3
okt
2019

EVANGÉLIUMI NYILATKOZAT A HÁZASSÁGI VÁLÁSRÓL ÉS ÚJRAHÁZASODÁSRÓL

EVANGÉLIUMI NYILATKOZAT A HÁZASSÁGI VÁLÁSRÓL ÉS AZ ÚJRAHÁZASODÁSRÓL[1]

 

Bevezető

Az alábbi nyilatkozat nem emberek ellen, hanem az Isten szerinti házasság védelmében született.

Sokszor jogosan kritizálták az evangéliumi keresztyéneket amiatt, hogy több ízben is nyilatkoznak a homoszexualitással kapcsolatban, ugyanakkor az egyházban jelen lévő problémákról, belső rendellenességekről, például a válások nagy számáról vagy a különféle felekezetekben, keresztyén közösségekben előforduló szexuális zaklatásokról pedig hallgatnak. El kell ismernünk, hogy ebben van igazság, ugyanakkor véleményünk szerint a két jelenség – a válások és a homoszexuális viselkedés – nem kezelhető egy szinten. A hanyag gyakorlat mellett egyelőre nem történt kísérlet arra, hogy úgy tüntessék fel a válást és az újraházasodást, mint amelyek Isten szemében jók, míg a homoszexuális gyakorlat esetében az elmúlt években a bibliai értékek totális devalválódása volt megfigyelhető.

Természetesen ez nem jelenthet kibúvót senki és semmilyen keresztyén közösség számára. Ha elnézővé válunk a bűnnel szemben, ha tompává válik az erkölcsi érzékünk, és ha csak olyan bűnöket helyezünk a Biblia mérlegére, amelyek nem érintenek bennünket, míg a közöttünk lévő bűnöket elmulasztjuk néven nevezni, nem töltjük be keresztyéni elhívásunkat, amelynek része – mind a keresztyén egyénre, mind a keresztyén közösségre vonatkozóan – az Isten egyértelmű felszólításának való engedelmesség is: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (1Pét 1,16) Úgy véljük, hogy a kortárs keresztyénség legnagyobb mulasztása éppen a szentségre törekvés területén mutatkozik meg. Ennek pedig az egyik legszembetűnőbb példája a keresztyén házasságok zátonyra futása, a válások számának drasztikus növekedése a keresztyén közösségekben, továbbá az a könnyelműség, ahogyan a keresztyének egyéni, illetve a keresztyén közösségek egyházfegyelmi szinten kezelik ezt a helyzetet.

Ez a mulasztás különféle, egyre inkább erősödő, vészjósló tendenciában ölt testet: egyrészt furcsa, ahogyan válófélben lévő vagy elvált keresztyén gyülekezeti tagok mindenféle különösebb megszomorodás, bűnbánat nélkül „lendülnek át” válásuk tényén, még csak el sem gondolkozva azon, hogy esetleg letegyék gyülekezeti szolgálataikat rövidebb vagy hosszabb időre. Visszatetsző, hogy több esetben éppen Isten kegyelmére és feltétel nélküli szeretetére hivatkozva teszik ezt, igazolva és magyarázva hűtlenségüket és válásukat, adott esetben Isten akarataként feltüntetve azt. Másrészt megdöbbentő, ahogy elvált keresztyén szolgálók értékes, sőt szükséges „többlettapasztalatként” kezelik – akár többszöri – válásukat, amely szerintük elengedhetetlen mások lelkigondozói kísérésében a válások során. Harmadrészt elszomorító látni, hogy – esetenként nem tisztázott körülmények között, sőt akár többször – elvált, ráadásul több esetben válásukban vétkes egyházi szolgálók a legmagasabb egyházi pozíciókra törnek, bele sem gondolva abba, hogy hiteltelenné teszik közösségüket a világ előtt, nemkülönben milyen példát mutatnak saját egyházi közösségük számára.

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a válásokat nem lehet pusztán „jelenségként” kezelni, hiszen emberi sorsokról, konkrét személyekről beszélünk. Ezért lényegesnek tartjuk a jelen nyilatkozat megfogalmazása és olvasása közben is a differenciált mérlegelést, a lelkigondozói bölcsességet és az etikai határhelyzetek felismerését, amelyekre sok esetben nincs általános recept. Ugyanakkor hisszük, hogy még az egyedi eseteket tekintetbe véve is kirajzolódnak előttünk a válásokkal és újraházasodásokkal kapcsolatban bizonyos mintázatok, amelyek a bűnre és a bűn miatt megromlott emberi szívre vezethetők vissza. Ezeket a Szentírás világosan megnevezi és leleplezi, és az evangélium iránymutatással szolgál kérdésükben.

Mivel az evangélium is az igazságot és az irgalmasságot egyszerre tárja elénk (lásd Jn 1,14), hiszünk abban, hogy e kettőt együtt kell képviselnünk, de abban is, hogy mindkettőt a maga teljességében: a tiszta igazságot kell hirdetnünk, és nem a rosszul értelmezett irgalmassággal felhígított féligazságokat – annál is inkább, mert a valódi irgalmasság csak a bátran, kompromisszumok nélkül hirdetett igazság kontextusában értelmezhető –, és a valódi irgalmasságot kell gyakorolnunk, amely a bűnét felismerő, azzal szembesülő és azt őszintén megbánó vétkes irányában tud csak megmutatkozni.

Mivel úgy véljük, hogy az elsődleges szempont számunkra, keresztyének számára csakis az lehet, hogy hűek maradjunk Krisztus és az ő apostolainak tanításához, feladatunknak érezzük legjobb tudásunk és megértésünk szerint közzé tenni a házassági válással és újraházasodással kapcsolatos bibliai tanítást, ezáltal is utat mutatva a jelenkor keresztyénei számára. Úgy véljük, hogy ezen útmutatás egyértelmű és őszinte megfogalmazása a bűnismeretet feltételező irgalmassághoz vezető út első és legfontosabb lépése. Ez az út azonban nem nélkülözheti a további lépéseket sem: Isten Jézus Krisztusban megnyilvánuló szeretetének és kegyelmének hirdetését szóban és tettben egyaránt.

A felismert bibliai elvek alapján elengedhetetlennek tartjuk a prevenciót: a fiatalok tanítását a keresztyén párkapcsolatról és a házasságról, valamint a házasulandók házassági felkészítését. Továbbá felelősségünknek tekintjük lehetőség szerint a válások megakadályozását és a megromlott házasságok helyreállásának segítését.

Tisztában vagyunk vele, hogy a következő állítások érzékenyen érintenek sokakat a keresztyén közösségeken belül, és sok kérdést vetnek fel. Ugyanakkor úgy véljük, hogy az elsődleges kérdés nem az, hogy miért szükséges e pontokat megfogalmazni, hanem az, hogy miért vétenek még a keresztyének közül is sokan e pontok által közvetített bibliai, evangéliumi norma ellen.

Az alábbi pontokat az egyes felekezetek és egyházi közösségek, gyülekezetek egyházjogi szabályozásától függetlenül mint igeileg alátámasztott rendelkezéseket érvényesnek tekintjük – kezdve velünk, a nyilatkozat íróival, magukra vonatkoztatva.

  

1. A Szentírás világos tanítását felismerve, a házassággal kapcsolatban megvalljuk, hogy

1.1. a házasságot Isten szerezte, és kizárólag egy férfi és egy nő monogám, heteroszexuális szeretetkapcsolatára épül (1Móz 1,22.27–28; 1Móz 2,18.24; 1Móz 2,22; Mt 19,4–5; Mk 10,6–8);

1.2. a házasság magában foglalja a férfi és a nő olyan mély egymáshoz való ragaszkodását, hogy saját szüleiktől életvitelükben és érzelmileg leválnak, hogy egymással házassági szövetségre lépjenek, és saját családot alapítsanak (1Móz 2,24; Péld 2,17; Mal 2,14; Mt 19,4–5; Mk 10,6–8);

1.3. a házasság élethosszig tartó szövetségi kapcsolat, amely halálukig egybeszerkeszti a házastársakat (Préd 9,9; Mk 10,9; Róm 7,1–3; 1Kor 7,39);

1.4. a házasságban az apostoli útmutatás szerint a házasfelek Isten előtt értéküket és méltóságukat tekintve egyenlők, ugyanakkor szerepüket tekintve különbözők: a férj felesége iránt áldozatkész és szerető gondviselő-vezető, a feleség pedig a férjét tisztelő és engedelmes segítőtárs (1Móz 2,18; Péld 31,10–31; 1Kor 7,1–5; Gal 3,28; Ef 5,21–33; 1Pét 3,1–7);

1.5. a házasság Istentől kapott olyan elhívás, amelynek jelképes célja, hogy kiábrázolja és megjelenítse Krisztus és az egyháza közötti szoros és titokzatos kapcsolatot (Hós 2,21–22; Ézs 54,5; 61,10; 62,5; Mt 9,15; 1Kor 7,7; Ef 5,21–33; Zsid 13,4; Jel 19,7–9).

