10 érv a korlátozott kiengesztelés tana mellett

A korlátozott kiengesztelés tana két teológiai tételt ötvöz: 1. Jézus szenvedése és halála valóságos és teljes kiengesztelést szerzett Isten előtt, ebből kifolyólag mindazok, akikért az áldozat bemutatásra került, üdvözülni fognak. Minthogy az üdvösségben való részesülés elengedhetetlen feltétele az evangélium ismerete és a hit, Jézus áldozatáért ezek is megadatnak. 2. Jézus nem minden egyes emberért adta az életét, csupán azokért, akiket az Atya neki adott, más néven a választottakért. Summa summarum Jézus meghalt a választottakért, akik ezért elnyerik az üdvösséget, az elvetetteken azonban Isten haragja marad.

A tanítás, amely a református ortodoxia évszázadaiban általános elfogadottságnak örvendett, és amely a felvilágosodás, valamint az annak nyomán fellépő teológiai liberalizmus térnyerésével fokozatosan háttérbe szorult, az utóbbi évtizedekben újra a teológiai közbeszéd tárgyává vált. Ennek hátterében a kálvinista teológia újrafelfedezése és felekezeteken átívelő terjedése áll. Az alábbi cikkben sorra vesszük a tanítás mellett felhozott legfontosabb érveket.

1. Péter apostol rámutat a tényre, miszerint Jézus azokért lett emberré, akik hisznek. „Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén megjelent tiértetek, akik általa hisztek Istenben…” (1Pt 1,20-21a) A megtestesülés szorosan összefügg vele, mégis megelőzi a kiengesztelést, és minthogy az előbbi kizárólag a hívők érdekében történt, az utóbbi sem szolgálhatja a hitetlenek javát.

2. Jézus úgy utalt a maga áldozatára, mint amelynek célja nem mindenki, csupán sokak megmentése. „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,45) Gyakran elhangzó ellenérv, hogy a héber nyelvben a sokak alatt valójában mindenkit értenek, ez azonban nem felel meg a valóságnak. Mind az Ó-, mind az Újszövetség írói az esetek túlnyomó többségében pontosan abban az értelemben használták ezt a szót, ahogyan a modern olvasók értik azt. Léviről például ezt olvassuk: „Igaz tanítás volt a szájában, és nem volt álnokság az ajkán. Békességben és becsületesen élt előttem, és sokakat megtérített a bűnből.” (Mal 2,6) Vajon mindenkit megtérített a bűnből? De felidézhetjük Jézus szavait is, aki ezt mondta: „Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! – és sokakat megtévesztenek.” (Mt 24,5) Vajon mindenki megpróbálja majd megtéveszteni a többieket? És vajon mindenkit sikerül megtéveszteni? Ha tehát Jézus azt állítja, hogy sokak megmentéséért áldozta fel magát, akkor azt úgy is kell érteni.

3. Az Ószövetség idején a főpap azokért szolgált az Úr előtt, akik Isten választott népéhez tartoztak. Erre utal, hogy mind az éfódon, mind a hósenen fel kellett tüntetni a választott néphez tartozó törzsek neveit. „Azután végy két ónixkövet, és vésd rájuk Izráel fiainak a nevét: hatnak a nevét az egyik kőre, a másik hatnak a nevét a másik kőre, születésük rendjében. Vésnöki munkával, ahogyan a pecsétgyűrűt vésik, úgy vésd a két kőre Izráel fiainak a nevét! Körös-körül aranyfoglalattal készítsd azokat! Azután tedd a két követ az éfód vállrészeire! Izráel fiaira emlékeztető kövek ezek: hordozza Áron a nevüket a két vállrészen emlékeztetőül az Úr előtt!” (2Móz 28,9-12) „[A hósen] négyzet alakú legyen, kétrét hajtva: egy arasz hosszú és egy arasz széles legyen! Rakd ki azt drágakő borítással! Négy sor kő legyen rajta ebben a sorrendben: rubin, topáz és smaragd – ez az első sor. A második sor: karbunkulus, zafír és jáspis. A harmadik sor: opál, agát és ametiszt. A negyedik sor: krizolit, ónix és nefrit. Aranyfoglalatokkal készüljön a borítás! A köveken Izráel fiainak nevei legyenek: tizenkét kő a neveknek megfelelően… Hordozza Áron Izráel fiainak a neveit a szíve fölött a döntések közlésére való hósenen, amikor bemegy a szentélybe, állandó emlékeztetőül az Úr előtt.” (2Móz 28,16-21.29) Ha a főpap másokért is szolgált volna, akkor a ruháján egyiptomi, kánaáni, hettita és minden más nép jelképe is szerepelt volna. Az Újszövetség főpapja Jézus, aki szintén a választottakért szolgált az Úr előtt. Ha másokért is szolgált volna, azt minden bizonnyal jelezte volna valahogyan. Márpedig ha értük nem szolgált, hogyan adhatta volna értük az életét?

