Lloyd-Jones és Francis Schaeffer véleménye a Gen 1-3 „tudományos” értelmezéséről (evangelikál álláspont)
Martyn Lloyd-Jones
Mi elfogadjuk a teremtéssel kapcsolatos bibliai tanítást, és álláspontunkat nem evolúciós elméletekre alapozzuk. Ki kell jelentenünk, hogy hiszünk az egyetlen és első ember létezésében, akit Ádámnak hívnak, és az egyetlen első nőben, akit Évának neveznek. Elutasítunk minden Ádám előtti emberről szóló elképzelést, mert az szembemegy a Szentírás tanításával.
Nos, valaki megkérdezheti: miért foglalkoztok ezzel? Lényeges ez az üdvösség szempontjából? Igen! Határozottan állítom, hogy a Teremtés könyvének első fejezetei a történeti valóságot ábrázolják, és azért adattak nekünk, hogy erről informáljanak minket. Tudjuk, hogy vannak képek és szimbólumok a Bibliában, de amikor a Biblia történeti esemény formájában mutat be számunkra valamit, szükséges, hogy történelemként fogadjuk el azt. A Biblia nem pusztán az üdvösségről nyilatkozik. Inkább osztatlan egész: beszél a világ és az ember eredetéről – arról hogy elbukott és megváltásra szorul.
Ezért a Teremtés könyvének ezen első fejezetei és azok története a megváltás-tan létfontosságú részét képezik. Vegyük például Pál apostol érvelését (Rm 5:12). Pál egész érvelése azon alapul, hogy egy embernek, Ádámnak a bűne, szemben áll egy másik ember, az Úr Jézus Krisztus hatalmas cselekedetével. Ehhez hasonlóan az 1Kor 15-ben az apostol egész érvelése a történetiségen alapszik.
Valóban, úgy tűnik számomra, hogy az egyik dolog, amit különösen ki kell hangsúlyoznunk, hogy a mi evangéliumunk elsősorban nem tanítás, és nem filozófia, hanem történelem. Az üdvözítés munkája Isten cselekedete! A megváltás nem egy idea; inkább olyan események együttese, amelyek a történelem konkrét síkján játszódtak. A történetiség rendkívül lényeges kérdés.
Ezenkívül felmerül természetesen a mi Urunk személyével kapcsolatos kérdés is. Ő ugyanis egyértelműen elfogadja ezt a történetet, hiszen hivatkozik Ádámra, és amikor a házasságról beszél, világosan elismeri a Szentírás ezen szakaszának történetiségét (Mt 19:4-5). Mindezeken túl azonban, ha valaki nem fogadja el ennek a beszámolónak a történeti valóságát és szeretné hinni, hogy az emberi test egy evolúciós folyamat eredményeként fejlődött ki, majd Isten ezután kiválasztott egyet ezek közül a humanoid egyedek közül, valamit tett vele és emberré változtatta, még mindig megválaszolatlan kérdés marad, hogy miként lehet megmagyarázni Évát, mivel a Biblia szempontjából nagyon különleges Éva eredete. Az, aki az evolúció-elmélet bármilyen formáját elfogadja, egyáltalán nem fog tudni elszámolni Éva személyével, eredetével és létezésével.
Ugyanakkor bizonyos evangelikálok magukat a modern, tudományos tanításhoz igazítják, aminél nincs veszélyesebb. Önmagunkat kizárólag a Szentírás alapjára kell helyeznünk, és ha ennek – a Szentírásnak – mindig igaza van, akkor számomra úgy tűnik, ez ma különösen igaz. Maga a modern tudomány mutat rá arra, hogy nem vagyunk tudományellenesek és a haladás ellenségei pusztán azért, mert elutasítjuk bizonyos előkelő és nagyhírű tudósok állításait. Tudjuk, hogy kiemelkedő tudósok is tettek olyan, nagyon is dogmatikus kijelentéseket a múltban, amelyekről mostanra bebizonyosodott, hogy tévesek. Mindössze azt akarom mondani, hogy nagyon veszélyes, ha álláspontunkat egy „tudományos” kijelentésre alapozzuk. És bár elismerjük, hogy képtelenek vagyunk mindent megmagyarázni, illetve hogy vannak bizonyos dolgok, amelyeket jól ismerünk, mégsem tudjuk őket értelmezni, kijelentjük: Hisszük, hogy akármit is állít a Szentírás a teremtésről, az egész világegyetemről, az igaz, és azért igaz, mert Isten mondta. Noha úgy tűnik, mintha az Írás konfliktusba kerülne néhány jelenkori tudományos felfedezéssel, azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy legyenek türelemmel, biztosítva őket afelöl, hogy végül maguk a tudósok fogják bizonyítani számukra, hogy tévedtek néhány dologban, és előbb-utóbb meg fogják látni, hogy a Szentírás állításai igenis igazak. Mi az álláspontunkat ezért egyedül az Igére alapozzuk, hangúlyozva, hogy mindig is ez volt a protestáns nézet.
