28
máj
2021

Beszélgetés Gyurkó Donát Sámuel metodista lelkipásztorral John Wesley teológiájáról és a metodizmus mai helyzetéről (I. rész)

Az angolszász világban az „evangelikál” kifejezés egészen a korai 19. századig visszavezethető. David Bebbington skót történész George Whitefield, illetve John és Charles Wesley nevével fémjelzett korai ébredési mozgalomból  (1730-1755 / lásd: Első Nagy Ébredés) eredezteti. Szerinte az első evangelikálok bizonyos értelemben brit metodisták voltak, és az ő szellemi örökségükkel rokonszenvezők. Habár az evangelikalizmus gyökerei többnyire a lutheri és kálvini teológiához nyúlnak vissza, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a szűkebb értelemben vett evangelikál mozgalom alapjait többek között John Wesley és George Whitefield metodista lelkészek munkássága határozta meg. Ezért próbálunk most utána járni kicsit részletesebben a metodizmus teológiájának és annak, hogy a kortárs metodizmus mennyire maradt hű Wesley elképzeléseihez, illetve az evangéliumhoz. Gyurkó Donát Sámuelt, metodista lelkész-teológust Márkus Tamás András, református lelkész kérdezi.

 

Márkus Tamás András: Mekkora a Magyarországi Metodista Egyház?

Gyurkó Donát Sámuel: 11 körzet van, az országban pedig 30 helyen van rendszeresen metodista istentisztelet. A vidékiek közül az alsózsolcai és a nyíregyházi gyülekezet a legnagyobb, a fővárosiak közül pedig a Felsőerdősori Metodista Gyülekezet.

MTA.: Ezek evangéliumi gyülekezetek?

GyDS.: Igen, a magyar metodista gyülekezetek többségében evangéliumiak. Nem jellemző, hogy teológiailag liberális, vagy kimondottan népegyházi legyen egy gyülekezet. Ha felismerhetőek is a népegyházi vonások, inkább az evangéliumiság jellemző, illetve némelyik közösség karizmatikus jegyeket is mutat.

MTA.: Beszélj kérlek a metodizmus teológiai alapjairól!

GyDS.: Ebben nem én vagyok a legkompetensebb ember, de legyen: bár anglikán volt, Wesley a szüleitől – főként az édesanyja részéről – kapott egy nagyon erős biblikus, protestáns, disszenter örökséget. Az édesapja királypárti volt, az édesanyja nem. A disszenterek azok voltak, akik kiléptek a Church of England kötelékéből, tulajdonképpen szeparatisták. Gyerekkorától hitben nőtt fel. Egyébként volt olyan is, hogy az édesapját, aki egyébként szintén lelkész volt, elűzték a hívei, és felgyújtották a házát. John Wesley-t utoljára sikerült kimenteni az égő házból. 14-en voltak testvérek, és John Wesley volt a legkisebb.

MTA.: Miért történt ez – mármint miért akartak rájuk gyújtani a házat?

GyDS.: Biztos, hogy egy egyháztörténész meg tudná mondani, én magam úgy tudom, hogy tisztázatlan. Talán azért csinálták, mert királypárti volt a tiszteletes, a hívei meg nem. Mindenesetre ez egy meghatározó élmény volt az egész család számára. Az édesanyja Wesley-t “tűzből kikapott üszöknek” nevezte, merthogy utoljára épp hogy ki tudták menteni. Egyébként Wesley már fiatalon is nagyon eltökélt hívő volt, és ez az anyja nevelésének volt köszönhető. Biblikus nevelést kapott. Oxfordban később kiakad attól, hogy az, ami a Bibliában le van írva, nem valósul meg, tehát nem azon elvek szerint éli az egyetemi diákság a hétköznapjait, amiket a Szentîrás rögzít. Ezért alakul meg a Holy Club – ami egyébként egy gúnynév volt –, a Szent Klub azokból, akik többre vágytak, illetve azokból, akik azt mondták, hogy ez nem az, amit Jézus hirdetett. Azt érezték, hogy változásra van szükség.

