5
szept
2019

Definíciók az evangelikalizmusra

Sokszor és sokféleképpen (interjúk, cikkek és nyilatkozatok formájában) írtunk már az evangelikalizmusról és az evangelikál teológiáról az evangelikalcsoport.hu-n, bemutatva magát a fogalmat és a mozgalmat is, amit a fogalom jelöl, részletezve az evangéliumi/evangelikál mozgalom eredetét, történetét és különféle megnyilvánulásait, eltérő csoportjait és frakcióit. Mindezzel talán hozzájárulunk ahhoz, hogy a magyarországi népegyházi és kisegyházi (másképp fogalmazva: történelmi és szabadkeresztyén egyházak) közösségek számára is világossá váljon, hogy mi az evangelikalizmus, illetve hogy mit képviselnek mindazok, akik magukat ezekben a közösségekben meggyőződéses evangelikálnak vallják, vagy evangelikálként azonosítják. Az alábbiakban további meghatározásokat olvashatunk a téma nemzetközi szakértőitől. 

A német Frank Hinkelmann szerint, aki 2003-tól 2015-ig volt az Osztrák Evangéliumi Aliansz vezetője (az osztrák evangelikalizmus történetéről írta doktori dolgozatát), az evangelikál mozgalom teológiai definíciója csakis az elmúlt évszázadok történelmi és szellemtörténeti kontextusában értelmezhető. Még akkor is, ha az evangelikalizmus gyökerei a reformációig nyúlnak vissza, további fejlődése és kikristályosodása mindenképpen a felvilágosodással és a modernizmussal való folyamatos kölcsönhatásának az eredménye. Joel A. Carpenter szerint (akit Hinkelmann idéz) az evangelikál mozgalom és a modernizmus közötti kapcsolatot egyfajta „szimbiotikus viszony” jellemzi. Ennélfogva túl leegyszerűsítő és történelmileg pontatlan volna, ha az evangelikál mozgalmat egyszerűen egy maradi, a jelennek hátat fordító, pusztán csak a felvilágosodásra és a modernizmusra reagáló  „protest-mozgalomként” jellemeznénk, amelynek tevékenysége arra korlátozódna, hogy a liberális, modern és szekuláris többségi-társadalmi konszenzust és korszellemet elutasítja (lásd: Joel A. Carpenter, Revive us Again, 234.o.). Martin E. Marty, lutheránus vallástudós ezzel szemben azt állítja, hogy „az evangelikalizmus a modernnel való érintkezés jellemzően protestáns módja.” (Martin E. Marty, „The Revival of Evangelicalism and Southern Religion).

Prof. Dr. Friedhelm Jung, aki az evangéliumi szellemiségű Bonn-i Bibliai Szeminárium (Bibelseminar Bonn) tanára, a német evangelikál mozgalomról írt  – és a téma szempontjából meghatározó – disszertációjában az evangelikalizmus részletes meghatározását adja. Definícióját alapvetően a német nyelvű evangéliumi közösségek sajátosságai és jellemzői alakították. Ezek alább olvashatók:

Friedhelm Jung

  1. Az evangelikálok hangsúlyozzák, hogy a Szentírás abszolút normatív az élet és a tan kérdéseiben. A Biblia Isten szava, amely a Szentlélek ihletése során jött létre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy létezne az inspirációval, illetve annak módjával kapcsolatosan egységes evangelikál nézet. 
  2. Az örök üdvösség eléréséhez szükséges a megtérés és az újjászületés a Jézus Krisztusba vetett hit által, akiről mind a Biblia, mind a három óegyházi hitvallási irat is tanúskodik. 
  3. A lelki közösség ápolása szükséges mindazok részéről, akik szívvel hisznek Jézus Krisztusban. Az evangelikálok meg vannak róla győződve, hogy minden felekezetben és egyházban jelen van Isten ecclesia invisibilis-e (azaz ‘láthatatlan egyháza’), amely majd Krisztus parúziájával teljesen nyilvánvalóvá válik. 
  4. Az evangelikálok az életükkel kapcsolatos elsődleges isteni elhívásnak tekintik mind a személyes életükben való megszentelődést, mind az evangélium hirdetése által megvalósuló missziót és a diakóniát. 
  5. A Jézus Krisztus látható visszajövetelére vonatkozó váradalom, és az Isten királyságában való örök élettel kapcsolatos remény miatt az evangelikálok minden olyan próbálkozással szemben tartózkodók, ami pusztán emberi erő segítségével szeretné a földi paradicsomot felállítani. (Friedhelm Jung, Deutsche Evangelikale Bewegung)

Egy másik definíció az angolszász evangelikalizmussal részletesen foglalkozó brit történész, David Bebbington jól ismert felsorolásához köthető. Erről már többször írtunk, de nem árt feleleveníteni. Bebbington az evangelikál mozgalmat a következő négy ponttal jellemzi: 1.) „Conversionism”, 2.) „Activism”, 3.) „Biblicism”, 4.) „Crucicentrism”. (David W. Bebbington, Evangelicalism in Modern Britain, 14.o.)

