12
jún
2018

Evangelikál hitvallások – Westminsteri Hitvallás

/Bagoly Gyulát, presbiteriánus lelkipásztort Márkus Tamás András kérdezi/

Márkus Tamás András.: Kérlek mutasd be először a felekezeted / egyházad hivatalos hitvallási iratát történeti szempontból: mikor fogalmazták meg, milyen kontextusban, és milyen céllal? (tehát a hitvallási “háttere” érdekelne)

Bagoly Gyula.: Egyházunk a Közép- és Kelet-Európai Református Presbiteriánus Egyház (http://www.presbiterianus.hu) három hitvallási iratot fogad el. A Heidelbergi Kátét, a II. Helvét Hitvallást és a Westminsteri hitvallást. Az első két hitvallás elfogadása esetében azt szerettük volna hangsúlyozni, hogy nem képviselünk semmi mást ahhoz képest, amit a Magyar Református Egyház papíron vall. A Westminsteri Hitvallás elfogadásával pedig világ reformátusságával, pontosabban az angolszász református teológiai gondolkodással való azonosulásunkat akartuk kifejezni. Véleményünk szerint a Westminsteri Hitvallás a legkiforrottabb református hitvallás (remélem nem bántjuk meg ezzel a holland testvéreket, akik ugyanezt gondolják a Dordrechti kánonokról).

Az első két hitvallás magyarázatára és eredetére most nem térek ki, hanem csak a Westminsteri hitvallásra szorítkozom. A Westminsteri hitvallást a Westminsteri Zsinaton alkották meg, amely 1643. június 12. és 1649. február 22. között tartotta összejöveteleit.  A 151 résztvevőből 121 lelkész volt, akik többségben presbiteriánus elveket vallottak. 

A hitvallás előszavában részletesebben leírtam a keletkezés történetét. Most csak röviden, szabadon idézve emelném ki a fő pontokat: 

Skóciában, az északi királyságban az 1600-as évek elején háború dúlt a vallási jogokért. 1560–1590 között a genfi reformáció teret hódított itt. 1610-ben azonban Jakab király visszaállította a püspökséget. I. Károly és Laud érsek megpróbálták a skót református egyházat is „megreformálni” az angliai modell szerint, és egy anglikán rendszert kívántak meghonosítani. A skótokat figyelmen kívül hagyva 1636-ban a király autoritása alapján új kánonokat vezettek be, amelyek a skót egyház kormányzását és fegyelmét szabályozták. 1637-ben a régi, katolikus jellegű Angol Imakönyvet (English Prayer Book) jelölték ki liturgiaként. A nemzeti felháborodás jeleként 1638-ban a skótok nemzeti szövetséget (National Covenant) írtak alá (helyenként a vérükkel), amelyben elkötelezték magukat a reformáció védelme mellett. Megszüntették a püspöki rendszert és a presbiteriánus kormányzási rendszer mellett tették le voksukat. I. Károly a parlament segítségét kérte – habár már 11 éve anélkül kormányzott –, hogy megadásra kényszerítse a skótokat. A parlament nem akart segíteni, és ezért a király feloszlatta azt. Az új parlament azonban a skótok pártján maradt, és hamarosan olyan rendeleteket hozott, melyek a helyzet javítását célozták meg: megszüntették Laud érsek ceremóniáit és a vasárnapi sportrendezvényeket, a püspököket pedig kizárták a Lordok házából. 1642 augusztusában polgárháború tört ki az angol parlament és I. Károly király között. Ilyen körülmények között az angol parlament a skótok katonai és vallási segítségét kérték. A polgárháború következményeként megszüntették a püspöki hierarchikus rendszert és elvetették annak liturgiáját (1642. szept. 10.). Az angol–skót szövetség a Magasztos Liga és Szövetség (Solemn League and Covenant) aláírásával végződött 1643-ban. A szövetség katonai következményeként Skócia katonai csapatokat küldött Angliába. Vallási következményként a skótok képviselőket küldtek az angol parlament által, már korábban összehívott Westminsteri Zsinatra, amelynek feladata abban állt, hogy az angol és skót egyházak számára egy egységes hitvallást, kátét, egyházfegyelmi könyvet és istentiszteleti rendtartást kidolgozzon.

Ennek az 5 éves munkának eredményeként, 151 ember részvételével született meg Westminsteri Hitvallás (emellett írtak még két kátét is – ami ugyancsak olvasható magyar nyelven is http://www.reformatus.net/konyveink). Ebből is láthatjuk, hogy míg a II. Helvét Hitvallást egy ember (Bullinger Henrik), a Heidelbergi kátét két fiatal teológus írta, addig a Westminsteri Hitvallás 151 ember hosszú éveken át tartó munkájának gyümölcse. Természetesen, ezáltal nem becsüljük le a többi hitvallást, csak hangsúlyozni szeretnénk, hogy az akkori kor legnagyobb angol-skót teológusainak komoly imádságos munkája eredményezte a Westminsteri Hitvallást.

