29
jún
2020

Nyilatkozat a társadalmi igazságosságról és az evangéliumról (Dallasi Nyilatkozat)

Az alábbi Nyilatkozat a társadalmi igazságosságról és az evangéliumról egy olyan evangéliumi/evangelikál keresztyén állásfoglalás, amely megpróbál az újabban evangéliumi körökre, szervezetekre, egyházakra is hatással lévő szociális evangéliumra reagálni. Többek között olyan, széles körben ismert evangéliumi vezetők szerkesztették és írták alá, mint John MacArthur, Josh Buice, Michael O’Fallon és Phil Johnson, valamint Voddie Baucham, James White, Tom Ascol, Justin Peters, Paul Washer és Joseph Pipa. A Nyilatkozat vegyes fogadtatásra talált az evangéliumi világon belül is; egyes evangéliumi vezetők kritikát fogalmaztak meg vele szemben, például Thabiti Anyabwile, vagy Tim Keller.

 

Nyilatkozat a társadalmi igazságosságról és az evangéliumról (Dallasi Nyilatkozat)

A kultúránkba manapság utat találó, és Krisztus egyházába beszivárgó megkérdőjelezhető szociológiai, pszichológiai és politikai elméletek fényében tisztázni kívánunk néhány, Isten szava által előírt keresztyén kulcstanítást és etikai elvet. Az ezekkel kapcsolatos tisztánlátás megerősíti a hívőket és a gyülekezeteket, hogy képesek legyenek ellenállni azoknak a veszélyes és hamis tanításoknak, amelyek fenyegetik az evangéliumot, hamisan tanúskodnak az Írásról, és eltávolítják az embereket Isten Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott kegyelmétől.

Különösen aggódunk azon értékek miatt, amiket az egyház a szekuláris kultúrából kölcsönzött, és amelyek aláássák az Írás tanítását a fajok, az etnikai kérdések, a férfiasság és nőiesség és az emberi szexualitás terén. A Biblia valamennyi fenti témáról szóló tanítását támadják a „társadalmi igazságosság” általános és ködös alapelvére hivatkozva. Amennyiben Isten Szavát és a Szentírás tanítását nem erősítjük meg és nem védjük kompromisszumok nélkül, minden okunk megvan attól tartani, hogy ezek az erkölcsi elvek más bibliai tanításokra is hatással lesznek.

Közös gondolkodásra hívunk mindenkit az alábbi pontokról – állító és tagadó cikkelyekről –, mindenfajta külső nyomástól mentesen, bennünk pedig a sürgető érzés mély örömmel és őszinte sajnálattal keveredik. Az a sebesség, amivel ezek a végzetes ideológiák belopódznak a szekuláris kultúrából a gyülekezetekbe és keresztyén szervezetekbe – melyek között reformált és evangéliumi is található, – szükségessé teszi e nyilatkozat kiadását.

Amikor ezeket a kérdéseket megfogalmaztuk, felidéztük hitünk alapjait, amik egyszer és mindenkorra a szenteknek adattak, és megerősödött bennünk a vágy, hogy küzdjünk értük. Hatalmas Urunk és Megváltónk van, és a mi kiváltságunk, hogy megvédjük Urunk evangéliumát függetlenül ennek következményeitől. Ugyanakkor – habár örülünk ennek a kiváltságnak, – szomorúan tesszük ezt, mivel tudjuk, hogy szemben állunk néhány olyan tanító álláspontjával is, akit sokáig az evangéliumhoz hű és megbízható lelki vezetőnek tartottunk. Kitartóan imádkozunk azért, hogy testvéreink szilárdan álljanak az evangéliumban, és azért, hogy elkerüljék a kulturális áramlatok negatív befolyását – ami arra törekszik, hogy eltérítse Krisztus egyházát a kijelölt útról. Állhatatosnak és rendíthetetlennek kell maradnunk, és az Úr munkájában kell továbbra is bővelkednünk.