Az amerikai Mark A. Noll, az evangelikál mozgalom egyik nemzetközi szinten ismert vezető történésze az angolszász evangéliumi mozgalom történetéről írt többkötetes művében a következőképpen foglalja össze Bebbington pontjait:

Mark Noll

  • konverzionizmus, azaz megtérés-központúság, vagyis az azzal kapcsolatos meggyőződés, hogy életváltozásra van szükség minden emberi személy esetében.
  • a Biblia elsődleges szerepe, vagyis az azzal kapcsolatos meggyőződés, hogy minden szellemi-lelki igazság megtalálható a Bibliában.
  • aktivizmus, vagyis a hívők – beleértve a laikusokat is – általános papsága, mely szerint minden hívő Isten szolgálatában áll és éli életét, ami különösen is az evangelizációban (hirdetni a jó hírt) és a misszióban (más társadalmakra is alkalmazni az evangéliumot) ölt testet. 
  • kereszt-centrikusság, vagyis az azzal kapcsolatos meggyőződés, hogy Krisztus halála központi jelentőségű, hiszen biztosítja a bűnért való elégtételt (és biztosítja a szent Isten és a bűnös ember közötti megbékélést). (Mark A. Noll, The Rise of Evangelicalism. The Age of Edwards, Whitefield and the Weselys. A History of Evangelicalism, 2004, 16.o.)

A harmadik meghatározás Martin Greschattól, német egyháztörténésztől származik. Számára a következő alapmeggyőződések tartoznak az evangelikál kegyességhez:

Martin Greschat

  1.  A Biblia centrális szerepe és feltétlen tekintélye.
  2. Az emberiség megváltásával kapcsolatos doktrína, amely Krisztus helyettesítő, áldozati kereszthalálában ölt testet.
  3. A személyes hit, amely az ezzel kapcsolatos kijelentéseket értelmi és érzelmi szinten is megéli és megtapasztalja. Ezt olyan fogalmakkal lehet kifejezésre juttatni, mint a megfordulás, megtérés és újjászületés, és amelyből olyan élet fakad, amelyet – szorosan Krisztushoz kapcsolódva – a Krisztus-követés és a megszentelődésben való előrehaladás jellemez. 
  4. A hasonlóan gondolkodók közössége a saját csoportjaikon, felezetükön vagy egyházukon belül, amelyhez mindig hozzátartozik az is, hogy kapcsolatot ápolnak más denominációk és konfessziók újjászületett híveivel is. Ilyen értelemben az evangelikál kegyesség felekezeteken átívelő és – ebben az értelemben – ökumenizmus jellemzi. 
  5. Ehhez tartozik, hogy igazán lényeges hangsúlyt kap a misszió és az evangelizáció. 
  6. És végül fontos Jézus Krisztus közeli, Földre való visszatérése, egyrészt azért hogy megítélje a világot, másrészt azért, hogy az igazakkal együtt uralkodjon. (ld. Martin Greschat, Die christliche Mitgift Europas – Tradition der Zukunft, 181.o.).

A marburgi teológus és nyelvtudós, Roland Werner is (Werner a Marburgban található Tabor Evangéliumi Főiskola tanára, és 2018 óta a nemzetközi Lausanne Mozgalom német ágának vezetője) ad számunkra egy meghatározást, amelyben összegzőleg az „evangelikál”-t, mint fogalmat úgy jellemzi, mint ami „célirányosan evangéliumi”. Werner számára az evangelikál kifejezés négy tartalmi dimenziót ölel fel:

Roland Werner

1.) „Evangelikálnak lenni” nem más, mint „orthodox” módon hinni Jézus Krisztusban.

Az evangelikál keresztyének azáltal tűnnek ki a többi keresztyén közül, hogy komolyan veszik és megőrzik a keresztyén hit történelmi magját, és azt, mint a hitre és életre vonatkozó mércét alkalmazni szeretnék. Ebben az értelemben az evangelikál mozgalom olyan mozgalom, amely a keresztyénség gyökereihez akar eljutni, és ilyen értelemben a történelmi magja felöl határozható meg (…).

2.) „Evangelikálnak lenni” azt jelenti, hogy személyesen szeretnénk Krisztust követni. 

