8
dec
2017

Interjú Dr. Kodácsy Tamás református lelkipásztorral a Nashville-i Nyilatkozatról

/Dr. Kodácsy Tamás református lelkipásztort kérdeztük a 2017 augusztusában konzervatív evangelikál keresztyén vezetők által összeállított és aláírt, az emberi szexualitásról szóló Nashville-i Nyilatkozat kapcsán/

Márkus Tamás: Szabados Ádám a közelmúltban a blogján közzétett egy írást a Nashville Nyilatkozatról. Egy Luthernek tulajdonított mondást idéz: Ha a leghangosabban és legtisztábban vallom is Isten igazságának minden részletét, kivéve azt az egyetlen kis pontot, amelyet a világ és az ördög éppen támad, akkor nem vallom meg Krisztust, bármily bátran is állok ki a kereszténység mellett. A katona hűsége ott próbáltatik meg, ahol a csata dúl; ha azon az egy ponton megfutamodik, hiába áll helyt az összes mellette lévő csatatéren, az pusztán menekülés és szégyen a számára.” Ádám szerint ilyen volt az 1930-as évek Németországában az állam és a keresztyének viszonya, és a hitvalló álláspontot akkor a Barmeni Nyilatkozat fogalmazta meg. Ez a pont ma az evangelikál keresztyének számára – így az Evangelikál Csoport református, evangélikus, baptista és pünkösdi tagjai számára is – a házasság és a szexualitás kérdése. Ádám szerint hitvallásos helyzetben vagyunk, tehát ki kell mondanunk, mit hiszünk és mi az, amit elutasítunk. Sőt, odáig megy, hogy azt írja: “ha valaki ma ebben a kérdésben vonakodik Isten igazságát megvallani, az Krisztus katonájaként megbukott a hűség próbáján.” Úgy tűnik, valóban ez a felismerés vezette a Nashville-i Nyilatkozat megfogalmazóit. Te mit gondolsz erről? Valóban hitvalláskényszerben élünk? Ha nem, miért nem?

Kodácsy Tamás: Valóban, Dietrich Bonhoeffer vezette be a teológiai köztudatba a status confessionis (hitvallástétel állapota) kifejezést a Barmeni Teológiai Nyilatkozattal összefüggésben, ám az nem azért tekinthető hitvallásnak, mert az állam és a keresztyének viszonyáról szólt. Bonhoeffer szóhasználatában ez akkor áll fenn, ha az evangélium és az egyház lényegét olyan támadás éri, amelyben mind az egyház közösségének, mind az egyéni hívőknek rendíthetetlenül állást kell foglalni, akár saját létük árán is. Status confessionisban nem akkor vagyunk, amikor úgy érezzük, hogy mindenképpen mondanunk vagy üzennünk kell valamit az államnak, társadalomnak, vagy hívőknek, hanem akkor, amikor Krisztus kérdez: „Ti kinek mondotok engem?” (Mt 16,15) A hitvallás egy Istennel folytatott párbeszéd eredménye, amely a Szentírás olvasásából és megértéséből fakad. Status confessionis akkor van, ha hitvallás születik, és nem akkor születik hitvallás, amikor a teológusok megállapodnak abban, hogy status confessionis van. Vagy hitvallást teszünk (és akkor status confessionis van), vagy nem – ezért a feltett kérdést erőltetettnek és meddőnek tartom. Nagyon fontosnak tartom a párkapcsolat kérdését mint egy teológiai antropológiai kérdéskört, és ha ezt az istenképűség részének tekintjük, akkor ebből lehet istenkérdés is, de ettől a nyilatkozat még nagyon messze van.

M.T.: Korábban, amikor erről beszéltünk, azt mondtad, hogy a korábbi hitvallásokat mindig egy adott egyházi közösség fogalmazta meg, és nem keresztyén magánszemélyek. A kérdésem a következő: amikor nyilvánvalóan egész egyházi testek, felekezetek hajlanak el a szexualitás bibliai megközelítésétől, nem magától értetődő, hogy az azokban lévők – különféle felekezetek tagjai – összefognak, és együtt fogalmaznak meg egy ilyen nyilatkozatot? Ez levon bármit is a nyilatkozat értékéből?

