Carl F. Henry: A fundamentalizmus nyugtalan lelkiismerete (8.rész) – evangelikál paradigmaváltás a társadalmi aktivizmus területén

/A sorozat korábbi részei itt, itt, itt, itt, itt, itt, és itt olvashatók/

VIII. FEJEZET – Egy új reformáció hajnalán

Az új és eleven evangelikalizmus összhangban van a világ igényeivel. Legalább olyan hektikus időszakban élünk, mint annak idején az őskeresztyének az ókori Rómában. Manapság az emberi szenvedésnek számtalan formáját látjuk. Az a mozgalom, egyház, ami ignorálja, hogy megoldást kínáljon az emberiség állapotára, nem léphet fel a keresztyénség nevében. Habár a modern krízis elsősorban nem politikai, gazdasági vagy szociális jellegű – alapvetően vallási természetű -, muszáj az evangelikalizmusnak felfegyvereznie magát, hogy az általa javasolt vallási megoldás politikai-ökonómiai és szociológiai következményeit is felmutassa a modern ember számára.

Természetesen Isten sem vonult ki a világból. Ebben a globális káoszban továbbra is felismerhető benne. Ugyanúgy kinyilatkoztatja magát a tragédiákon keresztül, mint a pozitív történelmi folyamatokban. Nem csak a történelemben, hanem a történelem “felett” is munkálkodik.

Világszinten konfrontálódnak férfiak és nők Isten Szentlelkével, aki ott munkálkodik minden kultúrában, és e kultúrákban élő emberek életében. Istennek a történelemben való munkálkodása akkor is nyomon követhető, ha a megváltó evangélium nem is mindenhol érvényesül. Az evangelikálok tevékenységének sikerét, az általuk hirdetett üzenet hatását nem csak a megtértek számában lehet mérni. A keresztyén üzenet egyébként is só az egész világ számára. Újjáteremti, megeleveníti a társadalmakat. Még ott is, ahol a szűkebben vett evangéliumot figyelmen kívül hagyják, sokszor olyan hatása van, hogy egy alacsonyabb rendű ideológiát lecserélnek egy magasabb rendűre – ez a keresztyén üzenet indirekt hatása. Például a demokratikus humanizmus az emberi létezés számára jobb alternatívát kínál, mint a politikai naturalizmus.

A modern evangelikalizmusnak nem szükséges az elsődleges célját helyettesíteni azzal, hogy egy relatíve magasabb rendű civilizáció építésébe kezd. Ha ezt tenné, akkor a liberalizmus hibájába esne. A legfőbb cél mindig is a megváltó kegyelem hirdetésének kell lennie a bűnös emberiség számára. Arra nincs szükség, hogy a fundamentalizmus átvegye a liberális szociális evangéliumot, ami tulajdonképpen már nem is létezik. Az isteni rend egy természetfeletti elvet tartalmaz – egy teremtői akaratot -, ami a társadalomba belépve át is alakítja azt, és ez nem valamiféle természeti erőforrásból fakad, hanem rajtunk kívül áll.

Az ember önpusztító bűnére az Istentől érkező egyetlen válasz csakis az evangélium lehet, ami az egyetlen valódi válasz a problémákra, legyen szó politikai, gazdasági vagy szociológiai természetű problémáról. Például ha politikai békétlenséget látunk magunk körül, akkor végső megoldásként ne a republikánusok vagy a demokraták győzelmére vágyjunk, hanem tekintsünk Isten országára és az ő igazságára. Ez az első, és minden más csak ráadás. Nem egy republikánus vagy egy demokrata győzelem a megoldás, hanem önmagában a politika terén megvalósuló béke – a békétlenség felszámolása. Ha gazdasági ellentéteket tapasztalunk magunk körül, akkor a végső megoldást ne a munkabérek emelésében és a munkaidő csökkentésében lássuk – ami egyébként az árak emelkedéséhez vezet majd -, hanem az isteni igazságban. Ha ezt a normát látjuk magunk előtt, akkor ez fair helyzetet teremthet a munkaadó és a munkavállaló között. Nem beszélhetünk kielégítő békéről, vagy a problémák valódi felszámolásáról a modern civilizáció kontextusában, ha nem törődünk e jelenségek okával, a spirituális békétlenséggel. Csakis a szellemi, spirituális béke kontextusában található meg minden más problémára az egyetlen kielégítő megoldás. Tény, hogy ez nagyon eltér a világ által kínált megoldásoktól, de attól még érvényes válasz. A megváltásról szóló evangélium a lehető legrelevánsabb üzenet a modern ember ernyedtségére, tehetetlenségére. Ezt a többi megoldási kísérlet nem tudja orvosolni.