Manapság óriási szükségünk van arra a figyelmeztetésre, amit Pál apostol intézett a kolossébeliekhez: „Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik.” (Kol 2,8) Jelen írásunk egy kísérlet az apostoli parancsnak való engedelmességre. Felhívunk mindenkit, aki osztja az aggodalmainkat és meggyőződésünket, hogy álljanak mellénk, hogy rendületlenül elköteleződjünk Isten Igéjének e jelen nyilatkozatban megfogalmazott tanításai mellett. Ennek szellemében – az Úr dicsőségére az egyházában és a társadalomban – közöljük ezeket az megvallásokat és tagadásokat:

 

A Nyilatkozat létrejöttének története

A „Nyilatkozat a társadalmi igazságosságról és az evangéliumról” egy 2018. június 19-én tartott találkozón született meg. Tizennégy olyan férfi találkozott a dallasi Herb’s House kávéházban, akik korábban már mind kifejezték aggodalmukat sok mindennel kapcsolatban, ami evangelikál körökben történik a „társadalmi igazságosság” zászlaja alatt. Josh Buice szervezte a találkozót, Michael O’Fallon és Phil Johnson volt segítségére ebben. Habár mindannyiunknak voltak ismerősei a találkozó helyszínéül szolgáló teremben, nem hiszem, hogy lett volna olyan közöttünk, aki mindenkit ismert.

Az igetanulmányozás, a közösség és az imák eredményeként arra az elhatározásra jutottunk, hogy egy olyan nyilatkozatot fogalmazunk meg, ami teológiai nyelvezettel, ugyanakkor röviden és érthetően fejezi ki aggodalmainkat. Én kaptam az első tervezet megfogalmazásának feladatát, ami első nekifutásra egy bevezetést, valamint tizenhárom állítást és tagadást tartalmazott. Először Josh Buice eszközölt javításokat a szövegen, valamint kiegészítéseket fűzött hozzá, ezután pedig a tizennégy résztvevő ellenőrizhette és véleményezhette. Volt, aki egyáltalán nem tett javaslatot, néhányan többet is tettek (például Justin Peters megküldte az egyházra vonatkozó cikk első verzióját). Több testvér is (nem is tudjuk már, hogy pontosan mennyien) elolvasta és javaslatokkal látta el a nyilatkozatot. Az addig zárt csoportban keringő nyilatkozat végső tervezetét augusztusban elérhetővé tettük szélesebb nyilvánosság előtt is, hogy javaslatokat tehessenek, visszajelzést adjanak és támogatásukat fejezhessék ki

Mielőtt a nyilatkozatot 2018. szeptember 4-én közzétettük, ismert teológusok és lelkészek javaslatai alapján még egyszer szerkesztettük szövegünket.

Jelen nyilatkozat megalkotóinak kezdettől fogva az volt a célja, hogy gondolatokkal és a tanításokkal foglalkozzanak, ne pedig emberekkel és szervezetekkel. Néhány gondolatot az evangelikál világ azon részeiből kiindulva terjesztenek, amiket mi és mások is tisztelünk és nagyra értékelünk. Megpróbáltuk kiemelni azokat a nézeteket, amit veszélyesnek és az Írás tanításával összeegyeztethetetlennek tartunk úgy, hogy világosan leírtuk, hogy mi az, amit megvallunk és mi az, amit elutasítunk.

Ez a nyilatkozat nem egyházi tekintély erejével kíván fellépni. Azért ragadtunk tollat, hogy felhívjuk a figyelmet aggodalmainkra és tisztázzuk azokat. Ezekről a kérdésekről beszélve továbbra is tisztelettel és szeretettel viseltetünk azok iránt a testvéreink iránt, akik nem értenek egyet a leírtakkal. Reményeink szerint ez a nyilatkozat olyan testvéri beszélgetést szül, ami elősegítheti az egységet Jézus Urunk evangéliumában, akit mindnyájan szeretünk, és akiben mindannyian bízunk.

Tom Ascol magyarázata

 

I. 

Az Írás

MEGVALLJUK, hogy a Biblia Isten szava, és Isten ihletésére állt elő. Tévedhetetlen, csalatkozhatatlan és végső tekintélyként szolgál annak meghatározásában, hogy mi az igazság (mit kell hinnünk), és mi az, ami helyes (hogyan kell élnünk). Az igazság igényével fellépő összes állítást és etikai mércét Isten Szava, azazaz egyedül a Szentírás alapján kell megvizsgálni és kiértékelni, hiszen minden kérdésben Istené az utolsó szó.

