28
Már
2021

Fundamentumok: Krisztus szűztől való születése

Az alábbi írás szerzője James Orr (1844-1913), egykori skót presbiteriánus lelkész és teológus, az egyháztörténet professzora. 1877 és 1891 között a Hawick-i East Bank Egyesült Presbiteriánus Gyülekezet lelkészeként tevékenykedett, később Glasgow-ban, az egykori Trinity College-ban a dogmatika és az apologetika professzorává nevezték ki. Orr a teológiai liberalizmus heves ellenzőjének számított (konkrétan Albrecht Ritschl nézeteit kritizálta eltökélten). Írásaiban és előadásaiban leginkább a szűztől születéssel, Krisztus feltámadásával és a bibliai infallibilitással kapcsolatos doktrínát védelmezte.


KRISZTUS SZŰZTŐL VALÓ SZÜLETÉSE
James Orr professzor, D.D.
United Free Church College, Glasgow, Scotland

 

Köztudott, hogy az elmúlt tíz vagy húsz évben intenzív támadás alatt állt Krisztus szűztől való születésének igazsága. 1892-ben nagy vita alakult ki Németországban, ugyanis egy Schrempf nevű lelkész megtagadta az apostoli hitvallás liturgikus használatát a keresztség sákramentumának kiszolgálása során, mivel annak keresztséggel kapcsolatos artikulusát és egyéb hitcikkelyeit elutasította. Schrempfet végül leváltották, ennek okán pedig megindult az uszítás Krisztus szűztől való születésének tantétele ellen, ami azóta sem csitult, sőt, egyre nagyobb mértéket ölt. Erre a szembenállásra egyéb tendenciák is ráerősítettek, különösen is a történetkritikai iskola radikális ágának felemelkedése, ami kapva kapott az alkalmon. Valójában e támadás nem korlátozódott Krisztus szűztől való születésének a cikkelyére. Kétségbe vonták a Krisztus istenségével kapcsolatos összes többi hittételt is – igazából mindent, aminek köze van a természetfelettihez, beleértve Krisztus életét, saját személyére vonatkozó állításait, a bűntelenségét, csodáit, és halálból való feltámadását is. Ugyanakkor a szűztől való születést támadták a legvehemensebben, gondolván, hogy e csodával kapcsolatos bizonyítékokat sokkal könnyebb megcáfolni, mint például a feltámadással kapcsolatos bizonyítékokat, az utóbbit ugyanis mindenki tényként kezelte. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy manapság Krisztus szűztől való születését egyre többen, nyíltan meseként kezelik. Szerintük méltatlan dolog elvárni a 21. század felvilágosult emberétől, hogy egy ilyen dologban higgyen. Az történik itt, hogy a keresztyénség legrégebbi ellenfeleinek módszereit élesztik fel újra: a szűztől születést azokhoz a közönséges és hitvány görög-római történetekhez hasonlítják, ahol olyan hősökről olvasunk, akik az istenek és a földi nők nászából születtek. Különösen azt hangsúlyozzák, hogy a páli levelek és az Újszövetség egyéb könyvei hallgatnak erről az állítólagos csodáról. 


A LEGSZOMORÚBB FEJLEMÉNY

Mindazonáltal Krisztus szűztől való születését nem csak hitetlenek próbálják meg diszkreditálni; már a keresztyén gyülekezetekben is kezd szokássá válni e tantétel megkérdőjelezése. Vagy, még ha nem is vonják azt kétségbe, mellékes dologként kezelik – úgy, mint amire nem lehet a keresztyén hit esszenciális részeként tekinteni. Ez a legszomorúbb fejlemény ebben az egyébként is szomorú vitában. A közelmúltig álmodni sem mertünk arról, hogy hitvalló keresztyének kezdik tagadni ezt a hitcikkelyt – azt, ami a keresztyénség kiemelkedő hitvallásainak már a kezdetektől fogva meghatározó részét képezte. A helyzet megváltozott. Krisztus szűztől való születésének igazságát és jelentőségét megkérdőjelezik. Azt állítják, hogy e hitcikkely eleve nem is volt része a legkorábbi keresztyén hagyománynak, korai eredete mellett felhozott érvek pedig gyengék. Ezért nem is muszáj hozzá ragaszkodnunk, nyugodtan megválhatunk tőle. 


KIKRŐL BESZÉLÜNK?

