13
márc
2017

Jay E. Adams: Isten “vezetésével” kapcsolatos mítoszok

Misztikus vezetés (?)

Nemrég meglátogattam egy olyan vasárnapi iskolai osztályt, ami bibliahívő keresztyének gyülekezetéhez tartozott. Reggelente a bibliatanulmányozás a Józsué 9-ről szólt, a gibeoniták történetéről, akik a hivviekhez tartoztak. Mivel rettegtek az izraelitáktól, követeket küldtek, hogy az izraelitákkal kieszközöljenek egy szövetségkötést. A küldöttek távoli országból való utazóknak adták ki magukat; egy olyan országból, amely kívül esik azon a területen, amelyet Izraelnek meg kellett volna hódítania. Régi sarukat és elnyűtt ruhákat viseltek, megrepedt borostömlőket vettek magukhoz, útravalójuk pedig száraz kenyér és morzsa volt. Izrael korábbi győzelmeiről beszéltek, de a legkorábbiakról nem. A vasárnapi iskolai tanár jól végezte a dolgát, ami az események ábrázolását illeti. Majd úgy folytatta, hogy a történetet alkalmazni kezdte a jelenlévők életére. Helyesen mutatta fel, hogy Isten megtiltotta népének, hogy más kánaáni népekkel szövetséget kössön (5 Móz 7,1-5). Arra is helyesen utalt, hogy a nép vezetői hagyták magukat félrevezetni, mert nem kérdezték meg az Urat (Józs 9,14b), és joggal óvott a Sátán félrevezető technikáitól, melyek Isten népét arra csábítják, hogy Isten egyértelmű parancsolatait áthágják.

Majd ezután azt kérdezte: „honnan tudhatja egy keresztyén, hogy Isten akaratának megfelelő döntést hoz-e?” A kérdés arról szól, hogy Isten hogyan vezet bennünket. Maga a kérdés jó, és a Józsué 9 valami fontosat mondhat erről a jelentős témáról. A tanár válasza körülbelül így hangzott: „megkérdeztem hívő barátaimat, keresztyén könyveket olvastam, és végül a következő eredményre jutottam: „hat olyan mód létezik, amelyen keresztül megismerhetjük Isten akaratát, amivel aztán meg tudjuk hozni a jó döntéseket.” Majd a következő hat iránymutatást írta fel a táblára:

  • Biblia
  • Imádság
  • Más keresztyének tanácsa
  • Körülmények
  • Értelem
  • Békesség

Itt az idő, hogy a keresztyének többé ne fogadjanak meg ilyen tanácsokat! Az első és a második pontot, ha azokat helyesen értelmezzük, elfogadhatjuk. A második ponthoz fűzött magyarázatában mindazonáltal nem közölte, hogy az ima milyen szerepet tölt be Isten vezetésében. Szerinte (sajnos elképesztően elterjedt nézetről van szó) ha imádkozol, muszáj csöndben lenned és várnod, hogy Isten majd valahogy üzen. Ha így volna, miért kellett az izraelitáknak az urimot és tumimot megkérdezniük (vö. 4 Móz 27,21)? Illetve ha Isten halk válaszokat súgna, mire jó a másik öt pont? Sőt, az ilyen közvetlen isteni sugallatok magánál a Bibliánál is jobb válaszok volnának, mert a saját anyanyelvünkön lennének megfogalmazva (nem volna problémánk a görögből és a héberből való fordítással). Ezen kívül a mindenkori szituációinkat közvetlenül érintenék.

Nem! Minden ilyen elképzelést ki kell gyomlálni! Ide tartozik még a mély benyomások és érzések általi útmutatás, amiknek állítólag akkor kellene megjelenniük, amikor imádság közben Isten válaszára várunk Az ilyen elképzelések vagy feleslegessé, vagy pedig jelentéktelenné teszik a Bibliát. Különösen problémás lenne megkülönböztetni azokat a benyomásokat, amelyek ténylegesen Istentől származnak, azoktól, amelyeket magunknak beszélünk be saját vágyaink alapján.