M.T.A.: Mely egyházak, felekezetek fogadják el, mint hivatalos hitvallási iratot, tudnál mondani egy-két példát?

B.Gy.: A Westminsteri Hitvallást általánosságban az angolszász református és presbiteriánus egyházak fogadják el. A skót presbiteriánus egyházak (pl. Church of Scotland, Free Church of Scotland vagy Free Church of Scotland Continuing), az északír presbiteriánusok (Pl. Reformed Presbyterian Church, Evangelical Presbyterian Church (Ireland), Free Presbyterian Church of Ulster) és angliai presbiteriánusok. Az amerikai presbiteriánus egyházak (pl. Presbyterian Church in America, Orthodox Presbyterian Church és sok más amerikai református és presbiteriánus egyház). Sorolhatnám még hosszasan a Dél Koreai presbiteriánus egyházakat, a dél amerikai presbiteriánus egyházakat (pl. Brazil Presbiteriánus Egyház) vagy az afrikai presbiteriánus egyházakat. Csak érdekességként említem meg, hogy Dél Koreában 10 millió presbiteriánus van, és több mint 100 presbiteriánus felekezetben él. Ezek nagy része elfogadja a Westminsteri hitvallást. 

M.T.A.: Formai szempontból mi jellemző a hitvallásra, artikulusai milyen sorrendet követnek? A stílusát, tónusát mi jellemzi, mennyire polemikus, antitetikus, milyen szinten vitatkozik más nézetekkel? 

B.Gy.: A Westminsteri Hitvallás egy kis dogmatika amely 33 fejezetből áll. A Szentírással kezdődik, majd Isten személyéről beszél és bemutatja Isten rendeléseit és munkáit. Az ember teljes romlottságát tanítja, majd beszél Isten két szövetségéről az emberrel (cselekedeti és kegyelmi szövetség). Ezek után mutatja be Krisztus megváltó munkáját, amely a választottaknak szerzett engesztelést. Mielőtt rátér az üdvösség sorrendjére, hogy miként lesz ez a megváltás a hívőkké, egy rövid fejezetben tárgyalja a szabad akarat igen vitatott kérdését és kifejti, hogy az ember saját bűnös akaratából nem képes az üdvösséget választani. Ezek után beszél arról, amit Isten munkál ki egy választott életében: elhívja, megigazítja, örökbe fogadja, megszenteli. Külön fejezetet szán az életre vezető megtérésnek. Beszél a jócselekedetekről és a szentek állhatatosságáról, az Isten törvényéről és a lelkiismeret szabadságáról, istentisztelet, eskük és világi hatóság kérdéseiről. Majd rátér az egyház tanára. Definiálja az egyházat, bemutatja a sákramentumokat, beszél az egyházfegyelem fontosságáról és a zsinatok szerepéről. Végül az utolsó idők tanításával zár.

Bizonyos kardinális kérdések, amelyeket az angolszász puritanizmus és szövetséges skót reformátusság fontosnak tartott, megjelennek ebben a hitvallásban. Egyértelmű állásfoglalás van benne bizonyos katolikus tanokkal szemben (pl. pápaság, mise), de ugyanakkor egy hitvalló református egyház jellemzését is megtaláljuk benne. Ugyanakkor komoly hangsúlyt fektet az egyházfegyelem és a sákramentumok kérdéseire is. Ám nem fest idealizált képet a hitvalló egyházról, hanem elismeri, hogy legtisztább egyházak is tévednek és van bizonyos bűn bennük. Azonban azt sem fél kimondani, hogy bizonyos egyházak romlásban és keveredésben oda jutottak, hogy már nem Isten egyházai, hanem a Sátán zsinagógái. Nem utolsósorban állást foglal a zsinat-presbiteri egyházkormányzás kérdésében is, és a zsinatok létjogosultságát védelmezi.

M.T.A.: Milyen tartalmi sajátosságai vannak, amelyeket mindenképp kiemelnél? Melyek azok a hitvallási pontok, részek, amelyek megkerülhetetlenné teszik, sőt, amiért ezt a hitvallást preferáljátok minden más hitvallással szemben? 

B.Gy.: A magyar református hitvallási iratok (Heidelbergi Káté és II. Helvét Hitvallás) számunkra is meghatározóak. Sőt kritikus fontosságú kérdésekben úgy gondoljuk, hogy ezeket komolyabban akarjuk követni, mert eltávolodást látunk ezektől. 

