25
nov
2020

Bemerítkezés (3. rész) – A tartalmat kifejező forma

A bemerítkezésről szóló háromrészes sorozat utolsó témájaként az újszövetségi bemerítkezést fogom megvizsgálni gyakorlati szempontból. (A bibliai hivatkozások alapszövegéül a Revideált Károlit (Veritas, 2011) használom. Ahol a héber/ógörög szöveghűséghez ragaszkodva eltérek a hivatalos fordítástól, ott ezt dőlt szedéssel jelzem.)

„Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és János bemerítette a Jordánban. És amint kijött a vízből, látta, hogy a menny megnyílik, és a Szellem mint galamb leszáll Reá.” (Mk 1,9-10)

A többi Evangélista mellett Márk beszámolójából is láthatjuk, hogy Bemerítő János a Jordán folyóban merítette be az embereket. Hérakleitosz felismerése, miszerint nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, a bemerítéssel kapcsolatban fontos igazságot jelenít meg: hit által a teljes alámerüléssel kifejeződik, hogy mindenestül meg lettünk mosva, így teljesen tiszták vagyunk, és a rólunk lemosott bűn mocska soha nem tér vissza ránk. „Amilyen távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk vétkeinket.” (Zsolt 103,12) Mivel Jézus bűntelen volt, számára nem a bűnbocsánatot fejezte ki a bemerítkezés, hanem ezzel is előre vetítette az Ő halálát és feltámadását: „Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik bemerítkeztünk a Krisztus Jézusba, az Ő halálába merítkeztünk be? Eltemettettünk tehát Vele együtt a bemerítkezés által a halálba, hogy amiképpen feltámadt Krisztus a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is az élet újdonságábanjárjunk.” (Róm 6,3-4) Ahogy azt már a 2. részben is említettem, a bemerítkezés a Jézus halálával és feltámadásával való teljes azonosulás jele: eltemettetés a hullámsírban, majd feltámadás új emberként. „És amint kijött (ἀναβαίνω) a vízből, látta, hogy a menny megnyílik, és a Szellem mint galamb leszáll Reá.” (Mk 1,10) Az ógörög „ἀναβαίνω” kifejezés nem csak úgy fordítható, hogy „kijön”, hanem úgy is, hogy „feljön”. Ez alapján vagy „kijött a vízből”, vagy „feljött a vízből”. Akárhogy is, mindkét fordítás szerint egyértelmű, hogy Jézus bemerítkezése teljes alámerítéssel történt.

„János is bemerített Ainonban, Szálim közelében, mert ott sok volt a víz, és odajöttek az emberek ésbemerítkeztek.” (Jn 3,23)

Ebből a versből kiderül, hogy Bemerítő János nem csak a Jordán folyóban merített be embereket. A Szálim közelében található Ainonról ezen kívül sehol nem olvasunk az Újszövetségben. Lehet köze a héber „עַיִן” (ayin) szóhoz, ami forrásvizet jelent. Ez esetben valószínűleg János a mai Tel Shalem melletti természetes források egyikében merített be.[1] Az azonban biztos, hogy János Apostol fontosnak tartotta megemlíteni Bemerítő János szolgálatának helyét illetően, hogy ott végezte, ahol „sok volt a víz”. Erre valószínűleg a vízzel való meghintés gyakorlatához nem lett volna szükség, a teljes alámerítéshez viszont annál inkább!

„Jézus pedig hozzájuk ment, és azt mondta nekik: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, bemerítve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevébe. Mindannak megtartására tanítsátok őket, amit Én parancsoltam nektek. Íme, Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,18-20)

Mátén kívül egyetlen helyen szerepel a „tanítvánnyá tesz” (μαθητεύω) kifejezés az Újszövetségben: „Miután hirdették az Evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítvánnyá tettek (μαθητεύω), visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába.” (Csel 14,21) Tehát a tanítvánnyá tevés alapja az Evangélium hirdetése. Így a sorrend itt is a következő: tanítvánnyá tevés az Evangélium hirdetésén keresztül – bemerítés – tanítás. Bemerítve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevébe.” A Szent Háromság nevébe való bemerítkezés jele az Istennel való hit általi közösségünk teljes helyreállásának. Fontos látni a jel és a jelzett dolog közti párhuzamot:

Jel: víz-be (εἰς) merítkezünk

Jelzett dolog: a Háromság nevé-be (εἰς) merítkezünk.

Tehát mindkét esetben helyhatározó szerepel. Ezzel szemben a „víz-zel keresztel” eszközhatározó, ráadásul az ógörög „εἰς” prepozíció nem is jelent „-val, -vel” -t. „A bővítmények természetesen, attól függően, hogy az eredeti jelentést vesszük-e alapul („bemerít, bemerítkezik”) vagy a módosult jelentést („keresztel, keresztelkedik) másképpen jelentkeznek, de csak a magyar fordításban. Így a dativus instrumenti képes helyhatározói értelmű, ha a „bemerít” igét használjuk (valamibe), módhatározói megfelelője van a magyarban a „keresztel” igét használjuk (valamivel).”[2] Ezalapján sem csoda, hogy a 17. századi reformált baptista őseink is fontosnak tartották megjegyezni a bemerítkezéssel kapcsolatban: „E jegy helyes kiszolgáltatásához teljes alámerítés szükséges.”[3] Ezenkívül rendkívül fontos megemlíteni, hogy ez az egyetlen hely a Bibliában, ahol egy versen belül konkrétan szerepel a Háromság mindhárom Személye. Tehát Jézus parancsa, hogy mindhárom Személyt nevezzük meg a bemerítéskor. De! „Ne használd hiába az Örökkévaló, a te Istened nevét, mert az Örökkévaló nem hagyja büntetés nélkül azt, aki a nevét hiába használja.” (2Móz 20,7) Ennek fényében, aki valakinek a bemerítésére készül, nem árt, ha átgondolja, hogy mit is jelent az, amit tenni készül és hogy Kinek a nevében teszi, amit tesz…