Napi kétszer önvizsgálatot tartottak. Állandó elfoglaltságuk közé tartoztak a következők: imádkoztak, böjtöltek, segítették a szegényeket, börtönöket látogattak, adakoztak stb. Nagyon szigorú erkölcsiséget képviseltek. Ennek ellenére John Wesley-ben volt egyfajta bizonytalanság. Mindent megtett azért, hogy Isten őt elfogadja, de nem volt üdvbizonyossága. Elhatározta, hogy az Újvilágba utazik, hogy indiánokat térítsen meg. Amerikai útja során egy meghatározó találkozásban volt része. Maga ez az út is teljesítmény volt számára: Isten elhívásának engedve szerette volna megtéríteni a bennszülötteket. Ezen az úton találkozik a morva testvérekkel, a herrnhutiakkal. Azt látja, hogy ezek az emberek nem félnek a viharban, ő pedig retteg. Elgondolkozik, hogy mi az, ami nekik megvan, neki pedig nincs… tehát mi az a plusz. Elhíresült mondatában ezt az élményt így foglalja össze: “eljöttem amerikába indiánokat téríteni, de ó kicsoda térít meg engem?” Ekkor találkozik Peter Böhlerrel, és kialakul kettejük között egy beszélgetés. John Wesley  tudta, miben hisz, de mindezt nem érezte, nem volt belső bizonyossága. Jogosan tépelődik azon, hogy hogyan is tudna így prédikálni? Peter Böhler erre azt felelte: „Ha nincs hited, akkor prédikáld a hitet, mindaddig, amíg el nem nyered.”

MTA.: Úgy tűnik, Wesley első missziós útja nem volt eredményes, ha az általa megtérítettek számát nézzük…

GyDS.: Ilyen értelemben valóban nem. Az ottani angol gyarmati vezető lelkes rajongónak nevezi, de a lelkesedésnél többre nem nagyon futotta. Amikor hazatér, akkor következett az ún. Aldersgate-élmény. Wesley naplója szerint ez a következőképpen történt: nagyon kelletlenül ment el egy olyan összejövetelre 8 óra körül, ahol éppen Luthernek a Római levélhez írt előszavát olvasták fel. Ekkor egyébként már részt vett házi közösségekben. Akkoriban pezsgő szociális-társadalmi élet volt Londonban. Wesley úgy fogalmaz, hogy a szívét furcsa mód átmelegedni érezte. Teljes bizonyossága lett afelől, hogy rábízta magát Jézusra, és biztos az üdvössége, amely egyedül Krisztusban van. Testvére, Charles, egy nap különbséggel éli át ugyanezt. Később Wesley elmondja a “majdnem keresztyén” című prédikációját Oxfordban az egyetemen. Innentől kezdve többet nem prédikálhatott ott. Levezeti, hogy azok többsége, akik Oxfordban keresztyénnek nevezik magukat, azok nem keresztyének, csak “majdnem keresztyének”. Ez az élmény megváltoztatja egész hozzáállását a szolgálathoz.

MTA.: Hogyan írnád le ezt az élményt rendszeres teológiai kifejezésekkel? Vajon Wesley már újjászületett keresztyénként élte át ezt a megtapasztalást, vagy tulajdonképpen ekkor tért meg?

