5
ápr
2021

„A nyílt teista istenképet csak akkor tehetjük meg uralkodónak, ha a hitbeli útkeresésünket nem tisztán a Szentírás határozza meg” – beszélgetés Fazekas Bence Gyula kálvinista teológussal a nyílt teizmusról

Márkus Tamás András: Legutóbb, mégha csak érintőlegesen is, szóba került egy blogposztban az ún. „nyílt teizmusnak” nevezett tanítás, ami korábban az angolszász teológiai közéletben kavart komolyabb hullámokat, és amit – legalábbis markánsan, – eddig senki sem képviselt a magyar teológiai-egyházi közéletben. Miről van szó pontosan?

Fazekas Bence Gyula: Amikor a nyílt teizmus, mint vitatott tanítás kerül előtérbe, egyfelől nagyon zavarban vagyok, hiszen az egész problémafelvetés során az istentan (szentháromságtan) fundamentumához kell visszamenni, Isten alapvető lényegét kell tisztázni. Elvileg magától értetődő, hogy egy keresztyén Isten személyével tisztában van, sajnálatos módon azonban a mai helyzet olyan, hogy még nehézsúlyú templombajárók között is akadnak, akik számára már régi alapvetések feledésbe merültek (például mert utoljára konfirmáció során fejtették ki nekik a tézist tételesen), vagy még sosem találkoztak a kérdéskörrel a gyülekezetükben. Ez előfordulhat amiatt is például, mert a prédikációk tematikája kizárólag a krisztusi erkölcsre korlátozódik, és a „doktrinerebb” apostoli leveleket aránylag ritkán veszik elő.

MTA: Vajon miért üti fel a fejét egyáltalán ez a tanítás?

FBGy.: Ha a teológiában kevésbé szakavatott emberek előtt hozzák fel a nyílt teizmus kérdését, az némileg megnyerően hathat, hiszen összhangban van a posztmodern ember vágyaival egyfelől, másfelől pedig ezt is, mint sok más unortodox tanítást elő lehet adni akadémikus nyelvezettel, sőt, akadémikus álláspontként is. Meglehet, hogy ettől ténylegesen azzá is válik papíron, de fontos észben tartani, hogy az ortodoxia, illetve ha úgy tetszik az evangelikalizmus mérlegén, illetve hitéleti szempontok alapján ettől még megmarad egynek a téves tanok között, vagy legjobb esetben is csak egy érdekes, de komolyan nem veendő elmetornának.

MTA: Milyen alaptézisre épül a nyílt teizmus?

FBGy: A nyílt teizmus tanítása szerint Isten hatás-ellenhatás, akció-reakció viszonyban van az emberekkel, illetve emberi sorsokkal, éppúgy ahogy az emberek vannak egymással. Isten nem csak örök határozatai, dekrétumai alapján kormányozza, fenntartja, és igazgatja a teremtést, hanem az vissza is hat rá, és ez a visszahatás befolyásolja Isten végső döntését az adott dologra vonatkozóan. Például az adott ember sorsát, üdvösségét, de beszélhetünk nagyobb spektrumról is, az emberiség egész történelme sem előre elrendelt, hanem közösen formált. Isten ebben a rendszerben elveszíti időfeletti, és azon kívül álló jellegét, ehelyett inkább találkozik az idő eseményeivel, azok sorrendjén belül tapasztalja meg őket. Eközben Isten tapasztalatot szerez, akárcsak az emberek, vagy mint az ember Jézus Krisztus felnövekedvén.

MTA: Vajon miért ilyen vonzó egyesek számára Isten személyével kapcsolatban ez a teológiai irány? Mik lehetnek a „pozitívumai”, vagy miért találhatják egyesek hasznosnak?