Viszont ez nem jelenti azt, hogy – ha nem is a végső célért – ne tudnánk együtt dolgozni relatíve magasabb rendű, jónak nevezhető célokért. Értékeljük, hogy legalább ilyen szintű elkötelezett aktivitást elő tudunk hívni az emberiségből. Ez persze mindig csak úgy történhet meg, ha mindig figyelmeztetjük azokat, akikkel együtt munkálkodunk, hogy a probléma végső megoldását nem jelentheti ez a relatíve jónak tekinthető cél, amiért most együtt küzdünk – ezek instabilok, és egy ponton túl elégtelennek fognak bizonyulni.

Isten természetfeletti, újjászülő kegyelme, amit logikus módon csak azok tapasztalnak meg, akik újjászületnek, nem lehet akadálya annak, hogy Isten általános kegyelmét mások is megtapasztalják bizonyos mértékben. Az általános kegyelem mindenkit érint. Azért mert – bibliai képpel élve – a megváltottak az élő víz folyamait tapasztalják meg a saját életükben, attól még – ugyancsak bibliai képpel élve – az égből hulló eső mindenkire esik. A speciális/különleges kegyelem nem zárja ki az általános kegyelem működését. Az Egyház szolgálói sem csorbítják az evangélium üzenetét azzal, hogy azt megtért és nem megtért embereknek egyaránt hirdetik.

Mindannak, amiről most beszéltünk, világos következményei vannak az evangelikalizmus számára. A gonosz elleni küzdelmünket – annak minden megnyilvánulása ellen – kíméletlenül folytatnunk kell. Muszáj az ellenség ellen fellépnünk, akár a politikában, akár gazdaságban, akár a tudományban jelenjen is meg. Könyörtelenül kell a gonosz ellen harcolnunk. Ebben a harcban csatlakozhatunk másokhoz, de legyünk óvatosak, mert ők elégtelen fegyverekkel fognak küzdeni, és végső soron nem ismerik sem az ellenség valódi természetét, sem a győzelem feltételeit. Csatlakozhatunk hozzájuk, de mindig arra kell koncentrálnunk, hogy felmutassuk nekik, hogy ki az igazi ellenség, és mivel lehet őt legyőzni.

Egy sub-keresztyén környezetben – amiben keverednek a keresztyén és nem keresztyén elemek, és ami messze van attól, hogy Isten kijelentett akaratát kövesse – még mindig könnyebb létezni, mint egy direkt ellenséges atmoszférában, ami az evangéliumot ellenségének tekinti. Még mindig könnyebb egy idealista környezetben a lényeges keresztyén tanokat hirdetni, mint egy abszolút naturalista világban. Az élet az idealizmus felől nézve még mindig többet jelent, mint a naturalizmus felől nézve. Természetesen egyiket sem szabad azonosítani Isten királyságával, de egy angolszász demokrácia még mindig kedvezőbb környezetnek bizonyul, mint korábban a német totalitárius rendszer. Az előbbit a benne még mindig felfedezhető zsidó-keresztyén ideológia nyomai tették élhetőbbé.

Habár a keresztyéneknek nem az az elsődleges feladata, hogy a szociális, politikai és morális körülmények javításáért küzdjenek, ugyanakkor mivel szemben állnak a gonosz minden megnyilvánulásával, ezért olyan kontextusban is realizálódhat a harcuk, amely nem specifikusan spirituális természetű, de nem is tagadja a megváltást. Henry szerint az amerikai környezetben a teizmusnak még mindig van akkora ereje és tekintélye, hogy ezek az általános megoldások, társadalmi célkitűzések még ha el is utasítják az evangélium üzenetét, direkt nem állnak vele szemben.