ELUTASÍTJUK, hogy megszabhatná bármilyen más forrás vagy hatalom a Szentíráson kívül, hogy a keresztyének miben higgyenek, vagy milyen legyen a jellemük és magatartásuk.  Elutasítjuk azt is, hogy a posztmodern ideológiák, amik az interszekcionalitásból (lásd metszetelmélet), a radikális feminizmusból vagy a kritikai rasszelméletből származnak, összeegyeztethetők volnának a bibliai tanítással. Elutasítjuk továbbá, hogy a hívők számára a bibliai témák tanításához szükséges kompetencia bármilyen más képzettséget igényelne annak megértésén és egyszerű továbbadásán kívül, mint ami az Írásban kinyilatkoztatásra került.

IGEHELYEK: 1MÓZ 2:18-25; ZSOLT. 19:7-10; 1KOR. 2:14-15; EF 5:22-33; 2TIM 3:16-4:5; ZSID 4:12; 13:4; 1PÉT 1:25; 2PÉT 1:19-21 

 

II.

Istenképűség

MEGVALLJUK, hogy Isten előtt minden személy egyenlő, hiszen mindenkit a saját képmására teremtett. Az istenképűsége okán minden ember felbecsülhetetlen értékkel és méltósággal rendelkezik Isten előtt, és tiszteletet, tisztességet és védelmet érdemel. Mindenkit Isten teremtett, és mindenki Isten számára lett teremtve.

ELUTASÍTJUK, hogy Isten által rendelt szerepek, társadalmi-gazdasági helyzet, népcsoporthoz való tartozás, vallás, nem, vagy fizikai állapot, vagy az ember bármelyik jellemzője megfoszthatna bárkit is attól, hogy Isten képmásának hordozója legyen, vagy hozzá tehetne bármit is az istenképűségéből fakadó értékéhez.

IGEHELYEK: 1MÓZ 1:26-30; 2:18-22; 9:6; 2KOR 5:17; KOL 1:21-22

 

III.

Igazságosság

MEGVALLJUK, hogy mivel Isten szent, igaz és igazságos, azt parancsolja azoknak, akik a képmását hordozzák, hogy ebben a világban igazságosan éljenek. Ez jelenti azt is, hogy minden ember iránt megfelelő tiszteletet tanúsítunk, és mindenkivel méltányosan bánunk. Valljuk, hogy a társadalmaknak jogszabályokat kell alkotniuk azért, hogy korlátozzák a kulturális előítéletekből fakadó igazságtalanságokat.

ELUTASÍTJUK, hogy az igazságosság kulturálisan meghatározott dolog lehet, vagy azt, hogy az igazságosság azon mércéjét, amit csak a társadalom határoz meg, ugyanazzal a tekintéllyel lehet érvényesíteni, mint azt, ami az Írásból származik. Elutasítjuk továbbá, hogy a keresztyének bármilyen más olyan mércét követve igazságosan élhetnek a világban, ami nem képviseli a tisztesség bibliai elveit. A relativizmus, az igazság vagy az erkölcs társadalmilag meghatározott elvei, vagy az erkölcsiséggel és a gonoszsággal kapcsolatos folyamatosan változó ideák nem teremthetik meg a hiteles igazságosság alapját.

IGEHELYEK: 1MÓZ 18:19; ÉZS 61:8; MIK 6:8; MÁT 5:17-19; RÓM 3:31

 

IV.

Isten törvénye

MEGVALLJUK, hogy Isten törvénye, – amit a Tíz Parancsolat, vagy annál is rövidebben a két nagy parancsolat foglal össze és ami Jézus Krisztusban öltött testet – az egyetlen mércéje a változatlan igazságosságnak. A bűn pedig ezen törvény megsértése.

ELUTASÍTJUK, hogy bármilyen olyan kötelezettséget, ami nem Isten törvényéből származik elő lehet írni a keresztyéneknek úgy, mint a helyes életre vonatkozó szabályt. Elutasítjuk továbbá minden olyan bűnnel való vádolás vagy bűnbánatra való felhívás legitimitását, ami nem Isten parancsolatainak megsértéséből ered.

IGEHELYEK: 5MÓZ 10:4; RÓM 6:14, 10:5; GAL 2:16, 3:10, 12; KOL 2:14-17; ZSID 10:1

 

V. 