FBGy.: Kétségkívül ennek a megközelítésnek – tisztán filozófiai szempontból – megvannak az előnyei. Istennek többé nem kell elviselnie a gonoszság és bűn terhét a világi vádak előtt, hiszen a nyílt teista mondhatja, hogy Isten egyáltalán nem volt szuverén, kizárólagos oka semminek. De ugyanakkor ebben az új istenképben Isten már olyannyira esendő is, hogy saját „hibái” miatt vállalja a felelősséget, melyek esetleg túl sok szenvedéshez vezettek. Ezzel magyarázzák a nyílt teisták a Biblia megbánó nyelvezetét, azaz azokat a részeket, amikor Istenről azt olvassuk, hogy meggondolja magát, vagy megbán valamit.

MTA.: Tehát – ha jól értem, – egy rettentően antropomorf istenképpel van dolgunk, ami magában foglalja „gyarlóságainkat” is.

FBGy: Igen. Egyértelműen látszik ezeken a jellemzőkön, hogy a nyílt teizmus úgy vizionálja Istent, mint egy hétköznapi, de nagy hatalmú embert. Kereshetnénk hasonlóságokat a klasszikus pogányság területéről, hiszen ennyire emberszerű pszichológiája az olümposzi istenségeknek volt (Zeusz, Arész, Athéné stb. – ők gyötrődni és vágyódni képesek). Vagy, ha a keresztény jellegű szekták táján kutatunk, a mormonizmus annyira antropomorfizálta Istent, hogy a Háromság Isten Személyeinek bevallottan emberi egzisztenciát osztott ki, tehát nem elégedett meg azzal, hogy Isten felvette az emberi természetet Jézusban, hanem azt mondja például, hogy az Atya, a Fiú, a maguk tényleges, kezdeti emberi mivoltát haladták meg.

MTA.: Ezzel szemben milyen az ortodox hit istenképe?

FBGy.: Az ortodox istentan, melyet a nyílt teizmus folyamatorientált rendszere megtámad és lecserélni igyekszik, teljesen más. Mivel nagyon egyszerűnek nem mondható –, de a bonyolultsága Isten viszonylagos „elvontságából” ered, és nem abból, hogy a teológia bármit is fölöslegesen túlbonyolított volna –, ezért magyarázni kell és ilyen perszonalista hányaveti stílusban kifejteni nem is lehet. Abból indul ki, hogy Isten alapvető lénye nem emberi, és nem is olyan, mint egy emberszerű istenség a politeizmus idejéből. Ahhoz hasonlóan, hogy Isten az emberiséggel ellentétben teremtő, és nem alkotás, számos egyéb más tulajdonságai is vannak, melyekkel az ember nem rendelkezik. Ezeket szakszóval nevezhetjük közölhetetlen tulajdonságoknak. Ilyenképpen Isten például az idő folyama felett áll, idő feletti. Szellemi értelemben végtelen, mert nem mérhető emberi koponyákhoz, és az anyag sem haladhatja meg, az anyag és tér maximális kiterjedése mind Isten felügyelete alatt áll, lásd immanencia. De Isten maga nem részekből, elemekből tevődik össze, mivel nem atomi halmaz. Továbbá Isten nem változik, és szigorúan tartja magát rendeléseihez, melyek által a világtörténelmet fenntartja és az ember sorsát kijelöli. Ebből kifolyólag Isten nem is ismerhető meg úgy, ahogy van Önmagában, inkább csak azt lehet róla biztosan állítani, hogy milyen nem (nem földi), illetve, hogy a gondviselése és a világ kormányzása során milyen viszonyba kerül világgal – például az engedetlen hívő felé intően viszonyul.

MTA.: Lehet, hogy ez az istenkép, tehát az ortodox istenkép némelyek számára túl elvont, túl rideg?

FBGy.: Mindezek a Szentírásban megtalálható, és onnan levezethető tulajdonságok, azonban Isten maximálisan “magas” lényege miatt az egyszerű bibliai leírások sokszor természetszerűleg egyszerűen ragadják meg a lényeget, nem pedig absztrakciókkal. De ez nem jelenti azt, hogy Isten lénye emberi lenne.

MTA.: És ha valaki Jézusra hivatkozik?