Továbbá megvalljuk, hogy

1.6. a házasság mint Isten által alapított és elrendelt első intézmény minden egészségesen működő társadalom alapsejtje, ezért a mindenkori államnak Isten előtti felelőssége, hogy a bibliai mérce szerint saját eszközeivel biztosítsa és megvédje a házasság törvényi hátterét (1Móz 2,18.24; Róm 13,1–2);

1.7. Isten előtt érvényesnek tartunk minden olyan hivatalosan elismert polgári házasságkötést, kötessen bármely ország hivatalos állami szervei előtt, amely – a Szentírás szerinti módon – egy férfi és egy nő közötti, tehát monogám és heteroszexuális, élethosszig tartó házasságként köttetett (Jn 2,1–2; 1Pt 2,13), még ha adott esetben nélkülözi is az egyházi házasságkötést és áldáskérést;

1.8. ugyan az élettársi kapcsolat a világban lépés az elköteleződés felé, de Isten két ember, egy férfi és egy nő intim kapcsolatát annak minden velejárójával (a közös háztartással, a közös érzelmi és gazdasági környezetben való együttéléssel) együtt kizárólag a teljes és halálig tartó elköteleződést kívánó házassági szövetség keretein belül engedélyezte – azt eleve azért hozta létre, hogy biztosítsa két ember életközösségét. Ezért keresztyének esetében mindenképpen szükségesnek tartjuk az élettársi kapcsolat megszüntetését, és szorgalmazzuk az államilag és egyházilag elismert, hivatalos házasság megkötését (1Kor 7,9).

 

2. A keresztyének közötti házassággal kapcsolatban megvalljuk, hogy

2.1. az apostoli útmutatás szerint egy újjászületett, hívő keresztyén csakis hívő keresztyénnel köthet házasságot. Amennyiben valaki hívőként hitetlen emberrel kötött házasságot, úgy bűnét Isten előtt megvallva az evangélium szerint kell élnie házaspárjával, hogy ezáltal a hitetlen házastárs megszentelődjön (1Kor 7,12–17; 2Kor 6,14–18);

2.2. ha a hitetlen házaspár egyik tagja megtér, nem bocsáthatja el hitetlen házastársát (1Kor 7,12–14).

 

3. A házasságtöréssel és a házasság felbontásával, a válással kapcsolatban megvalljuk, hogy

3.1. a válás Isten előtt utálatos bűn (Mal 2,16; Mk 10,1–12; Mt 19,1–12; Lk 16,18; Mt 5,31–32);

3.2. a szexualitásnak kizárólag a házassági szövetségen belül van helye, így a házasságkötés előtti szexuális aktus, noha nem számít házasságtörésnek, tágabb értelemben paráznaság (5Móz 22,20–21.28–29);

3.3. aki a jegyesség ideje alatt vagy a házassági eskü megtétele után a házastársán kívül más emberrel szexuális kapcsolatba lép, megtöri a házassági szövetséget, tehát házasságtörést követ el;

3.4. az, aki nem házasként szexuális aktust létesít egy házas emberrel, ugyanúgy házasságtörő, mint a házas, aki testileg megcsalja házastársát;

3.5. a harmadik személlyel gondolatban elkövetett hűtlenség is tágabb értelemben bűn, amelyet a vétkes félnek meg kell vallania Isten – és adott esetben a házastársa – előtt, szűkebb értelemben véve mégis a testi megcsalás számít házasságtörésnek (Mt 5,27–28);

3.6. a válás Szentírás szerinti legitim okai – a vétlen fél számára – kizárólag a házasságtörés és a hűtlen elhagyás lehetnek. Minden más esetben a válás bűn (Mt 5:32; 1Kor 7,15);

3.7. a hűtlen elhagyás esetén – ha még nem történt házasságtörés – a vétlen fél számára reális lehetőség lehet a bizalommal teli várakozás, bízva abban, hogy a másik fél meggondolja magát, és visszatér. A válást ebben az esetben semmiképp sem szabad elsietni (Hós 3,1–3);

3.8. a házasfelek megromlott viszonya, a közöttük lévő úgynevezett „kibékíthetetlen ellentétek” – a házasságtörés esetét kivéve – bibliai értelemben nem tekinthetők a válás legitim okainak. A Szentírás tanúsága szerint az emberi szív megkeményedésének tünete, amelyből legalább az egyik vagy akár mindkét félnek meg kell térnie (5Móz 22,13–19; Mt 19,8–9); 

3.9. nem tekintjük a válás legitim okának azt az esetet, amikor egyik vagy mindkét fél nemzőképtelen vagy meddő, hiszen a gyermeknemzés a házassági szövetségnek nem kizárólagos célja (1Móz 11,30; 25,21; 30,22; Bír 13,2; 1Sám 1,5; Zsolt 113,9; Lk 1,7; Róm 4,19);

3.10. házasságtörés esetén a válás csak lehetőség, de nem kötelező érvényű lépés a vétlen fél számára, mert ha a vétkes fél bűnbánattal fordul házastársához, és ígéretet tesz a megjobbulására, a másik megbocsáthatja párja bűnét. Azonban ha már egyszer megbocsátott házastársának, nem róhatja fel újra annak megbánt bűnét, ezzel kikényszerítve a házasság felbontását, mert így értelmetlenné teszi megbocsátását (Hós 3,1–3; 1Kor 13,5; Ef 4,32);

3.11. a vérfertőző vagy kierőszakolt, külső nyomásra megkötött, a felek szándékával szembemenő, akaratukkal ellentétes házasságokat nem tekintjük érvényesnek, ilyen esetekben a „válás” nem lehetőség, hanem szükségszerűség (3Móz 18,6–18; 20,11–12.17.19–21).

  

4. A válással kapcsolatos lelkigondozói szempontokat illetően megvalljuk, hogy

4.1. az elsődleges lelkigondozói szempontnak mindig a válás megakadályozásának, illetve az Isten előtt érvényes házasság megmentésének és helyreállításának kell lennie (Mt 19,8);

4.2. a lelkigondozói szempontok (az együttérzés, a megértés és az elfogadás) soha nem írhatják felül az ige egyértelmű tanítását, azzal mindig összhangban kell lenniük;

4.3. a segítő szándék és az érzelmi támogatás soha nem asszisztálhat a bűnhöz, és soha nem jelentheti a házasság alatt vagy válás miatt elkövetett bűnök legitimálását;

4.4. a valódi segítség mindig ott kezdődik, hogy megvalljuk az ige egyértelmű tanítását, néven nevezzük a bűnt, és kiutat mutatunk a bűn megvallását követő krisztusi megbocsátásra (Zsid 12,6–7);

4.5. bár minden ember bűnös, és a válás sokszor hosszú, kétszereplős, oda-vissza ható folyamat következménye, ugyanakkor a válás ige által kijelentett, egyértelmű legitim okait figyelembe véve nem lehet összemosni és relativizálni a felek eltérő felelősségét, közhelyszerű frázisok (pl. „mindkét fél bűnös”, „nincs olyan, hogy vétlen fél”) hangoztatásával felmenteni a vétkes felet;

4.6. a válás „hasznossági” szempontjai vagy „pozitívnak” minősített következményei sem tehetik indokolttá a válást (lásd „mindenkinek jobb lesz így”, „a gyermekek érdekeit tartottuk szem előtt”), a házasságtörés esetét kivéve (Kol 3,19);

4.7. bár a válásnak soha sincs nyertese, hiszen az Isten előtt esküvel megkötött szövetség törik meg, bizonyos esetekben – a házasságtörés esetén túl a testi vagy lelki abúzus, illetve fizikai fenyegetettség esetében – az emberi bűn miatt és az élet védelme érdekében mégis elkerülhetetlen, azonban ezekben a helyzetekben is inkább első lépésben a felek különköltözését vagy akár büntetőjogilag is szabályozott szétválasztását javasoljuk, akár évekre is (Mt 18,6; Ef 6,4; Kol 3,21);

4.8. a válás legitim okait figyelembe véve mindkét fél vétkes lehet, amennyiben mindketten „testi megcsalást” követtek el, azaz megtörték házassági szövetségüket (3Móz 20,10);

4.9. az ige válással kapcsolatos világos tanításának elhallgatása és a bűnre való világos rámutatást mellőző kegyelemhirdetés igeellenes gyakorlat, amely leértékeli, azaz „olcsóvá” teszi Isten bűnbocsánatát és kegyelmét (Jer6,14; Mt 5,19);

4.10. a válásban részt vevő felekre nem pusztán áldozatként kell tekinteni a lelkigondozói folyamatban, akiket csak kísérni kell – hiszen egyes esetektől eltekintve nem csak passzív szenvedők –, hanem olyan „elkövetőként” is, akik érzéketlenségükkel, hajthatatlanságukkal és megkeményedésükkel elsősorban Isten ellen lázadnak, másrészt embertársaik ellen vétenek, nem számolva kellőképpen válásuk következményeivel más személyekre (pl. a gyermekeikre) nézve. Ezért a helyes evangélium szerinti bűnlátásra és megbékélésre kell vezetni őket (Zsolt 95,7b–8a; Péld 11–20; 2Kor 5–18; Jk 5–16).

