Reflexiók a waltoni exegézisről és Ádám szerepéről, mint közös ősről

Nagy Gergely az evolúcióról, illetve Genezis értelmezésről szóló online vitájában elhangzottakat igyekszik védeni egy cikkel. Ebben a szintén lelkész Nagy Dávid szavaira reagál. Sok esetben elbeszélnek egymás mellett, mert Gergely (a továbbiakban csak: a cikk szerzője) sajátos hermeneutikájával nem fogadja el az elsődleges történeti-nyelvtani, egyszerű értelmezését a Gen 1 szövegének. Amíg az értelmezési módszerek nagyban különböznek, addig a szerző nem fog semmilyen fiatal földes érvelést érvényes támadásnak venni. Mindazonáltal ezt leszámítva is, sok hibát vélünk felfedezni a szerző érvelésében a reflexióban.

1.) A szerző (Nagy Gergely) kifogásolja, hogy ellene használták fel Sebestyén Jenőt (a Pesti Református Teológiai Akadémia egykori dékánja, református dogmatika professzor), aki elfogadhatatlannak minősíti a teista evolúciót. Azonban Sebestyén Jenőt idézni igenis legitim, mert a szerző nem határolódik el az evolúciótól, és csak annyit mond, vagy sugall, hogy akár még el is lehetne fogadni, amennyiben tudományosan helyes. Az irodalmi keret elmélet megteremti az exegetikai alapot a teista evolúció elfogadásához, nem véletlen, hogy John Walton maga is egy anti-konkordista szervezetben vállal szerepet (Biologos), amely a keresztény evolúciót terjeszti, tehát a mainsteam evolucionisták által feltételezett biológiai-történelmi folyamatok és a kereszténység összeegyeztethetőségének terjesztéséért küzd.

2.) A bara ige jelentésével kapcsolatban a szerző ezt írja cikkében: „Nagy Dávid kijelentése [a bara igéről] nem érinti az ex nihilo kérdését – újat létrehozni ugyanis már meglévőből is lehet (tehát nem cáfolja a tételemet), másrészről pedig már a hivatkozott vitán is számos igehelyet sorakoztattam fel.” Itt Gergely azt hiszi, hogy azért, mert Walton újradefiniálja a bara tradicionális jelentésárnyalatait, azért neki azt már nem kell bizonyítania, hanem a másik félnek kell cáfolnia. Ez itt a bizonyítás áthárítása, ami érvelési hiba. Nagy Dávid helyesen jelenti ki, hogy elég gyengén támasztotta alá Walton a bara szó jelentésének árnyalatait. Emiatt azt mondhatjuk, hogy a szerző eleve egy olyan dolgot vesz bizonyítottnak, ami korántsem az. Lehetne Waltonhoz hasonló hebraista írásértelmezőket sorolni, akik a bara ige teremtői (semmiből létrehozói) jellegét-jelentését hangsúlyozzák.

Igaz viszont, hogy Nagy Dávid nem kínált alternatív magyarázatot a szerző által felvonultatott waltoni, gyengén megalapozott értelmezésre. Ezt megpróbáljuk majd bővebben kifejteni, de egy dolgot meg lehet tenni már itt a hivatkozott 51. zsoltárnál: Az 51. zsoltárban a waltoni értelmezés szerint nincs szó teljesen új teremtésről, hanem csak valami funkciómódosításról. (?) A probléma ezzel az, hogy a bara ige eddigi, hagyományos jelentését az 51. zsoltár egyáltalán nem ingatja meg: amikor új szív teremtéséről szólunk, akkor nem egy új szív ill. lélek megteremtéséről van szó, viszont szó van egy teljesen új lelki minőség megteremtéséről, mintegy semmiből teremtéssel (az ó emberbe „beleteremtődik” az új ember átvitt értelemben és így cseréli le). Tehát teljes mértékben lehet bizonyítatlannak, vagy akár elhibázottnak venni a waltoni érvelést, bár a még részletesebb bizonyítást még jócskán lehetne folytatni. Egyébként a konkordista, hosszú földes John C. Lennox ezt részletesen ki is fejti a „7. nap mely megosztja a világot” c. könyvében. Tehát a bara ige igenis, radikálisan teremtői jellegű, és ezt nem döntötte meg Walton.