Hogyan történik ez a kooperáció? Úgy, hogy harcolunk azért, amiért mások is, miközben a saját hangsúlyainkat sem rejtjük véka alá. Például felléphetünk az agresszív háborúskodás ellen – és ebben együttműködünk nem keresztyén szervezetekkel, pl. az ENSZ-szel – de nem hallgatjuk el, hogy számunkra evangéliumi alapon miért tarthatatlan az agresszió. Vagy, közösen felléphetünk a rasszizmus vagy az intolerancia ellen, de közben tiltakozunk az emberrel kapcsolatos felszínes nézetek ellen, amelyek nem vesznek tudomást arról, hogy mindenkinek személyes újjászületésre van szüksége. Elítélhetjük a túlzott alkohol fogyasztást (Henry itt az alkohol forgalmazásáról beszél), ugyanakkor ragaszkodunk ahhoz, hogy pusztán törvényi előírásokkal lehetetlen az ember szívét ténylegesen megváltoztatni. Próbálunk a igazságért harcolni a munka területén – ami érinti mind a munkavállaló, mind a munkaadó érdekeit -, de nem fogadjuk el azt, hogy az ember legelemibb szükséglete gazdasági természetű volna.

Ezt nem egyszerű kivitelezni – ez az igazi frontvonal. Ez a hozzáállás vezet majd el oda – és ez az egész dolgozat lényege -, hogy a konzervatív keresztyének végre pozitív üzeneteket fognak megfogalmazni a világ számára, és nem csak védekeznek. Ezek az üzenetek mindig tartalmazni fogják a megváltás aspektusát, hiszen az evangéliumot magát alkalmazzák majd az egyes részpróblémákra. A keresztyén etikának mindig harcolnia kell azért, hogy a közösség javáért folytatott küzdelmet ne válasszák le a teizmusról, illetve a kinyilatkoztatásról. Az evangelikálok meggyőződése szerint a nem evangéliumi humanizmus tartós és hosszútávú erkölcsi változást nem idézhet elő a világban. Ez csakis a keresztyén megoldás sajátja lehet.

Az evangelikálok tevékenysége természetesen nem érhet itt véget. A modern gondolkodás egyik legnagyobb tévedése – amivel a nem evangelikál csoportosulások az elmúlt években sajnos teljesen azonosultak -, hogy egy határozattal, vagy egy, a témával foglalkozó könyvvel megelégedtek megoldásként. Mintha ezek automatikusan előmozdítanák a helyzetet. A cselekvésük sok esetben ezzel véget is ért.

A nyugati kultúrát sajnos az utóbbi években elborították az ilyen jellegű megoldási kísérletek – ezekre vagy a humanizmus vagy az idealizmus volt hatással. Ugyanez a veszély fenyegeti most az evangelikál megújulást is. Az evangelikálok elsődleges szerepe az evangélium hirdetése, amelynek célja, hogy az emberek személyes megtérést éljenek át Isten természetfeletti kegyelme által. Ez az Isten által kezdeményezett változás lehet a megoldás mind az egyes személyek problémáira, mind a szociális problémákra. Ennek története mindig is így nézett ki: a Szentlélek az újjászülő, megújító munkájával egy olyan, Isten által életre hívott közösséget formál, amely átlépi a nemzeti határokat. A Szentléleknek ez a munkája az egyes hívők életében/életfolytatásában nyilvánul meg. Ez a világ számára ma ugyanúgy követendő példa lehet, mint egykor – példa lehet, hogy ez az “isteni-természetfeletti dinamika” hogyan igázza le a gonoszt, amely a világ minden szintjén tapasztalható.

Persze napjaink szociális problémái sokkal komplexebbek mint amilyenek az apostoli korban voltak. A lényegüket tekintve viszont ugyanazok. Amikor a 20. századi egyház úgy kezdi el megélni a hitét a környezete kellős közepén, ahogy az első századi egyház elérte az őt körülvevő pogány társadalmat, akkor a modern gondolkodás sem fog egyéb megoldásokat keresni. Korunk nagy problémái erkölcsi és szellemi természetűek, és a megoldásukhoz frázisoknál több kell. Az evangelikálok meg vannak győződve arról, hogy üzenetük kizárólagos. Totális következetlenség, ha ezt nem kezdik el hirdetni, vagy terjeszteni a társadalomban tapasztalható anomáliákkal kapcsolatban. A modern világ azonban sajnos úgy tekint a keresztyénségre, mint életmódra, és nem úgy, mint világnézetre. Nyilvánvaló, hogy evangelikál szempontból a kettőt nem lehet szétválasztani. Meg kell mutatnunk, hogy az üzenetünk nem csak a személyes életekre, hanem az egész világra – benne mindenre és mindenkire – igényt tart. Nem érhetjük be kevesebbel!