Közvetlenül a Szentírásra hivatkova az evangelikál keresztyének a megtérésre hívást személyes szinten nagyon komolyan veszik, hiszen ez állt Jézus igehirdetésének, üzenetének a középpontjában: „Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15). Számukra a Krisztusba vetett hit mindig együtt jár Krisztus tudatosan választott követésével (…). 

3.) Az „evangelikálok” a hívők egységére törekszenek a közös ima és tanúságtétel által.

Kezdettől fogva ez jellemezte az evangelikál mozgalmat. Ebből fakadóan volt képes egyházakon és felekezeteken átívelően hatást gyakorolni a keresztyénségre. Nem csoda, hogy például az USA-ban létrejött az evangelikál katolikusok mozgalma, és az sem, hogy az evangelikálok karizmatikus ága nem csak a Római-Katolikus egyházat érte el, hanem visszafelé is hatást gyakorolt az orthodox protestáns egyházakra (…)

4.) Az „evangelikálok” fel akarják rázni a világot. 

Az evangelikál keresztyénség dinamizmusa összefüggésben van azzal a meggyőződésével, hogy a missziói parancsot (Mt 28,18-20), mint Jézus végakaratát, komolyan kell venni. Hasonlóképp, úgy kell magunkra tekinteni, mint akik „a világban vannak”, de nem „e világból valók” (Jn 17). Isten munkatársainak kell magunkat tartani, mint akik Istennek e világgal kapcsolatos jó és üdvös tervének kivitelezésében aktívan részt vesznek. (ld. Roland Werner, „Zielgerichtet evangelisch”, Ulrich Eggers és Markus Spieker (Hg.), Der E-Faktor: Evangelikale und die Zukunft der Kirche, Wuppertal, R.Brockhaus, 2005, 33-34.o.)

Az előbbi definíciókat alapul véve a korábban említett Frank Hinkelmann is megpróbál egy, az evangelikalizmussal kapcsolatos személyes definíciót adni. Ez a definíció azért érdekes, mert tekintetbe veszi az evangelikál mozgalom történelmi és szellemtörténeti fejlődését, annak mind angolszász, mind német ágát beleértve. Felöleli teológiai jellegzetességeit, amelyek a 18. és 19. századi ébredési mozgalomban, német nyelvterületen pedig különösen is a pietizmusban és az újpietizmusban gyökereznek. Ez a definíció kiterjed az evangelikál mozgalom globális természetére is, amelynek legdinamikusabb növekvő része a világ déli részéhez köthető.

Frank Hinkelmann

Az evangelikálok hiszik, hogy

  1. a Szentírás Isten inspirált igéje, a tan és élet dolgaiban pedig normatívnak tekinthető,
  2. Jézus Krisztus kereszthalála a szent Isten és a bűnös ember közötti megbékélés egyetlen alapja,
  3. a megtérés és a Jézus Krisztusba vetett hit általi újjászületés az Istennel járás kezdőpontja, és ez az esemény szükséges az örök üdvösség eléréséhez,
  4. minden keresztyén Jézus Krisztus követője, és ehhez hozzátartozik úgy az evangéliumról való tanúságtétel szóban és tettben, mint az az életmód, amely a Szentírás etikai mércéjéhez igazodik,
  5. minden keresztyén közösségben van egymással; közösségben, amely a felekezeti határokon túlmegy és átível. Ugyanakkor azt is hansúlyozzák az evangelikálok, hogy ez a közösség szükségszerűen mindig a helyi gyülekezethez tartozásban ölt testet. (Frank Hinkelmann, „Evangelikal in Deutschland, Österreich und der Schweiz”, 138-139.o.)

Hinkelmann tovább részletezi a felsorolt pontokat:

1.) A Szentírás az egyedüli és normatív mérce az élet és a tan dolgában egy keresztyén számára, anélkül azonban, hogy rögzítve lenne a Szentírás egyedüli és kötelező értelmezése. Mivel a hívők általános papságát képviselik, ezért a Szentírás értelmezését nerm lehet egy adott egyházhoz vagy intézményhez kötni. Az evangelikál mozgalom ilyen értelemben különbözik mindenféle tanító hivataltól, pl. attól, amit a Római-Katolikus Egyház képvisel. A Szentírásra úgy tekintenek, mint ami inspirált/ihletett, de anélkül, hogy egységes inspirációval kapcsolatos tanról beszélnének. Az evangelikálok között ezért többféle ihletettséggel kapcsolatos tan létezik. Ugyanez igaz az írásértelmezésre. Amíg az evangelikálok egyik része (például mi magunk, az Evangelikal Csoport Egyesület vezetősége és tagsága/ford.) a Biblia tévedhetetlenségét és hibátlanságát képviseli, addig más evangelikálok elfogadják a történet-kritikai módszert az írásértelmezésük kiindulópontjaként.

