4
febr
2021

Az emberi élet szentsége

Molnár Ambrus református lelkész egy rendkívül alapos írással tisztelte meg a 777 szerkesztőségét, amelynek témája az emberi élet szentsége!

„Minden embernek joga van az élethez.” „Minden embert megillet egyfajta általános méltóság.” „Minden ember élete értékes.” Az emberi történelem során az egyik legforradalmibb gondolat hangsúlyozása jelenik meg ezekben a kijelentésekben: az emberi élet szentsége.

Az emberi kultúrák nagyrészt megegyeznek abban, hogy az emberi életet értékesnek tartják, ugyanakkor ezt az értékességet nem terjesztik ki mindenkire. Olykor még egy nagyobb közösségen belül sem. Ez alapján látunk kultúrákat, melyek értékbeli különbséget tesznek fizikailag ép és deformált, egészséges és beteg, a társadalom felsőbb vagy alsóbb rétegeihez tartozó, egy bizonyos körön belül és azon kívül eső, jó és gyenge képességű emberek között, illetve bőrszínek, vallások vagy biológiai nemek között.

Így volt ez az ókori görög-római világban is. Plutharkhosz (Kr.u. 46/48-125/127) görög történetíró a Moralia című munkájában a következőket írja a karthágóiakról. „Szeretett fiaikat áldozták föl az isteneknek, és akiknek nem voltak saját gyermekeik, másoktól vásároltak gyermekeket, és úgy vágták el nyakukat, mintha bárányok vagy madarak lettek volna. Közben az anya ott állt, de nem sírhatott, egy jajszó sem hagyhatta el az ajkát, ha ezt tette, visszakövetelték tőle a pénzt, amit gyermekéért kapott. Ugyanakkor dobok és fuvolák, sípok hangja töltötte meg a teret, hogy a gyermek sikoltozását ne hallják.” (Moralia II.171) Ugyanez a szemlélet vezérelte Senecat (Kr.u. 4-65), a római filozófust is, aki a Haragról írt művében az emberi logika alapján teljesen elfogadhatónak tartja a testi fogyatékkal születő csecsemők vízbefojtását, ami megfogalmazása szerint a „használhatatlan elválasztása az egészségestől”.

Így volt ez az emberi élet értéktelenségét kifejező és a halálig tartó gladiátorjátékok esetében is. Az egymással élet-halál harcot vívóknak nem tulajdonítottak sem értéket, sem méltóságot. A nézőkben semmilyen részvétet nem keltett a naturális kegyetlenség, a sebesültek, haldoklók sikolyai és a kiömlő emberi vér látványa.

Sőt, haraggal töltötte el a résztvevőket, ha egy gladiátorban bármilyen részvét ébredt sebesült vagy haldokló társa iránt és tovább nem akar részt venni a mészárlásban.

Így állhat elő az a groteszk helyzet, hogy amióta létezik az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata, azóta csak Magyarországon a legális abortusz következtében több embert öltek meg (1956-2020 között 7 millió), mint a 20. század minden más magyar vesztesége összesen (világháborúk, forradalmak és szabadságharcok, emigrálás, elcsatolás).

Így állhat elő az a groteszk helyzet, hogy a haladó politikai törekvések az emberi élet általános méltóságát tipró jogok kiterjesztését jelentik, melyek legerőteljesebben az abortuszban és az eutanáziában öltenek testet. (A Szovjetunió volt az első a világon, ahol legalizálták és államilag támogatottá tették az abortuszt 1920-ban. Sokan a mai napig a nők emberi jogaként emlegetik az abortuszt, amelynek kiterjesztését a hagyományos családmodell felszámolásával együtt kezelnek.)

Így állhat elő az a groteszk helyzet, hogy ma, mikor minden korábbinál többet beszélünk az emberi jogokról, mindez nem az emberi méltóság védelmét és általánosságban az élet értékességét hivatott hangsúlyozni, hanem csak bizonyos csoportok esetében.

Az általános emberi méltóság hiánya jellemezte a keresztyénség előtti kort és ennek hiánya jellemzi a mai világot is. Nem lehet általánosságban az emberi élet szentségét vagy minden ember méltóságát alátámasztani, ha azt az emberből vagy a külső világból vezetjük le. Ezért amikor még nincs Isten vagy már nincs Isten, akkor az emberi élet értéke és védelme csökkenni kezd.

De miért lenne értékes minden ember? Miért illetne meg minden emberi életet egyfajta általános védelem? Nem az a normális, ami ma történik? Ha van olyan, hogy általános emberi méltóság, akkor az miben áll? Jézus Krisztus a Hegyi Beszédében megerősíti, hogy az Istentől jövő mózesi törvényt fogadja el normának, a jó és a rossz közti különbségtételek (Mt 5,17). Ezt követően pedig az emberi élet általános szentségét hangsúlyozza. Ennek megértéséhez vissza kell mennünk az ember történetének kezdetéhez.

„Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” 1Móz 1,26-27

TOVÁBB A CIKKRE

Hozzászólás írása