28
ápr
2021

Albert Mohler: „Isten nyitott természete” és az evangelikál teológia jövője

/Az alábbi írást 2003 november 20-án fogalmazta meg Albert Molher, ismert (új)kálvinista teológus, a Déli Baptista Teológiai Szeminárium elnöke, éppen akkor, amikor az Evangelikál Teológiai Társaság évi közgyűlésén Atlantában arról szavaztak, hogy kizárják e soraikból a nyílt teizmus két képviselőjét, Carl Pinnockot és John Sanderst. A szavazás indokolt volt, mivel két évvel korábban, 2001-ben a Társaság hivatalosan is elhatárolódott a nyílt teista eszméktől. Habár sokan szavaztak igennel, a kizárásukhoz szükséges kétharmados szavazati arány nem lett meg. Ennek ellenére ez a rövid írás fontos kordokumentum számunkra./

Az Evangelical Theological Society (= Evangéliumi/Evangelikál Teológiai Társaság) e heti találkozóján a teológiáé lesz a főszerep. Egy nem szokványos ügy kerül majd terítékre, ugyanis a társaság két tagja ellen vádat emeltek, és ezt kell megtárgyalni. Tekintettel a vádak jellegére, elképzelhető, hogy az illető személyek egyikét, vagy akár mindkettejüket kizárják a Társaságból. Mégis miért? A kérdésre adott válasz a mai evangelikálok egyik legjelentősebb vitájához kapcsolódik.

A szóban forgó teológusok, Clark Pinnock és John Sanders mind éllovasai az ún. „nyílt teista” mozgalomnak. A nyílt teisták mondanivalója röviden az, hogy újszerű módon kell gondolkodnunk Isten tudásáról, mégpedig a következőképpen: az emberi szabadság kizárja, hogy Isten előre ismerné az emberek döntéseit.

Voltaképp a nyílt teisták tagadják Isten mindentudását az olyan dolgokra vonatkozóan, amelyek túllépik az emberi döntések hatáskörét. Olyan világnézetet hirdetnek, melyben ugyan Isten képes a jövőt valamilyen mértékben alakítani, de tagadják, hogy Isten tévedhetetlenül és minden részletre kiterjedően ismerné a jövendőt. Lényegében szerintük Isten velünk együtt várja, hogy miképpen fognak alakulni majd a dolgok.

A Pinnock és Sanders, és más népszerű teológusok, például Gregory Boyd által képviselt nyílt teizmus egy olyan felhasználóbarát istenképet tár elénk, ami már kevésbé feszélyezi a modern embereket. Ez az új Istennel kapcsolatos nézet, amit Clark Pinnock „a kreatív szeretet teizmusának” nevez, újradefiniálja a Biblia Istenét és elutasítja az Isten szuverenitásával, tudásával és hatalmával kapcsolatos klasszikus felfogást.

Bruce Ware, a nyílt teizmus egyik körültekintő kritikusa eképpen foglalta össze a mozgalom célját: „Ez az irányzat arról a nézetről kapta nevét, amely szerint a jövő nagy része még Isten előtt is »nyitott« dolog, és nem lezárt ügy. Vagyis a jövendő események zöme még képlékeny, ennélfogva Isten számára is ismeretlen. A nyílt teisták biztosítanak bennünket, hogy Isten tud mindent, amiről csak tudhat, de mivel a későbbi szabad döntések és cselekedetek még nem történtek meg, tehát nem is léteznek, ezért még Isten SEM ismerheti azokat.”

Majd így folytatta Ware: „Azt mondják, hogy Isten nem lehet tudatában annak, ami nem létezik, és mivel a jövő nem létezik, azt Isten nem is ismerheti.” Még lényegesebb, hogy a nyílt teisták szerint Isten nem tudhatja, hogy szabad teremtményei miként fognak dönteni vagy cselekedni a későbbiekben. Így tehát „Isten minden pillanatban valami új dologgal szembesül, amikor teszünk valamit, ezért – amennyiben másképp alakulnak a dolgok, mint amire számított – folyamatosan hozzá kell igazítsa a terveit az aktuálisan végbemenő történésekhez.

