30
nov
2018

Még egy szempont a BPA-val és Görbicz Tamással folytatott vitához

/A következő írás először Szabados Ádám Görbicz Tamásnak írt válasza alatt jelent meg kommentként. Hasznosnak tartjuk a szerző hozzájárulásával itt is, külön posztban megosztani, mivel úgy véljük, hogy a hosszú hónapok óta tartó vita gyökerét ragadja meg/ 

Kenessey Béla írása:

Nagyon szomorúan figyelem ezt a hónapok óta tartó vitát. Egyetlen gondolattal szeretnék hozzászólni. Pontosabban inkább csak benyomással, amit most nincs időm meg energiám idézetekkel, adatokkal, érvekkel támogatni. Ha valakinek segít, jó, ha nem, merüljön a megérdemelt feledésbe.

Szóval, az az érzésem, hogy ebben a vitában végzetesen összekeveredik a DOGMATIKAI és a LELKIGONDOZÓI szál. (A lelkigondozás szót itt a legszélesebb értelemben használom: beletartozik minden, amivel a pásztor a rábízottak életére hatással van, a vasárnapi prédikációtól kezdve a négyszemközti beszélgetésekig.) Vannak emberek, vannak hívők, akiknek — családi vagy gyülekezeti hátterük, jelen élethelyzetük stb. miatt, itt és most — ELSŐSORBAN a szerető, kegyelmes, jóságos Istent bemutató üzenetre van szükségük. Vannak ilyen közösségek, talán még egész felekezetek is. És vannak egyének és csoportok, akiknek meg — itt és most — ELSŐSORBAN Isten szentségével, igazságos bíró voltával kell találkozniuk.

Ádám azt írja: “Azért találom GT harcát ebben a kérdésben zavarba ejtően elhibázottnak és feleslegesnek, mert ezzel a (vérszomjas) istenképpel nem csak ő, de mindenki szemben áll, aki az evangélium talaján áll…” DOGMATIKAI szinten ez nyilván igaz, éppúgy, ahogy elvileg mindenki “aki az evangélium talaján áll” szemben áll a “jóságos nagypapa” istenképpel is. Mégis azt hiszem, sokan osztják a tapasztalatomat, hogy a gyakorlatban, a LELKIGONDOZÁS szintjén nagyon könnyű elcsúszni egyik vagy másik oldalra.

Nem ismerem se GT-t, se a BPA-t, de majdnem biztos vagyok benne, hogy ez az “új tan” eredetileg valós LELKIGONDOZÓI szükségletekre reflektált. (Valószínűleg nem véletlenül emlegetik a BPA-t a “valláskárosultak” — egyik — gyűjtőhelyeként és szanatóriumaként. Sajnos, nagy szükség van rájuk…) Egyszerűen csak erősebb hangsúlyt helyeztek Isten kegyelmére, irgalmára, megbocsátására, végtelen szeretetére, mert úgy látták, hogy azoknak a híveknek, akkor és ott erre volt szükségük. Véleményem szerint GT ott követi el a végzetes hibát, amikor (gondolom, különösen miután DOGMATIKAI szempontból kritikákat kapott) a jogos LELKIGONDOZÓI hangsúlyt egyre kétségbeesettebben és egyre vitathatóbb módon próbálja DOGMÁVÁ konvertálni.

Mennyivel jobb lett volna már az első figyelmeztetésekre úgy reagálni: “Jó, persze, igazatok van. Ez, amit én csinálok, LELKIGONDOZÁS. Tudjátok ti is: az ember néha radikálisabban fogalmaz, hogy a lényeg átmenjen a hallgatóknak. A DOGMATIKÁBAN természetesen egyetértünk, és — nyugodjatok meg! — hosszú távon egyensúlyba is kerül a keresztyénség teljes igazsága a tanításunkban.” Sajnos, GT nem így reagált, és onnan, ahová kisodródott, már nagyon nehéz lesz visszakoznia. Imádkozom, hogy kapjon hozzá az alázatot és bátorságot (a közössége is) — kritikusai pedig bölcsességet, hogy ezt ne megnehezítsék, hanem könnyűvé tegyék neki.

2 válasz

  1. Molnár Ambrus

    Kedves Béla!

    Köszönöm a szempontot, amire felhívtad a figyelmet, egyben egyfajta fogalmi tisztázást is aláhúznék. A keresztyén lelkigondozás kereteit az Isten kijelentett igazsága adja, amit pedig a dogmatika összegez számunkra. Így ha a keresztyén lelkigondozás szempontrendszerében többé már nem a dogmatika adja, azaz nem az Isten kijelentésének igazsága határozza meg az irányt, a vázat, az igazságot, akkor az többé nem keresztyén lelkigondozás, hanem pszichológiaiai terápia. A keresztyén lelkigondozás és a dogmatika között tehát semmiféle feszültésg sincs, sőt a lelkigondozás valójában nem más mint a rendszeres teológia fényében (dogmatika és etika) „aktuáldogmatikai alkalmazás”.
    A feszültésg azonban valós, de nem a dogmatika és a keresztyén lelkigondozás között áll fenn, hanem a dogmatika és a pszichológiai terápia között. Az első dogmatikája az Isten kijelentéséhez kötött, míg a másiké az ember szellemi képességeihez.
    Bátorítok mindenkit, hogy a keresztyén lelkigondozást csak a dogmatika fényében és annak tudatában végezze és alkalmazza.

  2. Kenessey Béla

    Kedves Ambrus!
    1. Egyetértek.
    2. Bővebben most nem tudok reagálni. Egy egyébként is Márkus Tamás posztja, vele beszéld meg, én itt csak idézett vagyok.
    3. Szabados Ádám blogján nagyon hasonló módon reagált a kommentemre Ruff Tibor is. Neki se tudtam (volna) bővebben válaszolni, de szerencsére nem is kellett, mert megtette Ádám a tegnap 21:08-kor kelt bejegyzésében. Ajánlom figyelmedbe.
    (4. Megértésem szerint az egyetlen lényeges különbség a Te reakciód és Ruff Tiboré között, hogy Te a dogmatika kiemelt szerepét hangsúlyozod, ő viszont azt írja: „Én nem hiszek abban, hogy bármiféle dogmatikára egyáltalán bármikor is szükség lenne a kereszténységben.” Szerintem csak terminológia különbség, de ezt rendezzétek le egymás közt. 🙂 )

Hozzászólás írása neki: Kenessey Béla Hozzászólás visszavonása