„A korszellem mindent kikezd” – beszélgetés Szeverényi Jánossal a Magyar Evangéliumi Alianszról és a keresztyénség helyzetéről
/Szeverényi Jánost, evangélikus lelkipásztort, a Magyar Evangéliumi Aliansz elnökét, az Evangélikus Missziói Központ vezetőjét kérdezte Márkus Tamás református lelkész/
Márkus Tamás András: Mit kell tudnunk a Világ Evangéliumi Aliansz létrejöttéről, történetéről és céljairól, amelynek ugye tagja a Magyar Evangéliumi Aliansz is?
Szeverényi János: Az Aliansz mozgalom, mint felekezetközi és nemzetközi testvéri egységtörekvés, Angliából indult el. Az Evangéliumi Világszövetség 1846-ban alakult meg Londonban, a nagy angolszász protestáns ébredés eredményeként. Tagjai azonosulni tudtak a reformáció célkitűzéseivel és egyetértettek a Szentírás isteni ihletettségéről és tekintélyéről, a Krisztusban történt megváltásról, az egyedül hit által való megigazulásról szóló alapigazságaival.
M.T.: Milyen előzményei voltak a Magyar Evangéliumi Aliansz megalakulásának, létrejöttének? Illetve megkérnélek, hogy röviden beszélj nekünk a Magyar Evangéliumi Aliansz történetéről, és arról is, hogyan kerültél a szervezettel kapcsolatba…
Sz.J.: Viktor János visszaemlékezéséből tudjuk, hogy: „1880-tól kezdve állandóan növekvő imádkozó sereg találkozott a Hold utcai (Budapest) nagyteremben. Ott volt Szilassy Aladár és Szabó Aladár is. Ez utóbbiakban ébredt a gondolat, hogy meg kell indítani az imahét megtartását a Kálvin téri református egyházban is.”
1936-ban 90 éves a nemzetközi Aliansz mozgalom. Ebből az alkalomból az addig laza szerveződésű mozgalmat a felsőerdősori metodista imaházban megtartott alakuló közgyűlésen Magyar Evangéliumi Szövetség néven egyesületté szervezik. Alapítói és első vezetői között olyan közismert személyek neve is szerepel, mint Ravasz László református püspök, Raffai Sándor evangélikus püspök, Kiss Ferenc egyetemi orvosprofesszor, Hecker Ádám metodista elnök, valamint Somogyi Imre a baptisták elnöke, aki egyúttal a Aliansz első főtitkára is volt.
A diktatúra idején ezt a szervezetet is feloszlatta a hatalom, de az Aliansz- lelkület tovább élt. Csendben megtartották sok helyen az imahetet évtizedeken át.
A rendszerváltás után 1991-ben hivatalosan bejegyezték az Alianszot, 2001-ben új lendületet kapott a mozgalom.
A keresztyén egység jézusi megvalósulása, a közös felelősség a misszióban kezdettől fogva meghatározta szolgálatomat. Az Alianszban ez csupán újabb teret kapott. Nem régen tudtam meg, hogy az idősebb vezetők imádkoztak értem már 18-20 évvel ezelőtt, hogy Isten állítson be engem ebbe a munkába. Az Alianszban otthonérzetem van, tudom, hogy benne lehetünk Isten akaratában.
M.T.: Milyen szorosak a Magyar Evangéliumi Aliansz kapcsolatai a nemzetközi evangelikál mozgalommal, evangelikál szervezetekkel, és milyen céljai vannak a Magyar Evangéliumi Aliansznak?
Sz.J.: Az Aliansz meg akar maradni mozgalomnak. Nem egyházak szervezete, mint az Egyházak Világtanácsa, hanem egyéneké; 128 nemzeti, illetve 7 regionális szövetségben és 104 társult keresztény szervezetben több száz millió hívőt képvisel. A tagság feltétele, hogy aki csatlakozni kíván, a Biblia és az Apostoli hitvallás alapján fogadja el és vallja Jézus Krisztust Megváltójának és élete minden megnyilvánulásában akarja követni. Ebből következik a felekezeti béke munkálása, a nemzet erkölcsi felemelkedésének előmozdítása.
Tagjai vagyunk az európai és a világszervezetnek is. Ez élő, gyakorlati kapcsolatot jelent. Ugyanakkor számtalan más evangelikál mozgalommal is kapcsolatban vagyunk, mint például a ProChrist, a Lausanne mozgalom, Evangéliumi Fórum, Billy Graham Evangelizációs Társaság, Onésimus Alapítvány, Timóteus Társaság, Wol Élet Szava, CLS Alapítvány, GLS…
Az elmúlt években Isten egy elkötelezett tanítványi csapatot terelgetett össze. Számtalan feladatot kaptunk. Ennek alapja az Úrral és egymással való élő, személyes kapcsolat. Tizenkét éve tartunk havi imaalkalmakat, évente teológiai műhelyt, együttműködünk a BalatonNET-tel, Ezazanap-pal, GLS-el. Hálózatokat szerveztünk: válóháló, sáfárság, külmisszió, imamozgalom; menekültekért és üldözött keresztyénekért való szolgálat. Sokan igénylik az Alianszot, mint ernyőszervezetet. A hazánkban szolgáló külföldi missziós szervezetek – Magyar Evangéliumi Missziós Szövetség – felé is jelentős a szolgálatunk.
Célunk, hogy imádkozzunk és tegyünk Isten népének egységéért, és ebből fakadóan egyre hatékonyabban végezzük a missziót népünk körében.
M.T.: Hogyan látod, a magyar “népegyházakon” belül – gondolok itt az evangélikus és református egyházakra – mennyire meghatározó a hitvallásos, evangelikál gondolkodás és irányultság, és mennyire hatnak rájuk a nyugat-európai (elsősorban német és skandináv) protestáns egyházakat erőteljesen errodáló, romboló tendenciák?
