Charles C. Ryrie: valóban olyan lényeges a bibliai tanítás?

Amikor az unokáim annakidején megtudták – 10 és 6 évesek voltak -, hogy nagynénjük egy kislányt fog világra hozni, spontán reakciójuk egy hangos és undort kifejező „pfuj” volt. Miután az aranyos kislány megszületett, édesanyjukkal meglátogatták a korházban új unokatestvérüket. Egyik sem gondolta volna, hogy a kisgyereket majd karjukba veszik; mindkettő kezében tarthatta a kicsit. Sőt, nem akarták kiengedni a kezükből. Hazafelé az autóban a következőt mondták édesanyjuknak: „igazából nagyon szeretjük”. Hová tűnt az a „pfúj”?

Túl sok keresztyén hasonlóan „pfúj’-jal reagál a bibliai tanításokra/tanokra. Ez azért van, mert még soha nem élték át azt a csodát és azt a vonzerőt, amit az Isten csodálatos Igéjében rejlő tanítás megértése jelenthet – amit akkor érzünk, ha hagyjuk, hogy hatással legyen ránk, és ha készek vagyunk azt elfogadni.

Sajnos a bibliai tanításokat illetően nehéz időket élünk. Valójában nincs ebben semmi új, és nem csak a mostani időre jellemző. Vegyük például egy neves, 19. századi prédikátor panaszkodását. Azt írja: „mi hiányzik az evangelikál prédikációkból, ha összehasonlítjuk őket 18. századi nagy elődök igehirdetéseivel? Hiányzik a tanítás. Sem azok jelentőségéről nincsenek meggyőződve, sem nem olyan világosak és elszántak az érthető tanbeli kijelentéseket illetőejn. Túl gyorsan hajlanak arra, hogy kikerüljék a tanítást, hogy számos dolgról még említést te se tegyenek, és ha beszélnek is róla, csak fenntartással teszik.”

Több mint egy évszázaddal később egy elismert teológus (véleményem szerint teljesen jogosan) a modern helyzetet hasonló módon értékelte: „a ma oly annyira jellemyő gyakorlatorientáltságra való új törekvés teljesen megváltoztatta a keresztyén prédikáció lényegét, a teológiai oktatás központjait, illetve a keresztyén művek szerzőinek és a gyülekezetek vezetőinek benső munkamódszerét… Ezzel a váltással megkondult egyszersmind a teológia temetési harangja (…) A kiadók, akik eddig teológiai irodalmat jelentettek meg, leredukálták a kínálatukat erre a területre…” (David Wells: Seminaries and the Death of Theology). Csak végig kell lapozni az aktuális könyvkatalógusokat, hogy megállapítsuk, e jellemzés teljesen megfelel a tényeknek. A bibliai tanokról szóló könyvek száma elenyészően csekély az egyéb témákat érintő könyvek mennyiségéhez képest.

Milyen kifogásokat hoznak fel a tanítás elhanyagolására?

1.) A bibliai tanok/tanítások nem olyan fontosak! Valószínűleg ez a leggyakrabban hangoztatott érv. A tapasztalat fontosabb! Vagy másképp fogalmazva: a tanítás gyakorlatilag nem elég. Életem során egyetemi istentiszteletek százait hallgattam végig. Egyik sem zavart annyira, mint annak a prédikátornak a szavai, aki ezt mondta: „ma egyszerűen csak a gyakorlatról fogok beszélni. A tanítást átengedem a fakultásuknak.” Milyen felszínes megállapítás! Ez a prédikátor (és még sokan mások) elfelejti, hogy minden gyakorlati alkalmazásnak egészséges bibliai tanításon kell alapulnia, és azt is, hogy minden bibliai tanításnak a megfelelő alkalmazáshoz kell eljutnia. A tiszta tannak és a bibliai tapasztalatnak kéz a kézben kell járnia egymással. Nem lehet az egyiket a másik nélkül magunkénak tudni.

A „releváns” azt jelenti, hogy egy dologgal kapcsolatban felkészültek és ellenőrízhetők vagyunk. A praktikus/gyakorlatias pedig azt jelenti, hogy valamit a gyakorlatban alkalmazni tudunk. Ha negatívan beszélünk a tanokról, és azt állítjuk, hogy irrelevánsak és nem praktikusak, akkor mindkét fogalmat hibásan használjuk. Akkor nyilvánvalóan abból indulunk ki, hogy maga a Szentírás is (amelyből a tanok-tanítások származnak) a kijelentéseit tekintve irreleváns és alkalmazhatatlan a gyakorlatban. Persze ilyet senki sem feltételezne Isten Igéjéről, legalábbis hangosan senki nem jelentené ki.

