Sam Storms: Megvalósítható-e a bűntelen élet?
A kérdés talán felháborítónak tűnhet. A bűntelenség ebben az életben azoknak hamis képzete, fantáziájának tárgya, akik elbuknak a Biblia állandóan az élet által igazolt tanításának komolyan vételében.
Nos, mit kezdhetünk tehát mi az 1 Péter 4:1 kijelentésével? Az apostol azt mondja,
Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől.
Azt olvassuk, hogy
aki testileg szenved, az elszakad a bűntől.
Mit jelenthet ez számunkra? Vajon ez azt sugallja nekünk, hogy ha vállaljuk a Krisztus által is eltűrt szenvedést, akkor elérhetjük ebben az életben a bűntelen tökéletesség állapotát? Nem, ezt nem gondolom. Péter ebben a levelében sehol sem veti fel ennek lehetőségét, és számos igehely a Szentírásban egyértelműen ennek az ellenkezőjét tanítja. Talán Péter azt állítja, hogy a hitünkért eltűrt fizikai szenvedés segít megtisztulni bűneinktől, még ha nem is érhetjük el a teljes bűntelenség állapotát? Ebben a feltevésben lehet némi igazság, ahogy azt Péter az 1:6-7-ben sugallja. Itt azt olvashatjuk, hogy a szenvedés nemesíti és tisztítja hitünket; fokozza elkötelezettségünket Krisztus iránt és megfoszt a testi világba vetett bizalmunktól.
Mindazonáltal továbbra sem gondolom, hogy Péter ezt szerette volna kifejezni ebben az igeszakaszban. Nem vagyok teljesen biztos benne, de hiszem, hogy John Piper-nek igaza van akkor, amikor azt mondja, hogy Péter itt arról beszél, hogy ha eléggé bízol Istenben ahhoz, hogy szenvedj az igazságért, (ahogy azt az 1 Péter 3:17 mondja), akkor határozottan szakítasz a bűnnel. Péter fő mondanivalója itt az, hogy aki szenved azért, hogy helyesen cselekedhessen, továbbra is szolgálja és szereti Istent, alapjaiban változtat a bűnhöz való viszonyán. Ez nem jelenti azt, hogy soha többet nem vétkezik majd, de eme döntés eredményeképp, mely által inkább tűri a szenvedést, semmint hogy megtagadja Istent és elforduljon tőle, bizonyítja, hogy élete döntő fordulatot vett a bűn felől a szentség felé.
Piper ezt más szavakkal így fogalmazza meg:
válaszd a szenvedést, mert ha nem teszed, a bűnt választod.
De ha a szenvedést választod az igazságosság kedvéért, azzal bizonyítod, hogy kitörtél a bűn rabságából. Ültesd el a gondolatot és a célt a fejedben, miszerint Istenért megéri szenvedni, élj abban a meggyőződésben, hogy sor kerül a szenvedés és a bűn közötti választásra, és ha szenvedéssel a bűn megtöretik, győzedelmeskedni fogsz. Ha eljutsz arra a pontra, hogy az igazság kedvéért szenvedsz, megszabadulsz a bűntől, nem a tökéletes bűntelenség értelmében, hanem abban az értelemben, hogy egyértelműen szakítasz az addigi bűnös mivoltoddal.
Tom Schreiner így beszél erről:
nem az a lényeg, hogy azon hívők, akik szenvednek, elérik a tökéletes bűntelenség állapotát olyan értelemben, hogy a szenvedés után többé nem vétkeznek. Péter azt hangsúlyozza, hogy akik szenvedést vállalnak, akik elviselik a megvetést, akiket gúnyolnak hitükért, megmutatják, hogy győzedelmeskedtek a bűn felett. Szakítottak a bűnnel, mert már nem vesznek részt a hitetlenek törvénytelen cselekedeteiben és eltűrik a kritikát, melyet ezen döntés von maga után. A szenvedés iránti elkötelezettség felfed egy új életforma utáni vágyat, egy olyan életét, mely bár még nem tökéletes, azért jelentősen eltér a görög-római világ hitetlenjeinek létformájától.
Ez azt jelenti, hogy úgy kell a bűnnel szakítani, ahogy azt az 1 Péter 4:2-ben leírva találjuk. A bűntől való elpártolás megoldás lehet arra nézve, hogy ne emberi szenvedélyeknek éljünk, hanem Isten akarata szerint, tisztán látható szándék, amely arra irányul, hogy az ember hajlandó elviselni az igazságért való szenvedést. Amikor azért szenvedsz, ami helyes, az annak a jele, hogy lemondtál bűnös vágyaidról és előtérbe helyezted Isten akaratát. A „szenvedélyeket”, vagy a test akaratát Péter pontosan azzal azonosítja, amiről azt találod mondani: „Ha jól esik, tedd meg.”
Ami szintén tény, hogy van egy biztos útja annak, hogy elkerüld a szenvedést. Csak vegyülj el a világi bűnökben! Keveredj a téged körülvevő kultúrával. Legyél egy közülük. Legyél olyan, mint ők. Ne tűnj ki a tömegből csupán erkölcsi meggyőződéseid miatt. Csodáld ezen világ erkölcsi értékeit, és ennek a világnak lakói hagynak majd magadra. Az is lehet, hogy dicsérnek majd. Az azonban biztos, hogy így megmenekülhetsz az elől, hogy nevetségessé tegyenek, gúnyolódjanak rajtad, és megmenekülhetsz a szenvedéstől, ami ezzel járna. Jól jegyezd meg. Tisztán látszik, hogy Péter azt mondja, csak két út létezik. Vagy vállalod a szenvedést, mint a Krisztust követők elkerülhetetlen hívó jelét, vagy bűnben ragadsz azokkal, akik elutasítják őt. Legyen tehát életünk teljesen és kizárólagosan „Isten akarata szerint!” (1 Péter 4:2)
(Forrás: http://www.samstorms.com/enjoying-god-blog/post/is-it-possible-to-be-sinless-in-this-life )
Ez is érdekelhet
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: „mi a különbség a kettő között?” És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
