23
nov
2018

John Stott: Isten magát adta, hogy megváltson minket önmagától (megigazítás és engesztelés)

Ha Isten kegyelemből megigazítja a bűnösöket, milyen alapon teszi ezt? Mi módon nyilváníthatja az igaz Isten igaznak a hamisakat anélkül, hogy gyanúba hozná igazságát, vagy jóváhagyná gonoszságukat? Ez a mi kérdésünk. Isten válasza pedig ez: a kereszt.

Nincs a Római levélnek még egy megdöbbentőbb kifejezése, mint ez: Isten „megigazítja az istentelent” (4,5). (…) Hogyan igazíthatja meg Isten az istenteleneket? Hiszen Isten ismételten megparancsolta az izraelita bíráknak, hogy az igazakat mentsék fel, a bűnösöket pedig marasztalják el (5Móz 25,1). Mi sem nyilvánvalóbb! Az ártatlan embert ártatlannak kell nyilvánítani, a bűnöst pedig bűnösnek. Van-e ennél elemibb elve az igazságszolgáltatásnak? Ezután Isten hozzátette: „Aki igaznak mondja a bűnöst, és aki bűnösnek mondja az igazat: mindkettőjüket egyaránt utálja az Úr” (Péld 17,15). Továbbá ünnepélyesen kijelentette: „Jaj azoknak…, akik megvesztegetésért igaznak mondják a bűnöst, de az igazak igazát elvitatják” (Ézs 5,23). Önmagáról pedig azt mondta: „Én nem adok igazat a bűnösnek!”, vagy „nem mentem fel a gonoszt” (2Móz 23,7). Mi sem természetesebb, mondjuk ismét. Álmában sem tenne ilyesmit az Isten.

Akkor miként állíthatja Pál, hogy Isten azt teszi, amit másoknak világosan megtilt – amiről azt mondja, hogy ő azt soha nem tenné, miközben rendszeresen ezt teszi? Ráadásul magát így nevezi: „aki megigazítja a gonoszokat”, vagy mondhatnánk, „igazzá teszi az igaztalanokat.” Ez merő képtelenség! Hogyan cselekedhetne az igaz Isten hamisan? Felborítaná, a feje tetejére állítaná az erkölcsi rendet! Ez hihetetlen! Jobban mondva az lenne, ha nem volna kereszt. A kereszt nélkül nem lehetne igazolni a vétkesek megigazulását, az merő etikátlanság, és ezért képtelenség volna. Isten csak azért „igazítja meg az istenteleneket”, mert „Krisztus meghalt értünk, istentelenekért” (5,6). Mivel áldozati halálában Krisztus kiontotta vérét (25) értünk, Isten meg tudja igazítani az istenteleneket.

Hogy mit tett Isten a keresztfán, vagyis helyettünk Fia kereszthalála által, ezt Pál három fontos kifejezéssel magyarázza (ezek közül az egyik az engesztelés/szerk.)

(…)

Ezekben a versekben (ld. Róm 3,21-4,25) Pál arról ír, hogy Isten milyen megoldást nyújt az ember állapotára, amelyet nem egyszerűen a bűn, hanem az Istennek a bűn miatti haragja határoz meg (Róm 1,18, Róm 2,15, Róm 3,5). Márpedig ha Isten haragra gerjed, azt lehetőleg el is kellene hárítani. Nem kellene szégyellnünk az „engesztelés” szót a kereszt összefüggésében használni, de akkor sem kell zavarba jönnünk, ha a „harag” szót Istennel kapcsolatban említjük. Ehelyett sokkal inkább azon kellene igyekeznünk, hogy ezt a nyelvezetet újból birtokba vegyük és alkalmazzuk, rámutatva, hogy a kiengesztelés keresztény tanítása teljességgel eltér a pogány vagy animista babonától. A keresztény kiengesztelés szükségessége, szerzője és természete más.

Először is nézzük annak szükségességét. Miért szükséges a kiengesztelés? Erre a pogány válasz úgy hangoznék, hogy azért, mert az istenek folyvást zsémbelnek, különféle hangulataik és rohamaik támadnak, szeszélyesek. A keresztény válasz így szól: Isten szent haragja a gonoszból fakad. Semmi elvtelen, kiszámíthatatlan vagy féktelen nincsen a haragjában: az egyedül a gonosz váltja ki.

Másodszor, ejtsünk szót annak szerzőjéről. Ki vállalkozik a kiengesztelésre? A pogány válasz ez: mi magunk. Megsértettük az isteneket, ezért meg is kell békéltetnünk őket. Ezzel szemben a keresztény válasz ez: igaz haragjában Istent nem is tudnánk megbékíteni. Erre semmilyen eszköz nem áll rendelkezésünkre. De Isten az irántunk érzett, általunk meg nem érdemelt szeretetéből megtette értünk azt, amit mi magunkért soha nem tudtunk volna megtenni. Krisztust rendelte engesztelő áldozatul. Hasonlóképpen ír János is: „Isten… szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelő áldozatul (hilaszmosz) bűneinkért (Jn 4,10). A szeretet, a gondolat, a szándék, a kezdeményezés, a cselekvés és az ajándék mind az Istené volt.

Harmadszor, vizsgáljuk meg a kiengesztelés természetét. Hogyan valósult meg a kiengesztelés? Mi az engesztelő áldozat? A pogány válasz ez: meg kell vesztegetnünk az isteneket, finom illatokkal, termény – és állatáldozatokkal, sőt, emberáldozattal. Az ószövetségi áldozati rendszer ettől egészen eltért, mert általánosan elismerték, hogy Isten maga „adta” az áldozatot népének, hogy általa engesztelést szerezzenek (3Móz 17,11). Ez pedig kétségbevonhatatlanul megnyilvánul a keresztény kiengesztelésben is, hiszen Isten az ő Fiát adta, hogy meghaljon helyettünk, és Fiát adva önmagát adta (Róm 5,8, Róm 8,32).

