Kevin DeYoung: Miért nem tekinthet az egyház a homoszexualitásra közömbös kérdésként?
Nehéz eltúlozni, milyen komolyan kezeli a Biblia a szexuális erkölcstelenséget. A szexuális bűnöket a bibliai szerzők soha nem tekintik adiaforának, azaz közömbös kérdésnek (amivel kapcsolatban a keresztyének eltérő véleményt képviselhetnek/szerk.), szemben az étkezési törvényekkel vagy bizonyos elkülönített napokkal (Róm 14,1-15.7). Épp ellenkezőleg, a szexuális erkölcstelenség az a típusú bűn, ami azokat jellemzi, akik nem léphetnek be a mennyek országába. Az Újszövetségben legalább nyolc bűnlista szerepel (Mk 7,21-22; Rom 1,24-31; 13,13; 1Kor 6,9-10; Gál 5,19-21; Kol 3,5-9; 1Tim 1,9-10; Jel 21,8), és ezek mindegyikében szerepel a szexuális erkölcstelenség. Sőt, valójában e nyolc listából hétben több utalás is található különféle szexuális erkölcstelenségre (pl. tisztátalanság, érzékiség, orgiák, homoszexuális aktusban résztvevő férfiak stb.). Mindig valamilyen szexuális erkölcstelenség áll e listák élén. Nincs még egy olyan bűn az Újszövetségben, amit ilyen egyöntetűen, ennyire gyakran és komolyan ítélnének el, mint a szexuális bűn.
Amikor a Szentírás többször is, egységesen és egyértelműen súlyos bűnnek ítél valamit, akkor nem tűnik bölcs megoldásnak egy olyan harmadik utat találni, ami lehetővé teszi egyesek (egy egyházban, felekezetben, vagy egyházi szervezetben lévők) számára, hogy eldöntsék: támogatják vagy ellenzik az adott bűnt. A történelem tanúsága szerint az ilyen “félutas” egyházak elbuknak. A hitünk szempontjából központinak számító, számunkra különösen becses doktrínákról heves viták és tanácskozások folytak egykor. Ha a feltámadásról, a Szentháromságról, vagy Krisztus kettős természetéről addig “beszélgettek” volna, amíg nincs teljes egyetértés az eltérő véleményt képviselő “okos emberek” között, már rég elbúcsúzhattunk volna a bibliai ortodoxiától.
A homoszexualitással kapcsolatos harmadik út – bármilyen formában jelenjen is meg – mindig ugyanazzal végződik: elfogadhatónak tekintenek egy olyan viselkedést, amit a Biblia nem fogad el. A “megállapodhatunk abban, hogy nincs köztünk egyetértés” elv először úgy tűnik, mint alázatos kompromisszum-keresés, mondván “majd valahol középen találkozunk”, de valójában ez csak szofisztikált módja annak, hogy meggyőzzük a konzervatív keresztyéneket: a homoszexualitás nem döntő jelentőségű kérdés, és téved, aki azzá teszi. Senkinek nem jutna eszébe elfogadni a “harmadik út” alternatíváját a rasszizmus vagy az emberkereskedelem esetében. Ha ezt az opciót elfogadnánk, az erkölcsi csődről tanúskodna. Ha hűségesen kitartunk Isten igéje mellett, arra kényszerülünk, hogy a szexuális erkölcstelenséget ugyanilyen súlyos kérdésnek tekintsük. Az istentelen élet ellentétes azzal a tiszta tanítással, ami a keresztyén ember jellemezője (1Tim 1,8-11; Tit 1,16). A világosság nem fér meg a sötétséggel. A kegyelem nem tévesztendő össze a szabadossággal. Az, hogy a törvény cselekedeteitől függetlenül megigazultunk, még nem jelenti azt, hogy nyugodtan vétkezhetünk. Abszolút nem igaz, hogy az Újszövetség mellékes kérdésként kezelné a szexuális devianciákat. Olyannyira nem, hogy kiközösítést és elkülönülést von maga után (1Kor 5;1Kor 6,12-20), és annak kísértését, hogy perverz kompromisszumokat kössünk (Júd 3-16)
Az azonos neműek közötti szexuális érintkezést – a homoszexuális vagy leszbikus életvitelt – nem sorolhatjuk a közömbös dolgok közé. Természetesen a homoszexualitás nem az egyetlen bűn a világon, és sok gyülekezet kontextusában nem is ez a legfontosabb, amivel foglalkozni kell. De ha az 1Kor 6 kijelentései igazak, akkor nem túlzás azt állítani, hogy a homoszexuális vagy leszbikus életvitel jóváhagyása – akárcsak a szexuális erkölcstelenség bármilyen formájának támogatása –, azzal a veszéllyel jár, hogy pokolba taszítjuk az embereket. A Szentírás gyakran figyelmeztet bennünket arra –, sokszor a lehető legnagyobb szigorúsággal –, hogy ne Krisztuson kívül találjunk rá szexuális identitásunkra, és hogy ne úgy éljük meg a szexualitásunkat, mint ami ellentmond Krisztusban való helyzetünknek (legyen szó homoszexuális vagy heteroszexuális bűnről). Ugyanez nem igaz más véleménykülönbségekre is: pl. hogy mit gondolunk az ezer éves királyság természetéről, vagy arról, hogy milyen hangszereket lehet használni a dicsőítés során. Ha megtűrjük ezt a tant, ami jóváhagyja a homoszexuális viselkedést, akkor egy olyan tant tolerálunk, ami eltávolítja az embereket Istentől. Ez minden, csak nem missziói szemlélet, vagy az Isten országát hirdető keresztyénség. Jézus szerint a paráznaságból való megtérés, és nem annak tolerálása vezet az emberi élet kiteljesedéséhez (Jel 2,20-23). Azok a keresztyének, akik nem értik ezt az igazságot, nem egy felszabadító harmadik út, hanem egy halálba vezető, nemtelen és hitvány út képviselői.
A szerző: Kevin DeYoung, amerikai evangéliumi református lelkész-teológus, a The Gospel Coalition vezetőségi tagjai, a Reformed Theological Seminary (Charlotte) rendszeres teológia tanszékének adjunktusa
Fordított: M.T.A.
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Jeremiás 4:7
I. Péter 5:8