Tehát a kritika, a tudomány, a mitológia, a történelem és az összehasonlító vallástudomány oldaláról kezdték ki azt a hitcikkelyt, ami oly régóta oly kedves volt a keresztyének számára, és amit teljes joggal oly fontosnak tartottak hitük szempontjából. Akármennyire is hangos a tagadók kórusa, e konfliktus gondos megfigyelőjének egyvalami biztos feltűnik. Azok között, akik elutasítják az Úr szűztől való születését, kevés olyan embert találunk – én magam egy ilyet sem ismerek –, aki más szempontból helyesen gondolkodna a Megváltó személyéről és munkájáról. Meglepő, hogy a választóvonal milyen világosan megmutatkozik. Ezt a nyilvános és írásba foglalt állításomat sohasem sikerült megcáfolni: azok, akik maradéktalanul elfogadták a testelöltés doktrínáját – vagyis azt, hogy Isten örökkévaló Fia az ember üdvösségéért eljött ebbe a világba és osztozott velünk emberi természetünkben, – szinte kivétel nélkül elfogadják Krisztus szűztől való születésének doktrínáját, míg azok, akik ezt a hitcikkelyt elutasítják vagy cáfolják, lebecsülik Krisztus személyét, vagy – ez jóval gyakoribb, – úgy ahogy van elutasítják természetfeletti tetteit és istenségével kapcsolatos állításait. Gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy a szűztől való születés ellenzőinek legnagyobb része – azok, akik az írásaikban nyíltan szembehelyezkednek vele, – az utóbbiak közé tartoznak. 


VÁLASZ EGY KÖTÖZKÖDŐ ELLENVETÉSÉRE

Az előző megállapítás valójában válasz lehet arra a gyakran hangoztatott, akadékoskodó ellenvetésre is, miszerint akár igaz, akár nem, a szűztől születés nem alapvető fontosságú tantétel. Bizonygatják, hogy nem elengedhetetlen feltétele Krisztus bűntelenségének. Bűntelensége akkor sem szenvedett volna csorbát, ha Krisztus mindkét szülője ember. Továbbá mellőzhető a testetöltés tekintetében is. Merész és veszélyes vállalkozás, ha a gyarló és halandó ember próbálja megítélni, mi volt feltétlenül szükséges és mi nem egy olyan elképesztő esemény esetében, mint az “elsőszülött” világrajövetele! Csakhogy a keresztyén tanítás terén minden mindennel összefügg – minden igazság szorosan egymásba fonódik –, és ez mindig is így volt. A szűztől születés elutasítása szinte kivétel nélkül mindig egyéb hitigazságok elutasítását vonja maga után. Ahogy a néhai professzor, A.B. Bruce mondta: az, aki  tagadja a szűztől születést, meg fogja tagadni e szűztől született életét is. A testelöltés jelentőségével azok lesznek tisztában, akik számára fontos, hogy Krisztus “földi eredete”, megszületése egy csodára vezethető vissza. Ez egyre világosabbá fog válni számunkra, ahogy haladunk előre.


E DOLGOZAT CÉLJA

Ennek az értekezésnek az a célja, hogy megmutassa, azok, akik elmulasztják felismerni e tan jelentőségét, igazságtalanul söprik le az asztalról a mellette szóló bizonyítékokat. Ugyanakkor e bizonyítékok, még ha nem is olyan ismertek, mint a feltámadással kapcsolatos bizonyítékok, sokkal erősebbek annál – és ezek elutasítása sokkal jobban roncsolja a keresztyén hit szövetét –, mint ahogy azt e tan ellenségei feltételezik. Ha ez a többi hitigazság mellett kellő hangsúlyt kap, nem hogy nem lesz akadálya a hitnek, hanem meggyőző erejénél fogva automatikusan belesimul a hitigazságok rendszerébe. Világossá fog válni, hogy miért elengedhetetlen ezt vallani ahhoz, hogy Krisztusra szent és isteni személyként tekinthessünk. Itt segítségül hívhatjuk a hétköznapi keresztyén ember tapasztalatát. Ő ugyanis az evangéliumokat olvasva nem érez semmiféle ellentmondást azon beszámolók és elbeszélések között, amik Krisztus szűztől való születéséről és csodálatos életéről szólnak, valamint aközött, ahogy János és Pál ábrázolja Krisztus isteni méltóságát. Ezek mind szervesen összetartoznak, egyetlen egészet alkotva: a szűztől való születés ugyanolyan természetes egy ilyen élet elején – ne felejtsük el, Isten Fia életéről beszélünk –, mint a feltámadás a végén. Minél inkább elmélyülünk a témában, annál erősebbé válik e meggyőződés. Csak akkor fognak kétségek felmerülni bennünk, és csak akkor fogunk különféle nehézségekbe ütközni, ha az Írás egységes Krisztus-képét elkezdjük feldarabolni. 


