Fundamentumok: Az igaz egyház
Az alábbi írás szerzője John Charles Ryle (1816-1900), anglikán püspök, az anglikán egyházon belüli evangéliumi mozgalom emblematikus vezetője. 1841-ben ordinálták. Felszentelését követően számos gyülekezetben megfordult. Később, 1880-ban Liverpool püspökévé választották (ő volt az első liverpooli püspök). Kisebb kihagyásokkal egészen haláláig lelkészkedett.
AZ IGAZ EGYHÁZ
A kései Ryle püspök tollából
Vajon te az egyetlen igaz egyházhoz tartozol? Ahhoz az egyházhoz, amin kívül nincs üdvösség. Nem azt kérdezem, hova jársz vasárnaponként istentiszteletre. Csak annyit kérdezek, hogy tagja vagy-e ennek az egyháznak.
Hol van ez az igazi egyház? Milyen ez az egyház? Melyek azok a jegyek, ami alapján rá lehet ismerni az egyetlen, igaz egyházra? Megfogalmazódhatnak bennünk is ilyen kérdések. Kérem az olvasókat, hogy tüntessenek ki figyelmükkel, én pedig megpróbálok néhány válasszal szolgálni.
Az egyetlen igaz egyház az Úr Jézus híveiből áll – minden hívőből. Isten választottjai alkotják, minden megtért keresztyén, férfi és nő. Akin felismerhető, hogy az Atya Isten kiválasztotta, akin felismerhető a Fiú Isten vérével való meghintés és a Szentlélek megszentelő munkája, arra a személyre Krisztus igaz egyházának tagjaként tekinthetünk.
Ennek az egyháznak a tagjait – minden tagját – ugyanaz jellemzi. Mindannyian, akik ehhez az egyházhoz tartoznak, Lélektől születtek; mindannyian fel tudják mutatni az „Istenhez való megtérést és a mi Urunkban, Jézusban való hitet”, mindannyian megszentelődtek életüket és beszédüket illetően. Mindannyian gyűlölik a bűnt és mindannyian szeretik Krisztust. Különbözőképpen imádják, eltérő szokások szerint; vannak, akik bizonyos imamódokkal, vannak, akik kötött imádságok nélkül; vannak, akik térdelve imádják, mások pedig állva; de mindannyian egy szívvel és egy lélekkel imádják. Mindannyiukat ugyanaz a Lélek vezeti; mind ugyanarra az egy alapra építenek; hitüket valamennyien ugyanabból az egy könyvből merítik – a Bibliából; életük középpontja mindannyiuknak ugyanaz – Jézus Krisztus. Most is mind egy szívvel mondják: „Hallelúja”; és mindannyian egy szívvel és szájjal válaszolnak erre: „Ámen, Ámen”.
Ez az egyház nem függ földi szolgálóktól, bármilyen nagyra is értékeli azokat, akik tagjainak hirdetik az evangéliumot. Tagjainak élete nem függ az egyháztagságtól, a keresztségtől és az úrvacsorától – bár nagyra értékelik ezeket, amikor élhetnek velük. De csak egyetlen egy „fejük” van, egy pásztoruk és egy legfőbb püspökük – ez pedig Jézus Krisztus. Lelke által egyedül ő engedi be egyházába az embereket, bár annak ajtaját megmutathatják szolgálók. Amíg nem nyitja meg az ajtót, a földön senki sem tudja kinyitni – sem püspökök, sem presbiterek, sem egyházi gyűlések, sem zsinatok. Ha egyszer engedi, hogy valaki megtérjen és higgyen az evangéliumban, akkor abban a pillanatban az illető az egyház tagjává válik. A bűnbánó latorhoz hasonlóan lehet, hogy neki sincs lehetősége megkeresztelkedni; de van, ami sokkal jobb, mint bármilyen vízkeresztség – a Lélek keresztsége. Lehet, hogy nem képes, vagy nincs lehetősége venni a kenyeret és a bort az úrvacsora alkalmával; de hit által Krisztus testét eszi és vérét issza életének minden egyes napján, és ebben egyetlen földi szolgáló sem akadályozhatja meg őt. Felszentelt lelkészek, egyházi vezetők kiközösíthetik, és távol tarthatják az állítólagos egyház külső szertartásaitól, sákramentumaitól; de az igaz egyházból a világ összes felszentelt szolgálója sem zárhatja ki.
