Beszélgetés az evolúcióról John C. Lennox művei alapján

Egy korábbi, lelkészek közötti beszélgetés kapcsán ültünk le Nagy Gergellyel a Görbe Bögre kávézóban beszélgetni az evolúcióról és John C. Lennox: A tudomány valóban eltemette Istent? című művének ide vonatkozó fejezetéről. A beszélgetés során végigvettük a Lennox által idézett tudósok gondolatait és átgondoltuk, összefoglaltuk, hogy mik lehetnek a muníciói a XXI. századi hívő embernek az evolúcióval szemben.

Márkus Tamás András: Először is tisztázzuk: miért fontos ez a kérdés?

Nagy Gergely: Mivel rengeteg lelkész vagy hívő megelégszik pusztán azzal, hogy a teremtés „hit”, míg az evolúció a „tudomány” kérdése, az előbbi igazolatlan feltételezés, utóbbi pedig bizonyított tény, és emiatt vagy görcsösen, érvek nélkül veti el az evolúció elméletet, vagy rosszabb esetben megpróbálja összefésülni a kettőt. Ezért szükséges, hogy megvizsgáljuk azt, hogy valóban olyan erős lábakon áll-e az evolúciós elmélet, hogy tényként fogadjuk el. Véleményem szerint legalább annyi hit kell ez utóbbi elfogadásához, mint ahhoz, hogy Isten teremtette a világot. Ezt támasztják alá a legnagyobb keresztyén apologéták művei, az azokban található hivatkozások, tudósok megnyilvánulásai stb. Azokban a kérdésekben, amik arra keresik a választ, hogy honnan jövünk, hogyan alakult ki a teremtett világunk és az élet, nem elég pusztán a Bibliával felvérteznünk magunkat a „világ” ellen, hiszen könnyen vakbuzgó hívőnek könyvelnek el bennünket. De ha fel tudunk mutatni olyan tájékozottságot, ami tanúbizonyságot tesz arról, hogy minimális rálátásunk van az evolúcióra, és fel tudjuk mutatni, hogy nincsen tudományos konszenzus e kérdésben, akkor akár nyitottabbá is válhat az evangélium iránt, hiszen kizökken a komfortzónájából. Ezért is sajnálatos tény (bár reméljük ez a jövőben változni fog), hogy kevesen olvasnak manapság olyan szerzőket, mint John C. Lennox, vagy Allister E. McGrath.

M. T. A.: Ahhoz, hogy a problémát megfelelően körüljárjuk, meg kell határoznunk, hogy miről is beszélünk. Mi az evolúció definíciója, mit értünk alatta?

N. G: Sokszor úgy használják ezt a fogalmat, mintha egyetlen és kizárólagosan elfogadott jelentése lehetne, ez viszont nyilvánvalóan nem igaz.

Több különböző értelemben lehet használni a szót, és ezek közül vannak olyan értelmezések, melyek kétségbevonhatatlanok (sőt, ha azokat valaki kétségbe akarja vonni, akkor ténylegesen a tudatlanságát bizonyítja).

5 féle fogalomban használhatjuk az „evolúció” szót:

1. Változás, módosulás, fejlődés: itt ugye értelemszerű, hogy a változás leírására használják, de ki kell emelni, hogy ezt anélkül teszik, hogy utalnának a változást kiváltó okokra, mechanizmusokra, esetleg külső ún. „információra”. Például, ha az „élet evolúciójáról” beszélnek, sokszor csupán azt értik alatta, hogy valamilyen úton egyszer létrejött az élet és az idők során az továbbfejlődött (mindegy, hogy milyen úton). Ha így használják a kifejezést, akkor teljesen „semleges” és ártalmatlan.