Ha kérjük az Urat, hogy ismertesse meg velünk akaratát, akkor úgy kell imádkoznunk, hogy közben a Bibliát helyesen értelmezzük és alkalmazzuk. Kérnünk kell a képességet és az erőt is ahhoz, hogy meg tudjuk tenni mindazt, amit a Biblia tanulmányozása/olvasása közben Isten akarataként ismerünk fel. Számunkra ma már nincs urim és tumim, de rendelkezünk egy tévedhetetlen és hibátlan könyvvel, amely parancsolatok és példák által mindenre megtanít, amire szükségünk van ahhoz, hogy Istennek tetsző életet éljünk. Minden, ami szükséges ahhoz, hogy Istent és a felebarátunkat szeressük, megtalálható ilyen vagy olyan formában a Bibliában. Ma Isten tanácsát úgy „kérjük”, hogy írott szavát olvassuk és követjük.

Mi a helyzet a maradék 4 ponttal?

Hasznos egy harmadik személy tanácsát kikérni vagy a körülményekre figyelni, ha az ember döntésre akar jutni? Nézzük meg, hogy mi történt Isten népével, amikor éppen ezt tették! Józsué a tanácsadókra hallgatott, akik ellenőrizték a gibeoniták állításait, és éppen ezért követtek el bűnt (Józs 9,14). A körülményekre figyeltek, ezért tudták őket félrevezetni: az elnyűtt borostömlőkre és a száraz kenyérre. Biztosan az értelmük is kudarcot vallott egy ilyen szituációban. A belső “békéjük”, vagy a „bizonyosságuk” afelől, hogy helyesen cselekedtek, teljesen fals volt. Ha a vasárnapi iskolai tanár az igéhez ragaszkodott volna, ahelyett, hogy a barátaitól kér tanácsot, minden bizonnyal felismerte volna, hogy ez a bibliai szöveg teljesen ellentétes azzal az elképzeléssel, hogy Isten vezetését ilyen praktikákkal lehet felismerni.

Gondoljunk a „megnyílt ajtókról” szóló, széles körben elterjedt elképzelésre (sok keresztyénnél ez egy másik kifejezés a körülményekre). Képzeljük el, hogy kérvényezünk egy vízumot Indiába, és ez akadályokba ütközik. Ez egy “zárt ajtó”. De mit üzen ez nekünk? Különbözőképpen értelmezhetjük. Mondhatjuk, hogy “rendben, ez azt jelenti, hogy Isten nem akarja, hogy Indiába menjek; valahová máshova fogok utazni.” De mondhatjuk azt is: “Isten próbára tesz, hogy komolyan gondolom -e, vagy eléggé akarom-e; Indiába fogok menni, mégha úszva is kell megtennem odáig az utat!” Pontosan milyen vezetést nyújt számunkra egy nyitott, vagy egy zárt ajtó? Az ég világon semmilyet! Először értelmezni kell, hogy az ajtó nyitva van, vagy csukva, de az adott helyzet  önmagában semmit nem árul el arról, hogyan kellene értelmezni. Következésképpen a körülmények nem nyújtanak számunkra „vezetést”. Ellenben megkövetelik, hogy használjuk az eszünket és hogy körültekintők legyünk. A körülmények és az egyes élethelyzetek valóban fontos tényezők lehetnek a döntési folyamatban, mivel a Biblia üzenete konkrét helyzetekre vonatkozik, de nem lehetnek a döntések forrásai. Egyszerűen nem szabad átmennünk minden nyitott ajtón, ugyanis némelyik a liftaknába vezet!

Más keresztyének tanácsa?

Ami egy harmadik személy tanácsát illeti, hasznos lehet abban – ahogy a kommentárok és egyéb bibliamagyarázatok is segíthetnek –, hogy az Írásnak megfelelő döntést meghozzuk; de az ilyen tanács mindig felülvizsgálatra szorul. Mások véleménye nem feltétlenül jobb és hasznosabb, mint Józsué tanácsadóié volt; ugyanúgy rá lehet szedni minket is, ahogy Józsué embereit rászedték a hivviek. Nem is arról van szó, hogy mások megerősítenek a döntésedben; inkább arról, hogy ha jót akarnak neked, akkor segítenek felfedezni és alkalmazni, amit a Biblia az adott helyzetre vonatkozóan mond. Akkor lehet hasznos egy harmadik személy véleménye, ha segít az adott helyzetet – amelyben döntést kell hoznod – bibliai nézőpontból értékelni. Ha megtárgyalod velük a kérdést, és magad is elgondolkozol rajta, akkor biztosan biblikus módon fogjátok értelmezni a problémát és a helyzetet.