Bűn

MEGVALLJUK, hogy minden ember kötődik Ádámhoz, természetszerűen és jelképesen is. Így tehát az eredendő bűn miatt minden ember Isten törvényének átka alatt született, és mindenki vétkezvén megszegi a parancsolatait. A bűnösök között nincsen különbség életkorra, etnikai csoporthoz tartozásra vagy nemre való tekintettel. Ezért az ember természete minden tekintetben romlott, és mindenki ítélet alatt áll Isten törvénye szerint. A bűn valamennyi emberi kapcsolatot, rendszert és intézményt érint.

ELUTASÍTJUK, hogy a fenti, Ádámhoz fűződő kapcsolaton kívül bármely ember erkölcsileg felelős lenne a másik ember bűnéért. Habár családok, csoportok és nemzetek vétkezhetnek közösen, és kultúrákra jellemzők lehetnek bizonyos bűnök, a következő generációk kizárólag akkor osztoznak őseik bűnösségében, ha helyeslik és magukévá teszik (vagy igazolni próbálják) ezeket a bűnöket. Isten előtt mindenkinek a saját bűnét kell megbánnia és csak arra kérhet bűnbocsánatot. Elutasítjuk, hogy akármilyen etnikai hovatartozásról is legyen szó, az szükségszerű kapcsolatban állna valamilyen bűnnel.

IGEHELYEK: 1MÓZ 2:16, 17, 3:12,13-15; PÉLD 29:18; ÉZS 25:7, 60:2-3; JER 31:27-34; EZ 18:1-9, 14-18; MÁT 23:29-36; RÓM 1:16-17, 3:23, 5:12, 10:14-17; 1KOR  15:3-11; 2KOR 11:3; GAL 1:6-9; TIT 1:12, 13; JEL 13:8

 

VI.

Evangélium

MEGVALLJUK, hogy az evangélium Isten által kinyilatkoztatott üzenet Jézus Krisztus személyéről és munkájáról, különösen is szűztől való születéséről, igaz életéről, helyettesítő áldozatáról és engesztelő haláláról. Ez tárja fel számunkra, hogy ki ő és mit tett, és azt az ígéretet is, hogy Krisztus megment mindenkit, aki elfordul a bűntől és benne, mint Urában bízik.

ELUTASÍTJUK, hogy bármivel ki lehetne egészíteni ezt az üzenetet anélkül – legyen szó cselekedetekről vagy véleményekről –, hogy az ne roncsolná és ne formálná más „evangéliummá”. Ez azt jelenti, hogy az evangéliumból fakadó életforma és etika – pl. a kötelességünk, hogy igazságosan éljünk –, habár igaz és fontos, nem válhat az evangélium központi elemévé.

IGEHELYEK: GEN 3:15; PÉLD 29:18; ÉZS 25:7; 60:2,3; RÓM 1:16-17, 10:14,15,17; 1KOR 15:1-11; GAL 1:6-9; JEL 13:8

 

VII.

Üdvösség

MEGVALLJUK, hogy az üdvösséget egyedül csak Isten képes biztosítani a Jézus Krisztusba vetett hit által. Minden hívő egyesül Krisztussal, megigazíttatik Isten előtt, Isten örökbe fogadja és befogadást nyer Isten családjába. Így Isten szemében nincs különbség sem szellemi értelemben, sem méltóságban azok között, akik Krisztusban vannak. Ezenkívül mindazok, akik egyesülnek Krisztussal, életkortól, etnikumtól vagy nemtől függetlenül összekapcsolódnak egymással is. Minden hívő elváltozik Krisztus képére, hasonlóvá lesz Őhozzá. Isten újjászülő és megszentelő kegyelme által Jézus Krisztus visszatérésekor végül minden hívő megdicsőül és a bűn nélküli tökéletesség állapotába kerül.

ELUTASÍTJUK, hogy bármilyen más módon üdvösséget lehetne nyerni. Elutasítjuk azt is, hogy az üdvösség arról szólna, hogy a keresztyének már ebben a földi életben megszabadulnak minden régi bűnüktől, vagy teljesen immúnissá válnának a súlyos bűnökkel szemben. Továbbá elutasítjuk azt is, hogy etnikai hovatartozása megakadályozhatna bárkit is abban, hogy megértse az evangéliumot, valamint hogy az etnikai vagy kulturális háttér enyhítő körülményként szolgálna, vagy mentesítene bárkit is azon felelőssége alól, hogy hittel és bűnbánattal válaszoljon az evangélium hívó szavára.