Összefoglalva: nem hangsúlyozhatjuk eléggé a kiengesztelés pogány és keresztény felfogásának külünbségeit. A pogány gondolkodás szerint az emberek igyekeznek saját silány ajándékaikkal megbékíteni morc isteneiket. Ezzel ellentétben a keresztény kinyilatkoztatás szerint Isten szeretete engesztelte ki saját haragját saját ajándéka, egyszülött Fia által, aki a helyünkbe lépett, magára vette bűneinket, és a mi halálunkkal halt meg. Következésképpen Isten magát adta, hogy megváltson minket önmagától. 

Ez az igazi alapja annak, hogy az Igaz Isten megigazítja az igaztalanokat anélkül, hogy gyanúba hozná igazságát. Ezt fogalmazta meg ékesszólóan Charles Cranfield (1915-2015):

Minthogy kegyelmében meg akart bocsátani a bűnösöknek, és igazán kegyelmes lévén igaz módon, azaz bűnük jóváhagyása nélkül akart nekik megbocsátani, Fia személyében önmaga ellen fordította igaz haragjának teljességét, melyet ők érdemeltek volna meg.”

A Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról szóló záró tanulmányában Cranfield professzor visszatér ehhez a témához. Azt fejtegeti, hogy Isten azzal a szándékkal küldte Jézus Krisztust engesztelő áldozatul, hogy „igaz módon, azaz önmagához, az igazán szerető és kegyelmes, örökkévaló Istenhez méltó módon igazíthassa meg a bűnösöket.” Mert ha könnyedén bocsátja meg bűnöket, „kompromittálta volna magát azzal a hazugsággal, hogy az erkölcsi rossz nem számít, és így tulajdon igazságát mocskolta volna be, üres és hazug ígérettel űzve gúnyt az emberekből, akik közül a legemberségesebbek azonnal felismerték volna ennek becstelenségét és hamisságát.”

Forrás: John Stott, Pál levele a Rómaiakhoz, 109-110.

22 válasz

  1. Iványi Balázs

    Ismét csak segítő szándékkal:-)

    „Ha Isten kegyelemből megigazítja a bűnösöket, milyen alapon teszi ezt?” „Isten válasza pedig ez: a kereszt.”

    Lehet, de nem Pál szerint. Pál szerint a hitből, hit által:

    „Mivelhogy egy az Isten, aki megigazítja a zsidót hitből és a pogányt hit által.” (Róma:3:30)
    „Ellenben annak, aki nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul.” (Róma levél:4:5)

    A kereszt (Krisztus halála, az engesztelő áldozat) önmagában(!) nem hoz megigazítást Pál szerint. Egyértelmű, hogy Pál számára nem a kereszt hordozott információt, hanem a rajta függő személy. „mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ” (Gal3: 13), Az ószövetségi idézet nyilvánvalóan nem egy kereszt alakú kivégzőeszközre utal. Amikor Pál a „keresztről” beszél, a „kereszt” összefüggésében szól, akkor nem a kivégzőeszközről, hanem minden esetben Krisztusról beszél. A „kereszt botránya” nem az volt, hogy a Krisztus meghalt, hanem az, hogy mivel egy fán függve halt meg, ezért „átkozott lett”.

    Az engesztelő áldozatról:
    „Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által (nincs vessző) az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt,” (Róma 3:25)

    Azt már láttuk, hogy Pál szerint Isten „hitből hitbe” igazítja meg a bűnösöket és nem a kereszthalál, „engesztelő áldozat” által. Az „engesztelő áldozat” szerepe Pálnál nem az, hogy megigazítson, hiszen az „hitből hitbe” történik”, hanem az, hogy megmutassa azt, hogy Isten akkor sem volt igazságtalan, ha „az előbb”, vagyis a Krisztus eljöveteléig és haláláig elkövetett bűnöket elnézte, hiszen a Krisztusig nem volt lehetőség a hitre, ezért Istent joggal lehetne ezért igazságtalannak nevezni. Pál tehát azt akarja mondani, hogy bár igazságtalannak tűnhet az, hogy Isten hit nélkül elnézett bűnöket a Krisztusig, (hiszen Isten megigazítása „hitből hitbe” történik), ez az „elnézés” az előzőleg már vázolt megigazítástan („hitből hitbe”) alapján valóban igazságtalannak tűnik így, ezért ezt az igazságtalanságot ki kellett engesztelni. Pál szerint erre való az engesztelő áldozat, és nem arra, hogy a hit tárgya legyen, vagy a hit általi megigazulást helyettesítse, vagy felváltsa, és legfőképpen nem arra, hogy a Krisztus után bárkinek a bűnét elfedje, vagy váltsághalálnak lehessen tekinteni. Az ugyanis csak az „előbb” elkövetett bűnök váltságát mutatta meg.
    Pál teológiájába tehát nem fér bele az, hogy Isten ilyen áldozathozatal után, a hit eljövetelét követően bűnt elnézzen, vagy megbocsásson. Erre nincs lehetőség, a megmenekülésre, a megigazulásra nincs más lehetőség, csak a hit.

    1. Márkus Tamás András

      Kedves Balázs!

      Téves az érvelése. Kérem olvassa végig a Római levelet. A kereszt az OBJEKTÍV alapja a megigazításnak, az ESZKÖZE pedig a hit. A kérdés: miben hiszek, sőt, miért hihetek? Azért, mert Krisztus elhordozta értem a bűneim jogos ítéletét, megszabadított a bűn hatalmából. A kulcs továbbra is a kereszt, Jézus váltságműve, amiben hinnem kell. Az említett szakaszban nem Isten hitéről van szó, hanem a mi hitünkről. Ha nem Krisztusban és váltságművében hisz, akkor ugyan miben? John Stott Római levél kommentárját javaslom olvasásra!