EGY FELSZÍNES NÉZET

Az az igazság, hogy rendkívül felszínes beszédmódra, illetve gondolkodásmódra vall, ha úgy véljük, hogy a Krisztus-képünkre egyáltalán nincs hatással e tantételhez való viszonyulásunk. Ha alaposan megvizsgáljuk ezt a kérdést, kizárt, hogy ne vegyük észre, hogy ha Krisztus szűztől született – ha, ahogy a hitvallás mondja, valóban “Szentlélektől fogantatott, született Szűz Máriától” –, akkor személyiségének szükségszerűen része lesz valamiképpen a természetfeletti. Tegyük fel a kérdést: ha Krisztus valóban bűntelen volt, sőt, ha ő maga Isten testetöltött Igéje, akkor nem szükségszerű, hogy egy csodára – az univerzum legdöbbenetesebb csodájára – kell visszavezetnünk az eredetét? Ha Krisztus – ahogy azt Pál és János megerősíti, és ahogy az egyháza is mindig hitte – a testté lett istenfiú, a második Ádám, az emberiség üdvözítő feje, akkor számítani lehet a földi eredetével kapcsolatban is a csodára; csoda nélkül egy ilyen személy soha nem is létezhetett volna. Miért akadékoskodnak, amikor azokról a beszámolókról van szó, amik kijelentik, illetve igazolják egy ilyen csoda tényét? Ki az, aki nem látja, hogy enélkül hiányos lenne az evangéliumok által rögzített történelem? A Szentírás ihletettsége itt csak azt nyújtja a hitnek, amit a hit önmagában is, ellentmondást nem tűrően megkövetel tökéletes megelégedésére.


A TÖRTÉNELMI KONTEXTUS

Itt az idő, hogy eljussunk magához a Szentíráshoz, és megvizsgáljuk a szűztől való születést annak történelmi kontextusában, valamint annak kapcsolatát az evangélium más igazságaival. Mielőtt megvizsgálnánk a történelmi bizonyítékokat, beszéljünk egy picit arról, hogy hogyan készíti elő ezt az eseményt az Ószövetség. Egyáltalán látunk ilyet? Egyesek azt mondanák, hogy nem, nem látunk, de Istennek ez volt a szándéka, ezért olyan utalásokat fogunk keresni – bizakodva, hogy találunk néhányat – , amelyek mind az újszövetségi esemény irányába mutatnak. 


AZ ELSŐ ÍGÉRET

A gondolataink rögtön az evangéliumi ígéretek közül is a legkorábbi irányába terelődik, miszerint az asszony magva a kígyó fejére tapos: “És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1Móz 3,15 Károli). Gyenge kísérlet, ha úgy próbálják értelmezni e sorokat, mint ami csak az emberi faj és a kígyó, mint állatfaj ivadékai közötti tartós viszályra utal. A kígyó, még Dr. Driver is igazolja, “a gonosz hatalmának képviselője” – a Szentírás későbbi részében az, “akit ördögnek és Sátánnak hívnak” (Jel 12,9), – az asszony magva miatt elszenvedett vereség pedig  egy erkölcsi és szellemi természetű győzelem. A “magot”, akinek el kell pusztítania a kígyó magvát, kifejezetten az asszony magvának nevezik. Az asszony volt az, akin keresztül a bűn megfertőzte az emberi fajt, ezért aztán az asszony magva által kell eljönnie az üdvösségnek is. Az apostoli atyák, egyházatyák gyakran vontak párhuzamot Éva és Szűz Mária között. E passzus minden olyan értelmezését elutasítjuk, ami Mária személyének túlontúli felmagasztalásához vezet, ugyanakkor más szempontból továbbra is rendkívül fontos, mivel ez a sajátos kifejezés jelöli az eljövendő szabadító személyét. Nem hiszem, hogy véletlenül esett volna a kifejezésre a választás. Ábrahám azt az ígéretet kapta, hogy a magjában megáldatnak a föld nemzetségei; ebben az ígéretben férfi által való nemzésre, de az 1Móz 3,15-ben jellegzetes módon az asszony leszármazottjára történik utalás. Talán igazuk volt azoknak a képzett bibluatudósoknak, akik azt gondolták, hogy az 1Tim 2,15-ben erre az ígéretre történik utalás, ahol is Ádám és Éváról ezt olvassuk: “Mindazáltal megtartatik a gyermekszüléskor.” 


