EVANGELIKÁL KERESZTYÉN NYILATKOZAT AZ EGYHÁZON BELÜLI SZEXUÁLIS VISSZAÉLÉSEKRŐL
EVANGELIKÁL KERESZTYÉN NYILATKOZAT AZ EGYHÁZON BELÜLI SZEXUÁLIS VISSZAÉLÉSEKRŐL[1]
Számos keresztyén vezetőt felháborítottak, és sokakat elszomorítottak egyházon belül és kívül a szexuális bántalmazásokról, zaklatásokról, illetve az ezeknek a jól ismert nemzetközi keresztyén szervezetekben való elfedéséről szóló, utóbbi időben megjelent hírek és az azokat követő nyilvános megszólalások. Ezek az események rávilágítanak arra a zavaró valóságra, hogy az egyház „ösztönei” sem különböznek más intézményekéitől az e vádakkal kapcsolatos reakcióikat illetően: sajnos (túlságosan is gyakran) inkább az intézményi struktúrát próbálják védeni, ahelyett, hogy saját gyermekeiket vennék védelmükbe. Ez régóta fennálló probléma a keresztyén világban, és igazán elszomorító látni az amerikai és a világegyház kudarcait a téren, ahogy a szexuális abúzusokra reagálnak. Mi nemcsak hisszük, hogy jobban kellene csinálnunk – úgy, mint akik Jézus nevét és az evangélium lényegét magukénak vallják –, hanem meg is vagyunk róla győződve, hogy muszáj jobban csinálnunk. Remélve, hogy eljön majd az idő, amikor a keresztyén vezetők minden szexuális bántalmazás hírére bátran és elborzadva reagálnak, felajánljuk a jelen szembenézést, és nyíltan hirdetjük Jézus Krisztus jó hírét mindazok nevében, akiket bántalmaztak, kihasználtak, figyelmen kívül hagytak, vagy akikről megfeledkeztek.
Újra meg újra súlyos szexuális visszaélésekről és az elfedésükről, elhallgatásukról szóló híradásokról értesülünk a médián keresztül. A katolikus egyháztól kezdve több protestáns egyházat és missziói szervezetet, továbbá a Pennsylvania Állami Egyetemet (Pennsylvania State University), a Yeshiva Főiskolát (Yeshiva University High School), a cserkésszövetséget, valamint hadseregünk számos ágazatát is megrázták a bántalmazásokkal és az áldozatok elhallgattatásával kapcsolatos vádak. És bár számos evangelikál vezető felháborodását fejezte ki a nyilvánosságra kerülő ügyekkel kapcsolatban, méltányolnunk kell az áldozatok bátorságát, akik hosszú hallgatás után beszélni kezdtek az evangelikál keresztyén intézetekben átélt szexuális bántalmazásokról: legyenek azok az iskolákban, a misszió területén vagy kisebb-nagyobb gyülekezetben átélt tapasztalatok. És meg kell vallanunk, hogy vajmi keveset tettünk eddig azért, hogy meghalljuk és segítsük őket.
Elie Wiesel holokauszttúlélő és könyvszerző egy helyütt a következőképpen nyilatkozott: „A semlegesség mindig az elnyomót segíti, sohasem az áldozatot… A csend mindig az elkövetőt bátorítja, és nem az áldozatot.” Amikor a gonoszsággal szembesülve szándékosan a tudatlanságot, a tétlenséget vagy a semlegességet választjuk, akkor hozzájárulunk a gonoszság túléléséhez. Amikor a klerikusok, iskolai dolgozók, vezető testületek tagjai, katonai parancsnokok elhallgatták vagy eltussolták a szexuális bántalmazásokat, akkor azokhoz csatlakoztak, akik elkövették e büntetteket a „kicsinyek” ellen. Ők legtöbbször gyermekek, de mindenki idetartozik, aki méretéből, korából, helyzetéből vagy tekintélyéből adódóan kiszolgáltatott helyzetben van a hatalommal szemben.