      1. Iványi Balázs

        Kedves András!
        Köszönöm a tanácsát, de higgye el, hogy nagyon sokszor elolvastam a Róma levelet. A kérdése, hogy „miben hiszek, sőt, miért hihetek?” jogos. Ön persze hiheti azt, hogy Krisztus elhordozta Önért vagy Ön helyett a bűnei jogos büntetését, hiszen a hit az magánügy, mindenki abban hisz, amiben akar. Pál megértése és a hit két különböző dolog. Én az elsőre teszek kíséretet. Pál ezt mondja:
        “Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az ELŐBB elkövetett bűnöknek elnézése miatt,” (Róma 3:25)
        Ez egy teljesen világos és érthető megfogalmazás Páltól. Szó sincs Isten hitéről, ezt nem is állítottam. Pál evangéliumáról van szó, ami „hitből hitbe” jelentetik ki.

        „Ha nem Krisztusban és váltságművében hisz, akkor ugyan miben?” Ez megintcsak magánügy:-) A hitem lehet pusztán az is, hogy „Jézus a Krisztus”. Számomra ebben a kérdésben John Stott nem tekintély.

        1. Iványi Balázs

          Azt sztem érdemes megfontolni, hogy ugyanúgy mint az Ószövetségi időkben (tudom, hogy ott és akkor csak egy évre), a Krisztus kereszthalála elegendő volt a bűnök elengedésére, akkor miben ÚJ a szövetség?
          Vajon amikor Pál azt mondja, hogy „hitből hitbe” jelentetik ki Isten megigazítása, akkor ez azt jelenti, hogy az „OBJEKTÍV”, mindenkitől független eseménybe való hit („hitből”) elvezeti a hívőt az önmaga magigazulásába vetett hitbe („hitbe”)? Ezt jelenti az, hogy „hitből hitbe”? Vagy neadj isten azt, hogy Pál evangéliuma „hitből” elvezetheti a hívőt a „hitbe”? Milyen „hitből”, és milyen „hitbe”? Ez a kérdés.

          1. Márkus Tamás András

            Két külön kérdésről beszélünk:
            1.) Minden reformátor, és minden evangelikál protestáns Krisztus váltsághalálát, bűnelhordozó engesztelő halálát tartja a megigazítás alapjának. Isten igaz, mert méltón megbünteti a bűnt – úgy, hogy Krisztus elhordozza azt és annak büntetését -, másrészt Isten kegyelmes, mert így igaznak tulajdonít bennünket, bűnösöket. Amikor ránk néz, Krisztust látja, aki tökéletes életével és halálával betöltötte a törvényt, és elhordozta annak átkát is. A megigazítás objektív alapja azért Krisztus engesztelő halála, mert enélkül nem beszélhetnénk semmiféle megigazításról. Erről szól egyébként a Jn 3,16 is. A hit az „eszköz”, a csatorna, amin keresztül igaz lesz konkrétan ránk nézve is mindaz, amit Krisztus elvégzett. Semmiféle „önmagunk megigazulásába vetett hitről” nincsen szó. Krisztus igazságáról van szó, amely nekünk „tulajdoníttatik”. Az objektív alatt senki sem azt érti, hogy elfogadok egy történelmi eseményt, és igaz lettem. De nem is ezt állítottam. A Szentlélek megnyitja a szívemet, hitet ébreszt bennem, bizalmamat Krisztusba és az ő váltságművébe vetem, és elfogadom, hogy Krisztusért Isten rám igazként tekint (az igaz itt „státusz”, nem természet szerinti igazzá válás.)
            2.) A „hitből hitbe” ebben a kontextusban a következőt jelenti: az igazság az evangéliumban van, és ezt hit által fogadjuk el. Azért „hitbe”, mert ahogy előrehaladunk ebben megismerésben és növekszik a hitünk (itt a hit tartalmára kell gondolni), ezzel együtt növekszik bennünk Isten igazsága – értsd úgy, hogy megerősödünk annak birtoklásában, tehát egyre inkább, egyre világosabban megértjük, elfogadjuk és tisztában leszünk vele. Tulajdonképpen a következőről beszél Pál itt: amennyire növekedünk a kegyelemben, Isten kijelentett igazságának megismerésében, annál világosabban és közvetlenebbül szemléljük Isten kegyelmét.

        2. Márkus Tamás András

          Kedves Balázs! Egyrészt a hit nem magánügy – keresztény szempontból biztos nem az -, másrészt nincs olyan, hogy „mindenki abban hisz, amiben akar.” Ez legjobb esetben is cinizmus. Keresztény emberként az önmagát feláldozó Krisztusban hiszünk, és annak a Szentírásnak – Isten szavának -, amely erről az üdvtettről tanúságot tesz. Őn ezt az írott tanúságtételt forgatja ki egészen furcsa módon – úgy, ami teljesen eltér attól az értelmezéstől, amit több mint 2000 éve követ a kereszténység. Ezen a tényen azért elgondolkoznék.
          A bibliai részre rátérve: úgy látom, hogy az „előbb” szón akad fenn, úgy értelmezve a szakaszt, mintha Krisztus csak a korábban elkövetett bűnökért lenne engesztelő áldozat. Hadd idézzem Kálvin magyarázatát: „…Pál a törvény szerinti engesztelésekre gondol, amelyek bizonyságai voltak ugyan a leendő elégtételnek, de Istent a legkevésbé sem tudták megengesztelni. Hasonló ehhez a Zsidókhoz írt levél 9,15 verse, hogy Krisztus hozta a váltságot azokra a bűnökre, melyek az előző szövetség alatt még fennmaradtak. Mindazáltal ne gondoljuk, hogy Krisztus halála csak az előbbi idők bűneit engesztelte ki. Ezt az őrültséget csak néhány esztelen rajongó hozta ki ebből az általa botorul elferdített szakaszból. Mert Pál csak azt tanítja, hogy egészen Krisztus haláláig egyáltalán nem volt megfizetve az ára Isten megengesztelésének, s ezt nem is adták meg és nem teljesítették a törvény árnyképei. Ezért függőben volt az igazság egészen a beteljesedés idejéig. Ugyanezen az alapon nyerünk azután bocsánatot azokra a bűnökre is, amelyek naponként a vétkesség vádjával szorongatnak bennünket, mert egy az engesztelés mindenkiért.” (Kálvin: A Rómaiakhoz írt levél magyarázata)

