24
márc
2017

A hamis és halálos bővölködés-teológia

Sajnálatos módon a nyugati keresztyénség köreiből hazánkba is egyre inkább begyűrűzik a bővölködés (prosperitás) teológia, mely bár elsőre úgy tűnhet, de nem Krisztus evangéliumát hirdeti a világ számára, viszont ami még nagyobb probléma: a keresztyéneket is félrevezeti hamis tanításával. E teológia képviselőinek könyvei, kiadványai számos keresztény könyvkiadó és könyvesbolt polcain megtalálhatóak, így talán sokan találkozhattak is egy-egy bővölködés-teológiát hirdető könyvvel, kiadvánnyal, esetleg népszerű internetes keresztény oldalak „napi üzenetein” keresztül. Mindez észrevétlenül gyűrűzik be a gyülekezetekbe, workshopok, igehirdetések, előadások, videók formájában. Ezen tévtan veszélyeire hívja fel a figyelmet John Piper, aki nem pusztán hamisnak, de egyenesen halálosnak nevezi ezt a mozgalmat és annak tanításait. Csak néhány, hazánkban is ismert bővölködés-teológiát képviselő tanító: Joyce Meyer, Joel Osteen, Benny Hinn, Creflo Dollar, Joseph Prince, Paula White, Kenneth Copeland stb.

Mikor a bővölködés-teológiát hirdető gyülekezetekről olvasok, írja Piper, arra gondolok: „Ha nem a keresztyénségen belül lennék, nem is akarnék oda tartozni.” Más szóval: ha ez Jézus üzenete, köszönöm, de nem kérek belőle.

A gazdagság és evilági bővölködés üzenetével csalogatni Krisztushoz az embereket nem csak hamis, de halálos dolog is. Hamis, mert Jézus maga szólít fel minket arra, hogy mondjunk le mindenünkről: „Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, az nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14:33) És halálos, mert a gazdagság iránti vágy „az embereket pusztulásba és romlásba dönti(k).” 1Tim 6:9 Álljon itt tehát az én kérésem az evangélium hirdetői felé.

1. Ne végezz olyan szolgálatot, ami megnehezíti az embereknek számára a mennybe jutást.

Jézus maga mondta: „Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!” (Mk 10:23) A tanítványai erre elképedtek, pont úgy, ahogyan sokaknak a „prosperitás” (bővölködő) teológiát hirdető mozgalomban kéne. Jézus pedig a folytatásban még inkább fokozta megdöbbenésüket, mikor kijelentette: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.” (v. 25). Válaszuk pedig a hitetlenségüket tükrözte: “Akkor tehát ki üdvözülhet?” (v. 26), mire Jézus kijelentette: “Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges.” (v. 27)

A kérdésem az a bővölködést hirdető pásztorok felé: miért akarják a szolgálatukat olyan fókuszúvá tenni, ami megnehezíti az embereknek azt, hogy üdvösségre jussanak?

2. Ne végezz olyan szolgálatot, ami öngyilkos vágyakat gerjeszt az emberekben.

Pál mondta: „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.” És ezek után figyelmeztet: ne vágyjunk a gazdagságra. És mindezzel azok ellen a prédikátorok ellen beszél, akik felgerjesztik a vágyat a hallgatóságukban a gazdagság, anyagi bővölködés iránt, ahelyett, hogy segítenének nekik ezektől megszabadulni. Arra figyelmeztet, hogy “Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.” (1Tim 6:6-10)

A kérdésem a bővölködést hirdető pásztorok felé: miért akarnak olyan szolgálatot végezni, ami arra bátorítja az embereket, hogy sok fájdalmat okozzanak maguknak és pusztulásba és romlásba döntsék önmagukat?

3. Ne végezz olyan szolgálatot, ami sebezhetővé tesz a rozsdával és a mollyal szemben.

Jézus figyelmeztet minket arra, hogy mivel jár a földön gyűjtenünk a kincseinket. Arra szólít fel bennünket, hogy adakozók és ne gyűjtögetők legyünk: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el.” (Mt 6:19)

Igen, egyébként mind gyűjtünk valamit. De attól még, hogy bennünk van a hajlam a kapzsiságra, miért kéne elvennünk Jézusról a hangsúlyt és valami más felé irányítani?

4. Ne végezz olyan szolgálatot, ami a kemény munkát vagyongyűjtéssé teszi.

Pál azt írta, összhangban a Tízparancsolattal, hogy ne lopjunk. Ennek az alternatívája a két kezünkkel végzett kemény munka. De ennek a fő célja nem pusztán a javak felhalmozása vagy a birtoklás. A célja a kemény munkának az, hogy legyen mit adnunk! “A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek.” (Efezus 4:28). Viszont ez nem arra igazolás, hogy gazdagok legyünk azért, hogy többet adhassunk. Mindez arra szólít fel bennünket, hogy több értéket teremtsünk, kevesebbet tartsunk meg, hogy így még többet adhassunk másoknak. Nincs magyarázat arra, hogy annak, aki évi 200.000 dollárt keres, miért kéne másképp élnie, mint annak, aki 80.000 dollárból él (magyarázat: egy amerikai évi átlagfizetése 30.000 dollár, így az említett két összeg jóval az átlag fölött van).

Miért bátorítanád az embereket arra, hogy azt gondolják, vagyonokat kell birtokolniuk azért, hogy bőkezű adakozók lehessenek? Miért nem arra bátorítod őket, hogy egyszerűbben éljék az életüket, és így bőkezűbb adakozók lehessenek? Nem ez adna hozzá, nem ez tenné az ő bőkezűségüket egy hatásos és erős bizonyságtétellé arról, hogy Krisztus, és nem a birtokolt javak az ő kincsük?