GyDS.: Ezen sokan vitatkoznak, hogy megigazulás, újjászületés, vagy betöltekezés élmény volt-e ez. Az “Üdvösség útja” című prédikációjában maga John Wesley is levezeti, hogy milyen stációkból áll a via salutis, illetve hogy egyáltalán mi az. Az az érdekes ebben, hogy nehéz ezt kívülről meghatározni, nem igazán lehet méricskélni – azt, hogy kinek milyen lelki megtapasztalásai voltak. Ezért én azt nem tudom megmondani, hogy Wesley újjászületett-e Aldersgate előtt. Azt gondolom, hogy annyit elmondhatunk róla, hogy Isten útján akart teljes szívéből járni. Csak éppen olyan volt, minthogy ha a szívével nem ismerte volna, amit az eszével igen. Viszont ez az élmény határozta meg későbbi tanítását és munkásságát. Az alapvető igehirdetései közül több is foglalkozik a magát keresztyénnek gondoló emberek bizonyosságával. “A Lélek első zsengéje”, “A szolgaság és a fiúság lelke”, és “a Lélek bizonyságtétele I.-II”. Ezekben arra ad világos választ, hogy mik az újjászületés nyilvánvaló jelei, amik alapján tényleg biztos lehet valaki abban, hogy újjászületett. Ez kétségkívül saját vallásos tapasztalata miatt volt ennyire fontos számára. Azt lehet tehát mondani, hogy ha volt is egy fejlődés Wesley addigi életében, markáns és világos határvonalat jelöl az Aldersgate-megtapasztalás.

MTA.: Neked volt ilyen, vagy ehhez hasonló megtapasztalásod?

GyDS.: Én is lelkészgyerekként nőttem fel. Teljesen megértem Wesley hozzáállását. Azt éreztem, hogy jó úton járok, de még sincs teljes bizonyosságom. Nem így mondják az egyháztörténészek, de szerintem fontos momentum, hogy Wesley az akarata és igazából a kedve ellenére ment el akkor az Aldersgate utcába. Amikor a kedvünk ellenére teszünk dolgokat, az az elkeseredettségünk jele. Azt jelzi, hogy vágyunk valamire – annak ellenére is, amit akarunk. Nekem is volt ilyen momentum az életemben: a hátam közepére kívántam egy alkalmat, mégis odamentem, és annak az alkalomnak kapcsán történt egy olyan változás az életemben, amikor meg tudtam alázkodni Isten előtt, és teljes bizonyosságot kaptam. Ha úgy tetszik, volt egy betöltekezés élményem. Nehéz ugyanakkor pontosan szétszálazni, hogy ez most újjászületés-megtérés, vagy betöltekezés volt, vagy esetleg mindhárom. Wesley-ről ugye már korábban – ezen élménye előtt is – azt mondták, hogy rajongó. Nem lehet azt mondani, hogy nem volt hite. A megszentelődésben akart előre jutni. Spártai életet élt: amit rációval és akarattal meg lehetett tenni, azt megtette. Például nem jelentett problémát neki mindig kora hajnalban felkelni és önvizsgálatot tartani.

MTA.: Érdekes, hogy éppen Luther szavai hatottak rá ilyen erővel, akinek a megtapasztalásai, vagy hitbeli útja is hasonló volt ahhoz, amit Wesley átélt. Benne is nagy elszánás volt még szerzetesként, de valami hiányzott.

GyDS.: Igen, azzal a különbséggel, hogy Wesley karakterében egészen más volt, mint Luther. Róla kevésbé mondható el, hogy olyan életigenlő, sörfogyasztó, markánsan fogalmazó (a pápát keményen szidó) ember vált volna belőle, mint Lutherből. Ő mindvégig megtartotta az “angol hidegvért.” Tűz volt benne, ugyanakkor az igehirdetéseiben nem volt “irracionális él”. Visszafogottabb volt, ugyanakkor pátosz jellemezte. A korabeli szónoki tudomány teljességét birtokolta.

MTA.: Egy Wesley-ről szóló dokumentumfilmben mondta egy egyháztörténész, hogy elképesztően szuggesztíven prédikált. Ez igaz?