IGEHELYEK: GEN 3:15; PÉLD 29:18; ÉZS 25:7; 60:2,3; RÓM 1:16-17, 10:14,15,17; 1KOR 15:1-11; GAL 1:6-9; JEL 13:8

 

VIII.

 Egyház

MEGVALLJUK, hogy az egyház elsődleges feladata az igehirdetés által az istentiszteletben, a tiszta tan továbbadásában, a keresztség és az úrvacsora kiszolgáltatásáról való gondoskodásban, az ellenkezők megcáfolásában, a szentek felkészítésében és felvértezésében és az elveszettek evangelizálásában áll. Valljuk, hogy ha az evangélium elsődleges szerepe nem homályosul el, akkor az üzenet gyakran pozitív hatással van a kultúrára is, amelyben így a különféle társadalmi problémák enyhülhetnek.  Megerősítjük, hogy Krisztus uralma alatt engedelmességgel tartozunk az Isten által rendelt kormányzó hatalmaknak és imádkoznunk kell az állami vezetőkért.

ELUTASÍTJUK, hogy a politikai vagy társadalmi aktivizmust az evangélium szerves részének, vagy az egyház elsődleges küldetésének kellene tekinteni. Habár a keresztyén hívők élhetnek minden olyan törvényes eszközzel – és ezeket alkalmazhatják is –, amelyeket Isten gondviseléséből rendelt, hogy hatással legyenek a törvényhozásra, azt elutasítjuk, hogy ez a tevékenység üdvözítő hitre vezethetne, vagy hogy annak a küldetésnek, amit Krisztus, a Fő rábízott egyházára, központi részét képezhetné. Elutasítjuk, hogy a törvények, vagy a rendeletek saját erejüknél fogva képesek lennének a bűnös szívet változásra bírni.

IGEHELYEK: MÁT 28:16-20; RÓM 13,1-7; 1TIM 2:1-3; 2TIM 4:2; TIT 1:9; 1PÉT 2:13-17

 

IX.

Eretnekség

MEGVALLJUK, hogy az eretnekség nem más, mint a keresztyén hit szempontjából alapvető fontosságú tantétel tagadása vagy attól való elhajlás. Megvalljuk továbbá, hogy az eretnekség gyakran magában foglalja az alapvető igazságok különféle elképzelésekkel való helyettesítését, vagy pedig nem elsődleges tanítások központi státuszba emelését. Akkor lesz valaki eretnek, ha eltávolodik attól a hittől, amely egykor kijelentetett és a szentekre bízatott. Ezért az eretnek rálépett a lelki pusztuláshoz vezető útra. Valljuk, hogy az eretnekség vádját azoknak a keresztyén igazságoktól való elhajlásoknak kell fenntartani, amelyek a Szentírás központi üzenetét, a megváltással kapcsolatos fajsúlyos doktrínákat próbálják elpusztítani. Valljuk, hogy az ilyen egyértelmű bizonyítékokat felvonultató destruktív meggyőződéseket nevezhetjük csak eretnekségnek.

ELUTASÍTJUK, hogy jogos volna az eretnekség vádját minden olyan szituációval kapcsolatban felhozni, amikor nem sikerül tökéletes összhangot elérni minden vonatkozásban, amit az evangéliumban való őszinte hit megkövetelne.

IGEHELYEK: JÁN 14:6; APCSEL 4:12; GAL 1:6-9; 1JÁN 4:1-3,10,14,15; 5:1, 6-12

 

X.

Szexualitás és házasság

MEGVALLJUK, hogy Isten az embert férfinak és nőnek teremtette, és ez az Isten által meghatározott különbségtétel jó, helyes és dicséretre méltó. A férfi és a női lét biológiailag determinált a fogantatástól fogva, és nem változik. A bűn átka olyan bűnös, rendezetlen vágyakat eredményez, amelyek azonos neműek közötti vonzalomként jutnak kifejezésre. Az üdvösség megszentelő erőt biztosít arra is, hogy bűnként tekintve e gyalázatos vágyakra megtagadjuk, és a Lélek által megöldököljük őket. Megvalljuk továbbá, hogy Isten a házasságot úgy alkotta meg, hogy egy nő és egy férfi egy testként szövetségi, szexuális kapcsolatban éljen mindaddig, amíg a halál el nem választja őket. Azok, akiknek nincs esélyük házasságra, vagy nem akarnak megházasodni, arra kaptak elhívást, hogy egyedül és önmegtartóztatásban szolgálják Istent. Erre ugyanolyan értékes elhívásként kell tekintenünk, mint a házasságra.