AZ IMMÁNUEL PRÓFÉCIA

A Messiással kapcsolatos elképzelés, ami egyre inkább egy jövőbeni király képét festette le, a lehető legegyértelműbb módon jut kifejezésre a nagy Immánuel próféciában, ami az Ézs 7-től a 9,7-ig terjed, és a következő kijelentésben összpontosul: “Ezért ád jelt néktek az Úr  (a hitetlen Áháznak) maga: “Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek.” (Ézs 7,14; vö. Ézs 8,8.10) Ez nem más, mint az Ézs 9,6-7-ben szereplő csodálatosnak nevezett gyermek, aki méltó a dicséretre: “Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett…” stb. Ez az a prófécia, amit Mt 1,23 idéz, és amire az evangélista úgy utal, mint ami Krisztus születésekor teljesedett be. De úgy tűnik, hogy azok a csodálatos ígéretek is erre utalnak, amiket Mária kapott a Luk 1,32-33-ban. Ez ellen azt szokták felhozni, hogy az a kifejezés, amit szűznek fordítanak, Ézsaiásnál nem feltétlenül hordozza ezt a jelentést; csak egy fiatal, hajadon nőt jelöl. A kontextus alapján azonban úgy tűnik, hogy a szöveg egyértelműen a hajadonságra helyezi a hangsúlyt, amint az az Ószövetség görög változatának (Septuaginta) fordítói számára is nyilvánvaló volt, amikor is az eredeti héber kifejezést a “parthenos” szóval fordították, ami “szüzet” jelent. Egyre többen hajlanak arra manapság, hogy ezt elismerjék (pl. Dr. Cheyne stb.), ugyanakkor ennek magyarázata szerintük állítólagos babiloni hiedelmekre vezethető vissza. Mindazonáltal az utóbbi teljesen valószínűtlen. (A bizonyítékokat lásd a “Szűztől való születés” című kötetem VII. fejezetében). Másrészt egyedülálló e szakasz abban a tekintetben is, hogy szemlátomást maguk a zsidók sem értelmezték e szakaszt messiási próféciaként – ez a tény cáfolja azt az elméletet, miszerint ez a szöveg ihlette az első tanítványoknak, hogy Jézus történetébe belefoglalják a szűzi születést.


TOVÁBBI UTALÁSOK

Valójában, ha belegondolunk, teljesen jogos a feltételezés, miszerint ezen Immánuelnek nevezett gyermek világrajövetelében valami egészen kivételesnek és rendkívülinek kellett lennie, hiszen nagyságrendileg pontosan ez illett ahhoz a jelhez, amit Áház kérhetett volna, és ami Dávid trónjának örökkévaló jellegére vonatkozott. (“Kérj jelt magadnak az Úrtól, a te Istenedtől, kérj a mélységben vagy fent a magasban!” (Ézs 7,11)) Ezért érdeklődve nézünk most szét, hogy vajon a Szentírás prófétai könyvei tartalmaznak-e olyan utalásokat, amik a szűztől való születésre engednek következtetni. Nyilván nincs ilyenből sok, de azért akad egy pár. Először is, a Mik 5,2-3 figyelemre méltó betlehemi jövendölése – amit úgy idéznek, mint ami Krisztus születésében teljesedett be (Mt 2,5-6) –, ahol a következő kijelentést olvasható: “azért odaadja őket, míg a szűlő szül, de az ő atyjafiainak maradékai visszatérnek Izráel fiaihoz.” (“A betlehemi király” – mondja Delitzsch, – “akinek anyja névtelen, és akinek az apjáról nincsen szó”.) Mikeás Ézsaiás kortársa volt, és ha figyelembe vesszük a kettejük közötti szoros kapcsolatot (vö. Ézs 2,2-4-et a Mik 4,1-3-al), nem nehéz felismerni, hogy jövendölésében kibővíti Ézsaiás szavait. Úgy tűnik, ugyanebbe a sorba illeszkedik a Jer 31,22 rejtélyes kijelentése is: “Mert az Úr új rendet teremt e földön. Asszony környékezi a férfit.” (így Delitzsch stb.)


