24
aug
2021

Élesebb fókusz, tisztább kép – viszontválasz Sytkának

Köszönöm a válaszodat, ami után a fantomképed sokkal kontúrosabbá vált a számomra. De hát nem ez a vita lényege? Az írástudó szavakkal és fogalmakkal dolgozik, amik félreérthetőek, ezért újra és újra finomításra szorulnak. Legalábbis mindig ezt történik egy jó kifutású párbeszédben.

Hadd kezdjem néhány újramagyarázó megjegyzéssel én is. A bejegyzésem címében jeleztem, hogy oldalágról kapcsolódom a vitához, tehát sem a kérdés egészével, sem a ti teológiai munkásságotok értékelésével nem akartam foglalkozni. Azok táborához (ha van ilyen) sem akartam csatlakozni, akik az evangéliumi világgal állítanak téged szembe. Akkor sem feltétlen tenném ezt, ha bizonyos nézeteidet az evangelikál teológia fősodrától távoleső módon súlyoznád, hiszen szétválasztom a személyt az érveitől, amíg végleg rá nem nőnek. És tudom azt is, hogy az eszmék és hitvallások változhatnak jó és rossz irányba is egy ember képviseletében. Egy keresztény munkásság minősége felett csak egy több pontot érintő, kitartott eltérés esetén kezdenék el lamentálni. Ugyanakkor abban sem bízom, ha valakinek csupán a hitvallásai helyesek. Egy szép páncél ugyanis nem mindig tartalmaz katonát, ahogy ezt a historizáló kastélyok folyosóin látjuk. Tehát a személyed egyáltalán nem képezte írásom tárgyát. Egy közkeletű teória egyik variánsával kezdtem vitatkozni, aminek irányultságát kiolvastam az írásaidból, és amit úgy neveztem, hogy „elavulás elmélet”. Variánst mondtam, mert itt sok árnyalat van, továbbá azt is megjegyeztem, hogy nem tartalak egyik irány eklatáns képviselőjének sem posztjaid alapján. Csupán jeleztem, hogy a bibliaképed, főleg az Ószövetséget illetően, nekem nagyon hajaz az elavulástanra. És amiről eleve eldöntjük, hogy miben nem kompetens, ott nem is fogunk tovább keresni. Ezzel nem állítom, hogy a Bibliát lényeges pontokon nem tartod aktuálisnak, de azt igen, hogy relativizálod az evangéliumi közmegegyezéstől eltérő módon. És igen, innentől már nem veled vitatkoztam, hanem általában ezzel a tannal.

Mi történt ezután? Válaszodban gyakorlatilag megerősítettél egy sor olyan gondolatot, amit sok –ahogy te nevezed – konzervatív ember hiányolt az első posztjaidból. Megvallottál olyan közös alapokat, aminek a megléte felől az első vázlataid alapján akadt néhány kétség. S ez tulajdonképpen hasznos folyamat, mert le tud szűkülni a polémia azokra a sarokmondatokra vagy állításokra, amik ténylegesen megosztják a vitafeleket. Kevesebb lesz a levegőbe csapdosás és koncentráltabbá válik a fegyverek csattogása. Nem feltételeztem, hogy amit én a Biblia időszerűségéről mondok, azt te nem vallod, mégis jó volt a te szádból is egy másik kiejtésben viszonthallani. Nem értékelem le annak a kritikának az eredményét, ahol nem történik más, mint hogy az illető tisztázza és igazolja magát.

