipásztornőként emlegetnek, – egy interjúban azt magyarázta, hogy „ez a változás forradalmasította a női szolgálat fogalmát.” Majd így folytatta: „Nagy alázattal fogadtam el ezt a megtiszteltetést. A legtöbbet az jelentette számomra, hogy ezzel utat törtem minden fiatal női szolgálattevő előtt, akik arról álmodnak, hogy egy nap majd lelkipásztorok lehetnek!” Később az interjúban azt fejtegette, hogy „a nők egyházi szerepe továbbfejlődött”. Végül azzal zárta mondandóját, hogy: „ez egy új nap a női szolgálattevők életében, áldottnak érzem magam, és megtiszteltetés számomra, hogy viselhetem a lelkipásztori palástot, ifjúsági lelkészként (lásd NextGen Ministry) segítve a Saddleback Gyülekezet szolgálatát!”
Más szavakkal, erre a három nőre kétségtelenül tanítói hivatallal felruházott lelkipásztorként tekintenek. Viszont a déli baptisták számára egyértelmű a Baptisták Hite és Tanítása c. okiratban leírtak alapján, hogy ez szembemegy az Igével.
A déli baptisták így most ismét döntés előtt állnak. Ez nem lehet vita tárgya, erről nincs mit beszélni, hiszen ezek a lépések a déli baptisták hitének és meggyőződéseinek alapját igyekeznek újradefiniálni, átértelmezni. A déli baptisták teológiája nem változott a Baptisták Hite és Tanítása 2000-es kiadása óta, amiben pontosan és érthetően fogalmaztunk. De még fontosabb, hogy a Szentírás tanítása sem változott meg, és soha nem is fog megváltozni.
A Baptisták Hite és Tanítása című dokumentumban található állásfoglalások képezik Szövetségünk és együttműködésünk doktrinális alapját. A gyülekezetek vezetésében szolgáló nők lelkipásztorként való megnevezése enyhén szólva is zavart okozó és téves lépés. Egyre több gyülekezet – beleértve nagy és népszerű gyülekezeteket is, – megy szembe homlokegyenest a hitvallásunkkal, amikor nőket helyez lelkipásztori szolgálatba. Sőt, vannak olyan déli baptistaként számon tartott gyülekezetek is, ahol előszeretettel kérnek fel délelőtti istentiszteletekre nőket prédikálni.
Az SBC-nek világossá kell tennie, hogy milyen teológiai meggyőződéseink vannak, és hogy mik az együttműködésünk alapjai. Ezt nem odázhatjuk el! Ezt az ügyet már nem lehet eltusolni. Most van az a pillanat, amikor a déli baptistáknak el kell dönteniük, hogy átírják-e Szövetségük hitelveit. Hiszem, hogy a déli baptisták ezt nem fogják engedni. Hiszem, hogy a déli baptisták kitartanak az igazság mellett.
Merthogy ez a felhő már egyáltalán nem nevezhető tenyérnyinek.
Fordította: Mészáros Bence, reformált baptista gyülekezeti tag
A magyar evangelikál csoport miért nem a református, evangélikus, metodista vagy már akár magyar baptista (ahol már ha nem is prédikálnak, de tanítanak, újságcikkeznek, vezetnek nők is) helyzetet elemezgeti és mit tesz az ellen, hogy visszaszorítsa az évtizedes hitehagyást ugyanezen a téren?
Egyáltalán mire jó ez az evangelikálkodás? Mivel lett jobb a református egyház azzal, hogy sok református ember csinálja ezt a csoportot? Komolyan, őszinte szeretettel kérdezem. 🙂
Kedves Ádám!
Köszi a kérdést. Bár nem én jegyzem a cikket (hanem egy baptista testvér), de megpróbálok válaszolni. Magyar lelkészekkel is készült – és készülni is fog – interjú, ugyanakkor a nemzetközi evangéliumi vonal elsősorban mégiscsak az USA-ban különösen erős, és szerintem pl. a magyar teológiai közgondolkodást lehet úgy valamennyire alakítani, ha neves evangéliumi szereplők gondolatait ültetjük át magyarra, vagy foglaljuk össze hazai evangéliumi emberek számára. Amíg nem volt covid, félévente szerveztünk egy konferenciát, magyar előadókkal, akik többnyire az általad felsorolt felekezeteket képviselik. A konkrét kérdésedre válaszolva: a református egyház bizonyos tagjai olvassák ezeket a cikkeket, meghallgatják az előadásokat, ezáltal ők is épülnek, és hiszem, hogy így az a közösség is épül, aminek a tagjai, nevezetesen az MRE.
