John Piper: Jézus Krisztus szenvedett és meghalt, hogy magára vegye Isten haragját

„Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ.” (Gal 3,13)

„Mert az Isten őt (Krisztust) rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte türelme idején.” (Róm 3,25)

„Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.” (1Jn 4,10)

Ha Isten nem lenne igazságos, nem lenne követelmény, hogy Fia szenvedjen és meghaljon. És ha Isten nem lenne szerető, nem lenne meg a készség a Fiában, hogy szenvedjen és meghaljon. Isten azonban igazságos és szerető Isten is, ezért az Ő szeretete kész rá, hogy eleget tegyen igazságossága követelésének.

Isten törvénye azt kívánta, hogy „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” (5Móz 6,5). Mi azonban más dolgokat jobban szerettünk. Ez a bűn – Isten lebecsülése az által, hogy más dolgokat jobban szeretünk, mint Őt, és ezeknek előnyt biztosítva cselekszünk. A Biblia ezért mondja: „Mindenki vétkezett, és híjával van Isten dicsőségének” (Róm 3,23). Azt dicsőítjük, amiben a leginkább kedvünket leljük, – és ez nem Isten.

Ezért a bűn nem kicsi, mert nem egy kis uralkodó ellen követjük el. Egy sértés komolysága annak méltóságával együtt emelkedik, aki ellen elkövették. A világmindenség Alkotója határtalanul érdemes a tiszteletre, a bámulatra és a hűségre. Ezért az iránta való szeretet elmulasztása nem jelentéktelen apróság – hanem hitszegés. Megsérti Istent és tönkreteszi az ember boldogságát. Mivel Isten igazságos, nem söpri a világmindenség szőnyege alá ezeket a bűnöket, szent haragot érez velük szemben. Büntetést érdemelnek, és ezt nyilvánvalóvá is tette: „Mert a bűn zsoldja a halál” (Róm 6,23). „Annak a léleknek kell meghalnia, aki vétkezik” (Ezékiel 18,4).

Szent átok sújt minden bűnt. A büntetés elmaradása nem lenne igazságos. Isten lealacsonyítása helyesléssel találkozna, és egy hazugság uralma a valóság legmélyéig hatna. Ezért ezt mondja Isten: „Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekednie” (Gal 3,10, 5Móz 27,26).

De Isten szeretete nem marad meg az átoknál, amely az egész bűnös embervilágot illeti. Nem nyugszik bele, hogy haragját megmutassa, bármilyen szent is. Ezért Isten elküldi saját Fiát, hogy magára vegye haragját és viselje az átkot mindazokért, akik bíznak benne. „Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk” (Gal 3,13).

Ez a jelentése az „engesztelő áldozat” kifejezésnek a fent idézett szövegben (Róm 3,25). Isten haragjának egy helyettes általi megszüntetésére utal. A helyettest pedig Isten maga biztosítja. Ez a helyettes, Jézus Krisztus, nem csak megszünteti a haragot, hanem magára veszi és elfordítja rólunk önmaga felé. Isten haragja jogos, melyet Ő kiárasztott és nem vont vissza.

Ne tegyük, hogy nem vesszük komolyan Istent, vagy hogy semmibe vesszük szeretetét. Mindaddig nem fogunk tisztelettel tekinteni arra, hogy Isten szeret bennünket, amíg figyelembe nem vesszük bűneink komolyságát, és Isten ellenünk érzett haragjának igazságosságát. De amikor kegyelemből ráébredünk érdemtelenségünkre, feltekinthetünk Jézus Krisztus szenvedésére és halálára, és ezt mondhatjuk: „Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte (a haragot magára vállaló) fiát engesztelő áldozatul bűneinkért” (1Jn 4,10).

Forrás: John Piper, Jézus Krisztus szenvedése, váltsághalála, 15-16. (Evangéliumi Kiadó)