Szekták és jellemzőik
Ron Rhodes, a Reasoning from the Scriptures Ministries apologetikai intézet vezetője, apologéta, a DTS (Dallas Theological Seminary) tanára a következőképpen ír a szektákról evangelikál nézőpontból. Idézzük:
„Szinte minden egyes újszövetségi könyv mond valamit a hamis tanokról és azokról, akik ezeket tanokat képviselték. A Szentírás óv minket többek között a hamis prófétáktól (Mt 7,15-16 és 24,11), a hamis krisztusoktól (Mt 24,5.25 és Márk 13,22), más jézusoktól és más lelkektől (2Kor 11,4), a hamis apostoloktól (2Kor 11,13-15), más evangéliumtól (Gal 1,8). Ezeknek a figyelmeztetéseknek a fényében egyértelmű, hogy az Úr előre tudta, hogy számtalan hamis tanító fog támadni, és nem akarta, hogy ezek félrevezessék az ő népét (Ef 4,14 és 2Jn 7).
Ron Rhodes
A történelmi keresztyén hit szempontjából – azaz mindazok szempontjából, akik az evangelikál keresztyén hit képviselőinek vallják magukat, – minden olyan vallásos mozgalom, csoportosulás szektának tekinthető, amely a Bibliára hivatkozik vagy a keresztyén hithez sorolja magát, azonban olyan tanokat vall, amelyek lényegesen különböznek a legfőbb keresztyén hitigazságoktól, doktrináktól. Mindebből két dolog következik: 1.) az adott mozgalom olyan mértékben eltér a történelmi keresztyén ortodox hittől, hogy nem lehet legitim módon “keresztyénnek” tekinteni, 2.) az adott mozgalom doktrináiban való hit összeegyeztethetetlen a bibliai Jézus Krisztusba vetett hittel, és azzal, hogy egyedül a Krisztusba vetett hit által, kegyelemből van üdvösségünk (Ef 2,8-9).
Ha a szektának e tradicionális meghatázorását vesszük alapul, akkor bizonyos csoportosulások (mormonizmus, Jehova tanúi, Keresztény Tudomány, New Age mozgalom) anélkül is szektának minősíthetők, hogy extrém módon elnyomók, tekintélyelvűek, erkölcstelenek és az élet minden területét szabályozni akarók volnának. Az utóbbi extrém jellemzők a szekta szekuláris, hétköznapi értelmezéséhez köthetők.” (ESV Study Bible, The Bible and Religious Cults, 2631.o.)
Keresztyénként azért érdemes az előbb írtakkal tisztában lennünk, mert amikor “szektáról” beszélünk (a lat. seco, ‘levág’ igéből, másik értelmezés szerint a sequi, “követni” szóból), nem szükséges rögtön sátánimádó, állatokat áldozó, gonosz, bizarr, pogány rítusokat gyakorló különc csoportokra asszociálnunk. Látnunk kell, hogy bár a szekták „ártalmatlanok” lehetnek közösségi értelemben, az üdvösség tekintetében veszélyesek. Természetesen az ilyen közösségek szociológiai értelemben vett „szektás” vonásokat is felmutathatnak (a legtöbb esetben így is van), de ez nem szükségszerű.
A következő lista a keresztyén szempontból szektának tekinthető csoportosulások/mozgalmak jellemzőit sorolja fel, azok szociológiai és tartalmai sajátosságait. Hasznos lehet számunkra abban, hogy könnyebben eligazodjunk a régi/új szekták és eretnekségek útvesztőiben.
Az új vallási mozgalmak/szekták általános jellemzői:
1.) A csoport gyakran a mainstream, vagy domináns felekezeteken és kultúrán kívül helyezkedik el, ezekkel szemben határozza meg magát mind stílusában, mind üzenetében. Ebből következően elitista és exkluzivista (Szcientológiai Egyház, The Way International, Egyesítő Egyház /Unification Church/).
2.) E csoportosulásokban gyakran megjelenik egy Biblián kívüli tekintély/autoritás vagy új kijelentés, amelyet a csoporttal szimpatizálóknak, illetve a csoport tagjainak megkérdőjelezhetetlen igazságként kell elfogadni (Jehova tanúi, mormonizmus, Egyesítő Egyház, Keresztény Tudomány).
3.) Vannak csoportok, akik nem hivatkoznak új, Biblián kívüli kijelentésre, sőt, keresztyéni voltukat bizonyítandó a Szentírásra hivatkoznak, ugyanakkor a bibliai passzusokat új módon értelmezik, ezzel igazolva és védve az általuk képviselt hamis tanokat.
4.) A csoport laikusokból áll: nincsenek sem klerikusok, sem fizetett, teljesidejű, hivatásos vezetők és szolgálók (lásd: Jehova tanúi, mormonok).
5.) A közösség egy központi személy köré csoportosul, aki egyrészt próféta, másrészt vallásalapító, és akit a narratívájuk szerint maga Isten választott ki. Feladata, hogy közzétegye a modern világnak címzett üzenetet, amely nincs benne a Bibliában, és amelyet a keresztyén egyház történetében egyetlen keresztyén sem vallott és hirdetett. Mások régi eretnekségeket “melegítenek fel”.