FBGy.: Az Úr Jézus személye sem változtat ezen. Ő ugyan istenember, teljes Isten és teljes ember, mindazonáltal olyan módon, hogy az örök Isten felvette magára az emberi természetet és egyesítette azt az öröktől fogva létező Fiúval (lásd preegzisztens Krisztus, az Úr angyala az Ószövetségben). Ez bonyolultnak tűnő gondolat, azonban logikailag kiderül belőle, hogy minden emberség, ami benne rejlik az Úr Jézusban, nem fedi le Isten lényének egészét, és nem is változtatja át. Nem is szállítja le Isten lényét valami emberi síkban lévő dologra. Ezért olyat mondhatunk, hogy a Fiú ember is, vagy, hogy Isten a Fiú miatt közvetlenül is tudja, milyen az emberi létezés, sors és problémák, azonban a lényegi kategóriákat nem keverhetjük össze. Nem mondhatjuk például, hogy az emberi nem úgy, ahogy van, lényében isteni, és olyat sem mondhatunk, hogy Isten fő, magtulajdonságai rendkívül emberiek volnának.

MTA.: Akkor mi az, ami Krisztus emberségéből következik?

FBGy.: Az kétségtelenül igaz, hogy Isten meg tud érteni bennünket, azonban az nem, hogy Isten teljessége tökéletlen, úgymond baklövésekkel teli, és emberies volna, mintha az egzisztenciális problémákon ő sem tudna felülemelkedni.

MTA.: Nézzük meg a bibliai referenciákat! Végső soron minden bibliai tan esetében az a legfontosabb – főleg számunkra, evangéliumi teológusok számára –, hogy igeileg alátámasztható-e.

FBGy.: Úgy gondolom, az egyes bibliai versek megmutatják, hogy mennyire nincsen összhangban Istennek a Szentírásban leírt lénye a nyílt teizmus emberszerű és esendő, befolyásolt mentalitásával. Úgy látszik, hogy Isten a történelem eseményeinek szabályozója, így például Asszíria ostorozójaként jelenik meg (Ézs 10,5-12,). Az olyan mellékesnek tűnő dolgok is, mint a nemzeti határok is az ő akaratából alakulnak ki (ApCsel 17,26). Hogyha szűkítjük a kört és az emberi sorsokat nézzük meg, akkor is ott van előttünk, hogy mind közönséges események (például valaki elhalálozása (2Móz 21,12-13), mind pedig konkrét bűnös döntések is Isten megengedése folytán valósulnak meg, például Sámson választása (Bír 14,4), Dávid népszámlálása (2Sám 24), Kajafás tanácsa (Jn 11,50-52). Ennek legnépszerűbb példája egyébként a fáraó makacs természete (2Móz 4,21; 7,3), melyet Kálvin is olyan sokszor hozott fel példának, és melynek következménye egy teljes hadsereg elpusztulása lett. Természetesen a pozitív dolgoknak is oka Isten, ő a hit és bűnbánat forrása (Jn 6,37; 2Tim 1,9; Apcs 18,27; ApCsel 5,31). Igazából az erényes élet közvetlenül kapcsolódik Istenhez, míg a bűnök terjedése nem, az csak passzíve, engedőleg áll Isten hatalma alatt, ezért nem lehet alapja méltatlankodásnak. Azt sem állíthatjuk, hogy emiatt az embernek nincsen szabad döntési lehetősége, választása, csak éppen Isten dekrétumait ez nem érintheti vagy zavarhatja össze (Jak 4,13-17). Erre lehet mondani, hogy ez a hit titka, de az semmiképp sem elfogadható megoldás, hogy az események egybehangzását a kozmikus véletlenben oldjuk fel, mint ahogy a nyílt teizmus teszi.

MTA.: És mi a helyzet az embervilágon kívüli folyamatokkal – olyan történéseket illetően, amelyek nem érintik a döntéseinket, a sorsunk alakulását?