 

5. Az elváltak (lelki és anyagi) segítésével kapcsolatban megvalljuk, hogy

5.1. a hűtlenül elhagyott vagy megcsalt, „vétlen” keresztyén testvért kiemelt lelkigondozói szeretettel kell körbevenni, nem mélyítve tovább érzelmi állapotát (pl. azzal, hogy „elváltként” tartják számon), továbbá fokozottan figyelni kell arra, hogy ne szenvedjen el hátratételt és ítélkező megbélyegzést a keresztyén közösségen belül (Mt 7,1–2; 2Kor 1,6–8); 

5.2. a hűtlenül elhagyott testvért – amennyiben rászorul (pl. többgyermekes anyuka vagy apuka) – tágabb vagy szűkebb keresztyén közösségének (egyházának-felekezetének, gyülekezetének, egy-egy keresztyén testvérnek, aki helyzeténél fogva megteheti, és indíttatást érez), a lelki támogatáson túl anyagilag, illetve materiális értelemben egyéb módon is segítenie és támogatnia kell, mivel Isten törvénye mindig az ártatlan és kiszolgáltatott helyzetben lévőt védi (2Móz 22,22; 5Móz 24,21; ApCsel 6,1; 1Tim 5,16);

5.3. a bűn néven nevezése és az ige válással és újraházasodással kapcsolatos igazságainak kompromisszum nélküli hirdetése mellett intő és féltő szeretettel kell közelíteni a keresztyén közösség azon tagjaihoz is, akik vétkesnek tekinthetők házasságtörésben, bűnbánatra hívva őket és a megtérés evangéliumát hirdetve nekik (2Kor 1,6–8).

 

6. Az újraházasodással kapcsolatban megvalljuk, hogy

6.1. a házastárs elhalálozása esetén engedélyezett új házasságot kötni (Róm 7,2–3);

6.2. egyéb esetekben az újraházasodás legitim alapja a vétlen fél számára csakis a hűtlen elhagyás vagy a házasságtörés lehet;

6.3. ha valaki hűtlenül elhagyja házastársát, és újraházasodik, házasságtörést követ el, és házasságtörővé (azaz bűnrészessé) teszi új házastársát is – még akkor is, ha az nem vett részt aktívan a házasság szétzilálásában –, ekképpen házasságuk Isten igéje szerint nem tekinthető legitimnek (1Kor 6,16–17; Lk 16,18);

6.4. házasságtörés esetén a harmadik fél, aki „belépett” a házasságba – azaz akivel az egyik házasfél testileg megcsalta a másikat –, ugyanúgy vétkes a házasságtörés bűnében (1Kor 6,16–17; Lk 16,18);

6.5. attól még, hogy a vétkes fél az állam vagy az egyház hivatalos képviselői előtt házasságra lép azzal a személlyel, akivel elkövette házasságtörését, házassága nem tekinthető Isten előtt érvényesnek;

6.6. ha a házasságtörésben vétkes fél újraházasodott, de később megbánta, semmiképp sem térhet vissza elhagyott házastársához (5Móz 24,4);

6.7. ha a házasságtörő, tehát a válásban vétkes fél újraházasodott, esetleg új házasságából gyermekek is születtek, bűnét felismerve és belátva ne váljon el, cserbenhagyva új családját is, hanem házastársával együtt bűnbánatot tartva kérje Isten bocsánatát – hiszen Isten szemében paráznaságot követett el, és paráznává tette új házastársát is –, és viseljen gondot családjára.

Az elváltak újraházasodásával kapcsolatos gyülekezeti gyakorlatot illetően megvalljuk, hogy

6.8. az egyházi ceremóniák – házasságkötések, esketések, házassági megáldások – előtt feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy az esketést végző lelkész, illetve az adott gyülekezet presbitériuma alaposan utánajárjon az elvált személy korábbi házassági elválása okainak és körülményeinek, és ha ez indokolt, tagadja meg a szertartás lebonyolítását, hiszen arra, ami Isten szemében bűn – tudniillik a házasságtörő kapcsolatra –, Isten szolgája nem adhatja Isten áldását;

6.9. amennyiben a korábban hitetlen elvált személy házassága önnön hibájából ment tönkre, tehát mint vétkes fél bűnös a házasságtörésben, de korábbi házastársa újraházasodott, úgy egyházi áldás kíséretében csak abban az esetben engedélyezhető az újraházasodása egy másik személlyel, amennyiben megtérve bűnét felismeri és töredelmesen megbánja.

 

7. A házasságtöréssel és válással kapcsolatos egyházfegyelmi intézkedésekkel, továbbá az egyházi tisztségek betöltésére vonatkozó előírásokkal kapcsolatban megvalljuk, hogy

7.1. a válási szándék kinyilvánítása, illetve a már végbement válás bejelentése a vétkes fél esetében (amennyiben gyülekezeti tagról beszélünk) egyházfegyelmi intézkedéseket von maga után: ez lehet négy- vagy többszemközti intés, úrvacsorától való eltiltás, adott esetben – a bűnbánattól való elzárkózás és megkeményedés esetén – gyülekezetből való kizárás is (Mt 18,15–18; 1Kor 10,21; 2Thessz 3,6.14–15);

7.2. a válási szándék kinyilvánításától kezdve legalább a válási folyamat lezárultáig mindkét fél távol tartandó mindenféle gyülekezeti szolgálattól;

7.3. azon elvált személyek gyülekezeti szolgálata, akik egykor saját hibájukból elváltak, de most új házasságban élnek, káros lehet a gyülekezet egészére nézve, ezért az ilyen helyzeteket – az egyéni körülményekre való tekintettel – körültekintő bölcsességgel kell kezelni (3Móz 21,4);

7.4. gyülekezeti és egyházi szolgálattevők kizárólag olyan személyek lehetnek, akik megfelelnek az apostoli rendelkezések szerinti feltételeknek (1Tim 3,2; 1Tim 3,12; Tit 1,6);

7.5. a Szentírásban szereplő feltételek a következők: a püspökök (ókeresztyén jelentésben a mai lelkipásztor tanítók, intézményi értelemben egyházvezetők), presbiterek és diakónusok egyfeleségű férfiak lehetnek, akik jó bizonyságot tesznek hitükről, szolgálatukról és családi életükről (1Tim 3,2; 1Tim 3,12; Tit 1,6);

7.6. az egyfeleségű kifejezés a bibliai kontextust figyelembe véve – azon túl, hogy kizárja a poligámiát – olyan személyekre vonatkozik, akik nem váltak el, vagy válás után nem házasodtak újra, tehát szűkebb értelemben nem alkalmazható azokra, akik elváltak ugyan (akár többször is), de jelenleg „egyszerre csak egy” feleségük van. Ezért az egyházi – különösen is a diakónusi, presbiteri, gyülekezetvezetői, pásztori, püspöki – tisztségeket lehetőleg olyan személyek töltsék be, akik nem váltak el, és nem házasodtak újra. Mert bár lehetnek a válásban vétlenek, és újraházasodhatnak legitim okokból, a gyülekezeti szolgálókkal szemben elvárás, hogy a maguk háza népét jól tudják vezetni, és házastársuk is hasonlóan tiszteletre méltó legyen (természetesen azokban a keresztyén közösségekben/felekezetekben, ahol a felsorolt szolgálatok vagy tisztségek némelyikét nők is betölthetik, a női szolgálókra ugyanúgy vonatkozik, hogy – a fenti értelmezés szerint – „egyférjűek” legyenek). Ugyanakkor az általános elven túl az egyedi helyzetekre való tekintettel azon egyházi tisztségviselők esetében, akik – testi megcsalás és hűtlen elhagyás áldozataiként – vétlen félként elváltak és/vagy újraházasodtak, fontosnak tartjuk alkalmazni a nyilatkozat bevezetőjében szereplő differenciált mérlegelést (1Tim 3,4–5.12.; 1Tim 3,11; Tit 1,6);