          1. Iványi Balázs

            Kedves András!
            Szerintem is két külön kérdésről beszélünk: a megigazulásról, és az engesztelő áldozat szerepéről. Én egyáltalán nem akadtam fenn azon, hogy Pál az ELŐBB elkövetett bűnökre vonatkoztatja az engesztelő áldozatot, pont én nem akadtam fenn ezen, én csak megértettem Pál szavait, és elmondtam, hogy Pál miről beszél. Ezt mondja Pál. Ön akad ezen fenn, mert úgy tűnik, hogy ez szembe megy a hitével. Most már másodszor történik, hogy a Szentírás mondanivalója elé helyez magyarázókat, az előbb Stott, most meg Kálvin személyében, mikor leírtam, hogy ebben a kérdésben számomra nem tekintély senki, hiszen én MEGÉRTETTEM Pál teológiáját. Nem értelmezem, hanem értem, ezért nincs szükségem tekintélyre, értelmezőre ebben a kérdésben. Tudja nagyon hosszú évekig gondolták azt, hogy a Föld lapos (csak a példa kedvéért), aztán meg mégsem lapos. Ilyen kérdés ez.

            A „hitből hitbe” véleményem szerint NEM azt jelenti Pálnál, amit Ön leírt. Olyan nincs, hogy „ebben a kontextusban” ezt jelenti, más kontextusban meg mást jelent. Tudjuk, (érdekes módon nem ebből a kontextusból, de tudjuk), hogy a hit a „nem látható dolgok létéről való meggyőződést” jelenti, és nem a hit megerősödését önmagunkban, a hit növekedését, ahogyan Ön magyarázza. Ez a rész viszont már a „hitbe” része a páli evangéliumnak. Ide, a hitbe (a nem láthatóról való meggyőződésbe), Pál szerint csak és kizárólag „hitből” lehet eljutni. Milyen hitből? Az engesztelő áldozatba vetett hitből? Nem, hanem a Krisztus- „hitből”. Tehát a „hitből hitbe” kifejezés a következőt jelenti: Krisztus- „hitből”, a nem láthatóba vetett „hitbe”. Nincs, nem létezik az egyik a másik nélkül.

          2. Márkus Tamás András

            Kedves Balázs!
            Számomra úgy tűnik, hogy néha össze vissza beszél. Ha tudja, nem értem, ha pedig nem tudja, sajnálom. Amikor a kontextusra utalok, akkor nem kimagyarázom az ige mondanivalóját, hanem egy szöveg megértésének elemi szabályára gondolok, tehát arra, hogy egyben olvassuk el a szöveget. Olyan dolgot tagad – vagy értelmez félre -, amely konkrétan az Ön által és az én általam idézett szakaszok előtt és után expressis verbis le van írva. Stott és Kálvin nem azért fontos, mert az Ige tekintélye felett állnak (nyilván nem állnak, sőt, róluk tudjuk, hogy az Ige tekintélye alá helyezték magukat), hanem azért, mert két olyan megbízható és elismert bibliamagyarázóról van szó, akiknek a gondolatai megfontolandók, plusz az én, igével kapcsolatos gondolataiamat is tükrözi, amit leírtak. Vegye úgy, mintha én írtam volna azt, amit ők, mert én teljes mértékben egyetértek velük – azért idézem őket (mint ahogy később Ön is beidézi a Schwank kommentárt). Ennek fényében szerintem Ön nem értette meg Pál teológiáját, hanem félreérti, sőt, szándékosan félremagyarázza. Még csak nem is kellene elolvasnia ahhoz, hogy megértse, az egész Római levelet, elég lenne a harmadik fejezetet: Tehát a 9-19. versek között miről is van szó? Arról, hogy nincs Isten előtt igaz ember (a 2. fejezetben ezt népcsoportokra lebontva fejtegeti: a törvény nélkül élők is bűnösök, és a törvény alatt élők is bűnösök). Tehát Isten előtt minden ember bűnös. Azután a 21. versektől a 27. versekig arról olvasunk, hogy „Isten igazsága” minden emberé – kegyelemből, hit által. A 22. versre felhívnám a figyelmet: „mégpedig Isten igazsága a Jézus KrisztusBAN VALÓ HIT ÁLTAL minden hívőnek.” A következő verset sem szabad figyelmen kívül hagyni: „mert nincs különbség, mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét, ISTEN INGYEN IGAZÍT MEG AZ Ő KEGYELMÉBŐL A JÉZUS KRISZTUSBAN LETT VÁLTSÁG ÁLTAL.” Öszzefoglalva: itt arról van szó, hogy a megigazítás Krisztus váltsághalála által lehetséges (ez az objektív alapja), és ezt az egyes hívők hit által veszik magukhoz (ez az eszköz). A megigazítást e versek alapján az ember ajándékként kapja, ingyen, egyedül kegyelemből, Isten megváltó cselekedete által (ez volt Luther nagy felismerése), amely Jézus életében és halálában ment végbe. A hit az instrumentuma, de nem az alapja a megigazításnak. A 25. vers Jézusnak e cselekedetét írja le részletesebben: „Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul AZ Ő VÉRE ÁLTAL azoknak, akik HISZNEK.” És itt jön az ELŐBB, amit – akkor nem fennakadt, de – szerintem rosszul értelmez. A kérdés, ami itt megjelenik: hogyhogy nem büntetett meg rögtön minden bűnt a SZENT Isten? Pál válasza az, hogy Krisztus keresztjére előre tekintve, hiszen ott a bűn valóban elnyerte a büntetését (hiszen Krisztus a bűnösök helyett halt meg). Valójában az ószövetségi áldozatok is árnyékként mutattak csak előre Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatára.
            Ami Jánosra vonatkozik: megint kever szerintem két dolgot. A bevezetéstani információk fontosak, de van egy reformátori elv, ami így hangzik: Sacra Scriptura Sui Ipsius Interpres = a Szentírás önmagát magyarázza. Lehet, hogy egyes evangélisták és apostoli levélírók intenciói, címzettjei különböztek, amikor írásba foglalták mondanivalójukat, de amit leírtak, a tartalom, ne mond ellent egymásnak SOHA. A Jn 3,16-ot azért említettem, mert egyszerre szerepel benne az a két momentum, ami Pálnál is: ti. hogy Isten „adta” az Ő FIát (és itt nyilván nem csak a megtestesülésére, hanem szolgálatára, áldozati kereszthalálára is gondolnunk kell), és hogy ez mindazok számára örök élet, akik „hisznek” benne. Az evangélium végéről beidézett szakasszal kapcsolatban: a „higgyétek”-et a „továbbra is hihessétek” értelmében is lehet érteni (ld. NIV Study Bible): ebben az esetben a hívők erősítése éppúgy lehet a célja, mint új megtérők megnyerése.