AZ EVANGÉLIUM TANÚBIZONYSÁGA

Az előbb említett prófétai írásokban található apró utalások nyilvánvalóan nem voltak hatással a Messiással szembeni zsidó elvárásokra. Viszont az esemény bekövetkezte a keresztyének számára prediktív jelentőségűvé tette e szakaszokat. A júdeai Betlehemben, ahogy Mikeás megjövendölte, egy szűz anyától megszületett az, akinek “származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik 5,2; Mt 2,6). Máté, aki a vers első felét idézi, egészen biztos, hogy ismerte a második részét is, amiben Krisztus preexisztenciájára történik utalás. Innen el is jutunk az első és a harmadik evangéliumban szereplő beszámolókhoz, amik Krisztus születésének csodás körülményeit rögzítik – e két evangéliumon kívül máshol nem olvashatunk ezekről az eseményekről. Általános egyetértés van abban, hogy a Máté és a Lukács evangéliumában szereplő elbeszélések (Máté 1-2; Luk 1-2) függetlenek egymástól – vagyis egyik nem forrása a másiknak –, ugyanakkor a részleteket érintően megegyeznek egymással. Mindkettő megerősíti, hogy Jézus a Szentlélek ereje által fogant, és a tiszta szűztől, a názáreti Máriától született, aki annak a Józsefnek volt a jegyese, akinek később felesége lett. Jézus Betlehemben született, ahol Józsefnek és Máriának a népszámlálással kapcsolatos összeírásra kellett jelentkeznie. Előzőleg az angyal hírt adott Máriának Jézus születéséről, valamint olyan rendkívüli események előzték még meg, illetve kísérték és követték e születést, amikről az evangélisták mind beszámolnak (Keresztelő János születése, a Keresztelő születéséről szóló híradás, angyali jelenés a pásztorok előtt, a napkeleti bölcsek látogatása stb.). Ahhoz, hogy a következő megjegyzéseket értsük, ezeket az elbeszéléseket gondosan végig kell olvasni.


TANÚBIZONYSÁGOK MÉRLEGEN

Kétségtelen tehát, hogy léteznek szűztől való születésről szóló beszámolók. A következő kérdés merülhet itt fel bennünk: mit kezdjünk ezekkel? Tekinthetünk-e az evangéliumok ezen részeire bizonyítékként? Vajon ezek eredetileg is részét képezték az evangéliumoknak, vagy pedig kései és megbízhatatlan betoldások, vagy kiegészítések csupán? Vajon milyen forrásokra vezethetők vissza? A szűzi születésbe vetett hitünk azon áll vagy bukik, hogy ezek a beszámolók megbízhatók-e, vagy sem. Vajon megbízhatóak? Vagy pusztán csak történeti hitelességet nélkülöző mesék, kitalációk, legendák? A válasz ezekre a kérdésekre tömören a következő: Máté és Lukács evangéliumának Jézus születésével kapcsolatos beszámolói eredetileg is szerves részét képezték e két evangéliumnak. Amióta ezek az evangéliumok léteznek, azóta tartalmazzák e részeket. Az ezzel kapcsolatos bizonyíték meggyőző erejű. A szóban forgó fejezetek megtalálhatók az általunk ismert evangéliumok minden egyes kéziratában és változatában. Több száz manuszkript/kézirat létezik, amelyek közül némelyik nagyon korai, és ezek a világ különböző részeiről kerültek elő. Ráadásul nagyszámú, különböző nyelven írt változat is (latin, szír, egyiptomi stb.) rendelkezésünkre áll. A szűztől való születésről szóló elbeszéléseket kivétel nélkül mindegyik tartalmazza. Sőt, tudjuk, hogy a korai zsidó keresztyének egy része – az ebioniták, ahogy általában őket nevezik – rendelkezetett egy, a Máté evangéliumon alapuló “evangéliummal”, amiből hiányoztak a Jézus fogantatásával és születésével kapcsolatos fejezetek. Ez azonban nem az eredeti Máté evangélium volt; a legjobb esetben is annak csak csonkított és hamisított változata. Az eredeti evangélium, amint azt a kéziratok is tanúsítják, mindig is tartalmazta ezeket a fejezeteket. 