Ne felejtsük el, hogy milyen tekintélyt követel magának a Szentírás: „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra (ez azért tanszerűen hangzik), a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre (nagyon releváns), hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített (nagyon gyakorlati)” (2 Tim 3,16-17). A szó, mely itt „tökéletesnek” van fordítva, a következőt jelenti: rátermett, és képes arra, hogy az élet minden kihívásával megbirkózzon. Ha e két verset igazán komolyan vesszük, akkor azt az egyértelmű tanítást látjuk, hogy a bibliai tanok nem csak hogy relevánsak (fontosak) és praktikusak (azaz a gyakorlatban alkalmazhatók), hanem ezen kívül a hívő életének minden aspektusát és tevékenységét érintő szükséges iránymutatásokat is közvetítenek. Ebben nincs semmi irreleváns és gyakorlattal szembemenő.

Emlékezzünk csak arra, hogyan alkalmazza az apostol a tanítást, mint amely a keresztyén életmód alapjául szolgál. A Római levélben – amely olyan gyülekezetnek íródott, amellyel korábban nem volt kapcsolata -, az első 11 fejezetben az alapvető keresztyén tanokkal foglalkozik (bűnök, megváltás, megszentelődés, jövendő dolgok). Ezután a 12. fejezetben részletesen figyelmeztetésekkel és utasításokkal folytatja, amelyek szükségesek az istenfélő életmódhoz. Ugyanezt a sorrendet látjuk az Efézusi levélben (tanítások az első három fejezetben, majd a gyakorlat a 4-6.fejezetkben), a Kolossé levélben (tanítás az első két fejezetben, majd a gyakorlat a 3-4. fejezetekben), ill. rövidebb terjedelemben a többi levelében is (pl. az 1 Kor-ban, a Fil-ban, az 1 -2 Tessz-ban).

2.) A második kifogás, amelyre hivatkozva a tanításokat elhanyagolják, így hangzik: a bibliai tanok nehezen érthetők, ezért aztán senkire sem kellene ráerőltetni azokat. Gyakran óvnak minket, nehogy túl magasra tegyük a lécet. Néhány esetben, az adott hallgatóságra tekintettel ez jó tanács. De képzeljük csak el, mit történne, ha mindig megszívlelnénk ezt a tanácsot: a keresztyének „gondatlanságból elkövetett károkat” szenvednének el! Gondolják át, hogyan fejlődik egy csecsemő: először a kezeit és a térdét nyújtja ki, majd mászni próbál, azután segítséggel megpróbál felállni; míg végül egyedül képes lábra állni. Ehhez azonban sokat kell gyakorolnia, nyújtózkodnia, majd fel kell állnia. Ugyanígy van a keresztyének esetében is. Ahhoz, hogy megerősödjenek, sokat kell felfelé nyújtózkodniuk. Ahhoz, hogy ez a folyamat előre haladjon, a gyülekezetekben lévő tanítóknak nem szabad a lécet túl alacsonyra tenniük.

Teljesen egyértelmű, hogy a tanítások közül néhányat nem könnyű megérteni, ez azonban nem rettenthet vissza minket attól, hogy megpróbáljunk a Biblia komplex témáiban elmélyülni – olyan mélyen, amennyire csak lehet. Ki kellene spórolnunk a szűztől való születést, pusztán azért, mert nehezen érthető és nem könnyű elmagyarázni? Vagy az 1 Tim 3,16-ban szereplő, Krisztusról szóló összefoglaló tanítást kellene kihagynunk, amely a testet öltéssel, a feltámadással és a mennybemenetellel kapcsolatos? Amennyiben ezek a versek egy korai keresztyén dicsőítő himnusz részét képezték, akkor egy korakeresztyén imádság részei is egyben. Jézus istenségének és emberségének, halálának, testi feltámadásának más aspektusai is olyan titkok, amelyeket soha nem leszünk képesek teljesen megérteni. De emiatt szellemileg kiéheztetnénk az embereket, akiknek azonban egészséges bibliai tanításra lenne szükségük ahhoz, hogy hitben növekedjenek és érettebbé váljanak?

A próféciával kapcsolatban gyakran hallani: „a prófécia túl bonyolult és nem egyértelmű. Nem kellene velük az embereket háborgatni.” Valójában a prófécia több tekintetben is érthető és világos. Pl. a Jelenések 6,4 huszonöt szót tartalmaz; ebből csak 11 szó két szótagos, és csak 3 három szótagos; 3 szó tartalmaz négy szótagot. A maradék 7 szó csak egy szótagból áll, és mindegyik könnyen érthető. A Jn 3,16-ban szereplő „egyszülött Fiú” kitételt sokkal nehezebben lehet elmagyarázni, mint a profetikus igeszakaszokban szereplő szavakat, kifejezéseket.