K. T.: Először: annak az érvelésnek nem sok értelmét látom, hogy egyes egyházi közösségek oda-vissza bibliai igéket dobáljanak egymáshoz a szexualitással kapcsolatban: ez a szokásos adok-kapok a liberális és konzervatív szekértáborok között. Én röviden a háborútól való távolságban és a civlizációnk elkényelmesedésében látom a szexualitás problémájának gyökerét, sokkal inkább a bibliai mértékletesség ethoszához kapcsolódva, és nem a paráznasághoz (szövetségszegés). Másodszor: azt az értéket, amelyet a nyilatkozat egyébként önmagában képvisel, semmivel nem tudja csökkenti az, hogy különböző felekezetű emberek fogalmazták meg és írták alá.

M.T.: Szükségesnek érzel egy hasonló nyilatkozatot, még ha konkrétan a Nashville-t nem is írnád alá? Ha igen, mely pontokon változtatnál rajta és miért? Tudnál-e konkrét alternatívákat adni az általad problémásnak vélt cikkelyekre?

K. T.: Elsősorban itt nem nyilatkoznunk kellene, hanem példát mutatni, és csökkenteni a lelkészi válások, képmutató magatartások számát. A szöveg egyébként nagyon hasonló azokhoz a konzervatív nyilatkozatokhoz, amelyek egy (liberális) ellenfél feltételezett állításaival szemben polemizálnak, de annak állításait nem idézik, ezért aztán nagyon furcsa állításokat fogalmaznak meg. Az egyetemes zsinatok nem spórolták meg a közvetlen zsinati vitát, és ezek hozzásegítették a zsinati atyákat saját álláspontjuk pontosabb megértésére.

Például a 2. cikk ellenvetése így hangzik: „Tagadjuk, hogy akármilyen szeretet, vágy vagy kötődés bármikor is igazolhatná akár a házasság előtti, vagy a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot…” Ugyan, ha nem a szeretet, akkor a nyilatkozók szerint esetleg az üzleti érdek igazolhatja a házasság előtti szexuális kapcsolatot?! Ha a 6. cikkelyben elismeri a szöveg azt, hogy van akinek nem határozható meg a neme, akkor az hogyan viszonyul a 3. cikkelyhez, amely aláhúzza a bibliai kijelentést, miszerint az embert Isten férfinak és nőnek teremtette? Mit jelent a 8. cikkelyben tisztán élni úgy, hogy miközben valaki a saját neme iránt vonzódik, ami nem áll összhangban Isten teremtésével (7), de mégis „gazdag, gyümölcsöző, Istennek tetsző életet élhet”?

A szöveg sajnos éppen azokat a nehéz teológiai antropológiai kérdéseket kerüli meg, amelyekben fontos lenne mondanunk valamit. „Freud tételeit [a libidoról] nem utasíthatjuk el holmi tisztességtelen, álkeresztény szextabuk nevében. Freud a maga becsületes realizmusával sokkal keresztényibb, mint ezek a tabuk” – mondta Paul Tillich. Ez a realizmus ma nem abban összpontosul, hogy van-e szexuális élet házasság előtt, hanem pl. abban, hogy milyen fogamzásgátló módszerrel lehet megőrizni az emberi méltóságot? Mit veszíthetek egy házasság előtti szexuális kapcsolatban, milyen következménye lehet annak? Az emberségből mit lehet és kell megőriznem a másik számára, akivel egy test, egy ember leszek?

M.T.: Szerinted az MRE-nek hogyan kellene reagálnia arra, hogy olyan egyházak, akikkel szoros testvéregyházi viszonyt ápol, például a Skót Református Egyház, vagy a PCUSA (Presbyterian Church in USA), vagy most már a Német Evangélikus Egyház is, engedett a nyomásnak és átértelmezte a házassággal kapcsolatos történelmi keresztyén álláspontot, de legalábbis engedményeket tett annak kibővítésére: legitimnek tekintik azonos neműek között kötetett házasságokat, a lelkészek megáldanak meleg párokat. A Magyar Evangélikus Egyház talán még nehezebb helyzetben van, hiszen az európai evangélikusok – például a skandináv lutheránusok – nagyon messzire mentek már. Stockholm püspöknője egy felvállaltan leszbikus identitású hölgy, Eva Brunne, aki élettársi viszonyban él egy másik lelkésznővel, és közösen nevelnek egy kisfiút. Nem kellene nekünk, magyar reformátusoknak, evangélikusoknak újabb testvéregyházakat keresnünk? Végül is lenne miből. Például ott van a PCA, a második legnagyobb amerikai presbiteriánus egyház, amely továbbra is kitart a történelmi keresztyén nézet mellett, vagy a Free Church of Scotland, amely el is határolódott a Church of Scotlandtól, és amelybe át is léptek lelkipásztorok az ominózus döntés következtében? Mi lenne ebben a helyzetben a megfelelő egyházpolitikai döntés? Meddig lehet engedni? Mikor lehet azt mondani, hogy eddig és ne tovább?