Itt van például mindjárt a Heidelbergi káté 82. kérdés-felelete: 

82. K: Oda bocsáthatók-e ehhez az Úrvacsorához azok, akik felfogásukkal és életükkel hitetleneknek és istenteleneknek bizonyulnak? F: Nem. Mert az megszentségtelenítené Isten Szövetségét és felgerjesztené az Ő haragját az egész gyülekezetre. Azért kötelessége a keresztyén Egyháznak, hogy az ilyeneket Krisztus és az Apostolok rendelete szerint a mennyország kulcsaival mindaddig kizárja, amíg be nem bizonyítják életük megjobbítását.

Eszerint azokat, akik „felfogásukkal és életvitelükkel” azt bizonyítják, hogy nem megtért, hitvalló keresztyének nem bocsáthatjuk oda az úrvacsorához. Ennek ellenére, hogy ez a káté világosan fogalmaz, mégis egy ezzel ellentétes gyakorlat van életben a magyar református berkekben. 

A Westminsteri Hitvallás, ha lehet, még világosabban fogalmaz 29.8 pontban: „Ha a tudatlan és gonosz emberek részesülnek is e sákramentum külső jegyeiben, nem részesülnek abban, amire a jegyek mutatnak. Sőt, a sákramentum méltatlan módon való vétele miatt vétkesek az Úr testére és vérére, saját kárhozatukra. Ezért minden tudatlan és istentelen ember, mivel nem kész arra, hogy közösségben legyen az Úrral, méltatlan arra, hogy részt vegyen az úrvacsorában. Ameddig méltatlanok maradnak, nem engedhetők az Úr asztalához, a szent titkokban nem részesülhetnek, hiszen ha ezt megengedjük, Krisztus ellen nagyot vétkezzünk.” A tudatlan emberek azok, akik még annak sincsenek tudatában, hogy miért nem valódi keresztyének. Sokszor hallottuk azt az érvelést, miszerint a tömegek tudatlansága miatt meg kell tűrni a gyülekezetekben a hitetleneket, sőt, a sákramentumok tanító szerepet töltenek be irányukban: „lehet, hogy ezek által fog megtérni valaki…” Nos, láthatjuk, ez a hitvallás világossá teszi, hogy nem csak az egyértelműen istentelen emberek, esetleg botrányos életűek, hanem a hit dolgaiban tudatlanok sem engedhetők az Úr asztalához.

M.T.A.: Melyek azok a hitvallási pontok, amelyekkel ma egy átlag keresztyén a legkevésbé van tisztában, amelyet a legkevésbé ismernek, ahol a keresztyén meggyőződést, teológiát leginkább támadások érik, tehát melyek azok a részek, ahol ma leginkább jelentkeznek a teológiai elhajlások, de a hitvallás egyértelműen artikulálja ezeket a területeket?

B.Gy.: Sok mindenről lehetne beszélni, de hadd emeljek ki most három témát:

A Szentírás és az Ige viszonya. 

A barthi teológia népszerűvé válása által gyakran ismételt klisé volt az, hogy az Ige más, mint Szentírás. Az Ige benne van Bibliában, de nem azonos azzal. Ez tág kaput nyitott egy olyan gondolkodásnak, hogy bizonyos igerészeket egyesek ne fogadjanak el, mert azok úgymond „nem lettek igévé” számukra. Ezzel szemben a hitvallás világosan állítja, hogy a Biblia Isten igéje, és ez tökéletes, vagyis tévedhetetlen: „Az egyház bizonyságtétele a Szentírás nagy és tiszteletteljes megbecsülésére indíthat, buzdíthat. Tartalmának mennyei jellege, doktrínáinak hatékonysága, stílusának magasztossága, minden részének egybehangzó volta, egész célja (tudniillik, hogy minden dicsőséget Istennek adjon), az ember egyedüli üdvözülési módjának teljes feltárása, sok más összehasonlíthatatlan kiválósága és teljesen tökéletes volta, mind olyan érvek, melyek bőséges bizonyítékul szolgálnak arra nézve, hogy ez Isten Igéje.” (WH 1.5)

Eleve elrendelés

Manapság elég ritkán hallani Isten eleve elrendeléséről. A hitvallás nagy óvatossággal, de mégis világosan beszél, mint az életre, mint a halálra való rendelésről. Az életre rendelés kapcsán elkerüli azt a csapdát, hogy „Isten mindent elrendelt és nekünk nem kell tenni semmit” vádat, mert világosan beszél arról, hogy Isten nem csak a célt, hanem az utat is elrendelte, amely által oda érünk. Pontosabban az eszközöket, amelyekkel élni kell. Tehát világosan cáfolja a fatalista karikatúrát, amit olyan könnyen ráhúznak a kálvinistákra. A halálra való rendelés kapcsán pedig, az emberi bűn és felelősség kérdését megemlíti, amivel az elrendelés jogosságát igazolja. (lásd WH 3.7) 