A szellemi értelemben vett „tej eledel” a kezdő stádiumra való, a keresztyén hitben való gyermeki állapotra és a keresztyén növekedésre. Az érettséghez azonban szilárd táplálékra van szükség (Zsid 5,12-14). A Zsidókhoz írt levél szerzője világossá teszi, hogy a szilárd táplálék képessé teszi a hívőket arra, hogy Isten Igéjének segítségével különbséget tudjanak tenni jó és gonosz között. Aki ismeri a Biblia mélyebb igazságait, az megfelelően tud cselekedni. A bibliai igazság – az egész Biblia igazsága – nem csak hogy releváns és fontos, hanem praktikus is a keresztyének életére nézve.

3.) A harmadik érv arra, hogy a tanítást a szőnyeg alá söpörjék, így hangzik: a tanítás megosztja a hívőket. Ez stimmel, de ez nem lehet legitim ok arra, hogy túl adjunk a bibliai stúdiumon és a bibliai tanokkal való foglalatoskodáson. Egy rakás téma megosztja a gyülekezeteket és a hívőket. Kényes ügy például a dicsőítés (zene, a dicsőítő zenekarok stb…). Miért vannak különféle gyülekezeti irányzatok? Azért, mert az eltérő csoportok a Biblia egyes tanait másképpen értik és ezeket a különbségeket elég fontosnak tartják ahhoz, hogy saját mozgalmat alapítsanak. A ma létező eltérő felfogások a keresztségről, a lelki ajándékokról, vagy a gyülekezetvezetés módjáról különféle tanok eltérő interpretációira vezethetők vissza. Ha a szakadásokat elviekben rossznak tekintjük, akkor logikus módon be kellene tagozódnunk a Katolikus Egyházba, vagy pedig konkrétan vissza kellene térnnünk az újtestamentumi ősgyülekezeti formához. Csakhogy már ott is voltak szakadások. Valakinek itt rögtön eszébe juthat a korinthusi gyülekezet, ahol vita alakult ki a lelki ajándékok gyakorlásával kapcsolatban (1 Kor 1,12-13), ahol alapvető keresztyén tanításokban sem értettek egyet (bele értve a feltámadást is, 1 Kor 15), ahogy a gyülekezeti fegyelmezés terén is voltak nézeteltérések (2 Kor 2,5-11). Mindezek ellenére Pál apostol azt mondta a gyülekezetnek: „mert szükséges, hogy meghasonlások (más fordításban „szakadások” vagy „pártok”) is legyenek köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek” (1 Kor 11,19).  A „pártok-szakadások” kitételek eltérő nézeteket képviselő csoportokat jelölnek.

Emlékezzünk csak arra az indulatos vitára, amely Pál és Barnabás között alakult ki arról a kérdésről, hogy János Márkot magukkal vigyék a második missziós útra, vagy sem (Apcsel 15,36-40). Az egész vita Márk szellemi érettségének eltérő megítéléséből fakadt. Mindkettő azt gondolta, hogy neki van igaza. Ebben az esetben Isten a vitát használta fel arra, hogy egy missziós csoport helyett kettőt küldjön ki szolgálatra.

Önmagában tehát nem annyira szörnyű, ha a hívők között véleménykülönbségek vannak – megtörténhet, jóllehet nem mindig. Sőt, eszünkbe juthat, hogy a tanítás terén való eltérések egyesíthetnek is. A mi felelősségünk az, hogy alaposan tanulmányozzuk a bibliai tanokat, hogy megértsük azokat, majd pedig tanítani és hirdetni tudjuk őket.

Magunkévá kell tenni tehát, és át kell ülteni őket a gyakorlatba.

Néhány ok arra, hogy miért fontos a tanítás és a gyakorlatban miként alkalmazható:

A tanítás a keresztyén élet alapjául szolgál, és minden keresztyén tevékenység kiindulópontja. A Krisztussal való eltemettetésünk tanán alapul az az elhívatás, hogy teljes életünket az Ő szolgálatára szenteljük (Róm 6,1-13). Mivel tudjuk a Bibliából, hogy Isten nem a személyt nézi, ezért a gyülekezetben mi sem ítélhetjük meg az embereket az alapján, hogy gazdag-e vagy szegény az illető (Jak 2,1-4). Urunk visszajövetelébe vetett reménységnek kell megtisztítania az életünket (1 Jn 3,3). Az Úr Jézus Krisztus szeretete miatt (az Ő szeretete irántam és az én szeretetem iránta) helyezzük életünket az Ő uralma alá (2 Kor 5,14). Mivel ismerjük a jövőbeni megítéltetésünkről szóló tanítást, ezért motiváltak vagyunk abban, hogy az Úrat szolgálva gyümölcsöket teremjünk (2 Kor 5,10). Mindezen lényeges keresztyén kötelességek a tanítható igazságon alapulnak.