ELUTASÍTJUK, hogy az emberi szexualitás társadalmi konstrukció volna. Elutasítjuk azt is, hogy a nemiség változtatható. Elutasítjuk, hogy a „meleg keresztyén” legitim bibliai kategória lenne. Azt is elutasítjuk, hogy egy férfi és egy nő élethosszig tartó szövetségi kapcsolatán kívül bármilyen típusú partneri viszonyt vagy kapcsolatot házasságnak lehetne nevezni. Elutasítjuk azt is, hogy személyeket „szexuális kisebbségként” kellene azonosítani – ezek a kategóriák kulturális osztályozásra szolgálnak; ehelyett tiszteletben kellene tartani, hogy az Isten által teremtett emberi szexualitás túlmutat önmagán és mint ilyen, szimbolikus jelentőségű.

IGEHELYEK: 1MÓZ 1:26-27, 2:24, 4:1, 19:24-28; MÁT 19:3-6; RÓM 8:13; 1KOR 6:9-11; 1TIM 1:10; JÚD 7

 

XI.

Komplementarianizmus 

MEGVALLJUK, hogy Isten az embert férfinak és nőnek teremtette a két nem elidegeníthetetlen biológiai és személyes különbségeivel együtt, és hogy ezek a különbségek jók, helyénvalók és csodálatosak. Habár nincs különbség férfi és nő között sem Isten törvénye előtt, sem úgy, ha Isten üdvözítő kegyelmének kedvezményezettjeiként tekintünk rájuk, valljuk, hogy Isten különböző jellegzetességekkel és eltérő szerepek betöltésére alkotta őket.  Ezek a különbségek a legvilágosabban a családban és az egyházban jelölhetők ki, de az élet más területein is érvényesek. A házasságban a férjnek vezetnie, szeretnie és védelmeznie kell feleségét, a feleségnek pedig tisztelnie kell a férjét, és alázatosnak kell lenni férjével szemben minden Isten törvényével összhangban álló dologban. Az egyházban csak arra jogosult, felhatalmazott férfiak vezethetnek lelkészként/presbiterként/püspökként, és az egész gyülekezetet előtt csak ők prédikálhatnak és taníthatnak. Továbbá valljuk, hogy az istenképűséget a legteljesebb és legszebb módon úgy juttathatjuk kifejezésre az emberi társadalomban, ha a férfiak és a nők engedelmesen azonosulnak az Isten által számukra kijelölt szerepükkel, és ha az Istentől kapott ajándékaik szerint szolgálnak.

ELUTASÍTJUK, hogy a férfi és női szerepek közötti, Isten által rendelt eltérések alapján leértékelhetnénk vagy lebecsülhetnénk az egyik nem elidegeníthetetlen szellemi értékét vagy érdemeit a másik javára. Ezek a különbségek semmi esetre sem akadályozhatják a férfiakat és a nőket abban, hogy Isten dicsőségét visszatükrözzék.

IGEHELYEK: 1MÓZ 1:26-29; APCSEL 17:24-26; 1KOR 13:4-7; 2KOR 12:16-18.

 

XII.

Fajok és etnikumok

MEGVALLJUK, hogy Isten az egész emberi fajt egy vérből teremtette. Noha az emberek különféle etnikumokhoz és nemzetiségekhez tartozhatnak, és ilyen alapon különbséget lehet tenni köztük, ontológiailag egyenlők Isten előtt mind a teremtés, mind a megváltás tekintetében. A „faj”, vagy „rassz” nem bibliai kategória, hanem társadalmi konstrukció, amelyet gyakran embercsoportok osztályozására használtak, felsőbbrendűnek vagy alacsonyabb rendűnek bélyegezve őket. Mindaz, ami jó, igaz, becsülendő és csodálatos a különféle etnikumokban és a velük kapcsolatos tapasztalatokban, Isten kegyelmére vezethető vissza, s mint ilyet méltányolnunk kell. Minden bűnös cselekedetet és annak következményét (beleértve az etnikai csoportok közötti, és azok ellen elkövetett gonoszságokat is), mint bűnt meg kell vallani, meg kell bánni, és meg kell tagadni.