7.7. ha egy gyülekezeti vagy vezető egyházi szolgáló elválik, úgy azonnal fel kell függeszteni a szolgálatát, és ha vétkessége beigazolódik, minden további szolgálatától meg kell fosztani (legyen szó lelkipásztorról, presbiterről, diakónusról, avagy gyermekek között, illetve az ifjúság körében szolgálóról stb. [3Móz 21,4]);

7.8. házasságtörés és válás esetén komolyan kell venni a gyülekezeti és egyházfegyelmet, mert 1) ezzel lehet segíteni leginkább az érintetteket a helyes problémafelismerés felé – azaz abban, hogy bűnismeretre jussanak – és abban, hogy megtalálják a biblikus megoldást a problémára; 2) továbbá így maradhatnak hitelesek a keresztyének egymás és a világ előtt is (Fil 2,15; 1Tim 1,8–11; 2,8–10; 5,20);

7.9. folyamatosan szükség van igehirdetéseket, tanításokat, előadásokat tartani a keresztyén házasságról, a házasságtörés és a válás bűnéről, mert egyrészt ezáltal a házasokat és a házasság előtt álló fiatalokat is felkészíthetjük arra, hogy milyen szellemi, lelki, fizikai alapokon áll az Isten szerinti házasság, segítve őket nemcsak a szövetségkötés, hanem már a társválasztás folyamatában is, másrészt pedig ezzel hirdetjük a világban az evangélium valóságát és relevanciáját a házassági szövetségre nézve is (2Tim 3,16).

Budapest, 2019. szeptember 28.

[1] Evangelikalizmus – Protestáns Ortodoxia – Evangelikál Csoport, 2019. október 3. https://www.evangelikalcsoport.hu/2019/10/03/evangeliumi-nyilatkozat-a-hazassagi-valasrol-es-ujrahazasadosrol/. (Megtekintés: 2022. február 18.) Szerk. Márkus Tamás András – Nagy Dávid.

 

18 válasz

  1. István70

    Sziasztok!
    (tegeződjünk…)

    Én is azok közzé tartozom, akik éles kritikával illetik a különböző nemi és szexuális irányulatságokkal való túlzott teológiai foglalkozást a keresztény kommunikációban, mert éppen az ilyen valódi és súlyos témáktól von el erőforrást.

    Ezért nagy érdeklődéssel kezdtem ezt a szöveget olvasni, de annál nagyobb volt a csalódás bennem. Ti is nagyon konkrétan fogalmaztok, én is így fogok, de előre bocsátom, hogy nem a saját élethelyzetemről lesz szó. (Egyébként felnőtt megtérőként házasok vagyunk, és nem tervezünk válni 🙂

    A szövegben a házasság rendszetani helye teljesen bizonytalan: szó esik az állani házasság érvényességéről, bizonytalan megfogalmazások vannak arról, hogy az egyháznak ebben milyen szerepe van (házasságot köt, megáld stb.), de emellett több ponton a házasság Isten előtti érvényességéről és érvénytelenségéről is szó esik. (A 3.11. pont például egy egészen elképesztő példálózás, amely nagyon tág teret a “szükségszerű” válás irányába. Itt valószínúleg a jogilag érvénytelen házasságra gondoltok, de akkor az egy jogi kategória jogi tartalommal.)

    Bár a válásról szólna a szöveg, de iránymutatást kapunk a házasság előtti szexualitás megítéléséről, a házasság alatti szexualitásról viszont semmit, holott itt is vannak izgalmas kérdések, pl. nem gyereknemzési célú szexualitás, eltérő igények stb.

    Ezt a 3.7. pontot sajnos egyáltalán nem értem, a hűtlen elhagyásra tényeg nncs más vers, mint ez a Hóseás ige ahol többek között arról van szó, hogy mennyiért vette valaki a feleségét, aki elég konkrétan házasságtörő.

    Mi a válás? Erre utalás sincs a szövegben. Ha a házasság állami aktusként érvényes, akkor az állam joga szerinti válás is érvényes. Vagy nem? Mert ott egész más okok lehetségesek, mint a szövegben. Mi a helyzet a formális válást megelőző ún. házastársi életközösség megszakadásával, köznyelvben ágytól asztaltól való elválással?

    A válási ok szinte mindig következmény. A korai jelek, kockázatok, konliktusok és válságok felismerése, kezelése szinte teljesen a hiányzik a szövegből.

    Válás esetén a gyerekelhelyezés, láthatás, vagyonmegosztás kardinális kérdés, itt egy árva szó sincs róla.

    Gyülekezeti tagok válnak, de nem “biblikus” okból. Az egyik fél gyülekezeti tagokat hív tanúnak a perbe a saját odalán. Vajon hol talál bármely szereplő erre a helyzetre iránymutatást ebben a szövegben?

    És végül a legkeményebb téma: a párkapcsolatokat tönkretevő szenvedélybetegségek, a másik féllel szembeni testi vagy lelki erőszak, akár a házastárs sérelmére elkövetett bűncselekmény nálatok nem biblikus, tehát nem “legitim” válóok?!

    Tudjátok úgy értelmezni a Bibliát, hogy az állam előtti házasság érvényes, az “egyfeleségű” érthető úgy, hogy “egyférjű”, de a párkapcsolati vagy a gyerekek elleni erőszak viszont nem válóok, mert szó szerint nincs a Bibliában?! Nehéz higgadtnak maradni…

    Én nem vagyok teológus, de egy szöveg értelmezése azért nem áll tőlem távol. És ebből az látszik, hogy ez egy összecsapott munka. Gyülekezetünkben is több házassági válság “fut” jelenleg is. Nem tudom nekik jó szívvel ajánlani a fenti szöveget. Ezen még dolgozni kellene, sokat.

    Ha úgy ítélitek meg, törölhetitek is a kommentemet, mert nem akarok itt hosszú vitát folytatni, bízom benne, hogy a szöveg szerzői legalább elolvassák.

    Üdvözlettel

    István

    1. Márkus Tamás András

      Kedves István!

      Teljesen érthető észrevételek, nincs semmi ok arra, hogy töröljünk egy ilyen hozzászólást.

      Ha megengeded, én válaszolok most rá (de megtehetné más is). Sajnos most nincs sok időm, ezért nem leszek nagyon részletes. Idézem amit írtál, és utána kommentálom:

      Írod: “A szövegben a házasság rendszetani helye teljesen bizonytalan: szó esik az állani házasság érvényességéről, bizonytalan megfogalmazások vannak arról, hogy az egyháznak ebben milyen szerepe van (házasságot köt, megáld stb.), de emellett több ponton a házasság Isten előtti érvényességéről és érvénytelenségéről is szó esik. (A 3.11. pont például egy egészen elképesztő példálózás, amely nagyon tág teret a “szükségszerű” válás irányába. Itt valószínúleg a jogilag érvénytelen házasságra gondoltok, de akkor az egy jogi kategória jogi tartalommal.)”