Sőt, ahogy magukra az evangéliumokra sem, úgy ezekre sem lehet kései iratként, vagy ismeretlen szerző munkáiként tekinteni; igenis apostoli személyek írták őket, ezért nem véletlen, hogy már a kezdetektől fogva úgy tekintettek e szövegekre — ezért fogadták el, terjesztették és használták őket az egyházban –, mint amelyek a tiszta apostoli hagyomány hiteles képviselői. Lukács evangéliumát maga Lukács írta – meggyőző erővel szállt síkra hitelessége mellett a közelmúltban a berlini professzor, Harnack –, Máté evangéliumára pedig, annak ellenére, hogy némi bizonytalanság övezi, hogy milyen nyelven íródott (arámi vagy görög), a korai egyház  Máté, az apostol valódi írásaként tekintett, így is hagyományozta, anélkül, hogy bárki is kétségbe vonta volna hitelességét. A kritikai bibliatudomány az utóbbi időben felvetette a kérdést, hogy vajon csak Jézus mondásainak alapjául szolgáló feltételezett írásbeli szöveggyűjtemény (lásd logion) származik-e közvetlenül Mátétól. Akárhogy is, bizonyos, hogy az evangélium görög változatára mindig is Máté evangéliumaként tekintettek. Ezért, még ha nem is ő írta, hatással volt rá, és az ő tekintélye validálta azt. Az elbeszélések tehát a legmagasabb szintű apostoli jóváhagyással jutottak el hozzánk. 


AZ ELBESZÉLÉSEK FORRÁSAI

Ami ezen elbeszélések forrásait illeti, sokat megtudhatunk, ha megvizsgáljuk e szövegek lényegi sajátosságait. Két dolog derül ki belőlük: az első, hogy Lukács elbeszélése néhány régi, archaikus, nagyon korai arámi íráson alapszik. Minden egyes része erről árulkodik. Stílusán, hangnemén, és a felfogásán is érezhető rendkívül korai eredete – nyilvánvalóan a jeruzsálemi kegyes hívők azon köréből származik, akik közül saját írásában be is mutat egyet-kettőt (Lk 2,25; Lk 2,36-38). Ezért a lehető leghitelesebb. A második dolog még fontosabb: ha ezeket az elbeszéléseket figyelmesen olvassuk, egyértelműen kiderül, hogy – amint arra egyébként számítani lehet –, az általuk közvetített információk nem akármilyen forrásból, hanem magától Józseftől és Máriától származnak. Erre vezethetők vissza a két beszámoló közötti markáns eltérések – hogy Máté József, Lukács pedig Mária nézőpontjából meséli el a történteket. Az erről tanúskodó jelek félreérthetetlenek. Máté elmondja, hogy Józsefnek milyen nehézségeken kellett keresztülmennie, és hogyan cselekedetett ezekben a helyzetekben, de szinte alig mond valamit Mária gondolatairól és érzéseiről. Lukács viszont Máriával kapcsolatban mond sokmindent – még a legbensőbb gondolatait is elénk tárja –, de konkrétan Józsefről szinte semmit sem. Röviden összefoglalva: a két elbeszélés között nincs ellentmondás, amint azt egyesek gondolják, hanem önálló írások és kiegészítik egymást. Mindkettőre szükség van az egész történet rekonstruálásához. Magukon viselik az igazság, az őszinteség és a tisztaság bélyegét, és méltók arra, hogy mindnyájan elfogadjuk őket, ahogy a korai egyház is kétségkívül ilyen alapon fogadta el őket és tekintett rájuk autentikus iratként. 


ALAPTALAN ELLENVETÉSEK

De mit szoktak felhozni e hitelesített, korai elbeszélések ellen? Most azokkal az értelmezési kísérletekkel nem foglalkozom, amik kritikai megközelítést alkalmazva eleve kizárnak bizonyos igeverseket (pl. a Luk 1,35-öt, és más verseket), azt sugallva, hogy Lukács eleve nem beszél szűztől való születésről. Ez hiábavaló kísérlet a tekintéllyel rendelkező kéziratok bizonyságtételének tükrében. Nem szükséges kitérnem a genealógiákban és az elbeszélésében szereplő állítólagos “ellentmondásokra” sem. Ezek nem fajsúlyosak, ha elfogadjuk hogy önálló elbeszélésekről van szó, amik eltérő nézőpontból vizsgálják az eseményeket. Ugyan az egyes genealógiák, amik Krisztus dávidi származását különböző vonalakon követik végig, olyan problémákat vetnek fel, amik kihívás elé állítják a tudósokat, de nem érintik e két evangélista azzal kapcsolatos meggyőződését, hogy Krisztus szűztől született. Még abban a szíriai kéziratban is, ami biztosan egy helytelen olvasatot preferál – lásd “József nemzette Jézust” –, az elbeszélés a többihez hasonlóan a szűztől való születéssel folytatódik. Máté ugyan hallgat a korábbi názáreti lakóhelyről – arról, hogy József és Mária korábban is ott éltek –, de itt nincs ellentmondás, hiszen Lukács a témája miatt vállalkozik életük korábbi szakaszának teljeskörű leírására. 