GyDS.: Ez inkább Whitfieldre volt jellemző, a metodizmus kálvinista ágának atyjára. Wesley jóval racionálisabb volt; a beszédére is az volt jellemző, hogy nem az érzelmeket korbácsolta fel, hanem a rációra hatott. Már-már érzelemmentesnek tekinthetők a prédikációi, mégis lefegyverző erővel hatottak. Úgy hasogatja az igét, hogy a-tól z-ig mindent elmond. Tipikus prédikáció-bevezető Wesley-től: “most pedig meg fogok semmisíteni minden érvet, amit a Szentírás ellen hoznak ezen a területen. És így fogom kezdeni…”, majd felsorol 2-3 pontot, azoknak az alpontjait és tényleg mindenen végigmegy. Természetesen mindenhol igei hivatkozásokat hoz, van hogy mondatonként ötöt is. Érdekes módon – az előbbiek fényében mindenképpen érdekes – az ő igehirdetései alatt is történtek extatikus élmények: emberek elkezdtek zokogni, sírni, üvölteni a rájuk nehezedő bűneik súlya alatt. Whitefield volt az, aki szuggesztíven prédikált, de azért azt is hozzá kell tenni, hogy ő kancsal volt. Mondhatnám, hogy egyszerre két emberre is tudott nézni. Egy korabeli színész mondta, hogy minden pénzt megadna azért, hogy olyan átéléssel tudja azt mondani, hogy “ohh”, mint George Whitefield.

MTA.: A metodista egyház magyarul is kiadta Wesley tan-prédikációt, amelyek egyfajta dogmatikaként is funkcionálhatnak, hiszen a legfontosabb rendszeres teológiai témákról tartalmaznak egy-egy igen részletes igehirdetést Wesley-től. Mit gondolsz erről a sorozatról? 

GyDS.: Szakmailag jó fordítás, de éppen azért, mert roppantul hű a korabeli szöveghez, ezért kevésbé kapcsolódik a mostani magyar valóságunkhoz. Szerintem lehetne egy kicsit korszerűbb fordítást is készíteni. Erre példa, hogy nemrég adott ki az egyházunk egy mára szabott szöveget Wesley-nek “A metodisták ismertetőjegyei” című prédikációjából. Ez német ötlet volt egyébként. A német teológuskollégák lefordították mai német nyelvre, mi pedig őket követve lefordítottuk mai magyarra. Tulajdonképpen sokkal nagyobbat üt a prédikáció így, mert érted, miről beszél. A korhű nyelvezethez erősen kötődő fordítás kevésbé érthető ma. Véleményem szerint a Názáreti Egyház Alapítvány által kiadott három kötetnek (ami többek között a Magyarországi Metodista Egyház közreműködésével készült el), amely szintén az 52 alapprédikációt tartalmazza, ez az egyetlen gyengéje.

Abban igazad van, hogy kvázi dogmatikaként forgathatók ezek a szövegek – vagy úgy is. De Wesley-nek ennél sokkal több tan-prédikációja van. Ha megnézed angolul a Wesley-s Works-öt, akkor az brutális mennyiség. Az Iványi-féle Magyar Evangéliumi Testvérközösség adott még ki Wesley prédikációkat “Az Úr a mi igazságunk – Wesley János 53 igehirdetése” címmel. Ezek azok az alapprédikációk, amiket Wesley minden követőjének, minden igehirdetőnek a kezébe nyomott. Ők ezek alapján prédikáltak. Wesley rendszerezte a saját igehirdetéseit, és kiadta azokat. Ezeket mindig vitték magukkal.

MTA.: Említetted az “A metodisták ismertetőjegyei” című prédikációját Wesley-nek. Mik a metodisták ismertetőjegyei?

GyDS.: Úgy kezdi, hogy azért fogja mindezeket elmondani, mert direkt ezt kérték tőle. Megkérték tehát, hogy írja le, bár korábban nem volt kedve hozzá. Úgy indít, hogy először elmondja, hogy mi nem a metodizmus ismertetőjele. Oda lyukad ki, hogy különösebb ismertetőjegye nincs is a metodizmusnak, hanem az maga a bibliai keresztyénség. Azt mondja, hogy Isten nem akar ennél se többet, se kevesebbet: azt szeretné, hogy bibliai, újszövetségi keresztyén emberek legyünk.