Ware egyébként két mérvadó könyvet is írt a témában. Mindkettő a Crossway Books-nál jelent meg a következő címekkel: God’s Lesser Glory: The Diminished God of Open Theism [A dicsvesztett isten: A nyílt teizmus zsugorított istenképe] és Their God is Too Small [Túl kicsiny az ő istenük]. Ezekben körültekintően és megbízhatóan vizsgálja a nyílt teisták érveit. Komolyan veszi a szóban forgó gondolkodókat, és a Biblia alapján ítéli meg érveiket. Végül arra a következtetésre jut, hogy Isten “nyitott” nézete „olyan kihívás elé állítja az evangelikál egyházakat, amire még nem volt példa ebben a nemzedékben.”

Az Istentan a keresztyén teológia rendezőelvének számít, az összes többi hittétel alapját képezi. Az evangéliumi keresztyének abban hisznek, hogy Isten igazságai egységes rendszert alkotnak. Ebből kifolyólag ha módosítást hajtunk végre az Istennel kapcsolatos doktrínán – ami az irányzat által elindított szökőárnak csak egy kis hullámát képezi –, az szükségszerűen maga után vonja az összes többi hittétel megváltozását is.

A nyílt teisták előszeretettel idéznek olyan bibliai szakaszokat, amik arról beszélnek, hogy Isten megbán dolgokat vagy meggondolja magát. Ahelyett azonban, hogy az ilyen jellegű leírásokat az Isten tökéletes jövőismeretét egyértelműen kijelentő szentírási mondatok fényében értelmeznék, inkább a feje tetejére állítják a teológiai rendszert, és a Szentírás világos tanítását az elbeszélő szövegek alapján értelmezik, nem pedig fordítva.

Azzal érvelnek, hogy az Istennel kapcsolatos „nyitott” nézet sokkal hasznosabb, mint a klasszikus keresztyén teizmus istenképe. Sőt, mint mondják, az ő felfogásuk „felmenti Istent a vád alól”, amikor nem úgy mennek a dolgok, mint ahogyan azt reméltük.

A mára már közismert példájában Greg Boyd egy bizonyos nőről mesél, akinek missziós szolgálatára vonatkozó terveit romba döntötte férje házasságtörése és az azt követő válás. Ez a nő – Boyd elbeszélése szerint – a lelkipásztorához fordult segítségért. Azt kérdezte tőle, hogyan vezethette Isten úgy, hogy hozzámenjen ehhez a férfihoz, csak azért, hogy aztán végignézze, hogyan torkollik a házassága paráznaságba és családi katasztrófába. A pásztor [feltehetően maga Boyd?] biztosította az asszonyt afelől, hogy Isten osztozik vele a történtek feletti döbbenetében és a csalódottságában, ami a fiatal férfi viselkedését illeti.

A legtöbb evangelikál ledöbbenne, ha egyszer négyszemközt találkozna ezzel a korszerűsített istenalakkal. Mindazonáltal az evangéliumi meggyőződést érintő apró változtatások egyre jobban aláásták a keresztyénség Istennel kapcsolatos biblikus elképzelését.

Isten abszolút tudása mindig is közös pontját képezte az evangelikál, a katolikus és az ortodox tradíció talaján álló teológusok hitének. Viszont az isteni mindentudás tagadása kizárólag olyan eretnek mozgalmak sajátja volt, mint például a szociniánusok. Még ha a kálvinisták és az arminiánusok között nincs is egyetértés abban, hogy Isten akarata és előretudása milyen viszonyban áll egymással, azt azért mindannyian elismerik, hogy Isten jövőt érintő ismerete teljes, mindent átfogó és feltétel nélküli.

Néhány évvel ezelőtt készült egy alapos tanulmány, ami a vallásos meggyőződéseket vizsgálta. Ez kimutatta, hogy milyen mértékben torzította a minket körülvevő kultúra az istenképünket. A szociológusok feltették a kérdést: „Hisz Ön egy olyan Istenben, aki megváltoztatja a földi események menetét?” A válaszok közül az egyik, ami később a tanulmány címe lett, a következő volt: „Nem, én csak egy hétköznapi istenben hiszek.”[1] Vagyis a mai férfiak és nők nem érzik szükségét annak, hogy egy olyan Istenben higgyenek, akinek van hatalma megváltoztatni a dolgok menetét – elég nekik az a „szokványos”, „hétköznapi isten”, aki ártatlan nézelődőként pusztán csak szemléli az emberek világában lejátszódó eseményeket.