FBGy.: A mindenféle tudatosságot mellőző természetnek is éppúgy ura Isten: alapvető folyamatok a rendeléséből mennek végbe. Erről szól a hittanosok által is ismert verebes példázat (Mt 10,29-30), de sok egyéb hely is a természeti körforgásról; felhő- és villámképződés, öntözés és termés mind, mint Isten tevékenységi körébe tartozó jelenségek jelennek meg, lásd Zsolt 65,9-11; 135,5-7. Ezt a rendszeres teológia egyébként fenntartó és gondviselő folyamatoknak nevezi.

MTA.: Ha úgy van, ahogy mondod, akkor a nyílt teisták mire alapozzák elképzelésüket?

FBGy.: Állításaikat alapvetően olyan szakaszokra alapozzák, ahol Isten meggondolja magát, és valami mást hajt végre, mint amiről előtte szó volt. Például Isten az Exodusban el akarja pusztítani Izraelt az aranyborjú bálványozása miatt. De Mózes közbeavatkozik, és Isten megenyhül. (2Móz 32,7-10.14) Vagy, Ézsaiás könyvében szó van arról, hogy Ezékiásnak meg kell halnia, de mivel bűnbánatot tart, ezért Isten még 15 évet ad az életéhez. A Jónás 3-4-ben pedig Isten visszavonja Ninive elpusztításának tervét. Ezekhez még hozzávehetnénk Izsák feláldozási kísérletét, a híres kirkegaardi lamentáció középpontját, ahol Isten eláll a feláldozás parancsától. Persze ezeket az igehelyeket nem a nyílt teista teológusok – Clark Pinnock, John Sanders, Gregory Boyd, William Hasker stb. – fedezték fel először, a 90-es években. Mindenesetre ők ezeket a részeket úgy interpretálják, hogy itt Isten valamilyen módon befolyásolva lett, és a szituációba kénytelen-kelletlen került bele, és nem tudott mit tenni, egy válaszlépést hajtott végre. Tehát nem tudta mibe fog belecsöppenni, és az adott helyzetet a szituációs nyomás függvényében alakítja ki. Ez persze teljesen képtelen magyarázat. Még az arminiánus irányzatok is csak odáig mertek elmenni, hogy ezek a részek nem Isten természetét mutatják be emberi módon, hanem Isten hatalma és előre tudása bizonyos pillanatokra vagy nem érvényesül, vagy érvényesül, de az ember akarata és döntése lesz a domináns meghatározó tényező, és Isten pusztán annak megfelelően hoz döntést. De akár így, akár úgy, emellett Isten előre látása megmarad, és természetére továbbra is úgy tekinthetünk, mint ami eltér az emberétől, mint a hagyományos teológiában. Egyébiránt én az arminiánus értelmezéseket sem javaslom, szerintem teljesen kikezdhetőek és logikátlanok, sőt nem is igazán biblikusak (a római egyházi értelmezések is ilyen arminianisztikus megközelítések). De azt azért el lehet könyvelni az arminiánus oldal javára, hogy legalábbis teljesen nem akarja felborítani a bibliai teológiát, csak egyes részletekben. Viszont a nyílt teizmus már ki is lép a keresztény teológia kereteiből. Inkább a scientológiával és antropozófiával raknám egy csoportba.

MTA.: Az ortodox protestantizmus szemszögéből milyen összefoglaló értékelést adnál a nyílt teizmusról? 

FBGy.: Ami az eddigiekből látszik, az az, hogy a nyílt teista Istenképet csak akkor tehetjük meg uralkodónak, ha a hitbeli útkeresésünket nem tisztán a Szentírás határozza meg, hanem valami önös elképzelés. Ez azon is látszik, hogy konzervatív, ortodox egyházi és teológiai körökben, közösségekben a nyílt teizmus mára már meglehetősen perifériára szorult. Akik mégis vallják, nos, hát rájuk nem igazán jellemző a szintetikus és elemző teológiai gondolkodásmód, de igazából még az se, hogy alapvető és bevett teológiai szabályokhoz akarnának alkalmazkodni. Ők inkább abba a kategóriába sorolhatóak, mint a feminista és felszabadítás teológia, tehát inkább vesznek egy eszmét, vagy modern ideált maguknak, aztán azt megpróbálják a Szentírással illusztrálni. Ez egyszerű kultúr-kereszténység, vagy inkább kultúr-keresztényieskedés. Ezt túl sokra nem lehet értékelni.