          3. Márkus Tamás András

            A „hitből hitbe” kitétel kapcsán. Nézzük megint a kontextust, amit szeret figyelmen kívül hagyni: „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek. Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” Itt az evangéliumról beszél Pál (ld. 1Kor 15, illetve a Római levél további részei). Az evangéliumnak szabadító ereje van, hiszen általa Isten a maga szabadító „igazságát” ajándékozza az embernek (Krisztus engesztelő halála által, úgy, hogy igaznak „nyilvánítja” a bűnöst). Ez HIT ÁLTAL ragadható, és HITBEN élhető meg.

          4. Iványi Balázs

            Kedves András!
            Ha már megemlítette János evangéliumát. Nem, nem erről a hitről beszél János. János hitértelmezése nem a „nem látható dolgok létéről való meggyőződésről” szól. Bár János evangélista írói szándéka is a hittel kapcsolatos, ahhoz viszont, hogy megértsük a különbséget a páli Krisztushit és a János által képviselt hit között, ismerni kell János írói szándékát, ami nem nehéz, hiszen, evangéliuma végén ő maga írja le nekünk: „Ezek pedig azért jegyeztettek föl, hogy továbbra is higgyétek: Jézus ’A’ Krisztus, az Isten Fia. És ezáltal nektek, mint hívőknek életetek legyen az ő nevében.” (János 20: 31)
            „Szövegkritikai szempontból nem világos, hogy a 31a versben a ’hina piszteuéte’ (hogy továbbra is higgyétek), vagy pedig a ’hina piszteuszéte’ (hogy eljussatok a hitre) kifejezést kell-e olvasnunk. Minthogy azonban az újonnan felfedezett P66 az első olvasat mellett szól, ezt részesítettük előnyben.” írja Benedikt Schwank nagyszerű kommentárjában. A János-evangéliumot tehát hívők számára írták, akiknek el kellett mélyülniük abban a hitben, hogy Jézus ’A’ Krisztus.

  2. Iványi Balázs

    Kedves András!
    „A hit az instrumentuma, de nem az alapja a megigazításnak.” mondja Ön. Ezzel szemben Pál így zárja le a Róma 3 érvelését: „Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg…” és még hozzáteszi: „Mivelhogy egy az Isten, aki megigazítja a zsidót hitből és a pogányt hit által.”

    Most nem reagálok a sértegetésére. Természetesen nincs igaza, alapvetéseiben, szemantikai szinten nem érti Pál kommunikációját (hiszen akkor nem beszélne Jézus kereszthaláláról) és a magasabb, mondjuk úgy apobetikai szinten (Pál kommunikációjának a célját tekintve) sem. Olyan messze áll egymástól a véleményünk, hogy nem tartom érdemesnek ezt a vitát tovább folytatni.

    További minden jót!

    1. Márkus Tamás András

      Kedves Balázs!
      Komoly vágányváltásra lenne szüksége, mert amit követ, nem a bibliai keresztyén (=üdvözítő) hit, hanem egy, a saját vágyaira és a bibliaitól eltérő értelmezésre épülő furcsa „hit-gólem”.
      Ezt nem feltétlenül az itt leírtak alapján mondom, hanem az egyéb keresztény portálokon hosszú idő óta végzett vesszőfutása alapján (gondolok itt azokra a „tanokra”, amiket pl. a Szabados Ádám-féle divinity blogon képvisel). Köszönöm a sommás ítéletét, de tessék Lutherrel, Kálvinnal és John Stottal vitatkozni, akik ugyanazt képviselik, amit szerény személyem. Mindenesetre örülök, hogy jó társaságba kerültem.
      Röviden, és kizárólag a hozzászólásai alapján, amit képvisel:
      – „Pál maga sem tudta, mit akar…”
      – „Pálnak volt gnózisa (…), ami annyira arrogánsá tette”, ami „hiteltelenné teszi Pált” az Ön szemében
      – „Elfordultam Páltól” – mondja Ön. Ezt megírhatta volna korábban is, mert ez annyira nonszensz (szándékos engedetlenség a bibliai igével szemben), hogy egyetlen hozzászólását sem hagytam volna jóvá.
      – „Jézus xy kérdésben mást tanít, mint Pál.”
      – „Pál Gamáliel lábánál tanulta az Írást, és egyáltalán nem érdekelte őt, hogy ki is a názáreti Jézus.”
      – „…amikor az apostoli tekintély az egyszerű jézusi tekintély fölé helyeződik, az ellen pedig érdemes felemelni a szavát az embernek.”
      – „Pállal a cselekedetek vs. hit kérdését illetően is bajom van, de ennél sokkal nyomósabb érvem is van az mellett (sic!), hogy ne higgyek el neki mindent, már csak a jézusi figyelmeztetés miatt is.”