Magától értetődik, hogy a szexuális abúzus bűncselekmény, de az egyházon belül abban hiszünk, hogy ez lelkünk legnagyobb ellenségének a munkája is egyben – sötét és rejtett helyeken elkövetett gonosz, rettenetes bűn, amely örökre megváltoztat életeket, és lerombolja a bántalmazottak hitét. Hogyan történhet meg, hogy ez a gonoszság jelen van Krisztus testében, és mi ezt figyelmen kívül hagyjuk? Krisztus követőiként magától értetődő, hogy mindent, ami erőnkből csak telik, meg kellene tennünk annak érdekében, hogy felfedjük a sötétség cselekedeteit, megnyitva a némák, az elesettek és a rászorulók száját. Az egyháznak soha nem szabad feltartóztatnia azokat, akik kétségbeesésükben, mély szükségükben Istenhez és az ő népéhez akarnak sietni abban a reményben, hogy biztonságra és igazságra lelnek, és menedéket biztosítunk nekik a „nagy megtévesztővel” szemben.
Mi azonban megakadályoztuk ezt. Hallgatásunkkal és abbéli erőfeszítéseinkkel, hogy megóvjuk hírnevünket és intézményeinket, valamint a „missziónkat”, mi, Krisztus teste, gyakran kerültünk az ellenséggel egy oldalra, akinek egyedüli célja – mindig is az volt –, hogy elpusztítsa Isten bárányát és annak a világban való jelenlétét. Büszkeségünk és figyelmetlenségünk miatt nemritkán bűnrészessé váltunk abban, hogy engedtük olyan sötét helyek létezését, amelyek menedéket biztosítottak a bántalmazás elburjánzásának és továbbélésének.
Szembe kell néznünk saját tanításunk igazságával: pásztornak lenni Krisztus testében és közben vaknak lenni arra, hogy meglássuk, hogy farkasok bántalmazzák közöttünk nyájunk tagjait, egyet jelent azzal, hogy figyelmetlen a pásztor. Pusztán látszat alapján ítélni nem más, mint az igazságosság kudarca. Az állam törvényeinek való (a Szentírás által is megparancsolt) engedelmesség elmulasztása azáltal, hogy kitérünk a bántalmazásokról szóló híradás és a felfedésük elől, egyet jelent a szolga engedetlenségével.
Az arról való beszéd, hogy bántalmaznak vagy bántalmaztak egy gyermeket, és közben – csak hogy elkerüljük a cselekvést – a kifogások keresése nem más, mint Istennek hamis, ördögi módon való képviselete.
Kimondani, hogy a farkasok felfalják juhainkat, majd pedig lemondani a védelmükről olyan pásztorra utal, aki a farkasok oldalán áll, és meggátolja, hogy e „kicsinyek” Krisztushoz térjenek. Tudatában lenni annak, hogy egy nőt titokban megerőszakoltak vagy megvertek, majd elhallgattatni vagy elküldeni őt nem jelent mást, mint az azokhoz való igazodást, akik Isten ellenségeiként élnek. Ha nem látunk át a becsapások sűrű hálóján, és visszaengedjük a bántalmazót a juhok közé, az a bűn hatalmával és természetével kapcsolatos naivitásunkat tükrözi.
Védeni az intézményt vagy szervezetet ahelyett, hogy az élő, sóhajtozó juhokat védelmeznénk, azt jelenti, hogy jobban szeretjük a szolgálatunkat, mint Istent magát, és többre értékeljük az ember jóhírét és az intézményt, mint Jézus mindenek felett álló nevét.
Tisztelettel kérjük Jézus Krisztus egyházát: minden egyes napirendi pontot félretehetünk, egyet kivéve: vezessünk gyengédebben minden férfit, nőt és gyermeket jó pásztorunk karjaiba, aki életét adta azért, hogy megszabadítson minket ellenségünk karmaiból, a bűnből és halálból – aki feltámadt a halálból, és elhívott minket maga mellé, biztonságba. Ha követjük a jó pásztort, úgy beteljesedik, hogy „kipusztítom az országból a vadállatokat, biztonságban lakhatnak majd a pusztában […]. Áldást adok nekik […], kiszabadítom őket azok kezéből, akiket szolgálnak […], nem falják fel őket a vadállatok, hanem biztonságban laknak, senki sem háborgatja majd őket” (Ez 34,25–28). Ez bizonyára olyan időre vonatkozik, mint a mostani, amikor az egyház felhatalmazást kapott arra, hogy vádlók és vádlottak számára egyaránt merész és bátor módon legyen a jó hír megtestesítője, és elhagyja saját kényelmét és pozícióját, hogy meghökkentő elszántsággal legyen képes szeretni a bántalmazottakat.