Ennek az egyháznak a létezése nem vallásos cselekményektől, szertartásoktól, katedrálisoktól, templomoktól, kápolnáktól, szószékektől, szenteltvíztartóktól, ruháktól, orgonáktól, ornátustól, adományoktól, pénztől, királyoktól, kormányoktól, magisztrátusoktól, vagy bármilyen emberkéz általi jótékonykodástól függ. Volt idő, amikor ezeket mind elvették tőle, mégis fennmaradt, nem szűnt meg létezni. Többször is előfordult – ráadásul épp azok részéről, akiknek segíteniük kellett volna neki –, hogy kikergették a pusztába, vagy a föld alá, barlangokba és üregekbe száműzték. Léte semmi máson nem múlik, csak Krisztus és az Ő Lelke jelenlétén; és mivel ezek vele vannak mindig, az igaz egyház soha nem szűnhet meg.
Arról az egyházról van szó, amihez különösen is a jelenlegi kiváltságait és méltóságát kifejező bibliai címek, valamint a jövőbeni dicsőségére utaló szentírási ígéretek tartoznak: ez az egyház Krisztus teste, Krisztus nyája, a hit háza és Isten családja; Isten épülete ez, az Isten által vetett fundamentum és a Szentlélek temploma. Ez az egyház az elsőszülöttek egyháza, amihez azok tartoznak, akiknek a neve fel van jegyezve a mennyekben; királyi papság, választott nemzetség és szent nemzet, tulajdonba vett nép, Isten megváltott tulajdona, Isten hajléka; a világ világossága, a föld sója és búzája; ez az Apostoli Hitvallás „egyetemes anyaszentegyháza” és a Niceai Hitvallás „egy, szent, egyetemes és apostoli egyháza”; valamint ez az az egyház, amin Jézus ígérete szerint „a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni” (Mt 16,18), és aminek azt ígéri, hogy „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20).
Ez az egyetlen egyház, amiben valódi egység uralkodik. Tagjai között teljes az egyetértés a hit legfontosabb kérdéseiben, mivel mindannyiuk tanítója ugyanaz a Lélek – ugyanazt tanítja nekik Istenről, Krisztusról, Lélekről, a bűnről és saját szívük állapotáról, a hitről, a bűnbánatról és a szentségben való járás szükségességéről, valamint a Biblia szerepéről és értékéről, illetve az imádság, a feltámadás és az eljövendő ítélet jelentőségéről; mindezekkel kapcsolatban egy véleményen vannak. Vegyünk csak közülük hármat vagy négyet – a föld legtávolabbi sarkaiból olyan embereket, akik nem ismerik egymást; vizsgáltassuk meg velük az előbb felsorolt pontokat külön-külön, és meglátjuk, hogy mind ugyanarra az ítéletre jutnak majd.
Ez az egyetlen egyház, amit valódi szentség jellemez. Tagjai mind szentek. Nem csak azért, mert azt állítják magukról, és nem csak nevükben és gesztusaikban szentek – azért, mert jótékonykodnak; szentek a cselekvésükben, a tetteikben; ténylegesen szentek, mindannyian – mind az életükben, mind az igazsághoz való ragaszkodásukban. Többé-kevésbé mindannyian hasonlóvá váltak Krisztus képéhez. Egyetlen szentségtelen ember sem tartozik ehhez az egyházhoz.
Ez az egyetlen egyház, ami valóban katolikus, azaz egyetemes. Nem nemzeti-, vagy népegyház; tagjai a világ minden részén megtalálhatók, ahol az evangéliumot elfogadják és hiszik. Nem lehet országhatárok közé zárni, és nem kötődik kizárólagosan egyetlen sajátos kormányzati rendszerhez és államformához sem. Ebben az egyházban nincs különbség zsidó és görög, fekete és fehér, episzkopális és presbiteriánus között, hiszen mindannyian hisznek Krisztusban. A tagjai északról, délről, keletről és nyugatról fognak összegyűlni az utolsó napon – ott lesznek minden népből és nyelvből –, de Jézus Krisztusban mind egyek lesznek.