2. Mikro-evolúció. Ez az, amit Darwin megfigyelt a Galapagos-i pintyekkel kapcsolatban. Ez a fajta evolúció sem vitatható, hiszen egyes események (természetes kiválasztódás, mutáció, genetikai sodródás stb.) folyamatait folyamatosan meg lehet figyelni (pl. a baktériumok ellenállása idővel az antibiotikumokkal szemben) [Ezért az a dichotómia, az, amit Dawkins és sokan mások képviselnek (Isten vagy evolúció, de nem mindkettő) hibásan leegyszerűsítő, hiszen abban mindenki egyetért, hogy mikro-evolúciós folyamatok léteznek, így a „teisták” szemszögéből az Isten által teremtett világ egy olyan világ, amiben a természetes szelekciónak szerepe van.]Érdekes tény, hogy a darwini megfigyelés a pintyekkel kapcsolatban egy idő után megfordult. A száraz időszakban egyik irányba végbemenő változás az esős időszakban megfordult (itt évekre kell gondolni), úgyhogy a pintyek megfigyelése inkább a természetes szelekciónak köszönhető ciklikus változásokat bizonyítja és nem azt, hogy állandóan tökéletesedik valami (vagy akár az állandó változást).A mikro-evolúció példáit sajnos gyakran említik a makro-evolúció bizonyítékaként, amit viszont a mikro-evolúció nem bír el (ezt később kifejtem).

3. Makro-evolúció (ez az, ami vita tárgya, a „közismert” evolúció): nagyléptékű újítás, új organizmusok, struktúrák, testfelépítések, minőségileg új genetikai anyagok keletkezése (többsejtű struktúra kifejlődése az egysejtűből stb.). Vita tárgya a tudósok körében az, hogy ezt meg kell-e különböztetni a mikro-evolúciótól. Egyesek úgy vélik, hogy a makro-evolúció annyi, mint a mikro-evolúció időbeli exportálása, kitolása, így minden mikro-evolúciós folyamat bizonyítéka a makro-evolúciónak.

4. Mesterséges szelekció: ez tkp. a tenyészet, viszont nagy mennyiségű külső ún. „információ-bevitelt” feltételez, de önmagában nem bizonyíték az irányítatlan evolúció mellett.

5. Molekuláris evolúció: ezt manapság arra használják, hogy leírják, ahogyan egy élettelen anyagból létrejön egy élő sejt, viszont ez szigorú értelemben nem a darwini evolúció.

Szóval, ha az evolúció „megkérdőjelezése” alatt valaki az 1. 2. és 4. definíció értelmében vett evolúciót próbálja tagadni (Dawkinsék ezt próbálják ráhúzni a teistákra), akkor érthető a tudatlansággal és ostobasággal való vádaskodás. Viszont senki nem vonja kétségbe a mikro-evolúciót, a ciklikus változást vagy éppen a természetes szelekció működését.

A zavar akkor támad, ha valaki az evolúciót (a makro-evolúcióra gondolva) úgy definiálja, mint a mikro-evolúciót. A kérdésnek és a definíciónak mindig azt kell tisztáznia: választ ad-e arra a kérdésre, hogy honnan származnak pl. a madarak, az emlősök vagy az élet?

M. T. A.: Milyen mértékű a mikro-evolúció?

N. G.: Egyesek elutasítják, hogy különbséget tegyenek a makro és mikro evolúció között, úgy gondolják, hogy a makro-evolúció egyszerűen a hosszú időszakokon keresztül zajló mikro-evolúció eredménye (pl. Dawkins is ilyen). Kérdés az, hogy egy olyan folyamat, mely a természetes szelekció alapján választ ad a pintyek csőrének változására vagy a baktériumok rezisztanciájára, megmagyarázza-e a pintyek és a baktériumok létezését is?

Paul Wesson kijelentése rendkívül fontos, ugyanis láthatjuk azt, hogy milyen fontos is különbséget tennünk a mikro- és makro evolúció között. „A nagy evolúciós újításokat nem igazán értjük. Eddig még egyet sem figyeltek meg, és fogalmunk sincs, hogy jelenleg van-e ilyen folyamatban. Egyik sem támasztható alá fosszilis leletekkel” (Beyond Natural Selection, Cambridge, MIT Press, 1991, p. 206.) Viszont ugye ezzel ellentétben a mikro-evolúciós folyamatokat folyamatosan megfigyelhetjük.

M. T. A.: Lehet-e megfigyelt dolgokról nem megfigyeltekre következtetni ebben a témában?

N. G.: A témát kutatók szerint nem. Csak néhány idézet, melyeket Lennox is említ: F. Gilbert, J. M. Opitz, R. A. Raff: „A mikro-evolúció elmélete az alkalmazkodásnak csak azokat az eseteit magyarázza, amelyek a legalkalmasabbak túlélésével, de nem azok létrejöttével kapcsolatosak.” (Re-synthesizing Evolutionary and Developmental Biology; Developmental Biology, 173, 1996, p. 361.)