      Megértem, ha elsőre annak tűnik, de ha végigolvasod, teljesen érthetően kirajzolódik, hogy mit értenek a nyilatkozat írói válás alatt. Ehhez persze látni kell, ahogy meg is fogalmazzák, hogy a házasság egy Isten által elrendelt intézmény. Ha bármilyen etikát megnézel, a protestánsok elismerik egy férfi és egy nő között köttetett “állami” házasságokat, bármilyen kultúráról legyen szó, ugyanis a házasság nem “keresztyény” intézmény szűkebb értelemben – a teremtettséggel egyidős. A másik felvetés, hogy az egyháznak milyen szerepe van benne: ez megint nem egységes. Ez egy protesánts nyilatkozat, és a különféle prot. egyházak eltérő fogalmazással élnek. A reformátusoknál a pontos értelmezés szerint a már államilag megkötött (és Isten előtt érvényesnek tekintett) házasságok megáldása történik, de azért a református hívek is “házasságkötésként” tekintenek erre az alkalomra. A baptisták, evangélikusok, pünkösdiek is vagy az egyik, vagy a másik fogalmazással élnek, de érvényesnek elfogadják az állami házasságkötést, csak van mellette egy egyházi házasságkötés is. A nyilatkozat definíciójánál fogva tömör, és nem tud mindenre kiterjedő részletes magyarázatot adni. De arról biztosítalak, hogy a szóhasználat tűpontos és lefedi a magyar prot. egyházak gyakorlatát és házasságkötés értelmezését. Ami megtévesztő lehet számodra, hogy az Isten előtt érvényes házasságkötés ideális esetben egybeesik az állami házasságkötéssel. A gond abból adódik, hogy mi van akkor, ha egy Isten előtt érvénytelen (tehát a bibliai útmutatással szembemenő) kontextusban állami házasságkötés történik… Itt felülírja az Isten mércéje az állami gyakorlatot, ezért fogalmazunk úgy, hogy “Isten előtt paráznaság”, vagy “érvénytelen”. Az állami gyakorlatnak kell követni az isteni mércét, és nem fordítva. A 3,11-nél ugyanerről van szó: az isteni mérce szerint érvénytelen házasságkötést említi a szöveg, tehát ezt a jognak “le kell követnie.” Ez teljesen logikus, és egyébként bármilyen konzervatívabb standard prot. etika hasonló módon fogalmaz, csak részletesebben.

      Írod: “Bár a válásról szólna a szöveg, de iránymutatást kapunk a házasság előtti szexualitás megítéléséről, a házasság alatti szexualitásról viszont semmit, holott itt is vannak izgalmas kérdések, pl. nem gyereknemzési célú szexualitás, eltérő igények stb.”

      Igen, de ahhoz, hogy a válásról beszélni tudjunk, a bibliai indokokat is fel kell sorolni a válásra. Mintogy a görög szövegben a válás lehetésges indokaként a “porneia” szó szerepel, ami tágabb értelemben mindenféle paráznaságot jelent, szűkebb értelemben – a kontextust figyelembe véve – testi megcsalást (legalábbis mi ezt tartjuk a legkézenfekvőbb értelemezésnek), és mert a mai kultúrában általános sajnos a házasság előtti szex, ezért a nyilatkozatnak ezt a kérdést is tisztáznia kell, arról nem is beszélve, hogy ez sok keresztyén számára valós problémát és kérdést jelent. Érdemes lenne fiatalokkal beszélgetned, hogy nekik milyen kérdéseik vannak. A nem gyermeknemzési célú szexualitást érinti egy pont a nyilatkozatban: “3.9 nem tekintjük a válás legitim okának azt az esetet, mikor egyik vagy mindkettő fél nemzőképtelen vagy meddő, hiszen a házassági szövetségnek nem kizárólagos célja a gyermeknemzés;”

      Írod: “Ezt a 3.7. pontot sajnos egyáltalán nem értem, a hűtlen elhagyásra tényeg nncs más vers, mint ez a Hóseás ige ahol többek között arról van szó, hogy mennyiért vette valaki a feleségét, aki elég konkrétan házasságtörő.”

      Itt lehetne Pál apostoltól is idézni passzusokat, valóban (amelyek korábbi és később pontoknál előkerülnek!) A nyilatkozat megfogalmazói majd kiegészítik gondolom.

      Írod: “Mi a válás? Erre utalás sincs a szövegben. Ha a házasság állami aktusként érvényes, akkor az állam joga szerinti válás is érvényes. Vagy nem? Mert ott egész más okok lehetségesek, mint a szövegben. Mi a helyzet a formális válást megelőző ún. házastársi életközösség megszakadásával, köznyelvben ágytól asztaltól való elválással?”

      Egy ilyen tisztázó pontot lehetséges, hogy be lehetne tenni, de akkor is további kérdések merülnének fel. Általában az etikák a válást az életfogytiglani hűségre szóló fogadalom megszegéseként értelmezik. De ez inkább a házasságtörés. Én inkább úgy látom, hogy a válás köznapi értelmezése magyarázat nélkül is ráhúzható a nyilatkozatra, és mindenki meg fogja érteni, hogy miről van szó: az egymásnak hűséget fogadott felek “elválása”, egymás “elbocsátása”. A Szentírásban sem találsz olyan definíciót, hogy a “válás ez és ez…”. Azt írod, hogy ha az állam joga szerinti válás is érvényes. Itt keveredik két dolog. Mi nem azt írjuk, hogy a válás nem “érvényes”, hanem azt, hogy bűn Isten szemében. Másrészt arra utalunk, hogy az újraházasodás – amennyiben Isten előtt nem legitim okokból történik – illegitim.

      Írod: “A válási ok szinte mindig következmény. A korai jelek, kockázatok, konliktusok és válságok felismerése, kezelése szinte teljesen a hiányzik a szövegből.”

      Sokminden hiányzik a nyilatkozatból, mert ez egy nyilatkozat, és NEM a válásról, újraházasodásról szóló önálló monográfia. A nyilatkozat alapvetően a téves gyakorlatra reagál: arra a biblikus tanításra, vagy a téma azon aspektusaira, amit ma vagy szándékosan átlépnek, vagy figyelmen kívül hagynak. Ezt figyelembe kell venni minden nyilatkozatnál. Ha olyan alapon írnánk nyilatkozatot, hogy “minden legyen benne”, akkor soha egyetlen egy nyilatkozat nem születne, vagy 100 pontból állna, amit meg senki sem olvasna el. Egyébként mind a bevezetésben, mind az utolsó szekcióban szerepelnek a prevencióra vonatkozó részek.

      Írod: “Válás esetén a gyerekelhelyezés, láthatás, vagyonmegosztás kardinális kérdés, itt egy árva szó sincs róla.”

      Igen, ugyanígy nincs szó a gyerektartás fizetésről és egyebekről sem, mert a nyilatkozat célja NEM ez, hanem a direkt biblikus tanítás megfogalmazása.

      Írod: “Gyülekezeti tagok válnak, de nem “biblikus” okból. Az egyik fél gyülekezeti tagokat hív tanúnak a perbe a saját odalán. Vajon hol talál bármely szereplő erre a helyzetre iránymutatást ebben a szövegben?”

      A szöveg bevezetőjében szerepel (sokan nem olvassák el sajnos, és fel nem tudom fogni miért) a következő passzus: “Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a válásokat nem lehet pusztán “jelenségként” kezelni, hiszen emberi sorsokról, konkrét személyekről beszélünk. Ezért lényegesnek tartjuk a nyilatkozat megfogalmazása és olvasása közben is a differenciált mérlegelést, a lelkigondozói bölcsességet és az etikai határhelyzetek felismerését, amelyekre sokszor nincs általános recept.” Én a magam részéről azt a választ adnám, hogy ha “nem biblikus okból” akarnak válni (vagy az egyik, vagy mindkét fél), akkor a lelkipásztornak közölnie kell a felekkel, hogy ez Isten előtt bűn, nincs a válásra lehetőség (Isten igéje erre nem ad lehetőséget), és béküljenek meg. Itt jönnek be az egyházfegyelmi intézkedések.

      Írod: “És végül a legkeményebb téma: a párkapcsolatokat tönkretevő szenvedélybetegségek, a másik féllel szembeni testi vagy lelki erőszak, akár a házastárs sérelmére elkövetett bűncselekmény nálatok nem biblikus, tehát nem “legitim” válóok?!”

      A kérdésem: elolvastad a nyilatkozatot? Csak azért kérdezem, mert szerepel erre vonatkozóan egy konkrét passzus. “4.7 bár a válásnak soha sincs nyertese, hiszen az Isten előtt esküvel megkötött szövetség törik meg, mégis, bizonyos esetekben – a házasságtörés esetén túl a testi vagy lelki abúzus, fizikai fenyegetettség esetében – az emberi bűn miatt és az élet védelme érdekében elkerülhetetlen, azonban ezekben a helyzetekben is inkább első lépésben a felek különköltözését, vagy akár büntetőjogilag is szabályozott szétválasztását javasoljuk, akár évekre is;” A kérdésed téves egyébként, mert nincs ilyen, hogy “nálatok”. A bibliai álláspontot közöljük, és explicit igehely a házasságon belüli erőszakra, mint legitim válóokra nincsen. Ettől függetlenül a nyilatkozat a történelmi protestáns etikák értelmezését tükrözi ebben a témában.

      Írod: “Tudjátok úgy értelmezni a Bibliát, hogy az állam előtti házasság érvényes, az “egyfeleségű” érthető úgy, hogy “egyférjű”, de a párkapcsolati vagy a gyerekek elleni erőszak viszont nem válóok, mert szó szerint nincs a Bibliában?! Nehéz higgadtnak maradni…”.