5. Ne végezz olyan szolgálatot, ami kevesebb hitet vet Isten számunkra adott azon ígéreteibe, ami nem a pénz.

Az ok, amiért a Zsidókhoz írt levél szerzője azt állítja, elégedjünk meg azzal, amink van, az az, hogy ennek az ellenkezője az Istenbe vetett hitünk hiányára utalna. Azt írja: „Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”” Zsid. 13:5-6

Ha a Biblia azt tanítja, hogy az, hogy elégedettek vagyunk azzal, amink van arra utal, hogy megbecsüljük és bízunk abban, hogy Isten nekünk adott ígéretei nem múlnak el tőlünk, miért tanítanánk azt az embereknek, hogy gazdagok akarjanak lenni?

6. Ne végezz olyan szolgálatot, ami hozzájárul ahhoz, hogy a rád bízott embereket megfojtsa és a halálba vezesse valami.

Jézus figyelmeztet bennünket arra, hogy Isten Igéje, ami az életet adja, a gazdagok életében elvesztheti hatását és a gazdagság megfojtja/elfojtja azt. “A tövisek közé esett mag: ezek azok, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést.” Lk 8:14

Miért akarnánk arra buzdítani az embereket, hogy pont azt a dolgot hajszolják, amiről azt mondja Jézus, hogy az annyira fojtó lehet számunkra, hogy belehalunk?

7. Ne végezz olyan szolgálatot, ami elveszi a só ízét és a lámpást a véka alá rejti.

Mi az a keresztyénekben, ami őket az élet sójává és a világ világosságává teszi? Egy biztos: nem a bővölködés. A bővölködés utáni vágy és annak a hajszolása úgy néz ki és pontosan az is, mint ami a világ maga. Nem kínál a világ számára semmi különbözőt attól, mint amiben már amúgy is hisz! A bővölködés-teológiának a legnagyobb tragédiája az, hogy a személynek nem kell, hogy lelki ébredése legyen ahhoz, hogy elérhesse azt, amit mindez kínál; pusztán kapzsinak kell lennie. Gazdagnak lenni Jézus nevében nem a föld sója vagy a világ világossága. A bővölködés-teológiában a világ pusztán az önmaga tükörképét látja. És ha működik, megveszik.

Jézus mondásának kontextusa rámutat arra, hogy mi is pontosan a só és a világosság. Nem más ez, mint az örömteli hajlandóság arra, hogy szenvedjünk Krisztusért. Ezt mondja Jézus: “Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek. Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága.” Mt 5:11-14

Ami a világnak megmutatja a bennünk lakozó Krisztus ízét (só) és valóságát (világosság), nem az, hogy épp úgy szeretünk bővölködni, mint ők. Épp ellenkezőleg: az, hogy a keresztyének hajlandóak és képesek másokért szenvedni, úgy, hogy eközben boldogok, mert az ő jutalmuk a mennyben van Jézusnál. Ez emberi értelemmel felfoghatatlan. Ezt természetfeletti. Az embereket bővölködéssel csábítani pusztán evilági. Nem ez Jézus üzenete. Halálával nem ezt érte el!

 

A cikk forrása: ITT

Ez is érdekelhet

„Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és öröm a Szentlélekben” – a prosperitás teológia/jóléti evangélium tanítása és veszélyei

5 válasz

  1. Pingback : John Piper a sikerteológiáról – SZOLGÁLÓ GYÜLEKEZET

  2. Picúrka

    Szerintem nem kellene minden igehirdetőt egy kalap alá venni. Igen,vannak tévtanítók,de hitelesek is!Szomorú látni,azt,hogy ha valaki nem egy templomban prédikál,azt az embert, már rögtön elítélik,aki nem vallási szokásokat hirdet,azt is elítélik.Jézus se tanított mindig a zsinagógában és nem tartott szertartásokat,emiatt a vallásos farizeusok nem is viselték el.A farizeusok számára a vallási szokások fontosabb voltak,mint a szeretet gyakorlása.
    Joyce Meyert NEM kellene hamis tanítónak feltüntetni.Akinek a szavai és a tettei összehangban vannak,az egy hiteles ember.Márpedig Joyce ilyen.A prédikálás mellett a missziójával ellátogat a szegény országokba.Az önkéntes csapatával segítik az ottani lakosokat: segélycsomagokat osztanak,kutat fúrnak,ahol nincs ivóvíz,a miszió önkéntes orvosai és ápolónői ingyen ellátják az embereket,börtönökben prédikál,prostituáltakon próbál segíteni.Jézus erre tanított: „Szeresd felebarátodat,mint önmagadat”.Hát Joyce Meyer ezt teszi!!!!!!

  3. Edit Halasz

    Egy biztos a hit gyülekezetbe nincs Isten szelleme napot is bánom mikor oda betettem a lábamat!
    Ahelyett hogy jézus szeretetéröl beszelnenek démonpkat üznek sok ember azt sem tudja mivel jar a megtérés és beleviszik öket ezek komoly problemakhoz vezetnek.nagyon sok ember eletet tönkretették!!!!

  4. Zozi

    Ti esztek disznóhúst?
    Maradjunk annyiban, hogy a vallás nem azonos a HIT-el.
    Legyen néktek a hitetek szerint.
    Maradjatok szegények, ha az nektek jó és ezáltal érzitek jó embernek magatokat.
    És hagyjátok békén a gazdagokat 🙂
    Avagy maradjatok szolgák és a fiakat pedig hagyjátok békén…

Hozzászólás írása neki: Picúrka Hozzászólás visszavonása