MÁRK ÉS JÁNOS HALLGATÁSA

Talán a legkomolyabb ellenvetés (eltekintve attól, ami az elbeszélések nyilvánvalóan “mítikus” jellegére hivatkozik), hogy a másik két evangélium, illetve az Újszövetség további részei nem beszélnek szűztől születésről. Ez állítólag meggyőző bizonyíték arra nézve, hogy a szűztől születés története nem volt ismert a legkorábbi keresztyén körökben, az csak egy későbbi eredetű legenda. Az evangélium – Márk és János evangéliuma – vonatkozásában ez a kifogás csak akkor lenne jogos, ha ezeknek az evangéliumoknak is a célja közé tartozott volna – úgy, ahogy a másik kettőnek –, hogy Jézus születésének a körülményeiről beszámoljanak. De nyilvánvalóan nem ez a helyzet. Márk és János egyaránt tisztában volt azzal, hogy Jézus emberként született meg, ugyanolyan csecsemő volt, és ugyanolyanok voltak a korai évei, mint mindenki másnak, és hogy édesanyját Máriának hívták, de erről szándékosan hallgatnak. Márk Jézus nyilvános szolgálatának kezdetével indítja evangéliumát. Semmit nem mond az azt megelőz időszakról, különösen arról nem, hogy miért nevezik “Isten Fiának” (Mk 1,1). János nyomon követi Jézus isteni származását, és közli velünk, hogy az “Ige testté lett” (Jn 1,14); de hogy a testelöltés csodája minként ment végbe, azt nem mondja el. Nem ez volt a célja. Ismerte a témával kapcsolatos egyházi hagyományt; kéznél voltak az evangéliumok, amik Jézus szűztől való születését elmesélték. Nyilvánvalóan ismerte az ezzel kapcsolatos tanításukat. Szóba sem jöhet ilyen esetben az ellentmondás vádja.


PÁL HALLGATÁSA

Nehéz megmondani, hogy Pál mennyit tudott Krisztus földi eredetének részleteiről. Bizonyos mértékig az ezzel kapcsolatos információk a legbensőbb keresztyén körök titkainak számítottak, legalábbis amíg Mária élt. Nem biztos, hogy a részletek széles körben ismertek voltak mindaddig, amíg közzé nem tették az evangéliumokat. Pál köztudottan nem ezekre a privát, bennfentes információkra alapozta evangéliumának hirdetését, hanem Krisztus szolgálatának , halálának és feltámadásának széles körben ismert, nyilvános tényeire. Túl messzire mennénk azonban, ha mindebből azt a következtetést vonnánk le, hogy nem tudott Krisztus születésének csodájáról. Lukács Pál útitársa volt. Nyilvánvalóan megosztotta Pállal mindazokat az információkat, amiket ő maga gyűjtött össze erről és más témákról is. Egy biztos: Pál nem tudott volna úgy hinni Jézus isteni méltóságában, létezésében, bűn nélküli tökéletességében, és abban, hogy ő az emberiség üdvözítő feje, ahogy hitt, ha ne lett volna meggyőződve arról, hogy az emberek közötti megjelenése nem egy hétköznapi eseményre vezethet vissza, hanem amögött egy páratlan csoda állt. Az Isten Fia, aki “megüresítette” önmagát, aki “asszonytól született a törvénynek alávetve”, aki “nem ismert bűnt” (Fil 2,7-8; Gál 4,4; 2Kor 5,21), nem volt, és nem is lehetett a természet közönséges produktuma. Emberi eredetében Istennek teremtői módon kellett megnyilvánulnia. A szűztől való születés Pál számára tehát a legésszerűbb és leghitelesebb események egyike lehetett. János esetében ugyanezt látjuk, hiszen ugyanúgy tisztában volt Krisztus mérhetetlen méltóságával és szentségével. 