      Kicsit álságosnak érzem ezt a felháborodást, főként úgy, hogy a testi-lelki abúzusra szerepel passzus a nyilatkozatban, nem beszélve az általam beidézett “bevezetőről”. Másrészt nem “mi” értelmezzük így az általad idézett részeket: minden biblikus, konzervatív prot. egyház így vélekedik erről, másrészt az “egyfeleségű” akkor “egyférjű”, ha egy egyházi közösség bizonyos egyházi tisztségeket nyitva hagy nők előtt. Vagy te úgy értelmezed az egyfeleségű kitételt, hogy 1.) semmiféle női szolgáló nem lehet az egyházban, diakónus sem, 2.) ha lehet, akkor ők lehetnek többférjűek, mert erről a Szentírás nem rendelkezik explicit módon?

      Írod: “Én nem vagyok teológus, de egy szöveg értelmezése azért nem áll tőlem távol. És ebből az látszik, hogy ez egy összecsapott munka. Gyülekezetünkben is több házassági válság “fut” jelenleg is. Nem tudom nekik jó szívvel ajánlani a fenti szöveget. Ezen még dolgozni kellene, sokat.”

      A nyilatkozat bevezetőjében szerepel egy passzus: “Tisztában vagyunk vele, hogy a következő állítások érzékenyen érintenek sokakat a keresztyén közösségeken belül, és sok kérdést vetnek fel. Ugyanakkor úgy véljük, hogy az elsődleges kérdés nem az, hogy miért szükséges e pontokat megfogalmazni, hanem az, hogy miért vétenek e pontok által közvetített bibliai, evangéliumi norma ellen sokan még a keresztyének között is.” Szerintem a te esetedben is erről van szó, különben nem írnál le olyat egy teljesen általános, standard bibliai elveket tükröző biblikus nyilatkozatról, hogy “összecsapott munka.” Nem összecsapott ez, hanem a végtelenül hanyag gyakorlat tükrében szigorúnak tűnik sokak számára. Tudok evangelikál/evangéliumi etikákat javasolni, de garantálom, hogy ezeket az elveket feketén-fehéren meg fogod bennünk találni, magyarázattal.

      Nyugodtan írjál legközelebb is, minden reakció hasznos, bár – úgy, hogy én részletesen elolvastam a nyilatkozatot – kisit úgy érzem, hogy felületesen olvastad el az egyes pontokat, és nem harmonizáltad magadban.

      Üdvözlettel,
      Tamás

  2. István70

    Kedves Tamás!

    Köszönöm válaszod, viszontválaszommal részemről le is zárnám ezt a kommunikációt:

    A szöveg tételmondata nekem a 3.6. pont:

    “3.6 a válás Szentírás szerinti legitim okai – a vétlen fél számára – kizárólag a házasságtörés és hűtlen elhagyás lehet. Minden más esetben a válás bűn;”

    Ezt követi ennek a tételmondatnak a fellazítása – többek között – a 3.7., a 3.11. és 4.7 pontokban. Szeretném jelezni, hogy a kapcsolati erőszakkal kapcsolatos 4.7 pont a lelkigondozói szempontok között szerepel, nem pedig a válásról szóló 3. részben. Ez már oylan érvelési hiba, hogy azt se lehet tudni, hogy a 3.6 pont a premissza vagy a konklúzió.

    Ez az “egyrészt-másrészt”, “ez is lehet, az is lehet” érvelés szétveri a szöveget. Én értem, hogy a szerzők teológusok, de én meg a célcsoport vagyok 🙂

    Nem árt tehát, ha nekem érthető a szöveg. Ez pedig nekem nem az.

    Gondolom nem meglepő, hogy én jogász vagyok. Ha én írok a lelkészeknek egy jogi módszertani útmutatót a házasság megáldásának családjogi relevanciájáról, akkor simán lehet, hogy nekem szakmailag igazam van, te meg azt mondod, hogy az lelkészi szempontból teljesen használhatatlan, elsősorban azért, mert érthetetlen. Neked lesz igazad, mert te nem tudod használni. Ezt az iratot én nem tudom használni férjként, hogy beszélgessek róla a feleségemmel, nem tudom egy gyülekezeti csopotban ajánlani témának, nem tartom jó sorvezetőnek. Nem az a baj, hogy nem értek vele egyet. Az a baj, hogy nem értem a szöveget annak belső ellentmondásai miatt.

    Felháborodásom – melynek mértékéért és kifejezéséért elnézést kérek – oka, hogy a téma nagyon fontos. A házasság Isten munkája és az esendő istenképűségünk igaz lenyomata. A feleségem és én együtt, házastársként többet tanúsítunk egymásnak, a gyermekeinknek és másoknak Istenről, mint külön-külön emberként.

    Bízom benne, hogy a szerzők folytatják ezt a munkát, és közérthetőbb szöveggel segítenek a házasulandóknak, a házasoknak és az elválóknak, elváltaknak is.

    Üdvözlettel

    István

    1. Márkus Tamás András

      Kedves István!

      Bár egyoldalúan “lezárta a kommunikációt”, azért engedje meg, hogy válaszoljak.

      Ön egy jogász, akinek nem tetszik a szöveg, más jogásznak – a csoportunkban lévő jogásznak – speciel tetszik a szöveg. Természetesen szíve joga, hogy ne tessen a nyilatkozat. Mindenesetre továbbra is tartom, hogy ilyen őszinte és biblikus nyilatkozat régóta nem készült a témában, ahogy többen vissza is jelezték.

      Amit kifogásol, hogy jogi ellentmondások és érvelési hibák vannak a szövegben. Jól mondja, ön jogász, a nyilatkozat szerzői meg a Szentírást ismerő teológusok. A probléma abból adódik, hogy meg kellene érteni, hogy a teológus egy monolit szöveggel, az írott kijelentéssel dolgozik, ami nem olyan értelemben harmonizált, mint egy toldozott-foltozott jogi szakszöveg, alpontokkal és kiegészítéssel. Nyilvánvaló kijelentéseket tartalmaz, és a teológusnak ezeket közölni kell, majd pedig az egyéni és egyedi kazuisztikát tekinetbe véve (amire nem találunk világos parancsokat) útmutatást adni a nyilvánvaló kijelentések mentén. Szerintem ez a nyilatkozat megteszi. Ön persze elvárja, hogy ennél részletesebb legyen, de nem igazán derül ki, hogy mi a valódi ok: nem ért egyet az egyes kijelentésekkel, vagy csak a kijelentések közötti vélt ellentmondások zavarják? Túl szigorúnak, vagy túl puhának gondolja…?

      Akármennyire is ágál ellene, a 3.6 szerepel a Szentírásban, feketén-fehéren. Még egyszer mondom, bármelyik etikát kinyitja, ezt így megtalálja benne. És utána szerepelnek az egyedi esetek, ahogy a nyilatkozat szerzői felsoroltak párat (Az etikák úgy fogalmaznak – durvábban mint a nyilatkozat -, hogy a válás természeténél fogva mindig bűn). Ez nem érvelési hiba, hanem a kijelentés természete: valamire találunk explicit parancsokat, rendelkezést, valamire nem. Ott az egyedi helyzeteket tekintetbe véve súlyozunk. Ha a Szentírás nem jogi szakszöveg, egy, a Szentírás kijelentéseit összegző nyilatkozattól sem lehet elvárni. Vagy akkor tessék számonkérni Mózest, Jézust és Pált, hogy erre és erre az esetre (családon belüli abúzus) miért nem mondták el, vagy írták le, mit kell tenni konkrétan! Ez az oka annak, hogy nem lehet teljesen kizárni az “egyrészt-másrészt” érvelést. De Ön sem zárja ki, amikor a gyülekezetében előforduló egyedi eseteket hozza fel.

      Egyébként én magam vártam volna valamilyen reakciót a Biblia alapján érvelve: “ez nem biblikus, szerintem az nem biblikus stb.”

      A felháborodását sajnálom, de én továbbra is úgy érzem, hogy érzelmi jellegű kérdésről van szó. Többen válnak a gyülekezetében, ami tragikus, és nem tudja odaadni nekik ezt a nyilatkozatot. Akkor javasolok valamit: a válással és újraházasodással kapcsolatos igéket másolja ki egy lapra, és adja oda a válásban lévőknek. Higgye el nekem, hogy ugyanilyen reakciót fog kiváltani, amit Ön a nyilatkozat számlájára ír, vagy durvábbat.

      Üdvözlettel,
      Tamás

    2. Nagy Dávid

      Kedves István!