A szabad akarat kérdése

Hasonlóképpen nehéz kérdés a szabad akarat. Kálvinista körben gyakran hallani a gyors választ: az embernek nincs szabad akarata. Márpedig a hitvallás először is tisztázza, hogy az az ember akaratának van egy eredeti szabadsága. Ezért felelős lény az ember. „Isten felruházta az ember akaratát természetes szabadsággal, amelyet sem kényszer, sem semmilyen szükségszerűség nem rendelhet jóra vagy gonoszra.” (WH 9.1) Tehát beszélhetünk arról, hogy az ember felelős, szabad akarattal rendelkező személy. Ezek után pedig kifejti a hitvallás, hogy akaratunk szabadságát a bűn megkötözte, és az üdvösségre nézve képtelenek vagyunk Istent választani. „Ezért egy újjá nem született ember, mivel e jót ellenzi, és halott a bűnben, képtelen saját erejéből önmagát megtéríteni vagy akár felkészíteni magát a megtérésre.”(WH 9.3) Ebből is láthatjuk, ha sikerülne a hitvallás e két kijelentését megérteni, akkor egy sokkal kiegyensúlyozottabb álláspontot képviselhetnénk ebben a nagyon nehéz kérdésben.

M.T.A.: Református/presbiteriánus meggyőződésű emberként miért ezt a hitvallást fogadjátok el, sok más református hitvallással szemben (Helvét Hitvallás, Belga, Skót, Ír hitvallások…). Esetleg mely részei azok, amelyeket a korábbi református hitvallások még nem hangsúlyoztak, vagy nem ennyire pontosan, részletesen beszéltek az adott kérdésekről? Mely pontjain mutatható ki, hogy a korábbi hitvallásokhoz képest “fejlődött” a református teológia, hogy bizonyos kérdéseket tovább gondoltak, egyértelműbben fogalmaztak meg? 

B.Gy.: A Westminsteri Hitvallás a Dordrechti kánonokhoz hasonlóan már az arminiánus vita után született. Tehát e hitvallás „nem kér bocsánatot” azért, hogy világosan fogalmaz a kálviniznus 5 pontjának kérdésében (TULIP: teljes romlottság, feltétel nélküli kiválasztottság, korlátozott megváltás, ellenállhatatlan kegyelem és szentek állhatatossága). E helyen nem célom kifejteni az öt pontot, de a korlátozott megváltás tanítása az egyik olyan tanítás, amelyet evangéliumi keresztyén körben is nehéz képviselni manapság. Azt állítani, hogy Jézus csak a választottakért halt meg engesztelő módon, és nekik szerezte meg az örök életet, sokakat megbotránkoztat. Mégis kellő alázattal, az ige talaján állva ezt kell mondanunk sok millió más református és presbiteriánus keresztyénnel. Ebben a kérdésben a korábbi református hitvallások (II. Helvét hitvallás, Heidelbergi káté) nem fogalmaztak eléggé világosan. A Westminsteri hitvallás ezt megteszi (a Dordrechti kánonokhoz hasonlóan): „Ezért az ő választottait, akik mindnyájan elbuktak Ádámban, megváltotta Krisztus által, és hatékony módon elhívta őket a Krisztusba vetett hitre az Ő Lelkének megfelelő időben történő munkája által. Őket megigazította, fiakká fogadta, megszentelte és ereje által megtartotta hit által az üdvösségre. Senki más nincs Krisztus által megváltva, hatékony módon elhívva, megigazítva, fiúvá fogadva, megszentelve és üdvözítve, hanem csak a választottak.” (WH 3.6)

M.T.A.: Esetleg van olyan pontja a hitvallásnak, amelyet te személyesen részletesebben magyaráznál, kiegészítenél, vagy amit ma már – tekintetbe véve, hogy a 21. század embere olvassa – nem tartasz annyira hangsúlyosnak?

B.Gy.: Természetesen nagyon örülnék, ha a hitvallás foglakozott volna bizonyos aktuális etikai kérdésekkel. De be kell látni, e hitvallásnak nem ez a célja. E cél érdekében ajánlom a Westminsteri Nagykátét, ahol a tízparancsolat egyik legjobb kifejtését olvashatjuk. Bátran ajánlom mindenkinek.

Annak is örülnék, ha a mai gender vitákhoz segítséget nyújthatna ez a hitvallás, vagy világosabban fogalmazna a női lelkészség kérdésében. Hasonlóképpen más egyházfegyelmi és egyházkormányzási kérdésben. Azonban látnunk kell, hogy e kérdésekben született egy egyházkormányzási, fegyelmezési irat is a Westminsteri Zsinaton, amiben természetesen világosan elutasították püspöki kormányzást, leírták az egyházfegyelmezés különböző lépéseit, meghatározták a presbiterek és diakónusok feladatkörét, és természetesen nem foglalkoztak a női lelkészség kérdésével, mert akkor még egyértelmű volt, hogy csak férfiak tölthetnek be vezető tisztséget az egyházban.    

