R.C. Sproul: A bizonyságtételed nem az evangélium
„Odahívták tehát másodszor is azt az embert, aki nemrég még vak volt, és ezt mondták neki: Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös. Ő így válaszolt: Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.” (Jn 9,24-25)
A fenti igében megjelenő felszólítás („Dicsőítsd az Istent”) pozitívnak tűnik, egészen addig, amíg el nem olvassuk a mondat második felét. Itt válik világossá, hogy a farizeusok szerint Jézus bűnös, tehát nem is vihette véghez ezt a csodát. Azt mondták a gyógyult vaknak, hogy Istent dicsőítse, ne Jézust. Ő a válaszában egyértelműen fogalmazott: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.”
Ezekkel az egyszerű szavakkal Krisztusról tett bizonyságot, az Ő szabadítása mellett tanúskodott, azonban nem az evangéliumot hirdette. De hogy hová is szeretnék kilyukadni? Az evangelikál keresztyén közösségekben néha olyan nyelvezetet használunk, ami nem mindig helytálló vagy biblikus. Biztosan te is hallottál már hasonlót, például ilyesmit: „Evangélista szeretnék lenni, hogy Krisztusról tehessek bizonyságot.” Vagy néha azt mondjuk, „Tegnap bizonyságot tettem”, arra gondolva, hogy valakinek beszéltünk az evangéliumról. Hajlamosak vagyunk arra, hogy az evangélium hirdetését és a bizonyságtételt szinonimaként használjuk, pedig nem azok. Ha valakinek Krisztus személyéről és munkásságáról beszélek, akkor Róla teszek bizonyságot, de ez nem ugyanaz, mintha az evangéliumot hirdetném.
Több mint harminc éve az Evangelism Explosion nevű szervezetben megtanultam egy evangelizációs módszert, amelyet később munkatársként több mint 250 résztvevőnek oktattam is. Ennek legfontosabb eleme, hogy mindenkinek le kell írnia a saját bizonyságtételét, és ezt meg kell tanulnia fejből. A bizonyságtételed a te történeted arról, hogyan lettél keresztyén. Nagyon fontosnak tartom, hogy a keresztyének világosan ki tudják fejezni a többi ember felé, hogy hogyan és miért lettek hívőkké. Mindannyiunknak kell(ene), hogy legyen egy előkészített bizonyságtételünk, és hogy hajlandóak legyünk ezt megosztani másokkal, amint alkalom adódik rá.
Vigyáznunk kell azonban, hogy ne keverjük össze a saját bizonyságtételünket az evangéliummal. A bizonyságtétel nem az evangélium hirdetése. Ez csupán „elő-evangelizáció”, egyfajta felvezető az evangelizáció előtt. A bizonyságtételem jelenthet sokat vagy épp semmit a hallgatóságnak. Biztos lesznek, akik tudnak kapcsolódni az elmondottakhoz, ők ezt gondolhatják: „Igen, tudom miről beszél, mert korábban én is így éltem.” De nem mindenkit mozgat meg a történetem. Biztos, hogy nem az az evangélium, ami R. C. Sproullal történt. Isten nem ígéri meg, hogy az én történetemet fogja felhasználni megváltó munkája során. Az evangélium nem rólam szól. Az evangélium Jézusról szól. Arról, hogy ki volt ő, mit vitt véghez, és hogy ennek áldásaiból egyedül hit által részesülhetünk.
Ezt látjuk a fenti igében is. A gyógyult vak mondhatta azt, hogy „Vak voltam, de már látok.”, és ez egy csodálatos bizonyságtétel. De ez nem az evangélium. Nem beszélhetett a farizeusoknak Jézus megváltó munkájáról, és arról, hogy hogyan szabadult meg a bűneitől a Benne való hit által. Éppen ezért a saját bizonyságtételünk mellett meg kell tanulnunk az evangélium konkrét elemeit és tartalmát. Az evangelizáció az, amikor az evangélium hirdettetik az embereknek. Ez az igazi Örömhír.
Forrás: https://www.ligonier.org/blog/your-testimony-not-gospel/
Ez is érdekelhet
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
