8
márc
2020

John Stott: Keresztyén gondolkodásmód

John Robert Walmsley Stott (1921–2011), anglikán lelkész, világszerte ismert és elismert teológus, a nemzetközi evangelikalizmus egykori meghatározó alakja, evangéliumi tanító munkássága messze túlnőtt Anglia határain. Meghatározó szerepet töltött be egyházának evangelikál szemléletmódú megújulásában. A felekezetközi misszióban jó érzékkel hozta össze a különféle látású embereket, szervezeteket, ennek folyományaként indult el a Lausanne-i Mozgalom is. Többek között Stott nevéhez köthető az 1974-es világevangelizációs Lausanne-i Nyilatkozat is. Stott a Lucfalvai Evangélikus Gyülekezet, illetve e gyülekezetben 14 évig szolgáló Széll Bulcsú, egykori evangélikus lelkész meghívására Keresztyén gondolkodásmód címen tartott előadást 1987. május 21-én. Az alábbi előadásban John Stott fiatalokhoz szól az értelem, a gondolkodás kitüntetett szerepéről a keresztyénségben a 2Kor 14,20 alapján: „Testvéreim, ne a gondolkodásban legyetek gyermekek, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkodásban ellenben érettek legyetek.”

Ez is érdekelhet

Nagy Gergely: Hogyan (ne) teologizáljunk? | II. reflexió Nagy Dávid kritikájára
Nagy Gergely: Mit tudhatunk a teremtésről? | Reflexió Nagy Dávid Genezis-kritikájára
Pro-kontra evangelikál érvek a női lelkészséggel kapcsolatban
„A kontextualizálás nem hiba, hanem a reformátori teológia öröksége szerint kötelesség” – interjú Dr. Literáty Zoltánnal a Langham igehirdetői műhelyről, Tim Keller prédikációiról és a magyar igehirdetői gyakorlatról

Hozzászólás írása