Ugyanakkor az állam és egyház viszonyában ez a hitvallás is kiegészítésekre szorult. 1788-ban Amerikában született egy revíziója a Westminsteri hitvallás eredeti kiadásának. Az egyház és állam világosabb különválasztása mellett foglaltak állást. Az eredeti verzió szerint az államnak jogában állt az eretnekek megbüntetése és az egyház jóléte melletti őrködés. Mi egyetértünk az amerikai revideált kiadással, ezt a verzió adtuk ki és fordítottuk le. Fontosnak gondoljuk, hogy a mindenkori állam ne szóljon bele az egyház működésébe.

Úgy gondolom, hogy Westminsteri Hitvallás a református hitnek az egyik legkiforrottabb összefoglalója. Talán nem könnyű olvasmány a mai ember számára, de minden szónak súlya van és jelentősége. Nem Szentírás, ám világos útmutatást ad az ige értelmezéséhez.  

Köszönöm a lehetőséget, hogy beszélhettünk erről a kiváló hitvallásról.

M.T.A.: Köszönjük a beszélgetést! 

Ez is érdekelhet

Egy 50 éve Montreálban élő nyugdíjas lelkész magvas gondolatai #2
Egy 50 éve Montreálban élő nyugdíjas lelkész magvas gondolatai
Krisztus váltsághalálának ortodox és heterodox értelmezései II.
Evangelikál „lakmuszpapír” – az emberi lélek helyesen értelmezett „halhatatlansága”

6 válasz

  1. Dr. Bognár Tibor

    Az interjúban közölt adatokkal ellentétben nem az 1788-as Westminsteri revíziót adták közre magyar nyelven. A magyar nyelvű változat nem felel meg sem ennek, sem az eredeti (1646-os) változatnak. Hogy csak egy példát említsek, mind az eredeti, mind az 1788-as verzió XXIV. fejezetének 4. bekezdése tartalmazza azt a mondatot, hogy: „The man may not marry any of his wife’s kindred nearer in blood than he may of his own, nor the woman of her husband’s kindred nearer in blood than of her own.” Ennek magyar megfelelője hiányzik.

    Mindezek mellett, az általam birtokolt „Westminsteri Hitvallás” nevű kiadvány kiadójaként a Free Presbyterian Publications van feltüntetve. Ebben a kiadványban egy előszó is megtalálható, amit a Free Presbyterian Church of Scotland írt. A megkeresésemre azt a tájékoztatást kaptam, miszerint ők abban a hiszemben adták ki a könyvet, hogy az az eredeti verzió fordítását tartalmazza. Miután értesültek arról, hogy ez nem így van, a birtokukban lévő példányokat megsemmisítették. Arra kérték meg a fennmaradt példányok birtokosait, hogy ha szeretnék terjeszteni ezt a kiadást, akkor tüntessék el a könyvből az egyházuk által írt előszót. A könyvben emellett az előszó után egy „A Westminsteri Hitvallás eredete és megszületése” nevű rész is található. Ez a szöveg egyetlen szót sem szól az 1788-as módosításról vagy arról, hogy az eredeteihez képest bármilyen eltérést hajtottak volna végre a hitvalláson. Az egyetlen utalást, ami jelzi, hogy más verziók is léteznek, a hitvallás törzsszövegéhez fűzött lábjegyzetben találjuk (112. o.). Ez a rész a hitvallás „skót verziójá[ról]” szól. A probléma azonban az, hogy az ott lábjegyzetben közölt szöveg úgy tűnik, hogy az eredeti verzió szerinti rész fordítását közli. A megfogalmazásuk könnyen azt benyomást kelti az olvasóban, hogy a skótok valamilyen változást eszközöltek az eredeti verzión. Mindezek alapján az olvasó teljes joggal gondolhatja azt, hogy az általa kézben tartott kiadás az 1646-os (eredeti) verzió fordítása. Jelenleg (2018. 06. 18.) a honlapjukon is megtalálható ez a (vagy az ahhoz megtévesztően hasonlító) kiadvány (http://www.reformatus.net/westminsteri-hitvallas-konyveink).