Vannak néhányan, akik ezt mondják: „Rendben, ezt elfogadom. Egyáltalán nem változtattam meg nézetemet a hit alapjáról és arról, amit mindezekről kijelent a Szentírás.” Viszont amikor a részletekről beszélsz velük, látod, hogy igenis – sőt, úgy vélem, radikális módon – eltávolodtak a valódi evangelikál állásponttól.
Francis Schaeffer
Sajnos ma, az evangelikál világban egy széles, hangos, érthetően fogalmazó és növekvő tanítói és írói csoport egy lecsupaszított bibliai nézetet akar ránk erőltetni. Egyikük így fogalmazott:
„Dr. Schaeffer kitart amellett, hogy Isten kijelentése kizárólag történelmi eseményeken keresztül, térben és időben ment végbe. Tehát Dr. Schaeffer amellett érvel, hogy van egy szó szerinti, literális Édenkert, szó szerinti Megkísértés és Bűneset, egy szó szerinti Bábel torony, és így tovább…”.
Igy folytatta: „Egyszer megkérdeztem tőle (Schaeffertől/szerk.), hogy vajon hisz-e abban, hogy egy költemény (a Teremtés könyvének nyitó fejezeteiben) képes megbízható történetként elénk tárni az igazságot. „Ebben az esetben nem” – válaszolta.”
Látszik, hogy félreértett engem. Nem arról beszéltem, hogy egy irodalmi formát egy másik ellen ki lehet játszani. Egyértelmű, hogy az igazságot egy költemény is képes közvetíteni, ugyanúgy, ahogyan egy tisztán didaktikus narratíva is. De ez nem változtatja meg a központi kérdést: valóban megtörtént a Bűneset? Volt-e idő a Bűnbeesés előtt és után?
Gondoljuk át, mit veszítünk azzal, ha a Bűnesetre nem egy térben és időben lezajlott eseményként tekintünk. Először is, Istent tesszük felelőssé a jelen világban tapasztalható minden boldogtalanságért. Másodszor, ha nincs szó szerinti Bűnbeesés, akkor nincs erkölcsi vétek sem, hiszen Ádám és Éva nem lépett le az engedelmesség útjáról, azért, hogy inkább engedetlen legyen Istennel szemben. Ebben az esetben Krisztus halála, mint helyettes engesztelő áldozat, érvénytelen. Rejtéllyé válik. Harmadszor, ha mindez, amit most magunk körül látunk, normális, mondván Isten ilyennek teremtette, akkor egyáltalán nem lehet kijelenteni valamiről, hogy „ez és ez teljesen rossz, vagy abszolút rossz.” Így a szekuláris humanistákkal együtt a relativizmus fogságába kerülünk.
Később így fogalmazott az előbb említett úriember: „Dr. Schaeffer … állást foglalt, mikor azt mondta, hogy a keresztyénség igazsága szempontjából nélkülözhetetlen, hogy a Biblia „a valódi igazságot” mondja „a történelemre és a kozmoszra” vonatkozóan is, ugyanúgy, ahogy a lelki dolgokról. Ez az állítás kifejezetten aggaszt engem, mert ez azt jelenti, hogy ha a Biblia bármely „történelemmel és a kozmosszal” kapcsolatos része pontatlan, akkor a hittel kapcsolatos esszenciális részei is elvesznek.”
Majd pár mondattal később ugyanez az ember kifejezte aggodalmait a nő teremtéséről szóló történettel kapcsolatban is, ahogy az a Teremtés könyvében előttünk áll.
Viszont ha a Biblia csak az úgynevezett lelki dolgokban megbízható, szembe találjuk magunkat egy leküzdhetetlen problémával. Sokszor a Biblában – ha nem a legtöbb esetben – a „lelki” dolgok kozmoszban, térben és időben lejátszódó történelmi események, mint például Krisztus inkarnációja, csodái, feltámadása és dicsőséges visszatérése. Nem állítom, hogy néhány ilyen „új evangelikál” ne tartaná fontosnak ezeket a keresztyén igazságokat, de csak egyéni osztályozásuk alapján. Viszont ha így teszünk, végül mi az, ami felől egyáltalán teljesen bizonyosak lehetünk? Mindez csak a hit szubjektív ugrása a bizonytalanba – egy szubjektív, belső tanúbizonyság!
El kell utasítanunk ezt a meggyengített, lecsupaszított Bibliát, amit ránk kényszerítettek, szánkba adtak.
Forrás: LLOYD-JONES ARTICLEAn extract from ‘Knowing the Times’. Given as part of a series of three addresses to The International Fellowship of Evangelical Students Conference at Schloss, Mittersill, Austria in 1971. The general title of the addresses is What is an Evangelical? published by Banner of Truth Trust, ISBN 978 0 851 516 264.FRANCIS SCHAEFFER ARTICLEAn extract from his final address at the ‘Whatever Happened to the Human Race’ seminar in London, in 1980.
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: „mi a különbség a kettő között?” És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