Richard Goldschmidt: „A mikro-evolúció tényei nem elégségesek a makro-evolúció megértéséhez.” (The Material Basis of Evolution; Yale, Univerity Press1940, p. 8.)

Végül fontos kiemelnünk Paul Erbrich biológus és filozófus gondolatait: „A mutációs-szelekciós mechanizmus (tehát a mikro-evolúció) egy optimalizálási mechanizmus.” (Zufall, Stuttgart, Kohlhammer, 1988, p. 217.) Tehát az lehetséges, hogy egy már létező rendszer alkalmazkodjon a változó környezeti feltételekhez-ez azonban nem hoz létre gyökeresen semmi újat.

Ezt még inkább alátámasztja az a tény, hogy a laboratóriumban megfigyelt mutációk legtöbbjének káros hatásai voltak. És hogy érzékeltessük az evolúció matematikailag is szinte lehetetlen voltát, Lennox felidézi, hogy mit gondol E. J. Ambrose, a Londoni Egyetem sejtbiológusa. Szerinte nem valószínű, hogy ötnél kevesebb gén legyen felelős akár a legegyszerűbb új struktúra kialakításáért-olyanért, mely addig ismeretlen (!) volt az adott organizmusban (így makro-evolúciós folyamattá válna). A következő, amire felhívja a figyelmet az az, hogy ezerből pusztán egy mutáció nem káros. Ezt a két információt figyelembe véve arra a következtetésre juthatunk, hogy anak a valószínűsége, hogy egy replikáció során öt nem káros mutáció lépjen fel, egy a millió milliárdhoz. És még csak a legegyszerűbb mutációról beszélünk.

Ugyanezen alapon utasítja el a neo-darwinizmust Pierre Grassé, a párizsi Sorbonne kutatója, a Francia Akadémia elnöke. Azért fontos megemlítenünk őt, mert  a Darwinian or ’Oriented Evolution’? (Darwini vagy irányított evolúció?) c. művében kifejti, hogy megfigyelte azt, hogy a gyümölcslegyek gyümölcslegyek maradnak több ezer nemzedék és rengeteg mutáció ellenére is, és a változásra való képesség hamar kimerül a folyamat során. Úgy tűnik ebből, hogy van egy határ, amin a szelektív tenyésztés nem léphet túl, mert vagy sterillé válik az adott faj, vagy kimerül a genetikai variációs lehetőség. És ha a legtapasztaltabb tudós tenyésztők is korlátokba ütköznek a variációs lehetőségek terén, akkor a természetes szelekció még kevesebbre képes. És a lényeg: Grassé szerint így a mikro-evolúció nem bírja el azt a súlyt, amit gyakran ráhelyeznek, nem lehet időbeli kiterjesztése a makro-evolúció.

M. T. A.: Miért nem lehet a makro-evolúciót, azt az evolúciót, melyet szinte tényként tanítanak az iskolákban, olyan ténynek tekinteni, mint pl. azt, hogy a Föld kering a Nap körül? Hiszen gyakran így állítják be azt.

N. G.: Lennox szerint két nyilvánvaló oka is van ennek. Először: az, hogy a Föld kering a Nap körül megfigyelésen alapszik. Nyilvánvalóan nem ez a helyzet azzal a kijelentéssel, hogy „a madarak a ’nem madarakból’ keletkeztek”. Ezt a folyamatot sosem figyelték meg. Másodszor: azt a tényt, hogy a Föld kering a Nap körül nem pusztán egyszeri megfigyelés, hanem ismételt megfigyelések támasztják alá. Ha valaki megfigyelhetetlen és meg nem ismétlődő jelenséget ugyanabba a kategóriába sorol, mint egy megfigyelhetőt és megismétlődőt, akkor elemi hibát követ el.

A mikro-evolúció elmélete megfigyelhető jelenségekre vonatkozik, így nyitott az induktív tudomány módszereire. Fontos és tudományos feladat megérteni, hogy hol vannak a határai és mi határozza meg ezeket. De a makro-evolúció elmélete nem nyitott ezekre a módszerekre, mint ahogyan a molekuláris evolúció sem, ezért a történettudomány módszerével kell megközelítenünk a kérdést, mivel meg nem ismételt múltbeli eseményeket ír le.