      Tehát Önnek Pállal – mind személyével, mind a mondandójával – komoly problémái vannak, nem is hisz el neki mindent, de azért én higgyem el, hogy Ön jól érti Pált? Ez természetesen csak költői kérdés volt.
      Itt olyan szintű Pál-gyűlölet jelenik meg, ami már nem teológiai (ezek a kijelentések nem nevezhetők „teológiainak” a tudományosság mércéjét alapul véve sem), hanem lelkigondozói kategória. Kérem, hogy vegye tekintetbe, hogy ez az oldal a történelmi protestáns hittartalmat veszi alapul, teológiáját tekintve evangelikál, és a Szentírást Isten írott kijelentésének tartjuk. Csak akkor írjon – már ha akar -, ha ezt az alapmeggyőződést tolerálni tudja.

      Minden jót Önnek is!

      1. Iványi Balázs

        Kedves András!
        És ha még olvasna Sytka blogot:-) A divinity blogon írtak több éves mondatok, azóta természetesen több mindent megértve kissé más véleményen vagyok. De ha jól emlékszem, ez a Pál gyűlölet már akkor is felmerült, és akkor is mondtam, hogy amiket megértettem, az nem Pál személye ellen szól. Én nem gyűlölöm Pált, én csak magyarázom. Ön szerint nyilván tévesen.
        Azt nem értem, hogy miért akad fenn azon, hogy valaki elfordul egy tanítástól, szakít egy szemlélettel? Mintha az én esetem egyedülálló lenne a történelemben, mikor az igazság meg az, hogy Pál apostol már a saját napjaiban sem volt az a hatalmas, mindenütt jelenlévő apostoli tekintély, amely önök, keresztények számára tűnik, és elfogadják. Pál hét darab hiteles levelei mindegyike azt mutatják, hogy mindenütt, ahol megfordult, ellenségei voltak. Nemcsak a keresztény mozgalmon kívülállók között, hanem belül – a jeruzsálemi apostolok, a korintusi szuper apostolok, a galatai zsidó- „keresztény” misszionáriusok vagy a filippi „kutyái” között is. Ezek a különféle „keresztény” vezetők saját nézetekkel rendelkeztek, amelyek minden esetben ellentétben álltak Páléval. És ezek csak azok a csoportok, amelyekről tudunk. Hány tucat más is lehetett ott? Mit gondoltak ezek az emberek? Mit hittek? Mi volt a „kontextusuk”? Sajnos mivel nincsenek leírva, nincs „textusunk”, nem tudjuk. Azt tudjuk, hogy nem azt hitték és gondolták mint Pál, hiszen vitájuk volt Pállal.

        Tolerálom a protestáns hittartalmat, ezért köszöntem el.

        1. Iványi Balázs

          „…mert amit követ, nem a bibliai keresztyén (=üdvözítő) hit, hanem egy, a saját vágyaira és a bibliaitól eltérő értelmezésre épülő furcsa “hit-gólem”. András! Én nem a saját hitemről írtam most, hanem arról, amit Pál tanításának tartok, de én ebben nem hiszek, nem követem. Nem a saját meggyőződésemről beszélek, hanem arról, hogy mi volt Pál meggyőződése. Én elhiszem, hogy ez nem a „bibliai keresztény (=üdvözítő) hit, és egy furcsa „hit- gólem”, de gondolja meg kérem, hogy ezt most mire is értette, ha én Pál meggyőződéséről beszélek. A Sacra Scriptura Sui Ipsius Interpres elv az, ami miatt ezt még nem fogadja el és érti meg. Márpedig de, bizony hogy vannak ellentmondások a Bibliában. Kibékíthetetlen ellentmondások. Az ellentmondások okát felismerni, miközben nem tagadni az ellentmondást, és ezzel együtt tekintélynek fogadni el, na az a valami. Ezt úgy látom még tanulnia kell, gondolom a szemináriumon mást mondtak:-)

          1. Iványi Balázs

            Még egy utolsó megjegyzés, ha megengedi. Igazságtalannak érzem, hogy teológiai végzettség hiányában tudománytalannak bélyegzi a megállapításaimat, még akkor is, ha Ön arról nem tud, hogy a tudományos módszertan alapján (ebben az esetben megfigyelés/olvasás; kísérlet/legalább gondolatkísérlet; tesztelés/ellenőrzés; modellalkotás; majd vitára bocsátás/több magyar és angol nyelvű blogon), tehát a módszertant követve, Pál kommunikációjának több szintű vizsgálatát követően alkottam meg az általam „HáromNévModellnek” keresztelt elképzelést, ami sztem jól működik, és amit ha nem cáfolnak meg (eddig még nem érkezett cáfolat), elméleti szinten is magyarázatot ad(hat) Pál teológiájára.