MTA.: Említetted, hogy a nyílt teizmus mára perifériára szorult. Milyen viták voltak ezzel kapcsolatban az evangéliumi világon belül?

FBGy.: A vita gyökerei az 1990-es évek tájékára nyúlnak vissza, az Evangelical Theological Society-ban (ETS) lejátszódott eseményekre. Az ETS egy hivatásos bibliakutató társaság, mely konzervatív és biblikus irányelvek mentén működik. Regionális összejöveteleket tartanak, és rendszeresen publikálnak saját külön kiadványukba. Nem csak szakkutatókat tömörít, hanem lelkészek és teológushallgatók is részt vesznek a keretei között folyó teológiai munkában. Az ETS-ben tevékenykedett két evangelikál teológus is, Clark Pinnock and John Sanders (az utóbbi korábban a Huntington College-ban tanított vallástudományt, jelenleg a Hendrix College-ban), akik vad és gyökeresen újító elméletekkel rukkoltak elő. Ennek nem meglepő folyománya az lett, hogy ki akarták zárni őket a társaságból. Egy hajszálon múlt, hogy az ehhez szükséges szavazati kétharmad nem jött össze. Egyébként nem ők voltak az egyedüliek, támogatókra is találtak, bár a szervezet egyik elnöke, Thomas Schreiner szerint ez a tábor csak egy kis klikk volt. A szervezet 2001. november 16-án tette le végül a voksát Isten „előretudása” mellett, és Isten állítólagos nyitott természete ellen, tehát az ellen, hogy nem látja a jövőt, és hogy az aktuális helyzetnek megfelelően változtat korábbi tervein. Szó szerint a következő döntést hozták: „… a Biblia egyértelműen tanítja, hogy Isten teljeskörű, pontos és tévedhetetlen tudással rendelkezik minden múltbeli, jelenbeli és jövőbeli eseményről, beleértve minden jövőbeli döntést és a szabad akaratú cselekvők tetteit.” A döntést 360 főből 253-an hozták meg egyértelmű igennel – ez kb. 70% –, amelyet, valljuk be, picit karcsúnak érezhetünk egy konzervatív szervezethez képest, annál is inkább, hogy milyen alapvető tantételről van szó. 40-en tartózkodtak. Sanders egyébként a tárgyalás során megpróbált érzelmi zsarolással élni, mondván a nyílt teizmus kizárása evangelikál talibanizmus. Ugyebár a talibánok afganisztáni mohamedán dzsihadisták. Mintha Isten gyülekezete ideológiai zsibvásár lenne, ahol azon kéne versengeni, hogy ki tűr meg minél több eretnek elméletet.

MTA.: Hogyan folytatódott a történet? Milyen következményei voltak?