K.T.: Nem akarok egyházpolitikai kérdésekben állást foglalni. Az viszont világos, hogy az egyházaink közötti testvéri kapcsolatnak hosszú múltja van, a Church of Scotland (CoS) majdnem két évszázada a Skót Misszió által jelen is van a református egyházban, lelkészek és teológiai tanárok tanulhattak Skóciában, és életeket is köszönhetünk nekik. Egyházunk vezetői közül is nagyon sokan tanultak Skóciában. Mindenesetre úgy tudom, hogy melegházasság kérdésben a CoS kikérte az MRE véleményét (is) még a döntésük előtt, és elküldtük nekik a mi vonatkozó állásfoglalásunkat.

M.T.: A körülmények változása, vagy jelenlegi helyzete meghatarozhatja-e – és ha igen, mennyiben – azt, ahogy az egyház az azonos nemű kapcsolatokhoz viszonyul? Végülis – ahogy Emil Brunner mondja – a házasság az első intézmény a világtörténelemben. Ennek értelmezése nem olyan volumenű kérdés, amely jogosan idézhet elő szakadást?

K.T.: Jézus azt kérte az Atyától, hogy mindnyájan egyek legyünk, ahogyan Ő és az Atya egyek (Jn 17,21). Ezért nincs olyan teológiai kérdés, amely „jogosan” idézhetne elő szakadást az egyházon belül, attól függetlenül, hogy szomorú szakadásoknak voltunk és vagyunk tanúi. Ezt az ókori egyházatyák is felismerték, amikor az egyetemes zsinatoknál elhagyták a kezdeti anatémákat. A társadalmi körülmények és szokások mindig alakították az egyházi álláspontot, beleértve azt, ahogyan Pál is ír a rómaiaknak szokásaikra reagálva (Róm 1,26k). Az Ószövetségben a kultuszi tisztaság megtartása és az idegen népek szokásaitól való tartózkodás miatt Mózes is tiltotta a homoszexuális viszonyt (3Móz 18,22). Az én álláspontom szerint nem a körülmények és a literális bibliaértelmezés a meghatározó, hanem alapvetően a férfi-nő kapcsolat az istenképűség része (ez nem evidens), és így a Teremtő-teremtmény közötti kontingens szeretet kapcsolat a minta: az egyik és a másik összetartozása és különbözősége. A szex a sectio-ból jön, az ember szétválasztott különbözőségének és egyben összekapcsolódásának állapota: lesznek ketten (akiket szétválasztottak) egy testté (újra egyek). Nem véletlen, hogy az emanációs kozmológiákon alapuló vallásokban nem probléma a homoszexualitás, vagy a dualista kozmológiákban nem kérdés a monogámia vagy a hűség, ahol két ősentitás harcából jön létre a világ. A zsidó-keresztyén kozmológia ugyanakkor ilyen szinten közelíti meg e gyönyörű és titokzatos kérdést (Péld 30), a férfi-nő kapcsolatát. (Ld pl Henri Blocher: Kezdetben.)

M.T.: Szerinted vannak egyértelmű bibliai útmutatások a párválasztásra, szexualitásra, a házasság formájára/jellegére vonatkozóan? Tehát ha pár mondatban össze kellene foglalni az ezzel kapcsolatos bibliai útmutatást, mit mondanál? Mit szabad, mit nem szabad, milyen korlátokat szab az ige? 

K.T.: Szerintem van bibliai útmutatás, és korunkban nagyon sokat kellene beszélni erről. De talán nem a korlátokkal kellene kezdeni, hanem a lehetőségekkel. A házasság jó, a szerelem szép, Isten ajándéka. Hadd idézzem W. Arnoldot: „Mindenekelőtt, pozitív gondolatokat akarok hallani a házasságról! Nem egy szociológiai leírást. Nem egy újabb listát a házassági problémákról. Nem egy pszichológiai elemzést arról, hogy mi folyik ma a házasságokban. Ezek majd jöhetnek később, és valószínűleg jönniük is kell. De először, amikor a templomba jövök, akkor olyan szavakat akarok hallani, ami emlékeztet arra, hogy a házasság mivégre van, és miért vagyunk házasságpártiak. Az ilyen mondatok nagyon ritkák manapság, és szeretném tudni, hogy valahol hallatják még ezeket.” (In: Kodácsy Tamás, Mk 10,2-9. Kinek van igaza a házasságban vagy a válásban? Igazság és élet 2015/4., 525–531.)