MTA.: Általában mire utal a metodizmus szó? Ha jól tudom, azt jelenti, hogy “módszer”, metódus.

GyDS.: Igen, a módszerre utal, módszereskedőt jelent.

MTA.: Ez valamiféle ragadványnév volt eredetileg?

GyDS.: Igen, csúfnév. Egyébként bibliamolyoknak is csúfolták őket. Aztán a metodista jelző rájuk ragadt. Mi volt a módszer? Említettem a naponta két alkalommal folytatott önvizsgálatot, az adakozást. Ezenkívül említhetjük a hetenkénti úrvacsorázást is. A módszer tulajdonképpen egy út, amire meghívták az embereket.

MTA.: Ez az út a mai napig megvan?

GyDS.: Mondjuk úgy, hogy keressük. Az egyházfejlődés során számtalan hatás ért bennünket. Szerintem az természetes dolog, hogy az ember újra és újra felfedezi azt, ami lényeges. Ebben viszont különböző utakat járunk. John Wesley idézetekkel a metodista egyházban mindent el lehet mondani – és persze az ellenkezőjét is. Ezért újra rá szeretnénk találni az igazi módszerre, a Szentlélek erejére, amely az ébredést adja. Egyébként az általános szabályokban három irányelv kerül kifejtésre.

MTA.: Mire utalsz az “általános szabályok” kitétellel?

GyDS.: A metodista általános szabályokról van szó. Az első: kerüld a rosszat. A második: cselekedd a jót. Harmadik: élj az Isten kegyelmi eszközeivel. Ebben a három szabályban határozza meg a metodizmus a keresztyén életet.

MTA.: Honnan jön ez a három szabály?

GyDS.: A Szentírásból vezethetők le, és Wesley fogalmazta meg őket a metodista társaságok működési elveiként. Wesley abban különbözött Whitefieldtől, hogy míg Whitefield prédikált, és az emberek megtértek, Wesley nyomon követte és megszervezte a kibontakozó keresztyéni életüket. Whitefield prédikációira tömegek tértek meg, de nála hiányzott az utánkövetés. Wesley éppen ezért szervezte meg a metodista társaságokat, és e társaságok tagjai elkísérték őt az igehirdetéseire. Volt olyan, aki fuvolázott, vagy énekelt Wesley mellett. Amikor látták, hogy az emberek érintést kapnak, akkor megszólították őket, és elhívták őket az egyik ilyen társaságba. Ők aztán összejöttek, igehirdetéseket olvastak és énekeltek, beszélgettek és imádkoztak. De volt még tovább: azokat, akik megtértek, és a társaságba be akartak épülni, azokat Wesley osztályokba osztotta, 12 fős csoportokba. Nem mechanikusan, hanem nyilván aszerint, hogy kiben látott “affinitást.” Az osztályvezetőket pedig külön kiképezte. Az osztályok 12-15 fős közösségek voltak, heti egy penny tagdíjat fizettek, adakoztak is, közösséget alkottak. Azt írják, hogy az osztálytalálkozókon történt a legtöbb újjászületés-élmény.

MTA.: Az osztálytalálkozó olyan volt, mint ma egy gyülekezeti házicsoport?

GyDS.: Igen, mint ma egy bibliaóra, vagy egy házicsoport. De talán leginkább valóban a mai házicsoportnak feleltek meg. Ezenkívül voltak még ún. „band” kiscsoportok, amelyek 3-5 azonos nemű emberből álltak. Ezek a megszentelődésben segítették a tagokat tovább. Amikor megtörténik az újjászületés/megtérés, akkor Krisztus győzelmet aratott az ember szívében, de a harc tovább folytatódik – írja Wesley. Ebben a harcban pedig segítenünk kell másokat, és a kiscsoportok ezt a célt szolgálták. Ezek bűnvalló kiscsoportok voltak. A rendszeres bűnvallás elengedhetetlen ahhoz, hogy a megszentelődésben Isten Szentlelke egyre inkább munkálkodni tudjon a keresztyén emberben, hogy az a keresztyén tökéletességet elérje, az oda vezető úton egyre inkább előrébb jusson, fejlődjön. Ezekre a találkozókra hetente került sor.