M. T. A.: Viszont nem mehetünk el amellett, hogy a „közvélekedés” szerint rengeteg fosszilis lelet igazolja a makro-evolúciót, azt, amit Darwin dolgozott ki. Mit tudunk meg ezekről Lennox könyvében?

N. G.: Először is le kell szögeznünk azt, hogy a fosszilis leletek között nincs egyetlen meggyőző példa sem a makro-evolúcióra. Ez meglephet egyeseket, mivel széles körben elterjedt az a téves nézet, hogy az evolúció legerősebb bizonyítékát éppen a fosszilis leletek adják. Azonban ez nem felel meg annak, ami a tudományos irodalomban olvasható, sőt, kezdetben Darwin elméletének legnagyobb ellenzői a paleontológusok voltak. Hogy miért, arra maga Darwin felel, mikor rádöbben, hogy a fosszilis leletek között nem fedeztek fel átmeneti formákat, pedig erre számított az elmélete alapján. A fajok eredete c. művében ezt írja: „Korábban rengeteg közbenső változásnak kellett léteznie a földön. Akkor miért nincs tele minden geológiai alakzat és réteg ilyen közbenső láncszemekkel? Bizonyos, hogy a geológia nem tárt fel semmilyen fokozatos szerves láncot. Talán ez a legnyilvánvalóbb és legsúlyosabb kifogás, ami felhozható az elméletem ellen.” (World’s Classic Edition, Oxford, Qxford University Press, 1996, p. 227.). Mark Ridley így írja le a helyzetet: „Ha az evolúcióelmélet igaz, akkor a mai fajok ősi fajok változásain keresztül alakultak ki. Ennek a fosszilis leletanyagban is láthatónak kellene lennie. Valójában ennek nincs semmi nyoma.” (The problems of Evolution, Oxford, Oxford University Press, 1985, p. 11.)

M. T. A.: Darwin óta eltelt 150 év. Milyen eredménye lett a kutatásoknak?

N. G.: David Raup, paleontológus, a chicagói Természettudományi Múzeum (a világ legnagyobb fosszilis gyűjteményének otthona)  munkatársa ezt mondta: „Darwin óta körülbelül 150 év telt el, és a fosszilis leletanyag azóta jelentősen bővült. Ma negyedmillió fosszilis fajt ismerünk, de a helyzet nem sokat változott. Az evolúcióra utaló leletanyag még mindig meglepően egyenetlen. A sors iróniája, hogy ma kevesebb példánk van az evolúciós átmenetre, mint Darwin idejében volt.” (Conflicts Between Darwin and Paleontology, Field Museum of Natural History Bulletin, 1979 január, p. 25.)

Viszont a fosszilis leletek nemhogy nem támasztják alá a darwini evolúciót, épp ellenkezőleg: alátámasztják azt a vélekedést, hogy a fajok nem fokozatosan fejlődtek ki. Két ilyen ok van: 1. stagnálás: a legtöbb faj nem mutat határozott változást földi élete során. Mikor megjelennek a fosszilis leletek között, ugyanúgy néznek ki, mint mikor eltűnnek: a morfológiai változás korlátozott és nem mutat határozott irányt. 2. hirtelen megjelenés: valamely területen egy faj nem fokozatosan alakul ki, őseinek folytonos átalakulása révén, hanem hirtelen jelenik meg, méghozzá „teljesen kialakult formában”. (Lsd. The Episodic Nature of Evolutionary Change in The panda’s Thumb, New York, W. W. Norton, 1985).

Végül idézném Colin Pattersont, a Királyi Társaság tagját: „Kiterítem kártyáimat: Nincs egyetlen olyan kövület sem (olyan kövület, amely átmeneti, vagy mai fajok őseitől származik), amely mellett meggyőzően lehetne érvelni.” (Dean H. Kenyon: Of Pandas and People, Dallas, Haughton Publishing Co. 1989, p. 106.) Az ő neve azért érdekes, mert Patterson ezt az Archeopteryx-el kapcsolatban mondta, amelynek fosszilis maradványait éppen ő gondozta a Természettudományi Múzeumban, és amire gyakran úgy hivatkoznak, mint a hüllők és a madarak közötti átmeneti fajra.

Az a tény tehát, hogy ilyen kiváló gondolkodók, mint akiket idéztünk, nyilvánosan kifejezik aggályaikat az elmélet alapjait illetően, azt jelzi, hogy a bizonyítékok makro-szinten nem támasztják alá a neodarwinista elméletet.