3.) A szerző állítja: “Héberül a „jacar יצר ige nem feltétlenül anyagból való formálást jelent.” De igen, a jacar ige leginkább anyagból formálást jelent, illetve ez a speciális többletjelentés árnyalata az igének és ennek kell érvényesülnie a Genezis 1-ben is. Úgy tűnik, mintha egy hebraista vitává akarná a szerző alakítani az irodalmi keretelmélet egyik fajtájának megalapozásáról szóló vitát. Akárhogyan is legyen, egy ilyen vitában Walton érvelése aligha szolgáltathat megingathatatlan alapot, tekintve, hogy az eddigi korok ortodox és konzervatív hebraistái közül senki nem tért el ennyire a konvencionális jelentésmeghatározásoktól és árnyalatoktól (nem szokás azt mondani, hogy bara és a jacar ige éppen a kontextussal és narratívával ellentétes jelentésárnyalatokat hordoz, és ezért a a szöveg történeti jellegét semlegesíti). A liberális teológusok jelentéstani újradefiniálási kísérletei jutnak eszunkbe, mely szerint az Ószövetségből el kell törölni a sátán fogalmát, a menny fogalmát, a köztes állapot (status intermedius) fogalmát, az előre megjövendölt történelmi események beteljesülésének fogalmát (azok csak utólagos visszavetítések), a preegzisztens Krisztus fogalmát stb. Walton közülük azokhoz csatlakozik, akik szerint az őstörténetek csupán legendák és mítoszok. Keret elméletes, vagy liberális, oda lyukadunk ki, hogy a kortörténet alapjan az ortodox protestáns értelmezés idejétmúlt.

4.) A következő érve: „Születhetünk anyától és mégis porból formáltatunk – egyszerre.” Ez az érv semlegesíteni akarja Ádám első teremtetését azzal, hogy egy populáció tagjává teszi. Ebben az érvben a szerző a szó szerint értelmezett Gen 1-beli teremtési narratívát veti össze máshol előforduló személyes teremtettségre reflektáló versekkel. Ugyan a szerző nem fogadja el a Gen 1-ben szereplő szó szerinti történést, mégis felhasználja ahhoz, hogy egy ellenérvet gyártson. Az alábbiak miatt ez a kísérlet megbukik:

A szerző arra mutatna rá, hogy Ádám esetében is igaz a születettség és porból létel: Ádám is születhetett normálisan, és mégis formálhatta porból Isten. Hát nem logikus? A legkevésbé sem, sőt ennél nagyobb következetlenség kevés van. A) Először is feltűnő, hogy hogy Ádám teremtésekor nincs szó anyáról, hanem az anya szerepét, mintegy kizáróan a föld anyaga tölti be. Továbbá Ádámról a narratíva azt is mondja, hogy ő volt az az ember, akitől az emberiség származott, tehát mondhatjuk, hogy ő volt az első ember. Míg a többi embertől csak a saját gyerekei származnak, és mindnek volt fizikai anyja, tehát nem tisztán porból lettek, hanem anyától születettekként voltak porlények, addig Ádám nem anyától születettként volt porlény. B) További különbség, hogy nem egyformán ad lelket Isten nekünk, és Ádámnak. Függetlenül a traducionista és kreacionista értelmezésektől, Ádámba Isten a lelket úgy lehelte, hogy már kész volt a kifejlett teremtett teste (vagy esetleg azzal közel egyidejűleg). Továbbá Isten belé a lelket sokkal közvetlenebb módon lehelte, mintegy első különleges eset volt, míg a többi ember lelkének teremtése már bizonyos szabályszerűségek szerint megy végbe. Egészen konkrétan: a kreacionizmus szerint Isten mindig beleteremti a saját maga által hozott törvény szerint az embrióba a lelket, a szerintünk helyes traducianizmus szerint pedig az Ádámba adott lélekesszencia törvényszerűségeknek megfelelve megy tovább. Azonban Ádám előtt még csak oktalan állatok voltak, tehát a teremtés nemét változtatta meg Isten. (Magyarázat: Az állatok egy nembe tartoznak, az emberek egy másikba, és mindkettő eltérő fokú élőlény; az állatokban csak életenergia van, vagy alacsony rendű lélek, de az emberben a lélek recionális és erkölcsileg számonkérhető, nem csak a büntetés mechanizmusa tekintetében kérhető számon. Tehát egy állatot meg lehet büntetni, ha egy embert megöl, de csak az embert lehet elítélni azért, mert Isten parancsait megszegte).

