A Danvers Nyilatkozat (férfi és női szerepek biblikus szemszögből)
A „Danvers Nyilatkozat” a nemi szerepekkel kapcsolatos komplementarista keresztyén nézetet rögzíti. Nem köthető egy adott felekezethez. Megfogalmazásában meghatározó szerepet játszott ugyanakkor a Southwestern Baptism Seminary, továbbá az USA második legnagyobb református/presbiteriánius felekezete, a Presbyterian Church in America (PCA), illetve a Council of Biblical Manhood and Womenhood (A Bibliai Férfiasság és Nőiesség Tanácsa). Ez utóbbi jelentette meg először végleges formájában a nyilatkozatot az Illinois-beli Wheaton-ban, 1988 novemberében. A nyilatkozat megfogalmazásával kapcsolatos munkát különféle evangelikál vezető személyiségek 1987-ben kezdték meg a Massachusetts-i Danvers-ben.
Ha 1988-ban aktuális volt, úgy ma – látva a társadalomban és a keresztyén egyházakban érvényesülő káros tendenciákat a házasság intézményét és a nemi szerepeket illetően – még inkább az.
Háttér:
Azok a súlyos aggodalomra okot adó jelenkori fejlemények, amelyek ennek a nyilatkozatnak a kiadására sarkalltak minket a következők:
- Kultúránkban általános bizonytalanság és zavar érzékelhető azzal kapcsolatban, hogy mik az egymást kiegészítő (komplementer) különbségek a férfiasság és a nőiesség között.
- Ennek a zavarnak az a tragikus hatása, hogy bomlasztja a házasság Isten által létrehozott szövetét, amit Isten a férfiasság és nőiesség szépséges és különböző szálaiból szőtt össze.
- Egyre jobban terjed a feminista egalitarianizmus (egyenlőségre törekvés). Ebből következik, hogy eltorzul ill. háttérbe szorul az Írásban megjelenő boldog harmónia a megváltott férjek és megváltott feleségek között, akik férjként szeretettel és alázattal vezetnek; feleségként pedig intelligens módon és önként támogatják ezt a vezetést.
- Egyre többen tekintenek vegyes érzelmekkel az anyaságra, az elhívásszerű háztartásvezetésre és sok, asszonyok által végzett, nagy múltra visszatekintő szolgálatra.
- Egyre többen tekintenek elfogadhatónak olyan szexuális magatartásokat, amelyek bibliai és történelmi szempontból tiltottak vagy elferdültek, és egyre jobban teret nyer az emberi szexualitás pornográf ábrázolása.
- Egyre gyakoribb a fizikai és érzelmi bántalmazás a családban.
- Férfiak és nők kezdenek olyan szerepet betölteni a gyülekezetvezetésben, ami nincs összhangban a Biblia tanításával, ehelyett megerőtleníti a Bibliához hű bizonyságtételt.
- Egyre gyakrabban jelennek meg és nyernek elfogadást olyan sajátos hermeneutikai megközelítések, amelyek a bibliai szöveg nyilvánvaló jelentésének átértelmezésére tesznek kísérletet.
- Ez fenyegetést jelent a Biblia tekintélyére nézve és úgy állítja be, mintha a hétköznapi emberek nem érthetnék meg, csakis azok, akik különlegesen felkészültek.
- Mindezek mögött pedig nyilvánvalóan felfedezhető, hogy vannak, akik a gyülekezeten belül a mostani világkorszak szelleméhez alkalmazkodnak a megnyerő és radikális bibliai hitelesség helyett, ami a Szentlélek ereje által tökéletesít ahelyett, hogy beteg kultúránkat tükrözné vissza.
Állítások:
Annak alapján, amit a Biblia tanításaiból megértettünk, a következő kijelentéseket tesszük:
-
Ádám és Éva egyaránt Isten képére lettek megteremtve, Isten előtt egyenlők mint személyek, ugyanakkor különbözőek férfi és női mivoltukban. (I. Móz. 1:26-27, 2:18).
-
A férfi és női szerepek közötti különbségeket Isten rendelte el a teremtési rend részeként és ezeknek visszhangra kell találniuk minden emberi szívben.(I. Móz. 2:18, 21-24; 1 Kor. 11:7-9; 1 Tim. 2:12-14).