    Továbbá, ha igaz lenne az, hogy amiatt fogadták el az 1788-ast, mert „Az eredeti verzió szerint az államnak jogában állt az eretnekek megbüntetése és az egyház jóléte melletti őrködés.” és mert „Fontosnak gondoljuk, hogy a mindenkori állam ne szóljon bele az egyház működésébe.”, akkor miért fogadták el a II. Helvét Hitvallást, amelynek XXX. fejezetében az áll, hogy: „Azt tanítjuk tehát, hogy a keresztyén hatóság elsőrendű feladata, hogy a vallásról gondoskodjék.Tartsa tehát a kezében Isten igéjét, és gondoskodjék arról, hogy ezzel ellentétes dolgot senki se tanítson. […] Fékezze meg a javíthatatlan eretnekeket (ha igazán eretnekek), akik szüntelenül káromolják Isten felségét, háborgatják, sőt tönkreteszik Isten anyaszentegyházát.”? A II. HH szerint az állam, akkor végzi igazán sikeresen a feladatát, ha „mindenféle hazugságot, babonát, istentelenséget és bálványimádást kiirt és Isten egyházát védelmezi.” Ha ezzel nem értenek egyet, akkor miért szerepel ez a hitvallásuk között?

    Végezetül, ha tényleg csak három hitvallási iratuk van, akkor a honlapukon (2018. 06. 18-án) miért szerepel öt történelmi hitvallási irat és egy rövid hitvallás? Miért van az, hogy a hozzájuk csatlakozni szándékozóknak egy ún. „tanítványképző kurzuson” kell részt venniük, ahol egy külön anyagot vesznek végig? Miért tartják szükségesnek, hogy ott tizedfizetésre tanítsák az embereket, amikor ez a tanítás nem biblikus és nem is található sem az öt történelmi, sem a rövid hitvallási iratukban?

    1. Márkus Tamás András

      Kedves Tibor! Köszönjük a hozzászólását. Csak jelezni szeretném, hogy a Westminsteri Hitvallásnak jelenleg két magyar kiadása létezik: az egyik az eredeti verzió, a másik a későbbi, amerikai változat fordítása. Az utóbbit adta ki a Presbiteriánus Egyház. Ebben tényleg nem szerepel az Ön által említett rész a „házasságról és válásról” szóló 24. fejezetben. Viszont az előbbiben (ami a KOINONIA gondozásában jelent meg) benne van: „Férfi nem nősülhet feleségének oly közeli vérrokonával, mint amilyen közelit tulajdon rokonságából el nem vehet, asszony sem mehet feleségül férjének oly közeli vérrokonához, mint amilyennel ezt tulajdon rokonai közül nem teheti.”

  2. Elnézést, hogy ilyen későn válaszolok ezekre a felvetésekre. Kedves Tibor, sajnálattal és szomorúan vettem tudomásul, hogy akár itthon bizonyos fórumokon vagy országhatáron túl is próbálsz lejáratni. Mivel hozzánk, a pesti gyülekezetbe jártál több hónapon át, továbbra is szeretettel várunk, hogy folytassuk a le nem zárt beszélgetéseket, és talán akkor építőbb módon fogunk tudni kommunikálni, mint itt írásban. Személyesen is kész vagyok veled beszélgetni, akár Almádiban is. Remélem, tudok pár dologra válaszolni azok miatt, akik tényleg kíváncsiak a hitvallás körüli problémákra. Ám nem célom hosszú, értelmetlen vitát folytatni. Mindezt előre bocsátva, hadd reagáljak pár dologra.

    1. Azt állítod, hogy több hitvallásunk van, mint három, mert íme, ott van még a Westminsteri Kis- és Nagykáté, plusz feltettünk egy rövid hitvallást a honlapunkra, sőt még a tagsági kurzusunk is hitvallásnak tekinthető. Elismerem, hogy mindezekre gondolhatunk úgy, mint a mi hitvallási iratainkra. Ám egyrészt ez a gyakorlat más református/presbiteriánus egyházaknál sem szokatlan. Másrészt, csupán az egyszerűség kedvéért neveztem meg hármat. Alapvetően, amikor kérdeznek, ezt a három hitvallást szoktuk megnevezni egyházunk hitvallási irataiként. A Magyar Református Egyház két hitvallásával nem kívántam érdemben foglalkozni, és ezért a Westminsteri Hitvallás tárgyalása volt a célom. Persze fogalmazhattam volna pontosabban.