Csak akkor tudjuk a hamis tanokat és a helytelen viselkedést felismerni és azokat feltartóztatni, ha ismerjük az igazságot. Az 1 Tim 1,8-10-ben 13 különböző cselekedet és viselkedésmód van felsorolva (pl. törvényszegés, istentelenség, hazugság és homoszexualitás), amelyek az egészséges tanítással szemben állnak.

Mivel az idők vége egyre közeledik, egyre fontosabb lesz ismerni a tiszta tanítást. Ha ez így van, akkor nem szabad azt mondanunk, amit az emberek hallani akarnak, „mert viszket a fülük”, hanem azt fogjuk mondani nekik, amit hallaniuk kell, azért hogy ne fordítsák el a fülüket az igazságtól (2 Tim 4,1-4).

Ha valaki követi a missziói parancsot (Mt 29,19), akkor az újonnan megtértek tanítását komolyan fogja venni. Az egészséges tanítás szó szerint egészséges; a bibliai tanok megértése, tanítása és hirdetése a hívő életébe szellemi egészséget hoz. Ugyanaz a szó jelöli a pásztori levelekben a szellemi értelemben vett egészséges és tiszta tanítást (lásd: (1 Tim 4,13.16; 5,17; 2 Tim 1,13; 4,3; Tit 1,9.13; 2,1.7), mint amit a 3. jánosi levél 2. fejezete a testi egészséggel kapcsolatosan használ. Ki az, aki e bibliai versek fényében továbbra is kitart amellett, hogy a bibliai tanítás nélkülözi a gyakorlatiasságot? Figyelembe kell vennünk e versekkel kapcsolatban azt is, hogy közülük több is kifejezetten Timóteusnak van címezve, konkrétan egy gyülekezet szolgálójának és vezetőjének (1Tim 4,13.16, Tit 2,1.7).

Néhány rendkívül fontos és praktikus következménye is van tanítás jelentőségének: először is gondoljunk bele: mindenkinek megvan a maga tanítási módszere, még akkor is, ha nem is vagyunk ezzel teljesen tisztában, sőt akkor is, ha letagadjuk. Akár szisztematikus a tanítás, akár szervezetlen, vagy esetleg diffúz, mindannyian valamilyen tanítható elképzelés alapján cselekszünk. Éppúgy igaz ez a „szabadon” gondolkodó ateistákra vagy agnosztikusokra, mint a jól strukturált rendszerekben tájékozódó kálvinistákra vagy arminiánusokra. Ezért kell a prédikátornak vagy a tanítónak – mindegy, hogy „profi” vagy laikus – teológiával foglalkoznia, bárhol, bármilyen minőségben szolgáljon is.

Másodszor: ne értékeljék le a szemantikát, a szavak jelentésének tudomományát. Gyakran élrtem át, hogy egy diák a következő kijelentéssel próbál igazolni egy gyenge érvet: „ez csak kifejezésmód (szemantika) kérdése”. Az ilyen és ehhez hasonló kijelentések homályos és zavaros, ha nem egyenes téves megfogalmazást és szóhasználatot próbálnak mentegetni. Ugyanakkor a diáknak fogalma sem volt róla, mennyire igaza volt, hiszen mindannak, amit mondunk, írunk vagy akár gondolunk, köze van a szemantikához. Magában foglalja a szójelentés tudományát, ezért szóhasználatunk vagy megfogalmazásunk hatással van arra, amit közölni akarunk. Amikor Isten Igéjét tanulmányozzuk, gondolkodunk róla, tanítjuk azt vagy szószékről hirdetjük, és az életünkre alkalmazzuk, muszáj nagyon figyelni arra, hogy pontosan milyen szavakat használunk az üzenet továbbadásában, közvetítésében: precíznek, egyértelműnek és egzaktnak kell lenniük.

Egy záró és kijózanító gondolat: amit ma tanítok, az a holnap emberének, gyülekezetének vagy missziójának arculatát fogja befolyásolni.

Forrás: Ryrie’s Practical Guide to Communicate Bible Doctrine