ELUTASÍTJUK, hogy a keresztyének faji csoportok szerint elkülönülhetnének egymástól, vagy hogy faji identitásukra a Krisztusban való identitásukkal egyenértékű dologként tekinthetnének, vagy úgy, mintha az előbbrevaló volna a Krisztusban való identitásuknál. Elutasítjuk, hogy a megváltottak közösségében helye lenne bármilyen megosztottságnak emberek különböző csoportjai között (a ki nem mondott felsőbbrendűség érzéstől kezdve a nyílt neheztelésig). Elutasítunk minden olyan tanítást, amely a különféle faji csoportokat arra bátorítja, hogy kiváltságos elnyomóként vagy az elnyomás jogos áldozataiként tekintsenek magukra. Miközben együtt sírunk a sírókkal, elutasítjuk, hogy csupán az azzal kapcsolatos érzéseink, hogy megsértettek vagy elnyomtak, szükségszerűen bizonyítanák is másvalaki bűnös viselkedését, vagy hogy a másik biztosan bűnös lenne az elnyomás és az előítélet vétkében.

IGEHELYEK: JÁN 14:6; APCSEL 4:12; GAL 1:6-9; 1JÁN 4:1-3,10,14,15; 5:1, 6-12

 

XIII.

Kultúra

MEGVALLJUK, hogy egyes kultúrák természetüknél fogva helyesebb előfeltevéseken nyugszanak, mint más kultúrák, mivel az azokban található világnézeteket biblikus alapigazságok formálták. Méltányolni és támogatni kell a kultúra azon elemeit, melyek az isteni kinyilatkoztatást tükrözik. A különféle kultúráknak azonban, amelyekből ki lettünk hívva, mind vannak világias és bűnös jellemzői: ezeket a Krisztus iránti tiszteletből el kell utasítani. Valljuk, hogy akármilyen gonosz befolyásnak is vagyunk kitéve saját kultúránkban, az leküzdhető – és le is kell küzdenünk – a megtérés által, valamint úgy, hogy bibliai igazságokkal vértezzük fel szívünket és elménket.

ELUTASÍTJUK, hogy egyes személyek vagy csoportosulások – akármilyen kultúrában éljenek is, – képtelenek volnának Isten kegyelme által felülemelkedni azokon az erkölcsi és szellemi hiányosságokon, amelyek mindenkori kultúrájuk részét képezik vagy amiket az őket körülvevő kultúra támogat.

IGEHELYEK: RÓM 1:18-32; EF 4:17-24; KOL 3:5-11

 

XIV.

Rasszizmus

MEGVALLJUK, hogy a rasszizmus bűn, melynek gyökere a büszkeség és a rosszindulat. Mindenkinek el kell ítélnie és meg kell tagadnia ezt, és tisztelettel kell tekintenie embertársaira, mint Isten képmásának hordozóira. A rasszizmus bűne alig láthatóan is jelen lehet, de egészen nyíltan is megnyilvánulhat fajgyűlölet vagy faji büszkeség formájában. Az ilyen jellegű előítélet vagy elfogultság szembe megy Isten kinyilatkoztatott akaratával és vét a szeretet királyi törvénye ellen. Valljuk, hogy jóformán minden kultúra, beleértve a sajátunkat is, időnként kitermel olyan törvényeket és rendszereket, amelyek felerősitik a rasszista attitűdöket és elősegítik ilyen irányelvek érvényesülését.