Walton porral kapcsolatos érvelése felületes, nem meggyőző, és e felületességben megintcsak a liberális hebraisták köszönnek vissza. A Bibliának az az egyedüli tanítása a narratíva szerint, hogy Ádám és Éva teremtése sajátosan új volt az addigiakhoz képest, és az utódaikhoz képest is.

Még egy dolgot megjegyzünk, mely nem a cikkben, hanem egy online vitában hangzott el: e szerint, a por helyett agyagnak kellett volna szerepelnie, ha tényleges formáltatásról és nem hagyományos születésről beszélnénk. Ez teljesen rossz érv, itt ismét a történetkritikai módszer hipotetizálása jön elő. Walton nyilván valami olyasmire gondol, hogy létezik agyagból történő teremtés is, mint amit például az egyiptomi Hnum isten végez, aki meggyúrja az egyiptomiakat. És ehhez képest a héberben nem agyag van, hanem por, tehát a hébernek másnak kell lennie mechanizmusát tekintve is. Azonban itt nem szabad hagyni magunkat megvezetni, ugyanis ez az érv a tudálékoskodáson kívül nincs alátámasztva mással. Adott esetben bármilyen anyagból elképzelhető a teremtés gyúrás által – az az érdekes, hogy a narratíva mit ad elénk. Tűzből és jégből való megformálásos teremtés is lehetséges, miként a skandináv mitológia tanúsítja.

A szerző az érvelésében azt hiszi, hogy kitart a Szentírás tévedhetetlensége mellett, azonban de facto olyan dogmatikai következtetésekre jut, vagy olyan konklúziók felé terel, melyek felborítják az ortodox dogmatikát (lásd Ádámnak is volt anyja; nem volt az első embernek teremtése; az emberiségnek nincs is pontszerű kezdete, legfeljebb csak az evolúció indítja el, vagy még azt se mondhatjuk ki, mert túl inkompetensek vagyunk hozzá teológusokként; Pál apostol amikor egy emberre vezette vissza a népeket, akkor valójában mégsem egy emberre vezette vissza a népeket stb.)

5.) A szerző tovább védelmezi azt az állítást, mely szerint Ádám nem az emberiség közös őse. Ezt bizonyítandó sorra próbál cáfolni hagyományos igehely értelmezéseket. Bizonyos esetekben helyt lehet adni az érvelésének, más esetekben viszont nem. Összességében elbukik a bizonyítása (amit neki kell megtenni, tekintve, hogy Walton tétele a novum, mely szembe megy az egész ortodox protestantizmus genezismagyarázatával).