FBGy.: A Sandersékkel szembenálló egyik neves teológus Bruce Ware volt, aki a Kentucky-i Southern Baptist Theological Seminary rendszeres teológia tanára. Ő a nyílt teizmusban rejlő veszélyeket a következőképpen fogalmazta meg: „Mivel a nyílt teizmus tagadja a teremtmények jövőbeli szabad döntéseinek és tetteinek Isten általi előre tudását, ezért a nyílt teizmus vádolható azzal, hogy a bibliai istenképet hamisnak és értéktelennek tünteti fel.”  Ware érvelése rendkívül hatásos volt, miszerint egy nyílt teista, a jövőre „vak” Isten nem tudta volna megtartani az ószövetségi próféciai ígéreteket, még a Krisztus megfeszítésére vonatkozóakat sem. Egy másik opponens, a szintén déli baptista teológus, Roger Nicole (az ETS egyik alapító tagja,) megnyilatkozását is fontos idézni a téma kapcsán, aki kifejezően rákos betegséghez hasonlította, hogy egy ilyen közegben efféle tanok ütik fel a fejüket. „A nyílt teizmus rák az ETS-ben … Ezt a rákos daganatot nem sikerült kikúrálni kemoterápiával és sugárkezeléssel. Az egyedüli fennmaradó lehetőség a sebészeti beavatkozás.” Összességében az ETS határozata a Szentírás tévedhetetlenségével összeegyeztethetetlennek találta a nyílt teizmust. Valóban igaz, miként Charlie Draper, egy újszövetséges teológiaprofesszor résztvevő megjegyezte, hogyha Isten előretudását valaki elutasítja, és ezt nem tartjuk a tévedhetetlenség tagadásának, akkor a jövőben az ég egy adta világon semmi sem fog a tévedhetetlenség tagadásának minősülni, és az inerrancia nem lesz több egy hangzatos szónál. Tehát az ETS nem csak dogmatikai tévedésekkel szembesült, hanem óriási és alapvető hermeneutika tévedéssel is.

MTA.: Akkor ezzel a döntéssel végleg lezárult ez az ügy?

FBGy.: Részben. Mindazonáltal az ETS-ben a heterodox nyílt teizmus elmélete teljesen csak Clark Pinnock – aki ugye e nézet egyik első képviselője, – halálával hagyott alább 2010-ben. Itt igyekeznék felhívni a figyelmet egy dologra: az, hogy valamely teológus konzervatív háttérből jön és az evangelikál táborba tartozónak vallja magát, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy egészséges és ortodox teológiai alapokon áll. Az illető teológiáját meg kell vizsgálni, amennyiben kételyek merülnek fel azzal kapcsolatban. Legalábbis ez a helyzet a nemzetközi és angolszász evangelikál mozgalommal, tisztában vagyok vele, hogy a hazai evangelikalizmus sokkal szorosabban követi a történelmi-teológiai fundamentalista (illetve ortodox-konzervatív) alapvetéseket, de nálunk is előfordultak már problémák.

Nyílt teizmus: Gregory Boyd, Carl Pinnock, John Sanders

Nyílt teisták: Gregory Boyd, Clark Pinnock, John Sanders

MTA.: Nyílván az újítani szándékozó teológusok is a Bibliára hivatkozva kezdik el a hagyományos, ortodox nézet kereteit feszegetni. Ezt nem csak a nyílt teizmus kapcsán látjuk, hanem az ún. „progresszív keresztyének”, illetve a szorosan hozzájuk tartozó „LGBT keresztyének” háza táján is. Egészen parádés bibliaértelmezésekkel találkozhatunk, de azt látjuk, hogy ők is hivatkoznak a Szentírásra – legalábbis az esetek egy részében, mert az őszintébbek nyíltan megvallják, hogy a Szentírás etikai iránymutatása nyilvánvalóan túlhaladott, tehát nem lehet referencia számunkra. Mit gondolsz erről?

FBGy.: Nem hiszem, hogy itt arról volna szó, hogy az újító (ál)keresztényeket a minél pontosabb bibliai megértés motiválná. Inkább arról van szó, hogy az LGBT egyházfrakciók maguknak generálnak egy alternatív teológiát, alternatív hittételeket és egyháztörténelmet a saját életképtelen közösségeik számára. Tulajdonképpen sokszor még közösségeik sincsenek, csak lázadó egyének, akik tulajdonképpen nem is lehetnek gyülekezeti tagok, és próbálják a maguk számára is megvédeni a keresztyén nevet, hogy semmiből se lehessen kizárni őket. Egyébként ez az általános posztmodern liberális jogvédő taktika, hogy abszolúte mindent ki akarnak terjeszteni az LGBT közösségre, függetlenül attól, hogy az a dolog mennyire legitim isteni jog alapján, vagy világi jog alapján mennyire életképes.