ELUTASÍTJUK, hogy összhangban lenne a bibliai keresztyénséggel, ha mások felé elfogultsággal és előítélettel közeledünk, és ha ez a hozzáállás határozza meg másokkal való bánásmódunkat. Elutasítjuk azt a feltételezést, hogy csak a hatalmi pozícióban lévők lennének hajlamosak a rasszizmus bűnére, vagy hogy adott etnikai csoportba tartozó egyének ne lehetnének rasszisták. Elutasítjuk, hogy a rendszerszintű rasszizmus bármilyen módon összeegyeztethető volna a történelmi evangéliumi meggyőződésekből fakadó alapelvekkel. Elutasítjuk, hogy a Szentírást jogosan fel lehetne használni a mienktől eltérő etnikai háttérrel rendelkezőkkel szembeni előítéletünk, megvetésünk vagy elfogultságunk igazolására. Elutasítjuk, hogy a kortárs evangéliumi mozgalomnak szándékában állna bizonyos etnikai csoportokat felmagasztalni, más csoportokat meg leértékelni. Határozottan elutasítjuk, hogy az egyház élete és boldogulása szempontjából a társadalmi kérdésekről szóló tanítás (vagy a tágabb kultúra átalakítását célul kitűző aktivizmus) ugyanolyan jelentőségű lenne, mint az evangélium hirdetése és a Szentírás magyarázata. A történelem tanúsága szerint ezek hangsúlyeltolódást eredményeznek, és elkerülhetetlenül az evangéliumtól való elhajláshoz vezetnek.

IGEHELYEK: 1MÓZ 1:26-27; 5MÓZ 10:17; APCSEL 10:34; RÓM 2:11; EF 6:9; GAL 3:28; JAK 2:4

 

Fordította:

Márkus Tamás András, református lelkész és vallástanár

Pálffy Miklós, református ifjúsági vezető, jogász

 

Lektorálta:

Tóth Krisztián, baptista lelkész-teológus

 

3 válasz

  1. Tim Keller (laza fordításban) ezt reagálta a nyilatkozatra:
    „Nem az a baj vele, amit mond, hanem az, amit tesz: megpróbálja kirekeszteni azokat, akik szóváteszik a társadalmi problémákat, problémáit rájuk sütve a bélyeget, hogy »ez nem biblikus«. Amit pedig szöveg a konkrét állítások mögött üzen: »Ne aggódj a szegények miatt, ne aggódj az igazságtalanság miatt.« Még ha a legtöbb mondatával egyet is tudnék érteni, amit véghez visz, azzal nem.”
    https://relevantmagazine.com/god/watch-tim-keller-speak-out-about-that-anti-social-justice-statement-signed-by-thousands-of-christians/

    Jól megfogalmazza, ami az olvasása közben bennem is mozgott. Napjainkban borzasztó, amit a társadalmi és faji igazságosság nevében művelnek tengeren túl.
    Önmagában állításról állításra igaz, amit a nyilatkozat megfogalmaz, (úgy sejtem, amerikai kontextusban jóval inkább, mint itthon), összességében mégis inkább Tim Kellernek adok igazat.

    1. Márkus Tamás András

      Köszönöm Illés, hogy összefoglaltad Keller gondolatait, fontos szempont (bár én egyetértek a nyilatkozat egyes pontjaival, és szerintem elég jól súlypontoz, tehát nem megy el egyik szélsőség irányában sem).

  2. Tóth Krisztián

    Egyet értek én is a nyilatkozattal, megfogalmazásával és óvó/védő szándékával és azzal hogy az evangélium, tehát az örömhír szempontjából káros lenne olyan módon felvenni a “Social Justice” témát az evangéliumi keresztyén üzenetek agenda-jára mint ahogy az sok esetben manapság történik. Tisztelem Keller munkásságát de fontos tisztán látnunk, mit okoz egyes kapcsolódó megnyilvánulásaival -> https://christianintellectual.com/the-theological-problem-with-tim-kellers-so-called-social-justice/

    Isten nem tartozik nekünk semmivel, mégis adja kegyelmét, amit nem érdemlünk meg. Leírom (a linkelt cikk alapján is) mi a bajom: ha bejönnek a szociális gondoskodás területére, mitöbb, az evangélium átadása kapcsán az “érdem” vagy “tartozás” fogalmai; az nem egészséges. Az igazság az, hogy a fogadó fél sohasem érdemli meg a kegyelmet, mint ahogy az adó (azt hirdető) sem érdemelte meg korábban. Az evangélium integritása miatt véleményem szerint sem lenne szabad az örömhírre vagy annak bármilyen formájú megosztására úgy tekinteni, mint “ami jár”. Mennyivel jobb lenne úgy tekinteni rá mint ami kegyelem?! Mint jótékonyság (charity)?! Nem? Vagy tényleg belesodródunk lassan mi is abba a gondolatba a korszellem miatt, hogy mindez igazságszolgáltatás /
    igazságosztás / méltányosság (justice)? Isten óvjon ettől…

Hozzászólás írása