      Csatlakoznék Tamáshoz abban, hogy egy teológiai nyilatkozat, noha jogi dokumentum is egyben, még sincs a világi jogértelmezés gyakorlatához kötve. Sőt, igazából egy alapvetően bibliai alapelveken nyugvó nyilatkozaton nem lehet feltétlenül számon kérni a világi jog sokszor teljesen más megalapozású elveit. (Úgy is mondhatnám, hogy a Szentírás törvényei fölött nincs a világi jognak joghatósága.)
      A nyilatkozat stilisztikai eltérései egy jogi szövegtől pedig szerintem nem jelenthetnek tényleges értelmezési problémát.

      A nyilatkozat célja úgy gondolom kiderül a címében, és a bevezetőben olvasható alapvetésben is: tehát a keresztyén házasságról és a válás bűnéről szól. Mivel a Szentírásból egyértelmű, hogy a válás bűn, ezért ez ellen fel kell szólalni. Azonban értelem szerűen a házasság témáján belül rengeteg más kérdés fontos: a házaspárok testi és lelki élete, gyermekvállalás és nevelés, a család közössége, stb. Ezekről mind lehet újabb és újabb nyilatkozatokban szót ejteni, de ez a szöveg terjedelméből adódóan is a házasság bibliai megalapozására és a válás bűnére koncentrál evangéliumi szempontból.

      Lehet beszélni a szöveg megfogalmazásairól, de azért erős túlzásnak érzem, hogy érthetetlen lenne. Ha a nyilatkozat egybefüggő esszé lenne, akkor megérteném, de olyan különálló pontokban van megfogalmazva, amelyek mögött ott vannak a bibliai Igék.

      Azt írod: “nem értem a szöveget annak belső ellentmondásai miatt”. Ez teljesen elfogadható indok lenne, ha kizárólag egy törvényi nyelvezetben lehetne fogalmazni. Azonban a Biblia sok esetben ellentétpárokkal és kivételekkel ad át üzeneteket. Erre az egyik legjobb példa: “Hat dolgot gyűlöl az Úr, sőt hét dolog utálatos előtte” (Péld 6:16). Ez alapján jogosan kérdezhetnénk, hogy “akkor most 6 vagy 7 dolgot utál Isten?” – de egyértelmű, hogy mindegyiket, csak retorikai eszközként még kiemeli, hogy a kivétel ugyanolyan fontos, mint a többi.
      A nyilatkozat igyekszik követni a Szentírás belső logikáját úgy, hogy elkülöníthető pontokban összegzi az Ige tanításait a házasságról és a válásról.

      Azt írod: “a párkapcsolati vagy a gyerekek elleni erőszak viszont nem válóok, mert szó szerint nincs a Bibliában?!” Tamás már említette, hogy a “testi-lelki abúzus”, mint komoly bűn meg van említve a nyilatkozatban, ami akár okot szolgáltathat a válásra. De mint minden egyéni esetben, úgy itt is nem a válóokokat kell kiemelni, hanem a válás elkerülésére és a házasság helyreállítására kell helyezni a hangsúlyt, tehát ez az igazi lelkigondozói szempont, és nem a válóokok sorolása.
      A “testi-lelki abúzus” megfogalmazásban pedig egyértelműen benne van minden családon belüli erőszak is. Ráadásul erről a Szentírás is beszél (kétszer is): “Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.” (Ef 6:4; vö. Kol 3:21) Tehát a biblia még különbséget is tesz a helyes szülői intés, és az agresszív, gyermekek elleni erőszak között.

      Bátorítalak, hogy kritikus szemmel vizsgáld a nyilatkozatot, de ez a kritika nem váljon igei alátámasztás nélküli vádaskodássá.

      Üdvözlettel: Dávid

  3. H. Ádám

    Kedves Kollégák!

    Amit az etikával kapcsolatban fontosnak tartok itt:
    – A forrása Isten személye
    – Pozitív jellemzőkre épül (milyen Isten? Mit teremtett, tervezett, készített elő?)
    – Az adott helyzetekben ezeket a jellemzőket jell tükröznie a tetteinknek. Másképp: ezeknek az ertéknek kell tükröződnie.
    – Vannak helyzetek amikor több jellemző, érték is érintett, tipikus eset az igazságosság és a kegyelem a bűnnel szemnen.
    – Ezekben az esetekben az értékek sorrendbe állítsa a megoldás, a magasabb rendű érték alapján cselekszünk, ha lehet, figyelembe véve a többit is. (pl. “zsidókat rejetegetsz?“ kérdésre hazugsággal felelni nem mindig bűn…)

    Amit a hermeneutikával kapcsolatban fontosnak tartok itt:
    – A szentírásban általában az igazságok, alapelvek, értékek alkalmazva kerülnek kifejtésére, egy bizonyos szituációban.
    – Az alkalmazott alapelvet kell megérteni, nem a szituációban kifejtett tanítás érvényes, hanem a benne alkalmazott igazságok, alapelvek, értékek.
    – Általában egy téma több helyen is előfordul.
    – Egy témát érintő helyek összessége a kinyilatkoztatás az adott témában.

    Mindezeket figyelembe véve a valással foglalkozó résznél van helye annak, hogy kitérjünk az élet védelmének elsőbbségére a házassági kötelességekkel szemben. Mire gondolok?

    – Jézus egy olyan közegben szólalt meg, amikor a mondatot nem lehetett úgy kezdeni: “ha valaki elbocsátja férjét”, vagy úgy ” ha egy férfit bántalmaz az asszonya… ”

    Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lenne Istennek előbbre való a gyermekek életének védelme a házastársi kötelességekkel szemben.

    Nem csak Magyarországon, de itt is, egy gyermekeket nevelő anya számára de facto az egyetlen út a válás, ha egy abuzív vagy szerfüggő férjétől külön akar költözni.

    Az is ide tartozik, hogy legtöbbször a házasságkötés volt bűn ilyen esetekben, értsd: felelőtlen döntést hozott a később abuzált, szerfüggővel elő fél.

    1. Márkus Tamás András

      Kedves Ádám!

      A lelki-testi abúzus említésre kerül az egyik pontban, figyelembe véve azokat a szempontokat, amiket leírt. (olvasta a nyilatkozatot?)

      Üdvözlettel,
      Tamás

  4. H. Ádám

    Kedves Tamás!

    Hozzászólásom részben a korábbi hozzászólásokhoz is kötődik. A nyilatkozat ebben a formában nem teljesen tükrözi a nézőpontomat. A lényeg h úgy gondolom, nem csak lelkigondozói szempont, hanem teológiai kérdés is az élet védelme miatti válás, ezért a legitim elválasról szóló résznél a helye.

    Van akadálya annak, hogy oda kerüljön?

    Üdv,
    Ádám

    1. Márkus Tamás András

      Kedves Ádám!

      A nyilatkozatban szerintem szerepel, amit te elvárnál:

      “4.7 bár a válásnak soha sincs nyertese, hiszen az Isten előtt esküvel megkötött szövetség törik meg, mégis, bizonyos esetekben – a házasságtörés esetén túl a testi vagy lelki abúzus, fizikai fenyegetettség esetében – az emberi bűn miatt és az élet védelme érdekében elkerülhetetlen, azonban ezekben a helyzetekben is inkább első lépésben a felek különköltözését, vagy akár büntetőjogilag is szabályozott szétválasztását javasoljuk, akár évekre is.”

        1. Márkus Tamás András

          Kedves Ádám!

          Személy szerint úgy gondolom, hogy a válás kérdésében explicit indok (nevezzük ezt most úgy, hogy teológiai érv) az lehet számunkra, amit a Szentírás, azon belül Jézus és az apostol(ok) megneveznek világosan. Mivel a családon belüli erőszakot nem nevezik meg (ráadásul elég macerás hivatkozási alap lehet bizonyos esetekben, hiszen definiálni kellene pontosan, hogy mi számít váláshoz elegendő erőszaknak / nem csak számunkra, hanem Jézus és Pál számára mi számított vajon annak, pl. már egy kézrángatás vagy egyszer előforduló pofon is?), és hagyományosan az evangéliumi etikák sem nevezik elsődlegesen annak (és a keresztyén rendtartások sem nevezték annak), ezért itt az elsődegesből kell levezetnünk egy elvet, de tisztán teológiainak nem nevezném ezt az elvet. A radikális különválasztás volt erre az általános keresztyén eljárás (legalábbis első körben). Az emberi szív romlottsága számtalan esetben vezethet oda, hogy egymásra veszélyt jelentenek a házastársak, de ez nem “teológiai indok”, tehát nem “jogos érv” a válásra, hanem a bűn következménye. Remélem érthető vagyok, és éppen ezen megfontolások alapján támogatom a nyilatkozat súlyozását.