M.T.: Lehet-e ma, 2017-ben azt mondani, hogy a házasságon kívűli szex bűn, beleértve a házasság előtti szexet is? Ha nem bűn, akkor a házasság nélküli gyereknevelés sem az, tehát az élettársi kapcsolat?

K. T.: Néhány évtizeddel ezelőtt magától értetődő volt, hogy szinte minden fiatal a nemi érés után nem sokkal házasságba lépett. Ekkor még volt relevanciája annak az etikai kérdésnek, amely a házasság előtti szexualitástól megőrzi a fiatalokat. Ám ma egészen más a helyzet. Utoljára 1977-ben kötöttek több házasságot, mint amennyi megszűnt, kb 23 ezer válást mondanak ki évente. Ma a KSH statisztikája szerint átlag 30 éves korban kötik meg az első házasságot az emberek. Az házasság nélküli gyereknevelés nem csak élettársi kapcsolatban lehet, hanem mondjuk válás után, apa nélkül. Ami korábban botránkozást szült, ma társadalmi evidencia lett. Ez ellen harcolni kell, de nem legalizmussal vagy megbélyegzéssel, hanem a házassági szövetség csodájának felmutatásával. Pl. egy-egy jó példát, biztatást, segítséget (házasságsegítő szolgálat, házasság hete, stb.) sokkal célravezetőbbnek tartok.

M.T.: Hogyan értelemezed az 1Kor 6,16-ot? “Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele?”

K.T.: A keresztyén szabadság nem szabadosság. Pál ezt nem csak testi, hanem szellemi és lelki értelemben érti, így folytatja: „Aki pedig az Úrral egyesül, egy Lélek ővele.” (18). Nagyon röviden: aki szövetségszegővel szövetkezik, maga is szövetségszegő lesz. (Aki prostizik, maga is prostituált lesz.)

M.T.: Te magad megáldanál-e azonos nemű párokat, akik össze szeretnék kötni az életüket és életre szóló hűséget szeretnének Isten és egymás előtt fogadni? Ha nem, hogyan próbálnád nekik elmagyarázni a döntésed?

K.T.: Az MRE Zsinatának van egy állásfoglalása erről, amihez tartom magam.

„Mivel azonban a homoszexuális gyakorlatot mind az Ó-, mind az Újszövetség elítéli, s azt a házasságtöréssel egyenlő súlyú bűnnek tekinti (3Móz.18;45. Róma 1,26k), ezért egyházunk az ilyen kapcsolatokat elfogadni nem tudja, ezek egyházi megáldását lehetetlennek tartja.”  (Házasság, család, szexualitás,  2004. május 6., III.)

M.T.: Perintfalvi Rita, katolikus teológusnő úgy érvel, hogy azok, akik a “klasszikus” házasságmodellt tartják egyedül biblikusnak (csak egy férfi és egy nő közötti, monogám kapcsolat), a Szentírás fundamentalista olvasatát képviselik, ahogy szerinte azok is, akik szerint a Szentírás bűnnek tartja a homoszexualitást, pontosan annak megélését. Erre mit válaszolnál?

K.T.: Nem ismerem Perintfalvi Rita nyilatkozatát, de nem értek egyet a kérdésbeli állítással. A Szentírás következetes fundamentalista olvasata szerint inkább a többnejűség a követendő modell (ősatyák mint a hit példaképei), de számos házaságmodell megjelenik, pl. férj + asszony (nukleáris csalásdmodell, 1Móz 2,24); férj + férj testvérének özvegye (sógorházasság, 1Móz 38,6k); férj + asszony + ágyasok (1Kir 11,3; 2,24); erőszaktevő + áldozat (5Móz 22,28k); férj + asszony + asszony szolgálói (1Móz 16); férfi katona + női hadifogoly (5Móz 21,10-14); férj + asszony + asszony + … (poligámia, 2Sám 3,2-5); szolga férj + szolga asszony (2Móz 21,1-11).

M.T.: Köszönöm a beszélgetést!