6.) A vezető általában karizmatikus személyiség, vezetési stílusa pedig erősen tekintélyelvű.
7.) A csoport tanítása szerint a Biblia előre meghirdette a csoportvezető/vallásalapító eljövetelét (lásd: mormonok, Jehova tanúi, Family of Love, Egyesítő Egyház).
8.) A csoporthoz tartozók szerint hitrendszerük Istennek utolsó földi bástyája. A közösség tagjai Isten “végső és utolsó népe”, amely központi szerepet játszik az utolsó idők történéseiben. Minden szellemi igazságot exkluzív módon birtokolnak, és nélkülük a világra ítélet vár.
9.) A csoport úgy tekint magára, mint üldözöttek közösségére.
10.) A csoport gyakran erőszakos, destruktív módon toborozza az új tagokat, masszív nyomásgyakorlással, félrevezetve a beszervezetteket, “teológiájuk”, tanításuk bizonyos elemeit szándékosan elrejtve előlük.
11.) Az “önfejű és lázadó” tagokat szankcionálják, megbüntetik.
12.) Istent gyakran egyfajta személytelen erőnek/erőforrásnak tartják, és nem személynek, aki kapcsolatban van a teremtésével és annak gondját viseli (lásd: Keresztény tudomány)
13.) A csoport gyakran az eszkatológiára (a végső dolgokra/utolsó időkre) helyezi a legfőbb hangsúlyt, tanítása erősen apokaliptikus színezetű.
14.) A csoporttagok életszemlélete erősen legalista/törvénykező.
15.) A csoport gyakran belátja, hogy szükséges az intézményesülés, valamiféle organizáció, hogy beteljesítsék elhívásukat. Így jöhet létre egy kézivezérlésű, tekintélyelvű szervezet, amely mind a tagok spirituális életét, mind a hétköznapjait irányítja. Némely csoportokban hajviseletre, öltözködési stílusra vonatkozó, és egyéb, a hétköznapokat szabályozó előírásokat erőltetnek a tagokra (néha még a házastársat is a csoport előírásai, vagy vezetője közvetlen útmutatása szerint kell választani).
16.) A csoport néha – kívülállók számára – furcsának és értelmetlennek tűnő rituálékat és gyakorlatokat folytat.
17.) Gyakran másodlagos teológiai kérdéseket és mellékes pontokat úgy hangsúlyoznak, mintha azok elsődlegesek volnának.
18.) A csoporttagok gyakran állítják, hogy közvetlen kijelentést és útmutatást kaptak Istentől, például víziókon keresztül.
19.) A csoport azt állítja magáról, hogy dogmáik összeegyezthetők a tradicionális keresztyénséggel és a Szentírással, valójában azonban leértékelik az írott kijelentést és eltérnek a történelmi keresztyénség tanításától, amikor kiegészítik a Biblia tanítását.
20.) A csoport a történelmi keresztyénség “szókészletét” használja (valójában illetéktelenül bitorolja), de új meghatározásokat gyárt, és újraértelmezi a bibliai kifejezéseket, fogalmakat és tanításokat. Szavaik gyakran kétértelműek, hogy könnyebben meg tudják védeni téves tantételeiket. Nyelvezetük “hajlítható”, szavaiknak nincs rögzített jelentése.
21.) A csoport a keresztyén hitnek legalább egy központi tanítását/tantételét tagadja, például Krisztus kereszten való áldozatának jelentőségét, a Szentírás ihletettségét/tekintélyét, a hit által kegyelemből való megigazulást, a testi feltámadást, vagy az örök ítélet doktrináját.
22.) Tagadják mind a Szentháromságot, mind az inkarnációt (Jézus testet öltését).
23.) Jézusra úgy tekintenek, mint nagy tanítóra és vezetőre. Számukra Jézus egyfajta avatár, egy bölcs ember, sőt, Isten teremtményei közül talán a legjelentősebb. Abban azonban nem hisznek, hogy Jézus teljesen Isten és teljesen ember egy személyben (lásd: United Pentecostal Church International – ez utóbbi az egykori modalizmus hibájába esik).
24.) A csoport a “cselekedetek általi üdvösséget” hirdeti – egy olyan rendszert, amelyben a tagok teljes mértékben magukat üdvözítik (Jehova tanúi, mormonizmus).
25.) A csoport a “vallásos tapasztalatot” előnyben részesíti a központi keresztyén doktrinákkal szemben.
26.) A szektarináus közösséget gyakran misztikus és individualista orientáció jellemzi.
27.) A csoportra jellemző, hogy belebonyolódnak az okkultizmusba és a spiritizmusba.
A felsorolás alapjául szolgáló forrás: Leonard G. Goss, What Are Common Characteristics of the New Religious Movements? In. The Apologetics Study Bible, 1875-1976.o.
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