Mindazoknak megvalljuk, akiket bántalmaztak, összetörtek, megtévesztettek vagy figyelmen kívül hagytak, hogy cserben hagytunk titeket és Istenünket. Bánjuk, hogy nem Isten szerint cselekedtünk, amikor hallgattunk rólatok, amikor ignoráltunk vagy magatokra hagytunk benneteket, majd pedig úgy tettünk, mintha ti magatok lennétek a probléma. Nem ti vagytok a probléma: ti Istenünk hangja vagytok, amely bűnbánatra és alázatra hívja egyházát. Köszönjünk nektek, hogy volt bátorságotok elmondani az igazságot. Isten legyen irgalmas mindannyiunkhoz, és adja meg nekünk azt a napot, amikor egyházunk Jézus leírhatatlan szeretetét és könyörületét fogja visszatürközni, abban is, hogy életünket tudjuk adni az ő értékes juhaiért.
2013. július 17.
Link a nyilatkozat eredeti szövegéhez: https://www.aacc.net/2013/07/17/evangelical-christians-release-historic-statement-regarding-sexual-abuse-in-the-church/
[1] Evangelical christians release historic statement regarding sexual abuse in the church. The American Association of Christian Counselors, 2013. július 17. https://www.aacc.net/2013/07/17/evangelical-christians-release-historic-statement-regarding-sexual-abuse-in-the-church/. (Megtekintés: 2018. március 14.) Ford. Márkus Kinga – Márkus Tamás András. Az evangelikál keresztyénség széles spektrumát képviselő vezetők összefogtak, és 2013. július 17-én közös elhatározással, A Public Statement Regarding Sexual Abuse in the Church of Jesus Christ címmel kiadtak egy rendkívül bátor és őszinte hangvételű nyilatkozatot. Ezzel megszületett az első igazán jelentős dokumentum az evangelikál egyházakban és közösségekben is előforduló szexuális visszaélésekről. E történelmi állásfoglalás elsődleges célja elismerni és megvallani, hogy az evangelikál egyházak is (bármely felekezet kötelékébe tartozó konzervatív protestáns gyülekezetekről, közösségekről beszéljünk is) nagy restanciával bírnak az áldozatokra való odafigyelés, a bántalmazások megelőzése és megakadályozása, valamint az azokra történő megfelelő reakció terén. A nyilatkozatot többek között olyan vezető evangelikál (többségében presbiteriánus) személyiségek írták alá, mint Steve Brown, a Református Teológiai Szeminárium (Reformed Theological Seminary, RTS) nyugalmazott homiletikaprofesszora, P. J. Buys, a dél-afrikai Református Testvéri Világszövetség (World Reformed Fellowship, WRF) nemzetközi igazgatója, Glenn Davies, Sydney érseke, William Edgar, a Westminster Teológiai Szeminárium (Westminster Theological Seminary, WTS) apologetikaprofesszora, Douglas Green, a WTS ószövetség- és bibliaiteológia-professzora, Justin Holcomb, az RTS teológia- és filozófiaprofesszora, Frank A. James III, a korábbi Bibliai Teológiai Szeminárium (Biblical Theological Seminary), ma Missio Szeminárium (Missio Seminary) elnöke, Diane Langberg klinikai pszichológus, Samuel Logan, a WRF nemzetközi igazgatója és a WTS emeritus elnöke, Fergus Macdonald, a skóciai Egyesült Bibliatársaságok (United Bible Societies) korábbi elnöke, Scot McKnight, az Északi Szeminárium (Northern Seminary) újszövetség-professzora, Philip Monroe, a Missio Seminary lelkigondozás- és pszichológiaprofesszora, Adam L. Saenz klinikai pszichológus és számos további lelkész és lelkészfeleség. A nyilvános állásfoglalás szövege és tartalma a hazai egyházak számára is aktuális lehet, és talán erőt adhat ahhoz, hogy úgy reagáljunk a köztünk és az egész társadalomban előforduló szexuális visszaélésekre (beleértve mind az áldozatok irányában történő segítségnyújtást, mind az elkövetők tettének felfedését, valamint megfelelő és határozott szankcionálását), ahogy azt Urunk az ő egyházában elvárja tőlünk. A nyilatkozatot eltávolították A Keresztény Tanácsadók Amerikai Szövetsége (The American Association of Christian Counselors) honlapjáról. – A ford.