John Piper: Jézus Krisztus szenvedett és meghalt, hogy a mennyei Atya tetszésére tegyen
„Az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze… fel is áldozta magát jóvátételül.” (Ézs 53,10)
„Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk, áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.” (Ef 5,2)
Jézus nem teperte le haragos Atyját a mennyben és nem ragadta ki a korbácsot a kezéből. Nem erőszakolta ki, hogy könyörüljön az emberiségen. Halála nem volt Isten sajnálkozó egyetértése, hogy elnéző legyen a bűnösök iránt. Nem, az, amit Jézus tett, amikor szenvedett és meghalt, az Atya gondolata volt. Lélegzetelállító stratégia volt, amely még a teremtés előtt fogant, amikor Isten látta és eltervezte a világ történetét. Ezért beszél a Biblia Isten végzéséről és kegyelméről, „amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk” (2Tim 1,9).
Ez a terv már a zsidó Szentírásban is kibonatkozott. Ézsaiás próféta megjövendölte a Messiás szenvedéseit, akinek el kellett foglalnia a bűnösök helyét. Azt mondta, hogy Krisztust mi helyettünk „érte Isten csapása”.
„Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze… Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta, de az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért” (Ézs 53,4-6).
Ami azonban a legmeglepőbb, hogy a bűnösök Jézus Krisztus általi helyettesítése, Isten gondolata volt. Krisztus nem erőltette bele Isten tervébe, hogy megbüntesse a bűnösöket. Isten terve volt, hogy Ő ott legyen. Egy ószövetségi próféta mondja, „Az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze, fel is áldozta magát jóvátételül” (Ézs 53,10).
Ez magyarázza az Újszövetségben mutatkozó paradoxont (látszólagos ellentmondást). Egyrészt, Krisztus szenvedése Isten haragjának kiáradása a bűn miatt. Másrészt azonban, Krisztus szenvedése az Atya akaratának való alárendelés és engedelmesség gyönyörű tette. Jézus Krisztus így kiáltott a keresztről, „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46). És mégis, a Biblia azt mondja, hogy Krisztus szenvedése kedves illat volt Istennek. „Ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként” (Ef 5,2).
Ó, bárcsak imádhatnánk Isten szeretetének fantasztikus csodáját! Ez nem szentimentális gondolat, ez nem egyszerű dolog. Isten ugyanis miértünk tette meg a lehetetlent: Haragját a saját Fiára ontotta ki – Őreá, aki alázatossága miatt semmiképpen sem szolgált rá, hogy Őt érje. Mégis, Fiának elszánt készsége rendelése elfogadására, értékes volt Isten szemében. A harag hordozója a végtelen szeretet tárgya lett.
Forrás: John Piper, Jézus Krisztus szenvedése, váltsághalála, 17-18. (Evangéliumi Kiadó)