Elolvadt-e minden távolság a felek véleménye között? Nem hiszem. Látszik, hogy nagy munkabírású és gyors reagálású blogger vagy, aki nem ijed meg a saját árnyékától, de mégsem lehetett jó érzés olvasni idestova már a harmadik cikket (Hamar Dávid), ami az Ószövetség vélelmezett leegyszerűsítése miatt szólít meg téged. Imponáló, ahogyan állod a sarat és nem futsz el a vita elől. Ebből sokat profitálhat az evangéliumi világ, ami a külső erőkkel való harcokban sokszor elfelejti kibeszélni belső ellentmondásait. A kérdés már csak az, hogy e mögött az opponálás mögött csupán a konzervatív testvérek rigolyás beidegződései állnak-e, vagy tényleg fontos ponton jeleznek be. Másképpen mondva: csak a tyúkszemünkre léptél, vagy egy egészséges lábat taposol? Mert azt nem akarom bizonygatni, de szerintem elhiszed, hogy ez a több helyről jövő felszisszenés nem volt szervezett, hanem egymástól függetlenül történt meg. Ezért is gondolom, hogy egy joggal dédelgetett értéket karcolt meg a cikked többször kiemelt gondolata a Biblia tekintélyét és elégséges voltát illetően. És bár ezeket az értékeket te nem cáfoltad, de valamiképpen csökkentetted írásaidban. A felszisszenők indítéka és érettsége is más és más természetű lehet. Valakinek lehet, hogy úgy esik, mintha a feleségére tennének megjegyzéseket, más pedig mint önmagán túlmutató igazságokért aggódik. Éppen ezért itt érdemes megdolgozni a fogalmaink és képeink pontosságáért, mert nagyon fontos hiteket és életeket tartó igazságokat rugdoshatunk oldalba. Magam, festőként, a színek és árnyalatok világában számtalanszor megtapasztalom ugyanezt a munkát. Pl. van, hogy a narancs egy bizonyos árnyalata a vászonra kenve csak nem viselkedik bőrszínként, szinte idegen a képtől, mint egy arcra kent maszat. Mégis, apró módosításoktól a helyére tud bicceni, és a szín átlényegül az ábrázolni kívánt személlyé.

Mindig is csodáltam, ha valaki hosszútávon konzervatív tud maradni a konzervatívok között, vagy liberális a liberálisok között. Én erre szinte képtelen vagyok, mert ha sokat hallom a hagyomány kizárólagos hangsúlyozását, hiányérzetem támad; és akkor is, ha liberális társaságban a jövő fejlődésében vetett naiv hitet hallom mantrázni. Németh László ezt úgy fogalmazta meg, hogy baloldaliak között mindig jobboldalinak érezte magát, jobboldaliak között pedig baloldalinak. Ez azonban önmagában még nem érték. Mert a távolállásban benne lehet a felelős egyensúlykeresés vagy kiegyenlítés szándéka is, aminek van harmadik válasza, de ugyanez a pozíció lehet a különvélemény jogát mindig fenntartó és soha el nem köteleződő gőg jele is. Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy csak a kereszténység érti és ismeri a valóságot empatikus módon is, így neki joga van bírálni. Hiszen nemcsak a tüneteket látja, hanem az okokat is. Az egészséges kritika ezért mindig a legerősebb együttérzés is egyben. A keresztény teológia unikalitása, hogy képes felismerni minden elhajlásban egy széttorpedózott isteni elvet. Éppen ezért párbeszédképes, mert minden belőle ered, még az is, ami később hűtlen lesz hozzá. Miért mondom ezt? Azért, mert az az igényem, és azt várom más teológusoktól, – így tőled is –, hogy rajzolja szilárdabbá a talajt, ahonnan vizsgálódik. Fix pont nélkül ugyanis nem csak a szemlélő fog mozogni, hanem a tárgy is, amit vizsgál. Ha az egyetlen alapot lebegtetjük, amiről egyedül lehetséges szeretni, megismerni és bírálni, végül semmihez nem marad jogunk, csak a kételkedéshez és a szemlélődéshez.

4 válasz

  1. Pingback : Evangelikalizmus » Gondolatok a teológia és a pszichológia kapcsolatáról

  2. Pingback : Gondolatok a teológia és a pszichológia kapcsolatáról #szemle - egyhazeskozelet.hu -

Hozzászólás írása neki: Bayer Áron Hozzászólás visszavonása