-
Ádám főségét a házasságban Isten határozta meg a Bukás előtt és ez nem a bűn következménye volt.(I. Móz. 2:16-18, 21-24, 3:1-13; 1 Kor. 11:7-9).
-
A bűneset torzulásokat okozott a férfi és a nő kapcsolatában. (I. Móz. 3:1-7, 12, 16).
-
A családban a férj szeretetben és alázatban gyakorolt vezetésének helyét egyre inkább a leuralás vagy a passzivitás vette át; a feleség intelligens és önkéntes alárendelődésének helyére egyre inkább a hatalombitorlás vagy a szolgalelkűség került.
-
A gyülekezetben a bűn a férfiakat arra sarkallja, hogy világi módon a hatalom után sóvárogjanak vagy lemondjanak szellemi felelősségükről; a nőket pedig arra ösztönzi, hogy ne fogadják el a szolgálatukra vonatkozó korlátozásokat vagy elhanyagolják ajándékaik használatát a hozzájuk illő szolgálatokban.
-
-
Mind az Ó-, mind az Új Szövetség egyenlő értéket és méltóságot tulajdonít az Istentől adatott férfi és női szerepeknek. (I. Móz. 1:26-27, 2:18; Gal 3:28). Az Ó- és az Új Szövetség egyaránt megerősíti a férfi vezetés alapelvét a családban és a szövetségi közösségben (I. Móz. 2:18; Ef. 5:21-33; Kol. 3:18-19; 1 Tim. 2:11-15).
-
A Megváltás Krisztusban azt célozza, hogy megszünjenek az átok következtében megjelent torzulások.
-
A családban a férfiak hagyják el a kemény és önző vezetést és forduljanak szeretettel és törődéssel feleségük felé; A feleségek ne álljanak többé ellen a férjük tekintélyének, inkább önként és örömmel vessék alá magukat annak. (Ef. 5:21-33; Kol. 3:18-19; Tit. 2:3-5; 1 Pét. 3:1-7).
-
A gyülekezetben, a Krisztusban való megváltás miatt a férfiak és nők egyenlő mértékben osztoznak a megváltás áldásaiban; ugyanakkor a gyülekezetben bizonyos vezetői vagy tanítói pozíciókat csakis férfiak tölthetnek be (Gal. 3:28; 1 Kor. 11:2-16; 1 Tim. 2:11-15).
-
-
Az élet minden területén Krisztus a végső tekintély és zsinórmérték a férfiak és a nők számára, ezért semmilyen földi alávetettség – családi, vallási vagy polgári – nem bír kötelező érvénnyel arra nézve, hogy egy földi tekintélyt kövessünk a bűnbe.(Dán. 3:10-18; Apcsel. 4:19-20, 5:27-29; 1 Pét. 3:1-2).
-
Bármilyen szolgálatra is érez elhívást egy férfi vagy egy nő, ez soha nem indokolhatja a bibliai szempontrendszer figyelmen kívül hagyását az adott szolgálattal kapcsolatban. (1 Tim. 2:11-15, 3:1-13; Tit. 1:5-9). Ehelyett inkább a Biblia tanításának kell mérvadó tekintéllyel bírnia amikor meg akarjuk ítélni, hogy jól értettük-e meg Isten személyes akaratát.
-
Mivel a föld lakosságának felét még nem érte el a hiteles evangelizáció; mivel számtalan elveszett ember él azokban a társadalmakban is, akik hallották az evangéliumot; mivel az emberiségre ránehezedik a betegség, az alultápláltság, a hajléktalanság, az írástudatlanság, a tudatlanság, az öregedés, a függőségek, a bűnözés, a bebörtönzöttség, a neurózis és a magány nyomorúsága, bármely férfi vagy nő, aki Istentől jövő késztetést érez, hogy megismertesse másokkal az ő Kegyelemét, betöltheti a szolgálatát Krisztus dicsőségére és ennek a bukott világnak a javára. (1 Kor. 12:7-21).
- Meggyőződésünk, hogy ezeknek az alapelveknek a tagadása vagy figyelmen kívül hagyása romboló következményekkel jár családjainkra, gyülekezetünkre és egész kultúránkra nézve.
Forrás (a nyilatkozat magyar fordítása): http://martinizsolt.blogspot.hu/2012/07/bibliai-ferfiassag-es-noiesseg.html
Forrás (az eredeti szöveg): https://cbmw.org/uncategorized/the-danvers-statement/

Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)