MTA.: Ha már említést tettél a megszentelődésről: a metodistákat sokszor perfekcionizmussal vádolták – azzal, hogy azt hirdetik, hogy a tökéletességet már itt, e földi életben is elérheti az ember. Ez igaz?

GyDS.: Igen, és a módszeresség is ilyen irányba mutat, valamint Wesley sokat beszélt a keresztyén tökéletességről.

MTA.: Ez pontosan mit jelent?

GyDS.: Azt, hogy ha Isten azt mondja, hogy szentek legyetek, mert én szent vagyok, akkor az megvalósítható cél, mivel Ő soha nem adna nekünk teljesíthetetlen feladatot.

MTA.: Egyszer valahol olvastam, hogy Wesley “tökéletesség” alatt nem arra gondolt, hogy valódi, megdicsőült tökéletességet érhet el az ember már itt a földön, hanem arra, hogy szándékos bűnöket nem fog többé elkövetni, tehát maga előtt bűnmentessé válhat teljesen, persze emellett megmaradnak továbbra is a gyengeségei, esetleges bűnei, csak ezeknek nincs tudatában. Nem objektíve válunk tökéletessé, csak szubjektíve. Elképzelhető, hogy bűnbe esel, de akaratlagosan nem követsz el többé bűnt.

GyDS.: Wesley-nek van egy prédikációja a tökéletességről, és ott szépen kifejti, hogy pontosan mire gondol, és mire nem. Amit én megértettem ebből, hogy Jézushoz hasonlóvá kell válnunk. Ezt a vágyunkat nem adhatjuk fel – azt, hogy Krisztus Lelkével betöltekezzünk. Pál is mondja, hogy Krisztus beszéde gazdagon lakjon bennünk. Jézus is azt mondja, hogy aki benne hisz, még nagyobb dolgokat fog cselekedni. Ennek pedig van egy pontszerű eseménye, ez a keresztyén tökéletesség – az, hogy Jézushoz hasonlóvá leszünk, és az Ő útján haladunk, már nem a saját akaratunk alapján, erőlködve szeretnénk keresztények lenni, már meghaltunk magunknak, ortodoxiánknak is, hogy egyedül az Élő Istennek, a Szentléleknek éljünk. Wesley azt mondja, hogy igenis lehetséges már e földi életben tökéletessé válni szeretetben, és ez alatt ő egy objektív tökéletességet ért. De azt is mondja, hogy aki tökéletessé vált szeretetben, az nem gondolja magáról, hogy tökéletes. Azt mondja, hogy ez azért lehetséges, mert ha nem lenne az, akkor Isten nem parancsolná meg. De ez nem valami külső dolog, mintha mindig azt néznénk, hogy vajon tökéletes vagyok, vagy sem. Ez lenne a perfekcionizmus. Ilyen értelemben a keresztyén tökéletesség azt jelenti, hogy nem a tökéletességet tűzzük ki célnak, hanem Krisztust, aki tökéletes. Rá nézünk, felé haladunk. Pál mondja, hogy ami mögötte van, azt hátraveti, előre néz, és nekifeszül a célnak, és ezt a küldetést futja meg, és tudja, hogy győzött.

MTA.: Kijelenthetjük, hogy a metodizmusban nagyon hangsúlyos a megszentelődésről szóló tanítás, sőt hangsúlyosabb, mint egyéb teologiai rendszerekben?

GyDS.: Igen, abszolút.

 

Folytatjuk!

Hozzászólás