    2. A Westminsteri Hitvallás lefordításakor a PCA (Presbyterian Church of America) által elfogadott verziót vettük alapul, mivel amerikai vendégtanáraink is ezt ajánlották. Lévén, hogy akkor a Presbiteriánus Kiadó nem létezett, a teológiánk diákjai fordították le és úgy adtuk ki. Utólag átgondolva a dolgot, természetesen lehettünk volna körültekintőbbek, és pontosabban is jelezhettük volna az eredeti kiadáshoz képest a változtatásokat — de sajnos ez már a múlt. Azt ugyan tudtuk, hogy az amerikai presbiteriánusok által használt Westminsteri Hitvallás apróbb korrekciókat kapott és hogy ebben az állam szerepe volt a legkritikusabb kérdés. Amivel viszont nem voltunk akkor tisztában az az, hogy más felekezeteket ez ilyen érzékenyen érint. Ebből adódott a félreértés a skótokkal. Később jelezték, hogy számukra ez nem elfogadható, mivel nem az angol eredeti verziót, hanem az amerikait fordítottuk le. Ekkor kérésükhöz híven töröltük a nevüket és előszavukat. (Sajnálatos módon bizonyára hozzád egy olyan példány jutott, amiben még megtalálható a támogatók címe.) Hozzád hasonlóan ők is úgy gondolták, hogy az eredeti angol verzión kívül minden más kiadás nem nevezhető hitvallásnak. Mi értjük ezt a gondolkodást és tiszteletben is tartjuk, de talán mégsem kellene több száz presbiteriánus egyháztól elvitatni, hogy a Westminsteri Hitvallást tekintik hitvallásuknak csak azért, mert nem az eredeti angol kiadást fogadták el, hanem alapvetőn az 1788-as javított verziót.

    Ebben tehát elismerjük felelősségünket, miszerint világosabban jelezni kellett volna már az előszóban, hogy pontosan melyik kiadást használtuk és melyek az eltérések az eredeti verzióhoz képest. Sajnáljuk, ha ezáltal egyeseket megbotránkoztattunk. Ha lesz rá lehetőségünk és kapacitásunk, szeretnénk a jövőben egy új kiadást is megjelentetni, amelyben ezeket az eltéréseket jelezni fogjuk.

    3. Hogy egyházunk, miként értékeli az állam szerepét az eretnekek megbüntetésében, zsinatok összehívásában vagy más specifikus kérdéseket, mint tizedfizetés, rokonok közötti házasság stb. nem kívánom most itt tárgyalni.

  3. Dr. Bognár Tibor

    Kedves Bagoly Gyula!

    Azért is írok ilyen hosszú idő után, mert nem számítottam rá, hogy három hónap várakoztatás után fog válaszolni. Az egyik Facebook csoportban, ahol hasonló kérdéseket tettem fel, a mai napig nem válaszolt, pedig ott kaphattam volna értesítést arról, ha hozzászól a korábbi üzenetekhez. Először is, köszönöm, hogy válaszolt és, hogy elismerte, hogy valóban nem az 1788-as Westminsteri Hitvallást (WH) fordították le. Számomra is új információ, hogy a PCA verzióját fordították le (ami nem egyezik meg az 1788-as verzióval), hiszen ezt nem jelezték korábban sem a kiadásukban, sem a honlapjukon. Nem világos számomra, hogy milyen belföldi és külföldi lejáratásról beszél. Ha tényeket közöltem, és ön is elismeri, hogy a cikkben megjelent állításai nem fedik le teljesen a valóságot, akkor nem saját magát nyilvánítja hiteltelennek azzal, hogy ezt lejáratásnak nevezi? Vagy kérdéseket sem lehet önnek feltenni? Szégyenli esetleg azt, hogy önök nem a Baker, hanem a Banner of Truth Trust által kiadott Arthur W. Pink: The Sovereignty of God című könyvet fordították le magyarra és adták ki, amely teljes fejezeteket hagy ki a Baker kiadáshoz képest? De természetesen a II. Helvét Hitvallás (II. HH) és az interjúja közötti ellentmondást nem oldotta fel. Azt mondta, hogy: „nem képviselünk semmi mást ahhoz képest, amit a Magyar Református Egyház papíron vall” (ami azonban a II. HH.-t is magában foglalja és annak XXX. fejezetét, amiből fentebb idéztem). Később kijelentette, hogy: „Az eredeti verzió szerint az államnak jogában állt az eretnekek megbüntetése és az egyház jóléte melletti őrködés. Mi egyetértünk az amerikai revideált kiadással, ezt a verzió adtuk ki és fordítottuk le. Fontosnak gondoljuk, hogy a mindenkori állam ne szóljon bele az egyház működésébe.” Önellentmondásosnak látszik az is, hogy kijelenti, hogy nem kíván az állam szerepéről nyilatkozni („Hogy egyházunk, miként értékeli az állam szerepét az eretnekek megbüntetésében, zsinatok összehívásában […] nem kívánom most itt tárgyalni.”), miközben az interjúban pontosan ezt tette meg. Ezek az ön szavai. És most nem is arról beszélek, hogy mi a helyes álláspont a kérdésben, hanem egyszerűen arról, hogy nem magyarázta meg, hogy hogy lehetnek egyszerre igazak az állításai és, hogy azzal, hogy kibújt a válaszadás alól egy újabb problémát okozott. Talán azért is cselekszik így, mert különben el kellene ismernie, hogy ön is csak „papíron” vallja a hitvallásait? Hogy az ön egyháza sem hitvallásos? Ráadásul ez csak egy kérdés, még másokat is fel lehetne hozni.

