12
jún
2020

Interjú Fazekas Bence Gyula kálvinista teológussal – John H. Walton alapvetéseinek részletesebb cáfolata, II. rész

/Fazekas Bence Gyula, kálvinista teológust, a reformalthitvedelem.hu teonomista apologetikai portál alapítóját és szerkesztőjét Márkus Tamás András református lelkész kérdezi. Az interjú I. része itt olvasható./

MTA.: Az ókori népek nem érdeklődtek a természet matériája, összetétele iránt?

FBGy.: Kutatásaim szerint ez egyáltalán nem így volt, nagyon is érdeklődtek a természet részletei és anyagának mibenléte iránt. Egy dolog, hogy a tapasztalati megfigyelések vallásos, vagy vallásfilozófiai jelleget öltöttek – pl. egy bolygóra, vagy a nap mozgására istenként utaltak –, és megint más dolog, hogy valaki nem akarja meghatározni az empirikus jelenségek összefüggéseit és azok természetét.

MTA.: A bolygókra/bolygók mozgására már korábban is utaltál. Akkor nézzünk meg egy ide kapcsolható konkrét példát!

FBGy.: Tekintsük át akkor a hellenizmus előtti csillagászati (tehát tudományos) fejlődést, melyet éppen ezek a népek műveltek, melyekre Walton azt mondja, hogy az empirikus vizsgálódáshoz és az anyag mibenlétének megfejtéséhez semmi közük nem volt.[1]

Kr. e. 8. századbeli az egyik legkorábbi szabályos asztronómiai megfigyelés. Az igaz, hogy a klasszikus csillagászat kezdete görög, de jó eséllyel egyiptomi és káldeus elemekre épült.

Hadd említsek meg néhány korai asztronómiai észrevételt: az égbolt egyik fele látszik csak egy csillagos éjszakán, a másik fele a „föld alatt” van. A csillagok látszólagos (nem tényleges) egymástól való távolságával foglalkoztak (széltében lévő távolság). A sarkcsillagok szerepét vizsgálták: egy égbolton lévő sarokponthoz kötődnek. Ezzel átellenesen egyenes vonalban a horizont alatt egy másik sarkpont van. A kettő együtt adja a déli és az északi pólust. E pólusok körül forognak a csillagképek. Észrevették, hogy ugyanez a forgás, illetve az égbolt pólusához viszonyított mozgás jellemzi a holdat és a napot is. Ez az égitestek napi körforgása. E körforgás körpályán helyezkedik el a pólus körül, és emiatt a pólushoz elég közel lévő csillagok soha nem buknak a horizont alá, míg más csillagok meg lebuknak. A nap ferde pályán halad az égbolt egyenlítőjén. Ez a ferde pálya egy bizonyos fokú szöget zár be az égi egyenlítővel. Ezt a szöget már a kínaiak megmérték Kr. e. 1100 körül, de korábban is ismert volt az egyiptomiaknál és káldeusoknál (tehát nem görögök, Püthagorasz vagy Anaximandrosz voltak az elsők, Kr. e. 6. szd.-ban). Amikor a nap ekliptikus pályáján metszi az egyenlítőt, akkor beszélhetünk napéjegyenlőségekről (tavaszi kb. március 21., őszi, kb. szeptember 23.). Amikor pedig a nap a pályáján a legtávolabb van az egyenlítőtől, akkor nyári ás téli napfordulóról beszélünk.

A csillagképeket is felfedezték. Annyi bizonyos, hogy nem a görögök voltak az első feltérképezői ezeknek, hanem a káldeusok-babiloniak és az egyiptomiak, tőlük aztán a görögök sokat átvettek. Az állatöv, a zodiákus felfedezése is innen ered. A nap minden hónapban más állatövi jegyen halad át, és ezek statikusak.

De nem csak a nap és hold mozognak láthatóan, hanem az öt bolygó is (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz; görögül: Hermész, Afrodité, Árész, Diász/Zeusz, Kronosz; egyiptomiul: Szebeg (Merkúr), az Átkelő (Dzsa)/Hajnali Isten (Vénusz), Vörös Hórusz (Mars), Hórusz (Jupiter), Az ég bikája (Szaturnusz)[2]). Megfigyelték, hogy a Merkúr mikor látható az égbolton pontosan. A Vénusz vagy hajnalcsillag felfedezése is korábbra esik, mint Püthagorasz ténykedése (Kr. e. 6. szd.), mert már a homéroszi költeményekben is vannak erre vonatkozó utalások. Homérosz Kr. e. 8-9. század táján élt, a trójai háború történeti magja pedig Kr. e. 12. szd. körüli esemény[3], tehát a „tudományos” görög világot megelőző, mükénei kultúra eseménye.

A Jupiter, Mars és Szaturnusz nagy fényerejét is megállapították. Megfigyelték a bolygók mozgását: ez lehet direkt (nyugatról keletre), vagy retrográd (keletről nyugatra). Azt is tudták, hogy a kettő között rövid ideig a bolygó „áll”.  A gyorsaságuk alapján – hogy mennyi idő alatt érnek vissza ugyanabba a pozícióba – igyekeztek megbecsülni a tőlünk való távolságukat. Ez alapján a Holdat, a Merkúrt és Vénuszt külön bolygócsoportba tették (alsó bolygók: egy éven belül visszaérnek ugyanabba a helyzetbe; vö. a Nap egy év alatt ér vissza).

