Az idei Advent megváltoztat téged!? A karácsonyi várakozás hagyománya
Forrás: https://www.desiringgod.org/articles/this-advent-will-change-you
DECEMBER 1, 2019, Szerző: David Mathis
Végre Adventbe értünk. … ma az ünnepi időszak második vasárnapja van, sokak otthonában a gyertyák fele már ég az adventi koszorún. …
Az Advent lehetőséget ad arra, hogy emlékezzünk a karácsony valódi okára, ami talán még szívet tépőbb az egyre szekularizáltabb társadalmunkban. Minden elmúló évvel még éberebbnek, rámenősebbnek és hajthatatlanabbnak kell lennünk, hogy emlékeztessük magunkat, gyermekeinket és gyülekezeteinket arra, ami igazán a karácsony szíve és lényege.
Ünnepi szokásaink
Természetünk szerint olyan teremtmények vagyunk, akik hagyományokkal, szokásokkal élnek. Ez nem a bűnbeesés eredménye, hanem Isten jó tervének elgondolása. A jó szokások elősegítik személyes növekedésünket, ha arra ösztönzik a tudatalattinkat, hogy ismételt folyamatokat hajtsunk végre, mely során korlátozott figyelmünket és szándékainkat tudatosan fókuszáljuk.
A bűn természetesen pusztítást is okoz jó szokásainkban, de a gyakorlati megváltás és szentség fontos része az idő múlásával új szokások létrehozása az evangélium és Isten Lelke által. Ilyenek az egyéni megszentelődés és a közösségi szokások, a napi szokásaink Isten hangjának meghallására az igében és imában, heti szokások pedig a Krisztus testéhez tartozás: összegyülekezve imádni Őt.
A szokások azonban nemcsak napi vagy heti, hanem éves ritmusúak is lehetnek. Isten időszakokat alkotott: „Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és jelezzék az ünnepeket, a napokat és az esztendőket,…” 1Mózes 1:14. Úgy teremtett meg minket, hogy belül mélyen átérezzük a tavasz első csodáit, a nyár legforróbb pillanatait, az ősz hangulatát és az első téli hóesést. Mi keresztyének már régen összekapcsoltuk a decemberi hónapot Megváltónk születésével, és a két legfontosabb ünnepünkre vezető időszak egyikét lényegében liturgikus várakozás hónapjának hívjuk, melynek neve „Advent”.
A várakozás időszaka
Ennek az időszaknak az egyik létfontosságú aspektusát és ajándékát manapság gyakran kihagyják: az Advent a várakozás ideje. Míg a nagyböjt, mint időszak ösztönzi egész életünk felajánlását, Jézus utolsó hétének és különösen a nagypénteken tett önkéntes áldozatának és a húsvét vasárnap győzelmes feltámadásának ismeretében, az Advent különösleges módon emlékeztet minket a türelmes várakozásra.
Minden évben, ebben a hónapban, amikor közeleg Isten emberi testbe való megérkezésének ünnepe, emlékezzünk Isten népére, aki évszázadokon át várt a megígért Messiás eljövetelére, Aki majd megmenti őket. Megkapták Isten ígéreteit, hogy egy „asszony magja”, fog a kígyó fejére taposni (1Mózes 3:15; Róma 16:20), hogy olyan próféta lesz, mint Mózes (5. Mózes 18:15, 18; ApCsel 3:22; 7:37 ), hogy egy pap lesz, aki túlszárnyalja az első szövetség rendjét (Zsoltár 110: 4; Zsidók 5: 4–6; 7: 11–17), hogy Dávid király utódja és trónjának örököse lesz, (Ézsaiás 9: 7; Máté 1 : 1; 22:42) Aki nagyobb lesz Dávidnál, mert az ő Ura (Zsoltár 110: 1). Isten emberei évszázadok óta vártak.
Az ő idejükben „nem teljesült be az ígéret, mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.” (Zsidók 11: 39–40). Mi most a Messiás korszakában élünk. Krisztus a történelem csúcspontján érkezett, bemutatta nekünk az Atyát és az Ő céljait. Mégis jótékony számunkra, ha megismételjük a korábbi hívők várakozását és vágyakozását, hogy megújítsuk és mélyítsük megértésünket abban, amink most van Benne.
Ezért az Advent az elcsendesedés időszaka, amelyet olyan jól megörökít az „Ó jöjj, ó jöjj, Immánuel” című ének. A várakozás során Krisztus eljövetelét megelőző hosszú vágyakozás és várakozás évszázadai játszódnak le bennünk, és ha így teszünk, örömünk és hálánk elmélyül és gazdagodik azért, amink most Krisztusban van. Mi is vágyakozással és várakozással élünk Jézus második eljövetele kapcsán, még akkor is, ha várakozásunk alapvetően új formát öltött és első eljövetele miatt a remény, várakozás és öröm korábban nem látható szintre emelkedett.
Végül karácsony napján a korábbi halkabb hangok az „Örvendj, világ” fényes, jelentős, ünnepi akkordjain zendül, feloldva a régi korok feszültségét, még akkor is, ha a második eljövetelre irányítják figyelmünket, amit reménykedve várunk.
Az Advent változást hoz benned
Isten jó és nagyszerű szokássá lett ünnepeinek megélése fontos igazságot tanít nekünk az adventi időszakban: Az ünnepek nemcsak nevetéssel töltik meg szánkat és ételekkel hasunkat, hanem lelkünket is jóra alakítják vagy megbetegítenek.
December a társadalmunk legkülönlegesebb hónapja. Saját speciális díszekkel és zenével rendelkezik. Hangulata egyedülálló. Kevesen vitatják azt az állítást, miszerint „az év legcsodálatosabb ideje”; a legtöbben egyet értenek vele. Itt van december, és te sem tudsz mit tenni, hatása alá kerülsz. Az advent szembesít önmagaddal, és még jobban a Dickens-i regényből ismert Fösvénnyé tesz, vagy adja Isten, hogy inkább a pásztorokhoz kezdjünk majd hasonlítani, akik dicsérték és magasztalták Istent (Lukács 2:20). Elérkezve december 25-höz, bizonyos mértékig más leszel, akár mint Heródes vagy akár, mint a napkeleti bölcsek, akiknek „igen nagy volt az örömük” (Máté 2:10).
Ez az Advent is biztosan változást hoz benned. Utána nem leszel ugyanaz. Jobbat hoz ki belőled vagy rosszabbá válsz. Minden advent számít! Közelebb vagy távolabb leszel Krisztus eljöveteléhez december 25-én? Meglágyulsz iránta vagy megkeményedsz vele szemben? Sűrűbb köd kerül majd a szemed és az arca közé, vagy tudod majd tisztábban, nagyobb buzgalommal és lelkesedéssel szemlélni Őt? Megismered jobban Jézust és gyönyörködsz benne még inkább?
Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust!
Ne rohanjunk át az Adventen megszokásból! Hit által közeledjünk ehhez az időszakhoz (Róma 14:23), mint Isten gyermekei, Krisztus tiszteletére és saját Benne nyugvó örömünkre. Csodáljuk együtt Krisztus különféle kiválóságait: ő Isten és ember, szent és szűztől született, szavai által tartja fent az univerzumot, és a jászolban bepólyálva feküdt.
Hajlandó lennél gyakorlati erőfeszítéseket is tenni másokkal együtt, hogy meglássuk és megízleljük Krisztus személyét ebben az Adventben? Ő méltó a legjobb napi, heti és éves szokásainkra.
Fordította: Tóth Krisztián
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: „mi a különbség a kettő között?” És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