KRISZTUS BŰNTELEN VOLTA, MINT BIZONYÍTÉK

Olykor-olykor előkerül az az érv is, hogy a szűztől születés tantétele nem segít megérteni Krisztus bűntelenségét. Mivel Mária maga is bűnös természet szerint, ezért a romlottság szennyét ugyanúgy továbbörökíti, ehhez ugyanis bőven elég egy emberi felmenő is, nincs szükség kettőre. Nem veszik figyelembe, hogy itt – a bűntelenség tekintetében – végső soron nem is az a lényeg, hogy Jézust egy szűz anya szülte meg. Van itt egy másik tényező is: “fogantatott Szentlélektől.” Itt az történt, hogy egy isteni, teremtői csoda révén létrejött egy új típusú ember, ami eredetétől fogva, már sejt szinten is teljességgel mentes volt a bűntől, még a legkisebb bűntől is. A természetesen úton történő, apa általi nemzés ebben az esetben teljesen felesleges. Jézus születésével nem jött létre egy új személyiség, ahogy a “szokásos” születések esetében lenni szokott. Itt egy – már létező – isteni Személyről van szó, aki belépett ebbe az új létmódba. Csakis csoda eredményezhet egy ilyen csodát. Mivel emberi mivolta szerint ilyen csodálatos az eredete, Krisztust kezdettől fogva “szentnek” nevezték (Luk 1,35). Bűntelen volt, amint azt egész élete is bizonyította; de hogyan lehetett volna természetes nemzés útján életet adni egy bűntelen személynek?


A KORAI EGYHÁZ TANÚSÁGA

Előfordul, hogy az egyháztörténetet is segítségül hívják, bizonyítandó, hogy a szűztől való születés tantételét a korai egyház nem is vallotta. Ez a kísérlet eleve kudarcra van ítélve. Amennyire vissza tudjuk követni, a korai egyház minden ága ragaszkodott e doktrínához. Nincs tudomásunk olyan keresztyén szektáról, ami tagadta volna, kivéve a korábban említett zsidó ebionitákat. A zsidó-keresztyének általános csoportja – ahogy őket a nevezték, a nazarénusok – is elfogadta. Még a nagyobb gnosztikus szekták is elismerték a maguk módján. Azokat a gnosztikusokat pedig, akik tagadták, az egyház legnagyobb tanítóinak együttes erejével verték vissza. Egy beszámoló szerint maga János apostol is hevesen szembeszállt a tévtanító Kerinthosszal, aki elsőként utasította el ezt a tant.


LÉGBŐL KAPOTT ELKÉPZELÉSEK 

Teljesen haszontalan volna azok ellenvetéseivel is foglalkozni, akik mindenféle elméleteket gyártanak e tan mítikus eredetéről. A modern spekulációk egymás után dőlnek romba, hogy aztán újabb, minden alapot nélkülöző elméleteknek adják át a helyüket. A legújabbak e tan eredetét az ókori Babilóniába helyezik, feltételezve, hogy a zsidók már a keresztyénség előtti korokban is rendelkeztek a szűztől való születés fogalmával. Ez nem csak a hiteles bizonyítékoknak mond ellent, hanem azt az állítást is cáfolja, hogy az ezzel kapcsolatos elképzelés eredete a későbbi keresztyén csoportokra vezethető vissza, és az apostolok előtt ismeretlen volt. 


AZ IGAZI KRISZTUS

Doktrinális szempontból ismét alá kell húznunk, hogy Krisztus szűztől való születésében hinni hatalmas jelentőséggel bír, mert csak így juthatunk el egyedülálló és bűntelen személyének helyes nézetéhez. Előttünk áll az az Egy  – amint azt Pál a Róm 5,12-ben bemutatja számunkra – , akinek nem volt bűne, és akinek vállát nem nyomja az emberi faj Ádámtól örökölt tartozásának terhe; aki visszafordítja az első Ádám által a világba jött bűn és halál átkát, és felállítja “az igazság és kegyelem ajándékának” uralmát (lásd Róm 5,17). Ha Krisztus természetes úton fogant volna meg, akkor ezek közül az állítások közül egyik sem állná meg a helyét vele kapcsolatban. Az ádámi faj tagjaként – úgy, mint aki nem egy magasabb létszférából lépett be e világba –, részesedett volna Ádám romlott természetében és végzetében is. Így magát is köteles lett volna megváltani. Isten végtelen irgalma révén azonban felülről jött, öröklött bűn nélkül, úgy, mint akinek nincs szüksége újjászületésre és megszentelődésre, lévén ő maga lett mindazok Megváltója, Megelevenítője és Megszentelője, akik befogadják őt. “Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért!” (2Kor 9,15) 

 

Forrás: The Fundamentals, I. kötet, 7-20.o.

Fordította: Márkus Tamás András, református lelkész

Hozzászólás