A holdhónapokat és Hold fázisait is észrevették. És nem, nem gondolták, hogy ilyenkor Honszu, vagy Artemisz holdistenek megfeleződnek, vagy megnegyedelődnek; tehát az anyagot vizsgálták, az legfeljebb csak áttételesen volt egy istenség ereje.

Vizsgálták a nap- és holdfogyatkozásokat: napfogyatkozás csak újholdkor lehet, míg holdfogyatkozás csak teliholdkor, illetve a napfogyatkozás okozója a Hold Nap előtt való elhaladása. A káldeusok azt is megfigyelték, hogy bizonyos esetekben a napfogyatkozások sűrűbben, 6585 naponként („saros” ciklus) ismétlődnek (ilyen megesett 1860-ban, 1878-ban és 1896-ban).

Ellen lehetne vetni, hogy mindez csak az időmérés miatt volt érdekes számukra. De ez egyrészt nem igaz, másrészt pedig előre nem lehet feltételezni, hogy az időmérés miatt végeztek vizsgálatokat. Épp fordítva, a vizsgálatok és megfigyelések a szabályos mozgásokról vezettek oda, hogy azok bizonyos természetük mellett (tűzgömbök, bolygók, istenek kivetülései, angyalok golyóbisai stb.) alkalmasak időmérésre IS.

MTA.: Mi a konklúziód mindezek alapján?

FBGy.: Az, hogy Walton exkluzivista szemlélete nem tartható. De vannak egyéb példák is, amelyek cáfolják Walton alaptézisét:

MTA.: Éspedig?

FBGy.: Konkrét példákat tudok említeni az egyiptomi kultúra kutató-vonásaira vonatkozóan: az egyiptomiak konkrétan érdeklődtek az iránt, hogy a égi szférának mi a matériája. Úgy hitték, hogy Ré napisten utazik végig az égen minden nap a napbárkájában. Egyrészt feltételezték, hogy a földi dolgok az égiek leképeződései. Emiatt azt az anyagot, amin a napbárka haladt, égi víznek, egyfajta égi Nílusnak gondolták. Onnan esett az eső is elvégre. De nem ez volt az egyedüli vélemény. Mások úgy gondolták, hogy az ég, ahol a napbárka halad egy tüzes anyag. Abból jutottak erre, hogy találtak becsapódott meteoritokat [4], melyek vasát aztán fel is dolgozták (a Budapesti Tutankhamon kiállításon[5] is lehetett látni meteorvasból készített tőrt). A meteoritok becsapódás után nagyon forróak, és az égből jönnek – innen a tapasztalati magyarázat az ég anyagára.

A világ pusztán anyagi eredetéről pedig a memphiszi teológiát nézzük meg: ez leírja, hogy anyagi teremtés történt, de nem is akárhogy, hanem szó által: „Ptah megpihent miután megteremtett mindent és minden isteni szava is megpihent, miután létrehívta az isteneket, a városaikat” (…).[6] Tehát az anyagi természet létrejötte kerül kifejtésre, nem csak a teremtettség szerepe és már meglévő működése („funkciója”).

Nézzünk meg még egy további csillagászati példát: az Algol csillagot, a Perszeusz csillagképben szintén már vizsgálták, és dühöngőnek nevezték. Ugyanez a csillag a zsidóknál a Sátán feje nevet kapta (Rós ha Shatan). Ez egy bináris csillag – két egymáshoz nagyon közeli csillag –, egyik a másiknak fokozatosan átadja a tömegét, és bizonyos rendszerességgel fogyatkozáson esnek át. Találtak egy ún. Kairói Kalendáriumot a Kr. e. 1271–1163 körüli időszakból. Ez egy csillagászati évkönyv volt, mely meghatározta az Algol fogyatkozási periódusait. A Kr. e. 1224-es évre vonatkozó fogyatkozási periódust 2,850 napban határozza meg, mely nem esik távol a ma mért tényleges értéktől, mely 2,867328 nap.

Ezek az információk meglehetősen technikaiak, és nem is vagyok szakértő, ezért elég annyit tudnunk, hogy a régi egyiptomiak Algollal kapcsolatos kutatásai megerősítettek mai tudományos méréseket és módszereket. Arról nem is beszélve, hogy ez bizonyíték arra, hogy az ókori egyiptomiak nem csak általánosságban foglalkoztak az égitestekkel, hanem speciálisan egyet-egyet is vizsgáltak, mégpedig olyanokat is, melyek látszólag teljesen jelentéktelenek számunkra[7]. Tehát az egyiptomiak igenis érdeklődtek a matéria, a természet iránt.