„Akik azért örömmel fogadták szavát, bemerítkeztek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.” (Csel 2,41)

Sokan felvetik a kérdést, hogy Pünkösdkor Jeruzsálemben hol lett volna lehetőség háromezer ember teljes alámerítéssel történő bemerítkezésére. Jeruzsálem korabeli vízrajza alapján ehhez többek között rendelkezésre állt például a Betesda-fürdő: „Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdőmedence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van, ahol betegek, vakok, sánták, bénák sokasága feküdt, várva a víz megmozdulását.” (Jn 5,2-3) Emellett ott volt a Siloám tava is: „Megkérdezték tőle: Hogyan nyílt meg a szemed? Ő pedig azt felelte: Az az ember, Akit Jézusnak hívnak, sarat készített, rákente a szememre, és azt mondta nekem: Menj el a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakodtam, és megjött a látásom.” (Jn 9,10-11) Tehát egyáltalán nem volt kivitelezhetetlen a háromezer alámerítéses bemerítése, sőt!

„Ahogy mentek az úton, egy vízhez érkeztek, és az udvari főember azt mondta: Ímhol a víz, mi gátol abban, hogy bemerítkezzek? Fülöp pedig azt mondta: Ha teljes szívből hiszel, lehet. Ő pedig így felelt: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. És megállította a kocsit, és leszálltak mindketten a vízbe, Fülöp és az udvari főember, és bemerítette őt. Amikor pedig a vízből kijöttek, az Úr Szellemeelragadta Fülöpöt, és többé nem látta őt az udvari főember, de örömmel folytatta az útját.” (Csel 8,36-39)

Az etióp főember történetének magyarázatát már megtettem az 1. részben, most koncentráljunk bemerítkezésének mikéntjére. „És megállította a kocsit, és leszálltak mindketten a vízbe, Fülöp és az udvari főember, és bemerítette őt.” (Csel 8,38) Tatai István ezzel kapcsolatban megjegyzi: „Valószínű egy kancsónyi víz volt a kocsin is, de szándékosan a szó eredeti jelentésének megfelelően történt a keresztelés.”[4] Tehát mindketten bele is mentek a vízbe, majd a bemerítkezés után mindketten ki is jöttek belőle. Nem kérdés, hogy milyen formában történt az eset.

Végezetül: Valószínűleg feltűnt az olvasónak, hogy írásom mindhárom részében következetesen a „bemerítkezés” kifejezést használtam a „keresztség” helyett. Ez az ógörög „βαπτίζω” (baptidzó)-ige eredeti jelentésének megtartása miatt volt fontos: „Az Újszövetségben általában csak kultikus értelemben használatos, a történeti egyházakban (a római katolikus egyház gyakorolja és szóhasználata nyomán) a helyesebb „bemerít” igét kiszorította a „megkeresztel, keresztel” (mivel a római egyház a szertartás alkalmával a kereszt jelét is rárajzolja a bemerítettre), így a szóból kiesik – és fennáll annak a veszélye, hogy a gyakorlatban is elszíntelenedik – a bemerítés döntő aktusa.”[5] Láttuk, hogy a hitvalló bemerítkezés minden esetben teljes alámerítéssel történt. Ezzel együtt azonban a gyakorlatban adódhatnak olyan esetek, mikor nem kivitelezhető a teljes alámerítés. Erre vonatkozóan találunk útmutatást a 2. századból: „A bemerítkezésre vonatkozóan pedig, így merítsetek be: miután mindezeket előtte elmondtátok, élő vízben merítsetek be az Atya és Fiú és Szent Szellem nevébe. Ha nem áll rendelkezésre élő víz, merítsetek bemás vízben; ha lehet hidegben, ha nem, melegben. Ha egyik sem áll rendelkezésre, háromszor önts vizet az Atya és Fiú és Szent Szellem nevébe. A bemerítkező és a bemerítő böjtöljön a bemerítkezés előtt, ha lehetséges, a többiek is; a bemerítkezőnek hagyd meg, hogy előzőleg egy, vagy két napig böjtöljön.”[6]Tehát a teljes alámerítés alóli kivételt az az eset képezte, ha ehhez nem állt rendelkezésre elegendő víz. Mivel nekünk Magyarországon nincs ilyen problémánk, milyen csodálatos lenne, ha a bemerítkezés jelentésének tisztázása mellett gyakorlati szempontból is visszatérnénk a Szent Írás egyértelmű tanításához, ezzel is megvallva: nekünk, Krisztus menyasszonyának, csak az a mérvadó, amit Ő jelentett ki nekünk.
Soli Deo gloria!

[1] https://www.youtube.com/watch?v=bDggQrp1gGU&t=1180s

[2] Varga Zsigmond: Újszövetségi görög-magyar szótár (Kálvin kiadó, 1996), 132. oldal

[3] Az 1689-es Baptista Hitvallás (Spurgeon kiadó, 2010), 57. oldal

[4] Tatai István: A csecsemőkeresztségről (Theologiai Szemle, 1994/1), 9. oldal

[5] Varga Zsigmond: Újszövetségi görög-magyar szótár (Kálvin kiadó, 1996), 131. oldal

[6] Didakhé 7,1-4 (Vanyó László fordítása alapján; az ógörög szövegből kiindulva saját revízióimat dőlt szedéssel jelzem.)

Hozzászólás