Ez az egyetlen valóban apostoli egyház. Az apostolok által lefektetett alapra épül, és ragaszkodik az általuk hirdetett doktrínákhoz. Tagjai előtt két nagy cél lebeg: az apostoli tanítás és az apostoli gyakorlat – ezekre törekszenek, és úgy vélik, hogy az az ember, aki azt állítja, hogy az apostolokat követi, de ezt a két dolgot mellőzi, nem több, mint „zengő érc és pengő cimbalom.”
Ez az egyetlen egyház, ami biztosan ki fog tartani a végsőkig. Semmi sem képes megdönteni és elpusztítani teljesen. Tagjait üldözhetik, elnyomhatják, bebörtönözhetik, megverhetik, lefejezhetik, elégethetik; de az igazi egyházat nem lehet sohasem eltörölni; nyomorúságaiból és szenvedéseiből mindig új életre támad; tűzön-vízen át kitart. Fáraók, heródesek, nérók, véres máriák hiába ügyködtek ennek az egyháznak az eltörlésén; ők ezreket vágnak le, majd eltűnnek és méltó helyükre kerülnek. Az igaz egyház mindnyájukat túléli, és végignézi, ahogy sorban eltemetik mindegyiket. Olyan üllő, amin sok kalapács elkopott már a világon, és még sok kalapács el is kopik majd rajta; olyan bokor, ami bár gyakran lángra kap, mégsem ég el soha.
Ez az egyház végzi Krisztus munkáját a földön. Tagjai kicsiny nyáj, és a világ gyermekeihez képest csak kevesen vannak; néhányan itt, néhányan ott. De ezek rengetik meg az univerzum alapjait; ezek befolyásolják imáikkal királyságok sorsát; ezek azok, akik aktívan részt vesznek a tiszta, szennyeződésektől mentes hit ismeretének terjesztésében; ők biztosítják az életerőt azon nemzetek számára, ahol élnek – ők a védelmet nyújtó pajzs, a bástya és a segítség.
Ez az egyház az idők végén valóban dicsőséges lesz. Mikor minden földi hatalom dicsősége elmúlik, akkor ez az egyház folt és ránc nélkül lesz az Atya Isten trónja elé állítva. A földi fejedelemségek, hatalmasságok és kormányzatok semmivé válnak; de az elsőszülöttek egyháza végül csillagként fog ragyogni, és örömmel állítják oda az Atya trónja elé Krisztus eljövetelének napján. Amikor az Úr ékszerei elkészülnek, és Isten fiai végre „megjelennek” (Róm 8,19), akkor csak egy egyházat fognak nevesíteni: a választottak egyházát.
Kedves olvasó, ez az az egyház – az igazi egyház –, ahová az embernek tartoznia kell, ha szeretne üdvözülni. Mindaddig, amíg nem tartozol ehhez, nem vagy más, csak egy elveszett lélek. Számtalan külső kiváltsággal rendelkezhetsz; lehet nagy tudásod, és kiélvezheted, hogy megvilágosodtál, de ha nem tartozol Krisztus testéhez, hiába minden; a világosságod, a tudásod és a kiváltságaid nem fognak üdvözíteni. Egyesek azzal ámítják magukat, hogy ha csatlakoznak ehhez vagy ahhoz az egyházi közösséghez, ha rendszeresen élnek úrvacsorával, és ha bizonyos szertartásokon átesnek, akkor örök sorsuk biztosítva van, lelkük üdvössége miatt nem kell aggódniuk. De nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak; ugyanígy, Krisztus testének sem tagja mindenki, aki magát keresztyénnek vallja. Vigyázzunk, mert lehetünk rendíthetetlen episzkopálisok, presbiteriánusok, kongregacionalisták, baptisták, metodisták, vagy testvérgyülekezetekhez (= Plymouth Brethren/ szerk.) tartozók úgyis, hogy nem tartozunk az igaz egyházhoz. Ha így van, jobb lett volna meg sem születnünk.
Forrás: The Fundamentals, III. kötet, 315-319.
Fordította: M.T.A., református lelkész

Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)