28
márc
2020

Dr. Martyn Lloyd-Jones gondolatai Karl Barthról

1968 december 2-án Dr. Martyn Lloyd-Jones az alábbi nekrológot gépeltette le, ami az „Evangelical Times” nevű evangéliumi folyóirat hasábjain jelent meg: 

Karl Barth (1886-1968) 82. életévében bekövetkezett halála olyan esemény, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül.  

Mint emberről, csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni. Kiválósága mindenben megmutatkozott. Nyilvánvalóan kimagasló intellektussal rendelkezett. Senki más nem tudott versenyre kelni a különféle teológiai álláspontokat illető éles kritikájával, valamint saját, masszív egyházi dogmatikájának magyarázataival. Mindenki, aki ismerte, nagy formátumú személyiségnek tartotta. De a nagysága elsősorban Hitlerrel és a nácizmussal szembeni hősies ellenállásában mutatkozott meg, ami különösen is a Barmeni Hitvallásban öltött testet és ami végül ahhoz vezetett, hogy el kellett hagynia Németországot. Nem kérdés, hogy e század teológiai óriásaként mindenkit túlszárnyalt. Senki mást nem idéztek annyit szabadon, mint őt – sem protestáns, sem katolikus berkekben. 

Először a 20-as évek elején vált ismertté, nálunk pedig 1927-ben, amikor megjelent egyik könyvének – az Isten igéje és az ember beszédének – angol fordítása. Ezt követte néhány évvel később a Római levélhez írt kommentár második kiadásának angol fordítása. Ezt hamarosan további művek követték, pl. a Credo (az Apostoli Hitvalláshoz írt magyarázata/ford.), valamint nagyszerű műve, a sokkötetes dogmatikája. 

A fő kérdés, hogy mit jelent mindez evangéliumi szempontból? A válasz nagyon egyszerű: gyakorlatilag semmit! Eleinte sok református meggyőződésű evangelikál úgy érezte, hogy Barth személyében nagyszerű szövetségesre talált. A liberalizmus és a modernizmus ellen intézett támadásai megsemmisítő erejűek voltak, és úgy tűnt, hogy újra megerősíti a régi kálvinizmus álláspontját. De ez csak a látszat volt. 

Először is, elfogadta a radikális bibliakritikát, különösen az Ószövetséget érintően. A kinyilatkoztatással kapcsolatos nézete nyilvánvalóan különbözik a reformátorok felfogásától. Tagadta az állításokban megfogalmazott kijelentést. A keresztyén hit alapvető tényeinek történetiségével kapcsolatos véleménye a történelem furcsa felosztásán alapult – a történelmet üdvtörténetre és profán történelemre osztotta. 

“Gyümölcseiről ismeritek meg őket” – ha ezt a mércét alkalmazzuk Barthra és műveire, egyértelművé válik, hogy az eredmény evangéliumi szempontból teljes mértékben negatív. 

Habár Barth befolyása és műveinek hatása 50 éve meghatározó, nem hozott ébredést az egyházba. Ez nem meglepő, mivel – akárhogy is tagadja – szemlélete alapvetően filozófikus. Sítlusa nyakatekert és bonyolult, és habár egy ideig entellektüel igehirdetők zömét inditotta útjára, akik mindig az “Igéről” prédikáltak, hamar világossá vált, hogy nem az Igét magát hirdetik. 

Radikálisabb gondolkodók munkásságának köszönhetően Barth befolyása a kontinensen jelentős mértékben csökkent. 

Barthnak Angliában soha nem volt igazán nagy hatása, megközelítése teljesen idegen az angol gondolkodástól. Skóciában sokkal többen követték, és számos, evangelikál körökben prominens fiatal férfit sikerült barthiánussá tennie. 

Úgy tűnik, jelenleg a legnépszerűbb tanítványai római katolikus teológusok, különösen is azok, akik a liberális iskolához tartoznak, és akik egyre inkább elfogadják a Biblia magaskritikai szemléletét, úgy, hogy közben megpróbálják a Tridenti Zsinat határozatait protestáns módon értelmezni. Lehetséges, hogy Barth legnagyobb eredménye az lesz, hogy hidat teremt a módosított (de valójában nem reformált) római katolicizmus és egy degenerált protestantizmus között, ami gyakran azt sem tudja miben hisz. 