4. Az Újszövetség számos helyen megnevezi, hogy Jézus pontosan kikért áldozta fel magát. Egyrészt a népért. „[Kajafás] megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért…” (Jn 11,51b) Másrészt Isten szétszóródott gyermekeiért. „… és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.” (Jn 11,52) Harmadrészt a juhokért. „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” (Jn 10,11) Negyedrészt a barátaiért. „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,16) Ötödrészt azokért, akiket az Atya neki adott. „… hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon.” (Jn 17,2) Hatodrészt a hívőkért. „Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek.” (Róm 3,25) Hetedrészt az egyházért. „Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte…” (Ef 5,25) Mindenki a néphez tartozik? Mindenki Isten gyermeke? Mindenki a juhok közé számláltatik? Mindenki a barátjának számít? Mindenkit neki adott az Atya? Mindenki hisz? Mindenki az egyház tagja? Ha nem, akkor mi célt szolgál, hogy az ige lépten-nyomon leszűkíti azoknak a körét, akikért Jézus az életét adta?

5. Az Ószövetség főpapjának feladatai közé tartozott mind az áldozat bemutatása, mind a közbenjárás. Mind a kettőt ugyanazokért végezte. Jézus azonban – mint az Újszövetség főpapja – kizárólag a hívőkért jár közben Istennél, míg a világért való közbenjárást egyenesen elutasítja. „Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid… De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem…” (Jn 17,9.20) Nyilvánvaló ellentmondáshoz vezetne azt feltételezni, hogy Jézus, aki kizárólag a hívőkért jár közben, ugyanakkor minden egyes emberért feláldozta magát.

6. Jézus halála nem csupán az Istennel való megbékélés és az üdvözülés lehetőségét hozta el, hanem annak valóságát. „… békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.” (Kol 1,20b) „Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel Fia halála által, akkor, miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.” (Róm 5,10) Minthogy a Biblia szerint nem mindenki békül meg Istennel és nem mindenki üdvözül, a Jézus által bemutatott áldozat sem szolgálhatja minden egyes ember javát.

7. Akikért Jézus meghalt, azoknak Isten mindent odaajándékoz. „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32) Azokról, akik elkárhoznak, nem állítható, hogy Isten mindent odaadott nekik, ebből pedig az következik, hogy a Fiát sem adta oda értük.

8. Jézus a kereszten kifizette a bűn adósságát. „Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (Kol 2,14) Ha nincs adósság, akkor nincs mit számon kérni. És ha Jézus minden egyes ember adósságát kifizette, akkor Isten – lévén igazságos – senkitől nem kérheti azt számon, tehát senki nem kárhozhat el. Tekintettel azonban arra, hogy a Szentírás tanúsága szerint lesznek, akik elkárhoznak, Jézus az ő adósságukat biztosan nem fizette ki.

9. A Szentháromság személyei között tökéletes összhang uralkodik. Amit az Atya akar, azt akarja a Fiú és a Szentlélek is. És amit az Atya nem akar, azt a Fiú és a Szentlélek sem akarja. Az Atya kizárólag a választottak üdvösségét akarja. „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.” (Ef 1,3-4) A Szentlélek szintén csak a választottak üdvösségét akarja, ezért csak nekik ad hitet. „Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívőkké lettek.” (ApCsel 13,48) Az Atyával és a Szentlélekkel összhangban Jézus is egyedül a választottak üdvösségét akarja, ezért egyedül értük áldozta fel magát. „Péter, Jézus Krisztus apostola Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen.” (1Pt 1,2) Ha Jézus minden egyes emberért feláldozta volna magát, akkor szembement volna az Atya és a Szentlélek akaratával, tehát megbontotta volna a Szentháromság összhangját.

10. A választottak csoportja és a megváltottak csoportja ugyanazokból áll. „… és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá…” (1Kor 1,28-30) „Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottait? Hiszen Isten az, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk.” (Róm 8,31-34) Ha Jézus minden egyes emberért meghalt volna a kereszten, akkor mindenki a választottak közé tartozna. Ez a feltételezés azonban ellentétben áll a bibliai kijelentéssel.