Averbecktől idézhetünk még egy mezopotámiai példát is, mely anyagi teremtésről szól, mégpedig előzetes anyagból, tehát nem szerepkört/funkciót határoz meg: Marduk Tiamat testéből alkotja meg az alvilágot és az egeket, és megteremti a földet. Azután Tiamat társa, Kingu véréből megteremti az embert. Megteremti a tengert is, melyben semmilyen, az ember számára funkcionalitással bíró dolog nem található, se nádas, se egyéb felhasználási felület.[8]Láthatjuk, hogy Averbeck éppen Waltonnal ellentétesen érvel mitológiai alapállításokból. Innen is látszik, hogy mennyire gyenge Walton bizonyítási eljárása az ókori népek gondolkodását és kutatásait illetően.

MTA.: Hogyan tudnád összefoglalni, hogy mi Walton módszertana, illetve hogyan értékeled azt? 

FBGy.: Eddig úgy tűnik, hogy Walton nem tudta kellő erősséggel megindokolni a tézisét, miszerint az ókori népeket nem érdekelték a természet anyagi részletei, és a zsidó népet pedig a világ létrejöttének részletes folyamata. Továbbá ki kell emelni azt is, hogy még ha az ókori népek esetében igaz lenne is egy ilyen materiális vizsgálódást mellőző szemlélet, ha egy empirikus rendszer kiépítése nem lenne detektálható, a zsidó népre ez akkor sem lenne igaz.

Ugyanis Mózes (Mózes öt könyve írója) és az Úristen éppenhogy el akarták szakítani a népet a környező pogány hagyományoktól. Nem konformizálni akarták a zsidóságukat, zsidó vallási kultúrájukat a környező istentelen kultúrához, hanem minden tekintetben el kellett a zsidóságnak különülni, kiváltképp vallási tekintetben.[9] Ezt a liberális teológusok is elismerték, mint von Rad, Wolff, Gunkel, hogy – ahogy ők mondták – a zsidó teremtés”mítosz” szignifikánsan szembemegy a babiloni mítoszokkal és versenyre kelve azokkal[10] átalakítja és kisebbíti őket: azaz direkt ellentmond nekik, pl. a teremtés semmiből történik, nem egy ősistenség teteméből; vagy csak a Teremtő van jelen, isteni panteon nincs és még sorolhatnánk. Von Rad pedig arról ír, hogy a Gen 2 nem sorolható igazán a közel-keleti mitológiai szövegek közé, továbbá, hogy a Gen 1 vélt kozmológiai részleteket közöl, jóllehet teológiai megközelítésből (uo. 120-121.o.). Tehát szó sem lehet Walton paradigmájáról, mely azt tekinti alapvetésének, hogy a környező pogány népek szemléletét a zsidó nép automatikusan átvette (a már vizsgált „közös motívumok formájában”), és azt alapvető elemként beépítette a saját teremtéstörténetébe. Egy úgy hangzik, mintha a zsidóság maga találta volna ki a teremtéstörténetet és nem isteni kijelentésből származott volna – ez keresztény szemlélettel természetesen abszurdum.

 

Folytatjuk!

Források:

[1] Short History of Astronomy, Arthur Berry, 1898, c. munkája alapján, bevezető fejezet

[2] Kákosy László: Ré fiai, csillagászat fejezet

[3] https://study.com/academy/lesson/when-was-the-odyssey-written-homers-ancient-greece.html, lásd itt az Iliász és Odüsszeia keletkezési korát

[4] Kákosy László: Ré fiai, 1993. 264.o.

[5] https://www.tut-kiallitas.hu/

[6] Averback’s response, Reading Genesis 1-2, forrás: (COS 1:23)

“So has Ptah come to rest after his making everything and every divine speech as well, having given birth to the gods, having made their towns, having founded their nomes” (COS 1:23).

[7] https://reasons.org/explore/publications/nrtb-e-zine/read/nrtb-e-zine/2013/12/01/ancient-egyptian-astronomy-yields-new-discoveries

[8] Averbeck in Reading Genesis 1-2, forrása: (COS 1:398, 400), (COS 1:400–401), (COS 1:391)

[9] Collins Walton Genesis One-jához írt kritikája, megjelent Reformed Academic, november 26. 2009. 8. old.

[10] Gunkel által felsorolt fő különbségek az Isten egyistensége és örökléte, szemben a pogány teogóniákkal, valamint a természet/világ területeinek istenségekkel való meg nem feleltetése. H. Gunkel: Handkommentar zum AT, Genesis übersetzt und erklärt, Göttingen, 1901. 113. o. 6. pont: Diese fremden Schöpfungserzählungen erzählen… die Entstehung… der Götter; Gen 1 aber …solche Theogonie fehlt. … Gott, der nur Einer ist, nicht erzeugt und nicht zeugend…; „sind alle diese… mythologischer Art… die Mächte und die Bereiche der sichtbaren Schöpfung erscheinen personificiert als Götter…, Ungeheuer und Drachen.” G. von Rad pedig azt írja, hogy „az elbeszélés a világot – oly sok teremtésmítosztól eltérően – nem vezeti vissza két mitikus köntösben megjelenített személyes őselv teremtő harcára sem.” Az Ószövetség teológiája, 121. o.

Hozzászólás írása