A bemutatkozás fül alatt olvasható vállalásunk a következő, idézem: „Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi, szabadkeresztyén stb.) protestáns teológusok, keresztyén hívők közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. A csoport célja: a történelmi protestáns felekezetekben lévő, illetve a neo-protestáns egyházi közösségekhez tartozó lelkipásztorok, teológusok, keresztyén hívők felekezeti és teológiai örökségének (legyen az a kálvinizmus, lutheranizmus, baptista vagy pünkösdi teológusok által képviselt teológia), hitvallásosságának elmélyítése, hozzájárulva ahhoz, hogy tágabb értelemben a történelmi keresztyénség klasszikus, Szentírásra épülő és abban gyökerező dogmáit és etikáját, hitét és világnézetét a keresztyén hívők jobban megismerjék, szűkebb értelemben pedig ahhoz, hogy – bármilyen protestáns felekezethez is tartozzunk – a keresztyének felekezeti tudata és felekezetei beágyazottsága erősödjön.”
Üdv,
Tamás
Félek, hogy darázsfészekbe nyúlok, de van ami nagyon kikívánkozik belőle. Megpróbálok tehát óvatosan fogalmazni…
Megértem a törekvést a liberalizmus újabb hullámai és a liberális teológia kapcsán, és a céllal konkrétan egyet is értek. A választott érvelést azonban problémásnak látom: szerény véleményem szerint hiba ilyen szintű „általában” általánosításokkal beérni, a választott eszköz szerény véleményem szerint felesleges és akár komoly problémákat okozhat. (Nagyon hasonló kört futottunk Tamással a misztika és Nüsszai Gergely vagy akár Martyn Lloyd-Jones kapcsán).
A kérdésör sokszor konkrét helyzetben merül fel, amelyeket a konkrét helyzetben is kell tudni jól értékelni, és szerény véleményem szerint elégtelen az általában értékelés.
Nehéz ennek az „általában”-nak akárcsak a Bírék 4. fejezetét hova tenni (de talán nem visz félre az Mt 28:1-10 említése sem).
Szerény véleményem szerint részben terminológiai, részben akár filozófiai különbségek is vannak az egyet nem értés hátterében. Az eltérő terminológiához tartozik, hogy különböző csoportok nem feltétlen ugyanazt értik pl. újszövetségi prófécia vagy akárcsak tanítás alatt, illetve akár egészen mást gondolnak a lelki ajándákok működéséről napjainkban. (A lista nem feltétlen teljes).
Szerény véleményem szerint a női lelkészség pro és kontra érvek akkor érthetőek igazán jól (lehetővé téve a kánaáni nyelvjárások közti helyes fordítást és így a terminológiai különbségek leküzdését legalább jelentés szintjén), ha a megszólalóról tisztázott, hogy egy sor más kérdéskörben mit gondol .(ld. pl. a fent említett kérdésköröket)… és úgy talán az álláspontom mögötti motiváció is jobban érthetővé válik.
Kedves Dzsaszper! Pontosan mire utalsz „választott érvelés” alatt? (amit problémásnak találsz)
Üdv,
Tamás
Bocsánat, régebben megpróbltam egy választ küldeni, de ezek szerint elakadt az éterben.
Különösen a negyedik bekezdésre gondolok, ami úgy tesz, mintha a nők vitatott szolgálata kapcsán lényegében csak az idézett liberális érvek állnának rendelkezésre…
De általánosítónak látom az 1Kor 14 és 1Tim 2 hivatkozást is abban az olvasatban amely teljes kategorikus tiltást olvas ki a Szentírásból, ami alól nem lehet kivétel sem.
Szerény véleményem szerint Debóra ószövetségi története mutatja, hogy ezek az érvek nem kötik az Istent abban, hogy kit hív el — különösen, ha a férfiak közben nem teszik ami a dolguk lenne…
Nekem is furcsa ez a téma most, nem világos, hogy mi adja az aktualitását.
Dzsaszperhez kapcsolódva először tényleg azt kellene tisztázni, hogy ki mit ért újszövetségi prófétálás és tanítás alatt. És soha nem elválasztható a kérdés a konkrét helyzettől, az aktualitástól…
A Bírák 4 azért is érdekes példa, mert ebben a történetben 2 harcos nőre jut egy hezitáló férfi. Egyértelmű, hogy nem „normális”, hogy nő harcoljon és katonaként helytálljon, de az élet és Isten szeretete? akarata? kiválasztása? mégis így dönt.
Visszatérve az Újszövetségre, számomra két egészen különböző téma keveredik. Egyrészt a gyülekezeti tisztségek (püspök és presbiter), másrészt pedig a kegyelmi ajándékok, amely a I. Kor. 12 szerint lehet prófétálás, bölcsesség igéje, ismeret igéje, nyelveken szólás magyarázata… A kegyelmi ajándékokkal való élés sehol nem korlátozódik valamelyik nemre. Persze ezt csak akkor fogadhatom el, ha úgy gondolom, hogy a kegyelmi ajándékokkal ma is élhetek.
És nyilván azért látom így, mert azt gondolom, hogy a lelkész elsősorban nem tisztség, hanem egy helyzet, amelyben az adott ember a kegyelmi ajándékát a leginkább használhatja.