Nagyszerű volt az a negatív kritika, amivel a régi modernizmust illette, de mivel megpróbálta az Írást és annak üzenetét beleerőltetni a filozófiai rendszerébe, és mert nem sikerült neki páli értelemben “bolonddá lenni Krisztusért” és alávetni magát e “Krisztus iránt való egyenességnek”, pozitív hozzájárulása az evangélium ügyéhez gyakorlatilag a nullával egyenlő. Éppen ezért neve soha nem említhető egy lapon Lutherrel és Kálvinnal. Milyen hatalmas különbség van aközött, amikor valaki felkavarja az állóvizet, vagy felráz egy teológiai közeget, és aközött, amikor valaki Isten eszközeként reformációt és ébredést munkál! 

Minden tisztelet egy nagy embernek… de!

Forrás: https://www.metropolitantabernacle.org/Christian-Article/The-significance-of-Karl-Barth-Swiss-Theologian/Sword-and-Trowel-Magazine

6 válasz

  1. dzsaszper

    Ezt csak most vettem észre. Köszönet érte!
    Nemrég találtam rá Martin-Lloyd Jones írásaira. Kár, hogy csak most.
    Bár az a sejtésem, hogy az IFES-en és a MEKDSz-en keresztül sok gondolata sok közvetítéssel és nem annyira világosan mint az írásaiban már eljutott hozzám.

    1. Márkus Tamás András

      A MEKDSZ inkább a Stott-féle visszafogottabb vonalat képviselte (mármint korábban).

      1. dzsaszper

        Őszintén kiváncsi vagyok, minek kapcsán látsz visszafogottabb Stott-féle vonalat és kevésbé visszafogott Lloyd-Jones féle vonalat?

        Amíg nem értem, miféle vonalakra gondolsz, addig nem tudok mit kezdeni a MEKDSz kapcsán tett megjegyzéseddel.

        Megfogalmazás- és hangsúlybeli különbségek, picit máshogy értett szentíási szakaszok persze vitathatatlnaul voltak, ezt természetesen én sem vitatom. De vonalak kettejük között olyan különbségről, ahol eddig egyetlen egy témában találtam, az evangéliumi egység kívánatos megvalósítási módja kapcsán 1966 őszéről…

        1. Márkus Tamás András

          Azt hiszem Ádámnál részletesebben nem tudnám kifejteni, örülök, hogy megtaláltad. Röviden a számomra két legfontosabb dolog: Lloyd-Jones a kilépést-szakítást, Stott a bennmaradást hangsúlyozta (az Anglikán egyházban). Az előbbi azt mondta, hogy ki kell lépni, mert egy idő után minket is magával ragad az erózió, Stott pedig azt, hogy amíg lehet bent kell maradni, és meg kell próbálni hatni a közösségre, átalakítani stb. Az Anglikán egyházban valóban többféle frakció létezik, de a helyzet az, hogy látva a jelenlegi állapotukat, valószínűleg Lloyd-Jones-nak volt igaza. Véleményem szerint Stott is dobbantott volna (már akkor), ha látja, milyen irányba fordul az Anglikán Egyház (lásd meleg-kérdés). A másik fontos dolog: Lloyd-Jones elutasította a női ordinációt, Stott elfogadta. A kettejük érvelése is fent van egy cikkben az oldalon, kommentár nélkül.

          1. dzsaszper

            A szövegkörnyezetből és eddigi kommentváltásainkból egész más kérdésekre gondoltam volna…

            Menetközben megtalált egy Ádámnál közvetlenebb és talán még hitelesebb forrás — megkaptam ajándékba, és most olvasgatom a Martyn Lloyd-Jones: His Life and Relevance for the 21st Century c. könyvet Christopher Catherwoodtól, Martyn Lloyd-Jones unokájától.

            A sok gondolat elég szerteágazó, az IFES hitvallás ( https://ifesworld.org/en/beliefs/ ) alapján készült MEKDSz hitvallástól ( http://www.mekdsz.hu/hitvallas ) kezdve — mármint, hogy ezek a lényeges kérdések — az 1940-es végi eredeti hitvalláshoz azóta csak egy nagyon apró változással nyúltak hozzá — egészen a keresztyének politizálásáig…

            Amit Catherwood a 6. fejezetben ír, az alapján Lloyd-Jones sokkal inkább az evangéliumi egységet hiányolta, mintsem kilépést sürgetett. Röviden idézem: „Lloyd-Jones’s talk was never intended to an appeal for evangelicalst to *leave*. It was aimed at *all* evangelicals, certainly not just those in the Church of England, something his Free Church defenders and Anglican critics often overlook” (kiemelés Christopher Caterwoodtól, eredetileg dőlt szedéssel)

            Meg vagyok győződve arról, hogy ezt a két kérdéskört alighanem Martyn Lloyd-Jones és John Stott is — még ha elég határozott véleményük is volt, és egyszer nyilvánosan vitába is kerültek — adiaphorának tarthatta.

Hozzászólás írása neki: dzsaszper Hozzászólás visszavonása