MTA.: Lehet kapcsolat a nyílt teizmus és az egyéb progresszív bibliaértelmezések között?

FBGy.: Véleményem szerint igen, és ez egy roppant fontos meglátás: a posztmodernnel összefüggésbe hozható a nyílt teizmus. Sőt, úgy gondolom, hogy annak egyik közvetlen hídverője. A nyílt teizmus azzal érvel, hogy semmi sincs előre megírva, és minden közös interakció és megélés kérdése, Isten rengeteg későbbi fejleményhez alkalmazkodik majd, különféle társadalmi, pszichológiai stb. faktorokat figyelembe véve. A nyílt teisták érvelnek olykor úgy is, hogy alapul vesznek bizonyos modern álértékeket, és ezeket aztán megkeresztelik, például a homoszexuális családképet és házasságot, amelyek már önmagában is ellentmondásosak, vagy az ilyen formációk örökbefogadási jogát, ami pedig hitvallásos szempontból merő abúzus. Ezek a modern világ által elért „vívmányok”, mondják. De mivel a Szentírás – jó értelemben vett – patriarchális mintának vett közegébe ezek integrálhatatlanok, a nyílt teisták kénytelenek az isteni szabályokon lazítani. Ezt meg is tudják tenni, hiszen azok fundamentumát, Isten természetét fellazítják, azaz valami olyasmiről ömlengenek, hogy régen lehet, hogy Isten ilyen vagy olyan volt, de mára megváltozott. Vagy azt sugallják, hogy régen is csak „úgy tűnt”, hogy Isten nem megengedő bizonyos kérdésekben, de mára természetesen kiderült, illetve megfejtették, hogy mégiscsak megengedő. A lényeg, hogy a posztmodern humanista elvek – egyébként még azoknak is a legalja, bocsánat az erős fogalmazásért, – kerülhessenek ki a politikai-kulturális csatából győztesen, megtámogatva ezzel a förtelmes tévtanítással, melyet, mint láttuk, a tradicionális teológián belül nem lehet fenntartani.

MTA.: Vajon miért van az, hogy a nyílt teizmus gyakran együtt jár más unortodox nézetek elfogadásával? Az általad említett Boyd például kondicionalista (= az örök létezés nem adottsága az embernek), annihilacionista (= nincs örökkétartó büntetés), és elutasítja a helyettes bűnhődést is. Pinnock ugyancsak annihilacionista és kondicionalista volt. De említhetnénk Sanderst is, aki inkluzivista, illetve némileg ő is átértelmezte a pokollal kapcsolatos hagyományos keresztyén tanítást.

FBGy.: Úgy gondolom, hogy erre a válasz abban keresendő, hogy a nyílt teizmusban már eleve olyan vonások rejlenek, melyekkel teljesen kiszakítja magát a keresztyén teológia szabályrendszeréből. Hogyha ezt megléptük, akkor egyszerre érdektelenné válik az összes régi kifejtett, tételes teológiai tétel, és a keresztyén teológia összes ágazatát átalakíthatják a posztmodern elveknek megfelelően. A jövőre nézve csak az vezeti őket, hogy minél inkább a modern, kortárs, agnosztikus tömegek számára elfogadható, „divatosabb” állásfoglalásokat adjanak. A Szentírás és a gyülekezetek szerepe a továbbiakban csak üres szertartásos jellegű, vagy illusztratív funkciókra redukálódik. De hogy mi készteti őket erre? Azt hiszem mindenképpen a korszellemnek való teljes behódolás.

MTA.: Mivel református lelkészként kérdezlek, mivel te is református teológiát végeztél, mivel sok református olvasónk van, és nem utolsósorban mivel nemzetközi szinten református (és nem református) berkekben is feltűnt már a nyílt teizmus, érdekelne, hogy mit gondolsz arról, hogy a Magyarországi Református Egyház hivatalos és normatív hitvallási iratának ellentmond-e a nyílt teizmus, vagy sem. Egyáltalán szerepelnek ebben a közel 500 éves hitvallási iratban olyan passzusok, amik érinti ezt a kérdést?