Ugyanakkor a liberális írásértelmezés, mely a Szentírás ihletettségét tagadja, nem fér bele az evangelikál mozgalom kereteibe.

2.) Minden ember bűnösként születik, és saját erejéből képtelen üdvösségre jutni. A bűnre éppen emiatt nem lehet valamiféle bagatell dologként tekinteni, hiszen az egy mindenre kiterjedő állapot, amely a bukott embert elválasztja Istentől. Isten az ember alapvető céltévesztésére válaszul elküldte a Fiát, aki itt élt a Földön, a kereszten meghalt és húsvét reggelén a halottak közül feltámadt. Csak Jézus e helyettesítő cselekedete által lehetséges a szent Isten és a bűnös ember közötti megbékélés. Minden embernek szól a felhívás, hogy béküljön meg az Istennel.

Ugyanakkor e teológiai meggyőződés egyszersmind azt is jelenti, hogy azok, akik elutasítják Jézus váltsághalálát és helyettes bűnhődését, nem tartozhatnak az evangelikál mozgalomhoz.

3.) Az Istennel való járás kezdőpontja az ember újjászületése, megtérése. Az ember megtapasztalja a bűnbocsánatot Jézus Krisztus által, és e ponttól kezdve megváltott keresztyén és Isten gyermeke. A keresztyén ember újjászületése jeleként megkapja a Szentlelket.

Nem lehet sem sákramentumhoz, sem emberi intézményhez kötni az újjászületés és a bűnbocsánat elnyerését. Ezeket minden ember személyes imádság által közvetlenül Istentől kapja. A megváltásnak és a bűnbocsánatnak nem lehet feltétele az ember előzetes teljesítménye, például valamilyen jó cselekedet.

4.) Isten nem csak megváltja a keresztyén embert, hanem meg is szabadítja az örök kárhozattól. A keresztyéni lét ezért több, mint valami öncélú dolog. Jézus Krisztus követőjének elsődleges fókuszában Isten dicsőítése és imádata áll. Ebből fakadóan az imádság és a bibliaolvasás fontos szerepet tölt be az evangelikálok életében. Ezentúl az evangelikálok a hívők általános papságában hisznek. Ez a felfogás egy olyan életstílust és életmódot eredményez, amely a Szentírás etikai mércéjéhez igazodik. Az evangelikálok Isten szeretetét, amelyet maguk is személyesen átéltek, szeretnék továbbadni mind szavak (igehirdetés), mind tettek által (szociális elkötelezettség a társadalom iránt), anélkül azonban, hogy hitüket ráerőltetnék másokra. A holisztikus szemlélet hangsúlyos, anélkül azonban, hogy az evangélium hirdetését feladnák.

5.) A helyi gyülekezet fontos szerepet játszik az evangelikálok életében. Itt válik a szellemi-lelki közösség láthatóvá és itt kell megélni az újszövetségi tanítás szerinti életet. Ugyanakkor az evangelikálok tisztában vannak azzal is, hogy a felekezeti határokon átívelően az ecclesia invisibilis (=láthatatlan egyház) tagja minden keresztyén, ezért más konfessziókban található keresztyénekkel is közösségre törekszenek.

Ezért sok szempontból az evangelikál mozgalom a legrégebbi ökumenikus mozgalomnak tekinthető, hiszen keresztyének közös teológiai meggyőződésük és közösen megélt hitbéli tapasztalatuk miatt részint egy felekezeten átívelő mozgalom tagjai lettek, anélkül hogy ezt szükségszerűen közös szervezeti egyesülésben juttatnák kifejezésre. Éppen abban különbözik az evangelikál mozgalom a gazdag teológiai örökségével egyes egyházak és felekezetek hitvallási irataitól, hogy számos fontos kérdést tudatosan nyitva hagy, amelyet adott egyházak a maguk keretein belül tisztáztak és rögzítettek már. Például ilyen a keresztség kérdése, illetve az úrvacsorával és a gyülekezettel kapcsolatos felfogás.

Az „evangéliumi/evangelikál” fogalom itt közreadott definíciója az evangelikál mozgalom legalapvetőbb teológiai meggyőződéseit öleli fel. Ez azt jelenti, hogy a fogalom nem felekezetet jelöl, és a mozgalom, amire utal, csakis felekezeteken átívelő mozgalomként értelmezhető (ld. Frank Hinkelmann, „Evangelikal ind Deutschland, Österreich und der Schweiz”, 139-142.o.).

1 válasz

Hozzászólás írása neki: Szilágyi József Hozzászólás visszavonása