A Gen 3:20 kapcsán: itt a szerző párhuzamba állítja Júbált és Évát. Igaz, hogy ők a hozzájuk kapcsolódó kategória nem abszolúte minden egyes példányának biológiai ősei (Éva nem őse minden biológiai létformának, Júbál nem közvetlen őse minden egyes zenésznek), azonban mégis ősök, máskülönben nem szerepelne ott a szó. Júbál esetében a formula: őse minden xyz mesterségbe tartozónak. Nem mind az ő fiai, de mivel ő volt az első xyz mesterség kiművelője, ő minden mester utódjának jelképes atyja. Éva esetében viszont a formula: minden élőnek anyja. A) Itt felvethetjük, hogy lelki anyaságról van szó, vagy testiről? Mivel az anyaság testi dolog, ezért fogadjuk el, hogy testi anyja minden előnek. B) Abszolút minden élőnek anyja, vagy csak az embereknek? Nyilvánvalóan csak az embereknek, hiszen az állatok a narratíva szerint már (szerintünk nagyon) régóta léteztek Évához képest, tehát fel se merül, hogy Éva anyja legyen minden állatnak és növénynek – továbbá az Éva-félék, az asszonyok, nem állatokat és növényeket szülnek, hanem embereket. A helyes kontextus alapján tehát Éva csak minden embernek anyja, gyerekeivel kezdve, mégpedig nem jelképes szellemi értelemben, mert itt nem egy elvont mesterségről van szó, hanem egy genetikai gyökerű jelenségről (hús-vér emberség).

ApCsel 17:26 kapcsán: A szöveg szó szerint egy vérből teremtett emberiségről, vagy egy személyből teremtett emberiségről beszél (a görögben kipótolható a névszó „egyből” illetve, „egy [valamiből]”). Itt etnikai, nemzeti kérdésekről lenne szó? Hogyan is érthetnénk egy ilyen mondatot az esetben? „Az egész emberi nemzetséget nemzeti, etnikai határok nélkül teremtette”? Vagy: „Az egész emberi nemzetséget egy etnikumból teremtette”? Nyilvánvalóan egyik sem. Ugyanis Pál tiszteletben tartotta az etnikai határokat és helyeselte, hogy Isten szétszórta a népeket Babilonnál (mást mondani eretnekség volna, és a Jelenések is írja, hogy a mennyben mindenféle etnikai sokaság fordul elő). Tehát erről nem lehet szó. Az emberi nemzetséget egy etnikumból teremtette – ez vajon helyes értelmezés lenne? Ezzel az a probléma, hogy Ádám és Éva nem egy etnikum volt, hanem csak egy-egy ember. Még Ábrahám se volt etnikum, a zsidó nép sem etnikum egészen Egyiptomig (addig csak törzs és klán voltak). Tehát az egyedüli lehetséges olvasat, hogy az emberiséget egy emberből teremtette, kvázi egyetlen ember biológiájából, génjeiből, avíttas szóval véréből.

Rm 5:12-nél: Itt a szöveg valóban hagyhat teret más emberekre vonatkozóan Ádám és Éva mellett is. Sajnálatos, hogy erről semmilyen említés, kifejtés nem történik a Szentírásban, így Ádám mellé etnikumokat vizionálni – csak mert Káin elment egy városba, amiről semmilyen információt nem közöl az Írás –, olyan, mint komplex teológiát felépíteni a halottakért való bemerítés egyetlen homályos versére (vö. mormon helyettesítő utólagos bemerítés).

1Kor 15:45-47-ről: Ez alapján még lehetne akár több Ádám is, akiknek kisebb a rangjuk, mint az első Ádámnak, de a fentebbi igehelyekből ez egyáltalán nem következtethető ki. Mindent egybevetve, meglehetősen igeellenes a tanítás, miszerint Ádám nem az emberiség közös őse.

Azt hiszem, hogy a waltoni értelmezés csak akkor fér bele a konzervatív teológiába, ha a neo-ortodoxia és történetkritikai háttéranalízisek hipotézisgyárai is beleférnek. Nem merném kijelenteni, hogy John Walton egyáltalán nem evangelikál (és ez a halmaz a kortárs angolszász teológiában amúgy is már eleve túl tág), mert feltehetőleg más szakaszokat már másként, literálisabban értelmez, nem úgy, mint a Genezis 1-et és Pál Ádámra visszautaló szakaszait (mert ezeket bizony elspiritualizálja, vagy mitizálja, mint Wellhausen, Wolff, vagy akár csak Mary Baker Eddy).

De ha valaki következetesen végig alkalmazza ezt a waltoni hermeneutikát, akkor a megítélésünk sokkal szigorúbb kell, hogy legyen.