FBGy.: Nos, tulajdonképpen minden egyes kapcsolódó pontjának ellentmond. A II. Helvét Hitvallás egy, a tradicionális evangéliumi ortodoxia alapján megalkotott, második generációs hitvallás volt – ha mondjuk a Genfi Kátét nevezzük első generációsnak –, így annak elveihez tartja magát, melyet fentebb kifejtettünk.

A következő kapcsolódó fejezetekről van szó: a III/1. Isten egységéről. Itt Isten tökéletességével jelent homlokegyenest ellentéteset a nyílt teizmus. Aztán ott van Isten gondviseléséről szóló fejezet is: VI/1., ahol plasztikusan szemlélteti Bullinger, hogy Isten mindent áttekint és elrendez, szó nincs arról, hogy alkudozó félként jelenne meg. Isten talán ma tárgyalásnak látszó eseményben csak egyetlen egyszer jelenik meg az Ószövetségben, Szodoma és Gomora megkímélése kapcsán, ahol Ábrahám kérleli, hogy kímélje meg a városokat, ha legalább 10 igaz embert* talál bennük (*1Móz 18,16-19,29). Azonban ez a szituáció egyrészt rendhagyó, mert Ábrahám és az Atyák epifanikus látomásban beszéltek Istennel időnként. Másrészt, a beszélgetés Istennel eleve Isten előre rendelt tervén belül valósult meg: azaz a végső kimenetel volt Isten első elhatározása is, a közbülső eseményeket Isten közbeeső eszközök gyanánt vetette fel, hogy azok etikus magatartásra sarkallják Ábrahámot. A minimális mennyiségű erényes ember miatti könyörület álláspontja Ábrahám számára Istentől adott erényes cselekedet volt.

A közbeeső eszközök szerepéről és az emberi döntés fontosságáról emberi oldalról a II. HH a VI/3.-ban értekezik. Csak még egy röpke félmondat: a II.HH az eleve elrendelésről a X. fejezetben ír, ugyebár ez az a dolog, amely a nyílt teizmus szerint nem is létezik.

Hadd kérdezzem meg: a régi doktrinális munkákat a szelektív hulladékgyűjtőbe kellene helyezni csak azért, mert egyesek szerint a modern világgal együtt a tanoknak is tovább kell fejlődniük? Na azért álljon már meg a menet…

MTA.: Köszönöm a beszélgetést!

 

További cikkek a témában:

  1. https://www.christianitytoday.com/ct/2003/january/14.24.html
  2. https://www.christianitytoday.com/ct/2001/novemberweb-only/11-19-13.0.html
  3. https://www.desiringgod.org/articles/how-open-theism-helps-us-conceal-our-hidden-idolatries
  4. https://albertmohler.com/2003/11/20/the-openness-of-god-and-the-future-of-evangelical-theology-2
  5. https://www.waynegrudem.com/when-why-and-for-what-should-we-draw-new-boundaries-in-beyond-the-bounds-open-theism-and-the-undermining-of-biblical-christianity-2003

1 Response

  1. dzsaszper

    Számomra a kérdéskörben a kulcsfogalom Isten szuverenitása, és az, hogy mit értünk ez alatt. Ha a hatás-ellenhatás nem törvényszerűségként, hanem Isten szuverén döntése és Isten örök tulajdonságai, pl. irgalmassága és igazságossága miatt történik (vö. Ez 18 pl.!) addig semmi gondom a túl merev istenképek kritikájával. Jóllehet az open theism jellemzően ezen túlmegy…
    Mondhatni nem értek egyet sem a nyílt teizmussal, de aligha értek egyet azzal, ami a nyílt teisták felfogása a többiekről. Abba most nem megyek bele, hogy ez a felfogás mennyiben valós vagy vélt…

Hozzászólás