          1. H. Ádám

            Kedves Tamás!

            Köszönöm a választ. Értem a gondolatmenetet. Én nem tennék ilyen különbséget, ezért is írtam az első hozzászólásomban azt, amit. (Csak még egy szempont Jézus szavainak értelmezéséhez: azt kell figyelembe venni, hogy mivel szemben fogalmazta meg a mondanivalóját: azzal szemben, hogy “meguntam”, “nem szeretem már”, “nem elég jó”, stb. )

            Nem kell teljesen egyetértenünk. A “levezetés” elejével nem értek egyet, miért gondolod, hogy “a válás kérdésében explicit indok (nevezzük ezt most úgy, hogy teológiai érv) az lehet számunkra, amit a Szentírás, azon belül Jézus és az apostol(ok) megneveznek világosan” ?

            Az sem teljesen világos, hogy mit jelent, hogy “hanem a bűn következménye”? Mivel szemben áll ez pontosan? (A házasságtörés is a bűn következménye…)

            Azt gondolom, hogy persze vannak egyértelmű és kevésbé egyértelmű esetek (ugyanígy a házasságtörésnél is!), de én nem onnan közelítem meg a dolgot, hogy nehéz megmondani, hogy mi az elegendő indok, hanem onnan, hogy tényszerűen van olyan helyzet, amikor választani kell az élet védelme és a házastársi fogadalom között és ebben az esetben nem elítélendő az előbbit előtérbe helyezni.

            Üdv,
            Ádám

          2. Márkus Tamás András

            Egyetértek az utolsó bekezdéssel, de mivel ebben az esetben szerintem nincs explicit indok, ezért az élet védelméből, mint elsődleges szempontból – legalábbis első körben – nem következik automatikusan a házassági szövetség felbontása, hanem CSAK a különválasztása a feleknek. Ez nem csak most, hanem korábban is probléma volt, és a korábbi századokban elég drasztikus eszközökkel próbálták jobb belátásra bírni az agresszív felet, amely több esetben eredményre is vezetett. Persze a mai társadalmi keretek között ilyen módszerek nincsenek, így valóban a válás tűnik rögtön a megoldásnak, de Isten szemszögéből nézve nem biztos, hogy az.

  5. dzsaszper

    A magam részéről három ponton tartom szerencsétlennek a nyilatkozatot, ebből kettő inkább vezethet vitákhoz, mint egyetértéshez.

    Kezdem a harmadikkal, ami szimbolikus.
    1.5 — ennek helye szerény véleményem szerintem közvetlenül az 1.1. után lenne.

    Két pont van, amit aránytalanul merevnek és ezért némely esetekre nézve problémásnak tartok:

    3.8 — a magam részéről kitartó javítási kísérlet után legitimnek tudok elfogadni válást — szigorúan újraházasodás nélkül — szerény véleményem szerint ez belefér a “szívetek keménysége miatt” esetébe (Mk 10:5). Ezért ezt a kérdéskört inkább a 6.3 és 6.5 kibővítésében tartanám helyesnek tárgyalni.

    7.2 — az esetek döntő többségét ugyan jól kezeli, de fontosnak tartanám a 7.6 végén leírt differenciált mérlegelést itt is (azzal, hogy a differenciált mérlegelés nem kis bölcsességet igényel, a szívben nem mindig az van, ami más emberek felé látható: olykor nehéz lehet a látszat-vétlenséget, pl. a hűtlen elhagyás kifelé nem látható kiprovokálását és a tényleges vétlenséget megkülönböztetni)

    Kár, hogy ez a két pont így került bele, egyébekben teljes mértékben egyetértek a nyilatkozattal.

    1. Márkus Tamás András

      A 7.2 kapcsán nem igazán értem a véleményed. Ez nem büntetés igazából, hanem a gyülekezet óvása (a botránkozástól többek között), másrészt a válásban résztvevő felek megóvása. Éppen elég problémájuk van, főleg a “vétlen félnek”. Ilyenkor tehermentesíteni kell őket, és el kell kerülni minden eszközzel, hogy a gyülekezeti szolgálatba “meneküljenek.” Másrészt ha mindkét fél aktív szolgáló, nyilván több szálon kötődik a gyülekezethez (családi barátságok, ismerősök, lelkésszel való jó viszony), akkor elkerülendő a pártoskodást (a gyülekezet egyes tagjai vagy az egyik fél, vagy a másik fél mellett törnek lándzsát), a pletykát, különösen indokolt ez a lépés. Ugyanakkor a vétkes fél számára egyértelműen szankció is, ha nem lenne egyértelmű számára, hogy mondjuk a másik fél kizsigerelése, megcsalása, a hűtlenség stb. automatikusan kizárja bármilyen egyházi szolgálatból. A “differenciált mérlegelést” persze mindenre rá lehet húzni, csak ha sok zárójelet és lábjegyzetet és kiegészítést hagyunk egy ilyen szövegben, akkor éppen az egyértelműsége vész el, pedig ez lenne a lényege.

      1. dzsaszper

        Ami a 7.2-t illeti, annak kapcsán egy eléggé alaposan múltbeli csendeshét jut eszembe. Nevek és gyülekezetek megnevezése nélkül, fiatalként vettem részt egy gyülekezeti ifi csendeshéten, másik gyülekezetből vendégelődadóval. Igen rövid idővel a csendeshét előtt robbant a vendég-előadó házassága, és amennyire hozzám hírek (más forrásból is) eljutottak, a hétköznapi kölcsönös kommunikációs nehézségeken túlmenően a hűtlen elhagyás áldozata volt.

        A vendég-előadó elég hamar arra gondolt, hogy mondja le a csendeshetünket, de amennyire emlékszem Isten arra vezette, hogy ezt ne tegye. Az ifi vezetőiben is felmerült kérdésként, hogy jól lesz-e így, de megbeszélték a vendégelőadóval és nekik is abban lett békességük, hogy menjünk tovább az eredeti terv szerint.

        Az egyik legáldottabb gyülekezeti csendeshét volt a közül a nem kevés közül amin részt vettem. Az igemagyarázatnak súlyt adott a vendégelőadó reflexiója és önreflexiója: Jézus parancsainak megcselekvése nem elméleti dolog, hanem életbevágó. A vendégelőadó pedig az Igéhez menekülhetett, ha lehet mondani, egy kicsit talán kizökkent abból, hogy épp a feje tetején áll minden, amikor arról volt szó, tudott őszintén bűnt vallani is (itt nem házasságtörésre gondolok, hanel. m pazon, hogy volt, hogy lement a nap a haragján) és talán még egyfajta munkaterápia is volt a számára, hogy köztünk volt.

        Nem tudok mást mondani, mint hogy Isten miránk nézve jónak látta jóra felhasználni a rosszat… Lehet, hogy valószerűtlenül hangzik, de csak annyit tudok mondani, hogy a tanúja vagyok.

        1. Márkus Tamás András

          Dzsaszper: te egy egyedi esetet említesz, kvázi kivételt. Nem egy állandó gyülekezeti szolgálatról van szó a példádban, hanem egy olyan személyről, akit külön meghívtak valamilyen igei szolgálatra, aki már nem mondta le, és hasznára vált. Még úgy is belefért, hogy megoszthatta az élete problémáit a hallgatósággal, hiszen csak “vendégszolgálóként” volt közöttük. Más az a helyzet, amikor valaki egy adott gyülekezetben állandó szolgálatot teljesít, és úgy végzi ezt tovább szakadatlanul, hogy éppen válásban van. Az, hogy az érintett személyek számára ez “terápiás” jellegű lehet, az lehetséges, de az egyházfegyelemnél nem ez a fő szempont, hanem az egész gyülekezet integritása. Mindeközben folyamatosan kommunikálni kell, hogy egy ilyen döntésnek mi a szerepe (az érintettek és a gyülekezeti tagok irányában is).

          1. dzsaszper

            Valóban, egy többszörösen kivételes helyzetet említettem.
            A 7.2 kapcsán valóban csupán a merev kategorikusság a problémám, űgy, hogy a cél (a gyülekezet integritásának a védelme) sincs nevesítve, ami teret engedhetne a kérdésnek: na de ebben a helyzetben mi az értelme a szabálynak?

Hozzászólás írása neki: Nagy Dávid Hozzászólás visszavonása