  3. Iványi Balázs

    Kedves András!
    Csak azért, hogy lássa, nem velem van vitája azzal kapcsolatosan, hogy Isten megigazítását az ember ajándékként kapja, ingyen, egyedül kegyelemből, Krisztus halála miatt/által, vagy Isten a hitet tulajdonítja igazságul:

    Róma levél:1:5 Aki által vettük a kegyelmet és az apostolságot A HITBEN VALÓ ENGEDELMESSÉGNEK okáért, minden pogányok között, az ő nevéért;
    Róma levél:1:8 Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a TI HITETEKNEK az egész világon híre van;
    Róma levél:1:12 Azaz, hogy együtt felbuzduljunk ti nálatok EGYMÁS HITE ÁLTAL, a tiétek meg az enyém által.
    Róma levél:1:17 Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban HITBŐL HITBE, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él.
    Róma levél:1:18 Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden HITETLENSÉGE és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.
    Róma levél:3:3 De hát hogy ha némelyek nem hittek? Vajjon azoknak hitetlensége nem teszi-é hiábavalóvá az Istennek hűségét?
    Róma levél:3:22 Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való HIT ÁLTAL mindazokhoz és mindazoknak, AKIK HISZNEK. Mert nincs különbség,
    Róma levél:3:25 Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, HIT ÁLTAL, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt,
    Róma levél:3:26 Az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a Jézus HITÉBŐL VALÓ.
    Róma levél:3:27 Hol van tehát a dicsekedés? Kirekesztetett. Mely törvény által? A cselekedeteké által? Nem; hanem A HIT TÖRVÉNYE által.
    Róma levél:3:28 Azt tartjuk tehát, hogy AZ EMBER HIT ÁLTAL IGAZUL MEG, a törvény cselekedetei nélkül.
    Róma levél:3:30 Mivelhogy egy az ISTEN, aki MEGIGAZÍTJA a zsidót HITBŐL és a pogányt HIT ÁLTAL.
    Róma levél:3:31 A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük.
    Róma levél:4:3 Mert mit mond az írás: HITT pedig Ábrahám az ISTENNEK, és TULAJDONÍTTATÉK AZ ő néki IGAZSÁGUL.
    Róma levél:4:5 Ellenben annak, aki nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, AZ Ő HITE TULAJDONÍTTATÉK IGAZSÁGUL.
    Róma levél:4:9 Ez a boldogság tehát a zsidónak, vagy a pogánynak is tulajdoníttatik-é? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak A HIT TULAJDONÍTTATÉK IGAZSÁGUL.
    Róma levél:4:11 És a körülmetélkedés jegyét körülmetéletlenségében tanusított HITE igazságának pecsétjéül nyerte: hogy atyja legyen mindazoknak, akik körülmetéletlen létökre HISZNEK, hogy azoknak is TULAJDONÍTTASSÉK AZ IGAZSÁG;
    Róma levél:4:12 És hogy atyja legyen a körülmetélteknek is, azoknak, akik nemcsak körülmetélkednek, hanem követik is a mi atyánknak Ábrahámnak körülmetéletlenségében tanusított HITÉNEK nyomdokait.
    Róma levél:4:13 Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem A HITNEK IGAZSÁGA által.
    Róma levél:4:14 Mert ha azok az örökösök, kik a törvényből valók, hiábavalóvá lett a hit, és haszontalanná az ígéret:
    Róma levél:4:16 Azért HITBŐL, hogy kegyelemből legyen; HOGY ERŐS LEGYEN AZ ÍGÉRET az egész magnak; nemcsak a törvényből valónak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is, aki mindnyájunknak atyánk
    Róma levél:4:17 (Amint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek téged) az előtt, az Isten előtt, akiben HITT, aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket.
    II. Korintus levél:5:7 (Mert HITBEN járunk, nem látásban);
    Galátzia levél:2:16 Tudván azt, hogy AZ EMBER nem IGAZUL MEG a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való HIT ÁLTAL, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy MEGIGAZULJUNK A KRISZTUSBAN VALÓ HITBŐL és nem a törvény cselekedeteiből
    Galátzia levél:3:6 Miképpen Ábrahám HITT az Istennek, és TULAJDONÍTTATÉK néki IGAZSÁGUL.

    és végül (de nem utolsó sorban, mert még lehetne idézni, csak már meguntam:-):
    Galátzia levél:3:24 Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, HOGY HITBŐL IGAZULJUNK MEG.

    Érdemes lenne átgondolni, hogy a bizonyítottam betoldásnak minősülő Róma 2 (https://www.amazon.com/Interpolations-Pauline-Letters-Testament-Supplement/dp/1841271985), vagy a fent idézettek alapján vonjuk-e le Pál teológiájának mondanivalóját.

      1. Iványi Balázs

        ui.: Teljesen világos és egyértelmű a fentiek alapján, hogy Pál szerint Isten nem a Krisztus váltsághalálát/engesztelő áldozatát tulajdonítja igazságul a hívőnek (hiszen nem az a hit tárgya), hanem magát a hitet. Pál evangéliuma pedig „hitből hitbe” tárul fel.

        1. Iványi Balázs

          Mindezeket csak a hetek óta tartó vita miatt írom, anélkül természetesen, hogy dogmatikai kérdésekben állást-foglalnék, nekem az nem kompetenciám. Csak szerényen jegyzem meg, hogy ismerem a BPA tanítását, rám is hatással volt, majd évekig tartó vitám volt ezen tanítás egyik képviselőjével. Fogadatlan prókátorként (nem állásfoglalásként) csak annyit tennék hozzá, hogy a BPA vezetősége (és még sokan mások egyébként, ez a tanítás egyáltalán nem elszigetelt szerintem), nem abban tévednek, hogy tagadják az engesztelő áldozat megigazító voltát (sztem a páli idézetek alapján ez jogos), hanem abban, hogy félreértik a hit általi megigazulás tanát. Exegetikai alapú tévedésük (sztem), hogy Jézus/Jézusnak a hite bármit is jelentett volna a páli krisztológiában. A BPA vezetése azt gondolja, hogy visszatalált az eredeti „üzenethez”, ami szerintem nem igaz, mert félreértéseik miatt ez a tanítás különbözik attól a fajta „kereszténységtől”, ami az első századot uralta (ami nem azt jelenti, hogy egyedül volt jelen).