És az értelem?

Akkor kell használnunk az értelmünket, amikor a problémát a Bibliából kiindulva közelítjük meg, és amikor a Biblia tanítását a konkrét döntésre alkalmazzuk. Azonban figyelembe kell vennünk, hogy a bűn az emberi értelmet is korlátozza, ezért Istent kell kérnünk, hogy tegyen képessé arra, hogy a Bibliát helyesen értelmezzük és jól alkalmazzuk, és pontosan azt váltsuk tettekre, amit a Biblia tanít. Továbbá muszáj a döntéseinket mindig azon bibliai elvek mentén megvizsgálni, amelyek valamiképp érinthetik a problémát. Segítség lehet, ha az adott kérdésben minden kommentátor egyetért; nyilván ennek is van jelentősége.

Mi a helyzet a belső békével?

Ami a „békét” illeti, muszáj tisztáznom valamit az egyik igehellyel kapcsolatosan, amelyet sajnos gyakran félreértenek és amellyel gyakran visszaélnek. Ez a vers, amire a vasárnapi iskola tanítója is hivatkozott, a Kol 3,15: „És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhívva az egy testben. És legyetek háládatosak.” Sokan azt gondolják, hogy a benső békéé az utolsó szó, illetve hogy a béke a szívünkben egyfajta döntőbíróként funkcionál, hiszen Pál a következőket tanítja: „ha egyszer békességünk van valamely döntéssel kapcsolatban, tudhatjuk, hogy az adott döntés helyes volt.” De vigyázat, semmit sem lehetne jobban kiforgatni! A Kol 3,15-nek semmi köze a vezetéshez vagy a helyes döntés megtalálásához. Tekintetbe véve a kontextust itt a szeretetről van szó. Pontosabban arról, hogy a keresztyéneknek – akik Krisztus testének tagjai – ki kell jönniük egymással (lásd 12-14. versek!). Pál azt írja: bármit is mondjunk vagy tegyünk, az az alaptétel irányítsa szavainkat és tetteinket, hogy a test tagjai között békességnek kell uralkodnia. Ezen a helyen tehát a legkevésbé sincs szó benső békéről. A szívünket (ami a gondolataink központja, valamint szavaink és tetteink forrása) olyan gondolatoknak kell uralnia, amelyek a test tagjai közötti békéhez vezetnek és amelyek ezt a békességet megőrzik. Erről van szó Pálnál.

Isten úgy vezet a Biblián keresztül, ha azt imádsággal összekötve olvassuk. A körülményeket, amelyek a döntéseinket befolyásolják, muszáj a bibliai tanítás egészén (bibliai etika, stb…) lemérni, és e mérlegelés alapján meghozott döntéseknek biblikus megalapozásúaknak kell lenniük. Kérhetünk másoktól tanácsot, de nem azért, hogy egyszerűen megismerjük mások véleményét, és átengedjük nekik a döntést, hanem azért, hogy segítsenek a Bibliát jobban megérteni, hogy meg tudjuk hozni azokat a döntéseket, amelyek Isten dicsőségére vannak. Nem bízhatunk az értelmünkben, ezért azt mindig alá kell vetnünk a Szentírásnak – a Biblia minden egyes pontjának. A békességnek a legkisebb jelentősége sincs ebben a dologban. A vezetés más aspektusaival kapcsolatos kérdéseket, különösen azokat, amelyek az általános alapelvek különleges esetekre történő alkalmazását illeti, nem tudjuk ezen a helyen részletesen kitárgyalni. A Biblia a forrása Isten kinyilatkoztatásának, ezért egyedül a Szentírás vezet bennünket megbízható módon, tehát úgy, hogy Isten akarata szerint éljünk. Máshol nem lelhetünk rá tévedhetetlen szavára; miért kutatnánk hát más források után?

Forrás: Adams, Jay E.: Theology You Can Really Understand  (Chapter: Living the christian life – Guidance) 129-133.o.

Hozzászólás írása