    Emellett olyat ad a számba, amit nem mondtam, nevezetesen azt, hogy a módosított hitvallást ne nevezhetnénk WH-nak. Ezzel kapcsolatban nem tettem kijelentést. Kérem, ne térjünk el attól, hogy ön állította azt, hogy az 1788-as verziót fordítottak le, és kiderült, hogy ezen állítása nem fedi teljesen a valóságot. Több változata van a WH-nak (pl.: megemlíthetjük az egykori PCUS-t, ami két teljes fejezettel egészítette ki a hitvallását 1942-ben), így érthető, hogy ha valaki csak annyit mond, hogy valaki hisz vagy valakik hittek a WH-ban, abból még nem derül ki feltétlenül pontosan, hogy mit is vall vagy vallottak az illetők. Nagyon kedves, hogy elismeri, hogy a Westminsteri Nagykáté és Kiskáté hitvallásnak tekinthető, de ugyanakkor valamiféle gyakorlatra hivatkozva kétségessé teszi, hogy valóban azok-e (ha jól értem a szavait). Önök voltak azonban azok, akik hitvallási iratokként nevezték meg ezeket, így ha nem tartják azoknak, akkor legyenek kedvesek egyértelműen jelezni, hogy pontosan milyen hitvallási irataik vannak, és, hogy mire esküsznek fel a lelkészeik.

    Ha jól értem ön azt állítja, hogy csak én voltam az, aki a skót egyház előszavával kaptam meg a könyvet? Mivel magyarázza azt, hogy másnál is szerepel ez az előszó? Érdekesnek tartom, hogy sok különböző egyházat felsorol az interjújában, de pont a nevezett skót presbiteriánus egyházat, ami segített önöknek, meg sem említi. Vehetjük ezt annak, hogy nem kívánja támogatni a Free Presbyterian Church of Scotlandot még annyival sem, hogy megemlíti őket?

    Sajnálattal látom továbbá azt is, hogy több hónapnyi várakoztatás után sem hajlandó nyilvánossá tenni azt, hogy milyen feltételekkel lehet valaki egyháztag önöknél. A nyilvánosságra tartozó dolgokra nyilvánosan kell válaszolni, ön azonban nyilvánosságra tartozó dolgokat nem hajlandó megosztani. Ahhoz ugyanis, hogy valaki felnőtt fejjel el tudja dönteni, hogy kíván-e csatlakozni önökhöz, szükséges tudnia, hogy mihez kíván csatlakozni.

    Köszönöm a meghívását, azonban van egy jobb módja annak, hogy megbeszéljünk dolgokat: az „Ortodox protestáns csoport – hitvallásos protestantizmus” nevű Facebook csoport, aminek ön is és én is tagja vagyok és ahol feltettem a kérdéseket. Nyugodtan posztolhat, írhat hozzászólást, ahogy ezt az elmúlt hónapok alatt is megtehette volna. Amire ön le nem zárt beszélgetésekként hivatkozott pedig pont a tizedfizetéssel is kapcsolatosak, amire most sem volt hajlandó felelni (!): „Hogy egyházunk, miként értékeli az állam szerepét az eretnekek megbüntetésében […] vagy más specifikus kérdéseket, mint tizedfizetés, […] stb. nem kívánom most itt tárgyalni.” Úgy gondolom, hogy elvárható egy lelkésztől, hogy képes legyen válaszolni az egyházával kapcsolatos kérdésekre, nem pedig kibúvót keresnie a válaszadás alól. Ha kíván erre az üzenetre válaszolni, akkor legyen szíves az említett Facebook csoportban ezt jelezni. Köszönöm.

  4. Gyula Bagoly

    Kedves Tibor, a személyes találkozásra való meghívásom továbra is áll. Nem szeretném a felvetéseidet itt nyílvánosan taglalni, mert nem látom építőnek. Köszönöm a megértésed.

  5. Dr. Bognár Tibor

    Kedves Bagoly Gyula!

    Nem lep meg, hogy újra kibújt a válaszadás alól. Nincs szükségem arra, hogy az ésszerűtlen felvetésének megfelelően több órát utazzak a saját költségemre azért, hogy beszélgessek önről olyan dolgokról, amikről nyilvánosan kellett volna szólnia/szólniuk. Ennyire számíthattam önre a „le nem zárt beszélgetésekkel” kapcsolatban. Elmondtam a véleményemet, és felajánlottam egy kommunikációs lehetőséget. Ha nem akar élni ezekkel, akkor az az ön dolga.

Hozzászólás írása neki: Dr. Bognár Tibor Hozzászólás visszavonása