          Ezt csak a tisztánlátás érdekében írtam, azt se bánom, ha nem linkeli be.

          Üdvözlettel!

  4. Iványi Balázs

    Kedves András!
    Most ígéretem ellenére mégis zaklatni fogom egy rövid bejegyzés erejéig, aminek apropóját a divinity blogon most folyó beszélgetés adta. Nyilván Ön is követi a blogot, amelynek a legfrissebb bejegyzése alatti komment- mezőben a következő állítások hangzottak el:
    „az elégetés és az akasztás már a kivégzés utáni eljárás (megszégyenítés) volt”, „a felkötés nem a kivégzés módja, hanem az elriasztás eszköze a halálbüntetés után.”
    Pál apostol írástudóként, Tóra- ismerő emberként nyilván tudta mindezeket, tudta, hogy az átok az akasztottra, vagyis az előzőleg már kivégzettre/halálra adottra, és azután felakasztottra/fán függőre vonatkozhat csak, az akasztás nem maga a kivégzési mód, mert az nem lehetett tórai alapokon. (A páli teológiában ezért nem nevezheti senki átkozottnak Jézust, aki Isten lelke által szól 1Kor12:3:-)
    A „kereszt botránya” nem az volt a szórványzsidóság (Pál által felkeresett zsinagógák népe) számára, hogy a Krisztus meghalt, vagy hogy szenvedett, ezért Pál nem kapott volna verést, vagy kövezést, hanem az, hogy mivel egy fára akasztották, így átokká lett (5Mózes 21:22-23).
    Mindez alátámasztja azt, amit már egy ideje próbálok különböző fórumokon (Önöknél is) átadni, nevezetesen hogy Pál apostol teológiájában Jézus (mint a vétkes hús hasonlatosságában elbocsátott Isten Fia) nem a kereszten halt meg, hanem „Isten által adatott át a halálnak/Isten adta halálra, „azon az éjszakán, amikor vette a kenyeret”(mindezt egy jól sikerült Ehrman exegezis alapján állítom.), majd ezen „aktust” követően mintegy botrányként, Isten átkaként „váltott meg a törvény átkától” (Gal3:13) és nem pedig engesztelő áldozatként halt meg a kereszten.

    További minden jót!

    1. Iványi Balázs

      Szentírási alátámasztás arra nézve, hogy a páli és az ahhoz kapcsolható teológia alapján mit is jelent az engesztelő áldozat, mire vonatkozik a bűnök váltsága/az engesztelő áldozat, és hogyan is értendő Jézus halála:

      „És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő (Jézus, a vétkes hús hasonlatosságában elbocsátott Isten Fiaként; Róma8:3; Fil2:6-8)), hogy meghalván az első (#1) szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét. Mert ahol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék (#2). Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes. Innét van, hogy az első sem szenteltetett meg vér nélkül.
      #1: „AZ ELŐBB ELKÖVETETT” (Róma3:25)
      #2: „AZON AZ ÉJSZAKÁN, MELYEN ISTEN ÁLTAL A HALÁL KEZÉRE ADATOTT…”
      (1Kor11:23)

  5. Iványi Balázs

    Kedves András!
    Kérem fontolja meg az evangéliumi értelmezést, miután ezt elolvasta:-) Márk 8 14-20 és 1 Kor 5:8
    „Ez a rész (1Kor5:8) azért is jelentős, mert ez az egyetlen evangéliumon kívüli utalás Jézus és a Pészah között.” A Krisztusra történő homályos utaláson kívül Pál sosem mondja, hogy Jézust keresztre feszítették a Pészahkor. Az 1 Kor 5-ben Pál valójában csak Jézust társította a pészah-i bárányhoz, és nem a Krisztust.
    ” A héberek levél, amit hasonlóképpen az evangéliumok előtt írtak, a krisztus áldozatának szimbolikus jelentőségének komoly megvitatása után sem említi, hogy a Pészah során feszítették keresztre Jézust. A krisztus áldozatát inkább a Yom Kippur áldozataként írja le.”
    Mindez nagyon különös lenne, ha Jézus ebben a narratívában valódi (hús vér) ember lenne, akit Pészahkor öltek meg, hiszen ez a zsidó törvényekkel ellentétes volt. „De ha Márk evangéliumának szerzője ismerte a páli leveleket, akkor ez inspirálhatta arra, hogy a Pészah idejére tegye Jézus halálát.”
    Jézus, mint Isten Fia halálát, akinek a halálát maga Isten vitte véghez, Isten maga adta halálra mégpedig a páli „kijelentésnek” megfelelően, azon az éjszakán „amikor vette a kenyeret”. (1Kor11:23)
    Nem tudom érti-e ennek a jelentőségét és a jelentését? Így már a törvény tiltása ellenére is megölethetett a Pészahi bárány, mégpedig akár húsvétkor (pészahkor) is, hiszen ez a megöletés nem emberek által, nem hús és vér kézzel, hanem maga Isten által történt, a saját nem „hús és vér” fiával. A krisztus (mint az isten által halálra adott fiú, a hústestesült fiú, innen a „húsvét” kifejezés) pedig a bűnvallás, mint a Yom Kippur áldozatává válik.

    Az idézettek Robert G. Price: The Gospel of Mark as Reaction and Allegory 2007 tanulmányából valók

Hozzászólás írása