Sz.J.: A népegyház sokszínű, mondhatnám olyan „leves”, amiben szinte minden megtalálható, a szélső liberalizmustól a szélső fundamentalizmusig. Évente 50-60 gyülekezetet, konferenciát látogatok, van némi rálátásom a helyzetre. Mindkét egyházban jelentős az evangelikál irányultság is. Persze, ahogy lenni szokott a hívőkkel, ők sem egyeznek egymással mindenben, és ez ebben a felfordult világban nagy luxus.
A rendszerváltás után megnyíltak a határok. Szoros kapcsolatok alakultak a külföldi egyházakkal, egyetemekkel. Ez annyit is jelent, hogy a pozitívumok mellett hazahozzák ösztöndíjasaink a teológiai, etikai elhajlásokat is.
M.T.: A Magyar Evangéliumi Aliansz összetételére vonatkozik a következő kérdés: milyen arányban képviseltetik benne magukat a különféle protestáns felekezetek? Milyen arányban vannak benne a protestáns népegyházak és kisegyházak képviselői?
Sz.J.: A hat tagú elnökség, hat felekezetből áll össze. A reformáció 500. jubileumi évében huszonnégy felekezet és missziós szervezet tartott protestáns nagygyűlést Budakeszin. Érzékelhető mozgalmunk hatása abban is, hogy több programunkon elférnek egymás mellett az úgynevezett karizmatikus és antikarizmatikus közösségek képviselői is. Nem vitatkozunk, hanem Jézus körül gyülekezünk, őt szeretnénk hallgatni, követni. Azt tapasztaljuk, hogy az Ő jelenlétében, rá figyelve, a Szentlélek segítségével, jobban megértjük a másik felekezet, irányzat lényegét. Arra is van példa, hogy az évenkénti Aliansz Teológiai Műhelyben érzékeny témákat is előveszünk, mint a víz -és Szentlélek-keresztség.
M.T.: Te személyesen miben látod tágabb értelemben a világ keresztyénségére, szűkebb értelemben a protestantizmusra leselkedő legnagyobb veszélyt / veszélyeket? Melyek azok a tendenciák, ideológiák, jelenségek, amelyekkel szemben leginkább fel kell vennünk a harcot?
Sz.J.: Nincs új a nap alatt. A mai libertinista szellemiség az ősbűn karakterjegyeit hordozza: „Csakugyan azt mondta az Isten…? (1 Móz 3,1) Amikor az ember leválik Istenről, magát teszi istenné. Ez egy veszélyes, kiszolgáltatott állapot. A szabadság igézetében rabszolgává, a bűnnek, ördögnek szolgájává lesz az ember. Ez a jelenség végigvonul a világ és az egyház történetén a mai napig. Isten népe többfrontos harcot vív. Küzdünk a testtel, ördöggel, világgal, ahogy Luther fogalmazott. A világ ránk zúdítja az anyagiasságot, hedonizmust, antinomizmust. A globalizmus eszközei által nagy a nyomás az egyházon. A történelemben először próbál egy kultúra teljesen istentelenül működni. Látszanak is már a hullafoltok. Ráadásul meg kell küzdenünk a belső elhajlásokkal, mint a törvényeskedés, bezárkózás, fogyasztói vallásosság, érzelmi keresztyénség, öntörvényű, csak a hagyományból táplálkozó mentalitás, egyebek.
M.T.: Véleményed szerint a keresztyénségnek melyik része az – a teológia, etika és kegyesség tekintetében -, amelyiket a leginkább feszegeti a mai korszellem? Miben és hol kellene erősödnünk? Mire kellene nagyobb hangsúlyt fektetnünk?
Sz.J.: A korszellem mindent kikezd. Teljes a teológiai, etikai és kegyességi zavarodottság.
A hangsúlyt az Istennel való kapcsolat helyreállítására, megújítására, a megtérésre kell helyezni. És az egészséges alázatra, gyermekségre. Folyamatosan tanulni az Úrtól és követőitől, alakulni, formálódni a krisztusi arculatra. Isten mindig elküldi követeit a legnehezebb időkben is. Ő adta Luthert, Kálvint, Spurgeont, Wesleyt, Bonhoeffert, John Stott-ot, Philip Yancey-t, Cseri Kálmánt és a többieket. Olvasni, hallgatni kell őket, mert hiteles, igei, evangéliumi válaszokat adtak, adnak korunk égető kérdéseire.
A solakhoz kell igazodni, az újszövetségi gyülekezet életének titkait megértve.
M.T.: Milyen konkrét célkitűzéseid vannak a Magyar Evangéliumi Aliansz élén, amiket mindenképpen meg szeretnél még valósítani?
Sz.J.: Sokat imádkozunk és tenni igyekszünk a hiteles, krisztusi egységért. Ez nem egyformaságot jelent, hanem annak megélését, hogy egy Atyánk van, aki Krisztusban megváltott minket és egy Lélekkel itattattunk meg. Évszázados beidegződésekkel kell megküzdenie Isten gyermekeinek. A felekezetek egymás ellenében alakultak és sok esetben a másikkal szemben határozták meg magukat. Az Aliansz egyik idősebb vezetője mondta egyszer: „Ti nem tudjátok, honnan jövünk. Hívőnek csak magunkat tartottuk.”
Érthető, ha többen tartanak az egységtörekvésektől, de Isten szeretete meggyőz és vezet minket. Nagyon szeretném, ha nem a felekezeti specialitások lennének a misszió alapjai. Ez a jelenség sok sérülést okoz, és a közös missziónak akadálya.
M.T.: Köszönöm a beszélgetést!
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