A bibliai kijelentés tükrében ennek semmi köze nincs Istenhez. A Biblia Istene egyáltalán nem csak külső szemlélője az emberi eseményeknek. A Bibliában Isten sokszor beszél végtelen hatalmáról, szuverén akaratáról és tökéletes tudásáról.

Isten szuverenitásának bibliai leírását a nyílt teisták határozottan elutasítják. Clark Pinnock így fogalmazott: „A Biblia szerint Isten szuverenitása annyit tesz, hogy képes egymagában létezni, és képes szavával létrehozni a világmindenséget a semmiből. De Isten szuverenitásának nem kell magába foglalnia mindazt, amit egyes teisták és ateisták is állítanak, nevezetesen hogy hatalmában áll meghatározni a világtörténelem minden apró részletét.”

A kézenfekvő kérdés, amit ezen a ponton fel kell tenni, a következő: mégis milyen részletek felöl nem dönthet, vagy határozhat Isten? A Pinnock-féle „kreatív szeretet-teizmus”, eredeti szándékától eltérően, a teizmust a teológia határain kívülre helyezi. Olyannyira újra akarja definiálni Istent, hogy szerzeménye alig hasonlít már a Biblia istenére.

Pinnock és társai amellett érvélnek, hogy az evangéliumi hívőknek úgy kell kialakítaniuk az Istenről való gondolkodásukat, hogy az az aktuális kultúra számára vonzó legyen. De hová vezet mindez? A kultúra fogja megszabni, hogy milyen istenképünk legyen?

A nyílt teizmus azonban kéz a kézben jár más dolgokkal. Ha elfogadjuk ezt az istenképet, az magával fogja hozni az evangéliumi hit teljes átalakulását. Az Istenről szóló tanítás újradefiniálása az evangélium átértelmezésébe torkollik. Ha megváltoztatjuk az Isten tudásával kapcsolatos nézetünket, az elkerülhetetlenül oda fog vezetni, hogy másként fogjuk látni, hogyan viszonyul Isten a világhoz.

Egyesek már odáig mentek, hogy egy 180 fokos “evangéliumi irányváltást” sürgetnek, aminek folyományaként az evangelikál meggyőződéseket teljes mértékben az új generációk igényeihez szabnák. Még ha a legjobb szándékkal is teszik ezt a nyílt teisták, teológiai változtatásaik valóságos katasztrófával fenyegetik az egyházat.

A néhai B. B. Warfield egyszer megjegyezte, hogy vannak olyan teológiai rendszerek, amelyekből nyugodtan ki lehet venni Istent anélkül, hogy ez komolyabb hatást gyakorolna a többi hitelvre. Attól tartok, hogy ez a vád általánosan is elmondható a mai evangelikál teológia nagy részéről. Ahogy a társadalom az összeomlása felé közeleg, az evangéliumi hívők már nem a felekezeti különbségeikről vitatkoznak, mint a XX. század elején, hanem immár a legalapvetőbb kérdésekről.

Sajnos az evangelikálok most éppen a keresztyén teizmus központi tételéről vitáznak. A kérdés az, hogy elismerik-e, imádják-e a Biblia szuverén, mindenható Istenét, vagy e modern átértelmezés megkötött kezű istenének a szolgálatába állnak.

Nemcsak az Evangelical Theological Society jövője forog kockán, hanem az evangelikál teológia maga. Függetlenül attól, hogyan alakul az atlantai szavazás, a téma valószínűleg még jó pár évig az evangéliumi hívők figyelmének középpontjában marad.

A nyílt teizmusról szóló vita ismét arra figyelmeztet minket, hogy a teológia túl fontos ahhoz, hogy azt csak teológusokra bízzák. A nyílt teizmusnak az egész egyházat nyugtalanítania kellene. Egy dolog azonban biztos: Istennek nem kell várnia, hogy megtudja, mi lesz a szavazás eredménye.

 

[1] Just the ordinary God – Religious culture – TLS (the-tls.co.uk)

Hozzászólás